Vasárnapi Ujság – 1892
1892-01-10 / 2. szám - I. Napoleon és kora: I. A császárság. - II. Első kudarczok. - III. Az 1812-iki hadjárat. - IV. A szövetségesek Párisban. - V. Napoleon bukása. - VI. Napoleon jellemzése. (Képekkel.) 25. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
26 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 2 SZÁM. 1992. XXXIX. ÉVFOLYAM. nátus ülését, jelentős szavakkal mutatva rá a háború küszöbön álló megkezdésére, az osztrák hadsereg már átlépte az Innt s Bajorországba hatolva, a bajor választót elűzte székvárosából. Mack tábornok Ulmban volt, Napoleon helyesen mondta: «Jobban számítok katonáim lábaira, mint szuronyaira. i) Gyors elhatározása az volt, hogy a sváb földön czernírozza az ellenséget s elvágja ezt az Ausztriával való közlekedéstől. Egyre szorosabban fűződött a végzetes gyűrü Mack körül, a nélkül, hogy észrevette volna. Napoleon Donauwörthbe, majd Augsburgba érkezett, miközben Ney elfoglalta a michelsbergi fennsíkot s ágyúit Ulmnak szegezte, mely rövid időn meg is adta magát. Ezalatt Ferdinánd főherczeg egy szerencsétlen összeütközés után éjnek idején, borzasztó időben, üldözőbe véve Murát lovasait, Csehországnak vette útját. De Napoleon ezalatt Schönbrunnig érkezett, hová hamarosan be is vonult. Viszont Károly főherczeg ezalatt fivére, János főherczeg serege maradványait összegyűjtve, Magyarországon át Morvának tartott, hogy a visszavonuló orosz hadsereghez csatlakozzon. De mielőtt még Brünnt elérhették volna, a francziák már hatalmukba kerítették Morvaország fővárosát, s Napoleon másnap be is vonult oda. Ferencz császár Stadiont és Gyulai tábornokot küldte Brünnbe a békealkudozások megindítására, míg Napoleon e végből Talleyrandot hivatta Bécsbe, előre utasítva őt, hogy minden áron Velenczét akarja. De a császár váratlan ellenzésre talált az orosz meghatalmazott, Dolgorucki herczegben, ki a czár megbízásából Svájcz és Holland kiürítését, Európa függetlenségét és a szárd király kárpótlását követelte. Nem vette észre, hogy míg ő nagy hangon követel, s a Brünn körül összesereglő csapatok mozdulataiban visszavonulást lát, addig Napoleon észrevétlen összpontosítja seregét. A két császár és táborkara Austerlitzbe tették át főhadiszállásukat. Napóleon hagyta őket cselekedni, hogy aztán tőrébe csalja, s míg azok jobb oldalát akarják megkerülni, oldalba támadja őket. Decz. 2-ika volt a császár koronázásának évfordulója. A csapatok itt-ott összegyűjtve a szalmát, melyen háltak, kévéket rögtönöztek belőle, melyeket meggyújtottak a császár tiszteletére. Rögtön világosság árasztotta el a tábort, s mikor Napoleon megjelent katonái közt, egy vén gránátéros hozzálépve, így szólt: «Légy nyugodt, igérem, hogy holnap, decz. 2-ika emlékére, elédbe fogjuk rakni az orosz sereg zászlóit és ágyúit, i) Alig hajnallott még, a szövetséges sereg útnak indult. Mikor Napoleon őket, mint előre megjósolta, jobbjába kerülni látta, nem titkolhatta el örömét. A győzelem kezében volt. Megvárta, míg az ellenség kifejlődött s a felkelő nap elűzte a ködöt, azzal jelt adott s a franczia sereg egyetlen kompakt tömegben, egyszerre mozdult meg s rohant az ellenségre. A szövetséges hadoszlopokat egymás után vetette vissza s szakította el a sereg két szárnyától. A nehéz sebesült öreg Kutuszov hiában igyekezett segítségére menni a szétzavart czentrumnak. Murát és Lannes balról támadtak a 82 orosz és osztrák escadronra, mely Lichtenstein herczeg vezénylete alatt állott. Egy orosz divízió bekeríttetve megadta magát, két hadoszlopot a francziák a tavakon túl űztek. A híd beszakadt a tüzérség súlya alatt. Fagyasztó hideg volt; a katonák azt hitték, veszély nélkül menekülhetnek a jégre, de azt felszagatták lábaik alatt a franczia golyók, s kétségbeesett kiáltások közt merültek el a tó vizébe. Még csak Bagration hadteste állt csatarendben. Késő este volt, mire a harcz véget ért. A két császár elhagyta a borzasztó csata színhelyét, mögöttük a francziák diadalkiáltása, körülöttük a haldoklók nyögése, így érkeztek Holicsba, míg Napoleon Austerlitzben ütötte fel főhadiszállását. Ide küldte Ferencz császár komoran, leverten Lichtenstein herczeget, hogy fegyverszünetet és találkozást kérjen Napoleontól. A császár és a csatatéren tartott volt szemlét; válasza hideg, rövid volt: «Találkozni, a mikor a császár akarja, — úgymond, — de addig szó sincs fegyverszünetről.» S Lannes és lovassága már üldözésére keltek a menekülőknek. Talleyrand eközben elhagyta Brünnt, melyet egészségtelenné tett a kórházak zsúfoltsága. Az alkudozások Pozsonyban folytatódtak, nem minden nehézség nélkül, mert a diadalittas Caesar követeléseiben nem ismert határt. De mert ezek nem teljesítése esetén a háború folytatásával fenyegetett, meg kellett hajolni akarata előtt. 