Vasárnapi Ujság – 1892
1892-02-21 / 8. szám - A kir. magyar természettudományi társulat ötven éve 130. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
130 VASÁRNAPI ÚJSÁG. A KIRÁLYI MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT ÖTVEN ÉVE, MJLT hó 17-én tartotta meg a magyar természettudományi társulat azt a közgyűlését, mellyel egyúttal félszázados múltját is megünnepelte, visszapillantást vetvén keletkezésére s azóta kifejtett működésére. A virágzó társulatnak ez idő szerinti elnöke, Szily Kálmán ismertette történetét, míg Lengyel Béla első titkár a természettudományoknak hazánkban ez idő alatti terjedésére vetett visszapillantást. Than Károly a társulat estélyein eddig tartott előadásait foglalta érdekesen együvé, míg az ez alkalomra kiadott Emlékkönyv részletes adatokkal mutatta ki a társulat működését általánosságban s az egyes tudományszakokban, hozzákapcsolván egyszersmind a társulat anyagi fejlődésének történetét, Lengyel István pénztárnok összeállításában. Az itt elősorolt források alapján kisértjük meg mi is ez alkalommal vázlatosan megismertetni e nagyérdemű társulat félszázados múltját, melynek művelődésünk újabb történetében oly nagy jelentőségű szerepe volt s mely működésében és fejlődésében oly páratlanul örvendetes sikereket tud felmutatni ma. Soha sem volt, — mondja érintett felolvasásában Szily — soha sem volt Magyarország a természettudományok terén oly messze hátramaradva a nyugat tudományossága mögött, mint e század első és második negyedében, midőn a külfölddel való szellemi érintkezéstől egy rövidlátó politika által elszigetelve, egyetlen főiskolánkon, a pesti egyetemen, rohamosan hanyatlott alá az egyetemi oktatás színvonala, kivált a természettudományokban, melyek leghamarabb megsínylik a szabad levegő hiányát. Az 1832-ben megalakult m. tud. akadémia mathematikai és természettudományi osztályában fölállított budapesti hat rendes tagsági hely közül csak egyet lehetett betölteni valódi természettudóssal, a többire, hogy üresen ne álljanak, gyakorló orvosokat, mérnököket kellett választani. A nemzet azonban felébredt tespedő álmából s tudatára jutván elmaradottságának, tisztán társadalmi úton lázas sietséggel kezdte megteremteni előhaladásának föltételeit s megalkotni annak szerveit. Széchenyi nagy alkotásai mellett fölépül a nemzeti színház, megalakul a Pesti Hazai Első Takarékpénztár, az Iparegyesület, a Gazdasági egyesület. Bene megalapítja a magyar Orvosok és Természetvizsgálók vándorgyűlését és Bugát Pál, az egyszerű tanár, a természettudományi társulatot. Lángoló lelkesedéssel fog neki a magyar orvosi és természettudományi nyelv megalkotásának s fordít anatómiát, fiziológiát, fizikát, sebészi eszközök leírását, folyóiratot szerkeszt, szótárt ad ki s műnyelvi rendszerét elfogadja az egyetem, sőt az akadémia is. 1841 májusában a m. k. orvosi Universitas gyűlését megelőző értekezleten élőszóval tesz előterjesztést s aláírási ívet indít meg a természettudományi társulat megalakítására. Pár nap alatt 134-en írják alá az ívet, kik közül ma már csak hárman vannak életben: Irinyi János, Jedlik Ányos és Nendtvich Károly. Június 13-án volt az alakuló gyűlés, melyben az előre elkészített alapszabályok elfogadtatván, elnökké Bugát, másodelnökké Kubinyi Ágoston, első jegyzővé Vajda Péter, másodjegyzővé Kovács-Sebestyén Endre, pénztárnokká Mokossinyi Mihály, könyvtárnokká Pauer Lipót választották. A társulat azonban megalakulása után csak több mint három évvel, 1844 október 22-én nyerhetett országos jelleget, miután sikerült István főherczeget pártfogójának megnyerni, s az ő iránta való tekintetből vette a társulat czímébe a «királyi» jelzőt. Ha már ennyi bajjal járt a formaszerű megerősítés, még nehezebben ment a tényleges megerősödés. Itt is bebizonyodott, hogy a lelkesedés egymaga elegendő lehet nagy czélok kitűzésére, magasztos elvek hirdetésére, de