Vasárnapi Ujság – 1892
1892-09-04 / 36. szám - Vízvezetéki képek (képekkel) 618. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
618 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 36. SZÁM. 1892. xxxix. ÉVFOLYAM, hogy a nagy tengeri hajók akadály nélkül bejöhetnek a városig, sőt a tenger apálya és dagálya is jól észrevehető. Hamburg épen úgy, mint London, valóságos kikötőváros. Sőt annyiban előnye is van London felett, hogy az Elbába ömlő Alster, mely különben jelentéktelen folyó, épen Hamburg mellett a talajviszonyok következtében tószerűleg kiszélesedik. A hamburgiak ezt a kiszélesedést mesterséges uton belső kikötőkké változtatták át s a vizet számtalan csatornában, melyet itt fleethe-knek neveznek, vezetik le az Elbához, ugy hogy a város jelentékeny része csaknem úgy néz ki, mint Velencze, a mennyiben a házak egyik része csatornákra nyilik. Igen érdekes ez a látvány az idegenre nézve, ki az utczákon járva lépten-nyomon egy hídhoz jut, ahonnan a csatornák mindkét irányban a végtelenig nyúlnak. A csatornák mellett nincs part, még gyalogjáró sem, de ezek a csatornák telve vannak csolnakokkal s a háromnégy emeletes házakból folytonosan árukat és csomagokat bocsátanak le ezekbe a csolnakokba daruk, csigák vagy más gépek segítségével. Mert minden egyes háznak, legalább a régi csatornákkal ellátott városrészben, a hátulsó része raktár, valamint az első homlokzata bolt és kereskedelmi iroda, úgy, hogy a többi lakosok számára alig marad itt egy pár sötét és piszkos udvari szoba. Valóban oly nagy a kereskedelmi élet Hamiburgban, hogy lakosságának háromnegyed része még most is kereskedő vagy iparos, s utczáin állandó alakok a tengeri matrózok és csomagszállító emberek. Különösen a gyarmatárukkal Hamburg látja el Közép-Európa jó nagy részét. Összeköttetésben áll ezzel a tengeri kereskedelemmel a kikötők rendkívül változatos képe, a sajátságos öltözetű idegenek, a korcsmák és más mulatóhelyek rendkívüli nagy száma s az utczákon kóborgó nagyszámú matrózok és kíváncsi idegenek. Bárhonnan tekintjük is a kikötőt, mindenkor érdekes látvány. Igen természetes azonban, hogy egy nagy s kereskedelme következtében vagyonossá lett városban nemcsak a kikötők érdekesek, hanem akadnak szép épületek is. Hamburgban ily szép épületeket tulajdonkép csak az 1842-iki nagy tűzvész óta építettek, s a kikötő mellett levő régi városrészben, hol a telek értéke rendkívül nagy, ilyenek egyátalán nincsenek, hanem csak keskeny 3—4 emeletes boltok és raktárak zugudvarokkal. A külvárosok felé azonban egymást éri a sok szép, kertekkel körülvett villa s tömérdek szép középület. A város belsejében a legszebb rész az Alster folyónak említett tószerű kiszélesedésénél van. Ezt a nagy területet a hamburgiak mesterséges gáttal, melyen vasút megy át, két részre osztották. Az Elba felé eső úgynevezett «Binnen Alster» csaknem egészen négyszögletű s partjai telve vannak szebbnél-szebb épületekkel. A partokat alkotó utczák: Alsterdamm, Alter Jungfernstieg és Neuer Jungfernstieg a város lakosainak büszkeségei. Néhány szép épületet mi is bemutatunk erről a vidékről. Itt fekszik a színes téglából pompás renaissance stylben épített «Hamburger Hof» nevű nagy vendéglő, melyre a hamburgiak kiválóan büszkék s melynek nagy termében, a pompásan díszített «Kaisersaal»ban tartják rendesen a különféle ünnepiességeket és banketteket. A nagy épületet 1880-82-ben egy részvénytársaság építtette, pompásan ellátva mindenféle művészi díszítéssel. Nem messze esik innen a «Városháztér» nevű piacz, melyen az 1888-ban épített új városháza és a tőzsde van. Ily nagy kereskedelmi helyen természetesen a tőzsde nagy szerepet játszik s az épület is jelentékeny. 1837-től 1841-ig építették, olasz renaisance stylben, s kerek egy millió márkába került. Egyik homlokzatán, mely az Adolfs-platz felé nyilik, két szép allegoriai szoborcsoport van a magyar eredetű, de Berlinben élt Kiss szobrásztól. Az épület nagy négyszögű terme 36,5 méter hosszú 20 m. széles s emellett igen sok mellékhelyisége van, köztük kényelmes olvasószobák. Üveggel fedett udvarán tartják a galnatőzsdét s pinczéjében nagyszerű vendégfogadó van. A tőzsde különösen a déli órákban rendkívül látogatott, kereskedők, ügynökök, üzérek naponként mintegy 8000-en jönnek itt össze s a karzatokon mindenkor akad kíváncsi néző a világ minden országából. A tőzsde környékén igen sok szép széles utcza vonul el, hatalmas középületekkel és magánpalotákkal. A «Neuer