1805 decz. 26-án a béke Pozsonyban aláíratott, s ebben Ausztria elvesztette Velenczét, Isztriát, Dalmácziát, melyek Olaszországhoz, s Tirolt és Vorarlberget, melyek Bajorországhoz csatoltattak. Az új württembergi és bajor király leányaikat kénytelenek voltak Bonaparte Jeromehoz és Beauharnais Jenőhöz, a császár sógorához adni nőül. Még csak Anglia és Oroszország állt útjában a hódítónak. Jól mondta Károly főherczeg, a midőn katonáit szabadságra bocsátotta: «Pihenjetek fiúk, a mig újra kezdjük!» A hazafias és Európa szabadságáért aggódó Pittet szivén sújtotta a hódító újabb diadalainak hire. Meghalt 1806 jan. 23-án. Mikor haldokolva putney-i kis házába vitték, egy baljóslattól megragadva szólt, miközben Európa térképére mutatott: «Göngyöljétek össze azt a mappát, tíz év múlva nem lesz rá szükségteke. Aggódásait igazolták az események. Masséna katonái már hatalmukba vették a nápolyi királyságot is. Ferdinánd király és Karolina királyné immár másodszor menekültek Szicziliába. Bonaparte József mindkét Sziczília királyává kiáltatott ki. Két hóval utóbb Napoleon Lajos fivérét ültette Hollandia trónjára. Ellenben Ferencz császár, miután német államai legtöbbjét elvették tőle, önként letette az üres német császári czimet s Ausztria császárja czimét vette föl. Azonban egy negyedik koaliczió kezdett ezalatt lassan-lassan körvonalazódni Európa politikai láthatárán, melynek élén ezúttal Poroszország állott. Ausztria beérte a tétlen szemlélő szerepével, ellenben az oroszok nem hagyták még el a Visztulánál elfoglalt hadállásaikat. Poroszország betört Szászországba s kényszerítette ezt, hogy húsz ezer emberrel növelje haderejét, sőt kényszerítette Hessen-Kasselt is, hogy kilépjen semleges állásából. Napoleon Berlin felé vette útját; a porosz király Magdeburgot igyekezett elérni, követve mindenütt a királynétól, kinek harczias lelkesedése és honleányi büszkesége a császár gúnyjának és boszúságának szolgált czéltáblájául. Néhány összecsapás mindenütt megnyitotta az utat a szerencsés és lángelmű hadúr előtt. Magdeburg körülzároltatott, Erfurt megadta magát, Davout Berlint, Lannes Dessaut tartotta megszállva. Lannes elérkezettnek látta az időt a hadsereg nevében azt írni Napoleonnak: «Értesítsen Felséged, óhajtja-e, hogy jövőre jelentéseimet Nyugat császárjához intézzem?» Napoleon nem válaszolt. Nagy Károly dicsősége csábítóan lebeghetett álmai előtt, de érezte, hogy még nincs itt az idő, még legengesztelhetlenebb és leggyőzhetlenebb ellenségével kelle előbb megmérkőznie Angliával. És ebben többé nem is késlekedett. 1806 nov. 21-én Berlinből Talleyrandhoz parancsot intézett, melyben Angliát egy tollvonással készült proskribálni Európa népei sorából s a szárazföldi zárt kíméletlen szigorral valósította meg a gyűlölt országgal szemben. Semmi Angliában, angolhoz, vagy angol nyelven írt levélnek nem volt szabad továbbíttatnia. Minden angol alattvaló, ha a franczia csapatok vagy szövetségeseik által elfoglalt területen tartózkodott, hadifogolynak nyilváníttatott. Minden angol alattvaló tulajdonát képező áru, ingóság vagy raktár szabad zsákmányul jelentetett ki, stb. Még csak Oroszország volt hátra, Anglia egyetlen szövetségese, mely Lengyelországot tartotta megszállva garázda katonáival. Napóleon jól számított, midőn a felbujtott Lengyelországra alapította Oroszország ellen intézendő támadását. Lengyelország fellázítása, régi függetlensége helyreállításának ígérete biztos mód volt arra, hogy ott a katonák, élelmi- és lőszerek kifogyhatatlan forrásaira számíthasson. A francziák bementek Lengyelországba, de ott már két orosz hadtestet találtak Benningsen és Buxhouden vezérlete alatt, mely átlépte a Niement, s nemsokára Varsóba vonult be. Na A CSÁSZÁR A SZENÁTUSBAN, A CSÁSZÁR GRÁNÁTOSAI KÖZT AUSTERLITZNÉL.