már nem elegendő sem ezek, sem amazok életerős megvalósítására. Az alapítók szerfölött magas czélt tűztek maguk elé : a természettudományokat művelni, hazánkat természettudományilag vizsgálni, s hazánkfiait minél nagyobb mértékben részeltetni a természettudományok jótékonyságában, sőt még természetrajzi gyűjtemények felállításáról is gondoskodni, egy szóval vállalkozni mindarra, amit ma, ötven év után, három nagy nemzeti intézet: az akadémia, a nemzeti múzeum és a természettudományi társulat is csak nagy nehezen és igen lassan bír megvalósítani. Bele is fogtak mindenbe, azt remélve, hogy lelkesedéssel, önzetlen jóakarattal, folytonos buzdítással kipótolhatják az anyagi erő és a munkás kéz hiányát. A természettudományi társulat, első éveiben minden három hónapban egy közgyűlést és minden osztálya hetenként 1, tehát havonként összesen 24 szakülést tartott. Nincs az a gondolat, az az üdvös eszme, a mi azóta alakot öltött s lassanként létesült is, a mit ott abban a sok ülésben meg ne pendítettek, sőt meg is ne vitattak volna. Már ekkor tervben volt a népszerű felolvasások tartása, népszerű könyvek írása, kiadása és terjesztése, fizetéses gyakorlati leczkék, cziklusok tartása, folyóirat megindítása, a társulat törvénybe iktatásának eszméje, országos segély kieszközlése, «Hazai kőszénbizottság,» «Hazai ásványvizbizottság» alakítása, meteorologiai megfigyeléseknek országos szervezése, a hazai mértékek és sulyok országos rendezése s még több üdvös és helyes eszme, melyek azonban reális munkaprogramok és elegendő szakerők hiányában mind csak embrióban maradtak. A sikeres működésnek nagy akadálya volt a társulat anyagi gyengesége is. Semmi oldalról támogatásban nem részesülve, egyes-egyedül a tagdíjakból befolyó csekély jövedelemre kellett szorítkoznia. 1841-től 1848-ig az évi tagdíjbevétel mintegy 1000 frtot tett. A jövedelem legnagyobb része a lakbérre ment föl, mert a könyvtár és a gyűjtemények miatt több teremből álló lakást kellett tartani. Bugát átlátta, hogy a társulat úgy, a mint háztartását elejétől fogva berendezte, külső támogatás nélkül meg nem élhet. Látta, hogy az ő elnöklete alatt más, mint orvos, gyógyszerész és tanár nem igen lép a társulat tagjai sorába; szerényen visszahúzódott a másodelnöki tisztségre, s elnökké 1844-ben Kubinyi Ágostont választotta meg, azt remélvén, hogy ennek neve és buzgalma a táblabírói körökben szerez majd a társulatnak nagyobb számú pártolókat. Kubinyi eleget buzgólkodott ugyan, de minden feltűnőbb eredmény nélkül. Egy év múlva ő is visszalépett, s helyére Scitovszky János pécsi püspököt választották meg elnökül, kinek tekintélye és jó példája szerzett is néhány pártoló tagot, de azért az alapítványok összege még 1848-ban sem haladta meg a 3500 frtot. 1848-ban Scitovszky is visszalépvén, ismét Bugát vette át az elnökséget. Az utolsó ülést 1848 november 30-ikán tartották. Pár hét múlva Bugátnak s a társulat legtevékenyebb tagjainak menekülni kellett Pestről. A társulat első korszaka ezzel befejeződött; második korszaka 1850 junius 20-ikával kezdődik. E napra ugyanis az elnök távollétében, a másodelnök, Szőnyi Pál, közgyűlést hívott egybe és bejelenté, hogy «felsőbb helyen nyert engedelem mellett a társulat gyűléseit és munkálkodását megkezdheti.» Megkezdheti, de hogyan? Az 1848/49-ik évi események a társulat élete fonalát ketté szakasztották. A tagok nagy része szétrobbantva, ki elhalt, ki emigrált, az itthon maradtak legtöbbje, — mint maga Bugát is, — hivatalát vesztve, szigorú rendőri felügyelet alatt állt. A 48 előtti hű gárdából mintegy 50-en maradtak csak meg. Ez a maroknyi kis csapat, Szőnyivel élén, mentette meg a társulat életét. Bugát helyett Szőnyi lett a társulat éltető szelleme. Ő és nevelőintézetének tanárai: Gáspár János és Takács János, nem kimélve időt és fáradságot, sőt pénzbeli áldozatot sem, bizalmat és új munkakedvet öntöttek az elcsüggedt kis csoportba. A 48 előtti fenhéjázó programmról le kellett mondani s az lett a feladat: megmenteni belőle a megmenthetőt. A társulat gyűjteményeit oda ajándékozták a múzeumnak , megszabadítva a társulalatot egy olyan sallangtól, amely sohasem volt hasznára, csakis terhére. A társulat kis könyvtárát egyik buzgó tag s későbbi alelnök, — Kovács Gyula — magánlakásán helyezték el; a gyűléseket az akadémia termében tartották, s így megmenekülve a külön szállás költségeinek terhétől, minden kis bevételöket a tagok munkálatainak díjazására és kiadására fordíthatták. A legszegényebb viszonyok közepett, de mégis jó kedvvel, jobb jövőbe vetett bizalommal végző serény munkáját a kis csoport, melyben a régi jó öregek helyét új erők, Frivaldszky János, Hunfalvy János, Kruspér, Preisz, Say, Stoczek foglalják el. Az akadémia kapui zárvák, akinek valami dolgozata van, a társulatot keresi föl, hol tárt karokkal fogadják. A szünetelésre kárhoztatott akadémia szerepe átszáll a társulatra, melyben a 48 előtti dilettantizmus mindinkább háttérbe szorul s helyét igazi tudományos szellem foglalja el. Belépnek a társulatba a pesti egyetemnek — akkor német — tanárai, minek folytán, igaz, az Évkönyvet ki kell adni német nyelven is, de ennek is megvolt a társulat tagjaira az az ösztönző hatása, hogy dolgozataikat a külföld is idézvén és méltányolván, gyarapodtak önbizalomban, munkakedvben. 1859 végén a közgyűlés a nagyérdemű Szőnyi helyett Korizmics Lászlót választotta elnökévé, aki jeles közgazdasági író volt, de a természettudományok művelése iránt kevés érdeklődéssel viseltetett. Két év múltán le is mondott az elnökségről, ami kedvező alkalmul szolgált a társulatnak, hogy kifejezze háláját első alapítója iránt; az 1860 deczember 29-iki közgyűlés ismét Bugát Pált ültette a tizenkét év előtt elhagyott elnöki székbe. Ez azonban maga körül már egészen más világot talált, mely nem lelkesedik magas röptű indítványain s a siker biztosítékait keresi, mielőtt valamibe fogna. Tudományos nevek magyarosítása iránt tett javaslata nyílt ellenzésre talál, sőt a társulat első titkára, Szabó József, támadó harczot is indít legkedvesebb műve, a róla elnevezett műnyelv ellen s ebben az akadémia részéről is támogatásra talál. Ez elkedvetleníti a lelkes, jó öreget, 1865-ben megválik az elnökségtől s alig fél évre rá az élettől is. A társulat kebelében már ekkor mutatkoztak az új idők jelei. Stoczek, az új elnök, Szabó József, a társulatnak sok éven át titkára, az akadémiában a természettudományi bizottság előadója, és Than Károly másodelnök, aki akkoriban jött haza a külföldről s a kísérletekkel illusztrált előadásokat meghonosította, ezek a társulat vezetői, kik mellett az ifjabb tagok közül mind többen és többen utaznak ki tanulmányaik kiegészítése végett külföldre s térnek aztán haza, nemes becsvággyal telve. Szabó ismét fölveti a természettudományok népszerűsítésének ügyét, a nagy közönség számára tartandó előadásokat, népszerű természettudományi folyóirat megindítását. S 1860-ban csakugyan átalakulnak az Évkönyvek egy időhöz nem kötött, füzetben megjelenő folyóirattá, mely «A Természettudományi Társulat Közlönye» czímmel jelen meg, s mely a szorosan szakszerű czikkek között már egy-egy népies czikkecskét is közöl. E közlönyből 1867-ig hét kötet jelen meg 138 íven s itt lépnek föl először irodalmilag a természettudományok későbbi zászlóvivői, mint Balogh Kálmán, Jurányi, Kondor, Krenner, Kriesch, Lengyel , Szily, Than, Tóth Sándor, Wartha, Weninger s mások. A társulat 25 éves évfordulója alkalmával már elérkezettnek találja az időt a rég ápolt eszme megvalósítására. Stoczek indítványára Than elnöklete alatt bizottság kezdi meg a népszerű előadások rendezését. 1866 február és márczius havában az ágostai evang. egyházközség dísztermében, a művelt közönség élénk érdeklődése mellett megkezdik az első ily elő-