Wall» ezek között bármely nagy városban ritkítja a párját, színházak, hangversenytermek és múzeumok (köztük a dúsgazdag csendes-óczeáni gyűjteményéről világhírű ethnografiai muzeum) mindenütt találhatók. Sok a városban a szobor s nyilvános kút, mely utóbbiak közül egyet a Hansa-platzon lévő szép Hansa-kútat képünkön is láthatjuk. Különben az átalakulás ebben a városban még folyvást tart s még csak nemrég 1881-ben rombolták le a Kehirwieder városrészt, melyneknek akkor mintegy 20,000 lakosa volt, hogy a kikötőt kibővítsék. Ez a hatalmas átalakítás 106 millió márkába került. Az új városrészek pedig éjszak felé keletkeznek az «Aussen Alster» tó környékén, hol óra hosszakig terjedő paradicsomi vidék van, telve villákkal és apróbb parkokkal. Ez a vidék a vagyonos városi kereskedők otthona, kik belvárosi üzleteikből minden este csoportosan vonulnak ki ide fogatokon és lóvasutakon. Templomokban is meglehetősen gazdag Hamburg városa s különösen jellemző, hogy több rendkívül magas karcsú tornyú temploma van, melyeket már messziről lehet látni. Különösen hires ezek közt a St.-Nicolai-templom, mely (természetesen nem a jelen alakjában) még a XII. századból ered, s mely főkép arról nevezetes, hogy tornya 1473 méter magas s mivel a kölni torony is csak 87 méterrel magasabb, a világon jelenleg magasságra nézve második templomtorony. A hatalmas, szép gót stylben készült tornyot 1845—1874 közt építették Gilbert Scott György terve szerint s 7 millió márkánál többe került, melyből 4 millió magán adakozásból gyűlt össze. A templom különben telve van műkincsekkel s a részletek között főkép a sekrestye ajtaja érdemes a megtekintésre. A belvárosban ezen kivül még négy nagy templom van Péter, Jakab, Katalin és Mihály szentekről elnevezve, de azért egyik sem római katholikus templom, mert Hamburg lakossága, mint az éjszaknémetek nagyobb része, már a reformáczió kezdetén elfogadta az új vallást, s állandóan megmaradt annak hívéül. Sok nevezetes látnivaló van még Hamburgban, köztök különösen világhírűnek mondható a gazdag állatkert s a «Baulies Haus»' nevű árvaháztelep s igen sokat emlegetett mai napság «Friedrichsruhe» is, a haragos Bismarck állandó tartózkodó helye. A várossal kapcsolatban s csaknem összenőve van egy pár, már nem Hamburg hatósága alá tartozó város, köztük a másfél százezernyi lakosságú Altona, a szintén tekintélyes Ottensen, Klopstock sírjával, és mások. Kissé távolabb fekszik a híres Helgoland sziget. Kétségtelen, hogy a klolera látogatása ebben a nagy világforgalmi központban épen a tengerészettel s a tengerészek nem épen pedáns rendszerető életmódjával áll kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt is két kikötővárosban Marseillesben és Toulonban mutatkozott először ez a veszélyes kór. Hamburg fekvése s élénk forgalma azonban még inkább előmozdítói lesznek ennek a bajnak, s már most is tudjuk, hogy egyenesen Hamburgból hatolt el a járvány Berlinbe, Németország másfélmilliomos lakosságú fővárosába, mely Hamburgtól vasúton csak egy pár órányira van s a mai közlekedési viszonyok között Budapesttől sincs nagyon messze. VÍZVEZETÉKI KÉPEK. Budapesti tárcza. Az irodalomnak nincs hűbb és kitartóbb munkatársa ennél az annyiszor elrágalmazott budapesti vízvezetéknél. Amennyi sikerült és nem sikerült élet, tréfa, szójáték és adoma, komoly publiczisztikai ágaskodás és fürge lábú tárczaszülött tiszteli közös nemzőjét ebben a jámborul hömpölygő fluidumban, melynek a nyitva feledt csapon át ömlő zuhogása annyi házmesteri villongás örökös «casus belli»-je, az maga kitenne egy egész irodalmat. Pedig még csak nem nagyon régi idő, hogy a melankholikus sváb taligás litániaszerű «Donau vwasser» kiáltozása is elvárhatlanul odatartozott abba a typikus hangképletbe, mely a «Strohkauft» és a «Handle» között harmonikus terczettre egészítette ki nyári délutáni sziesztánk csöndjében a nagy bérházak kapuin át behangzó utczai kiáltásokat. De mióta a fukarkodó czivilizáczió még egyfelől szájunkhoz vezette a vizet, másfelől szűk mérték szerint szabályozza a fogyasztást, azóta Budapest ethnográfiája is szegényebb lett egy élénk vonással, letörülve látja physionomiájáról eredetisége egy érdekes speczialitását, utczai életének egy sajátos elemét. Szinte szinte kétséges, vájjon a tekhnika vívmányai kárpótolnak-e annyi anyagi előnnyel, ami fölérné az eszményi poézis zománczából általuk letörült eleven színeket. A kút poézise helyett a vízvezeték prózája! Amott bizalmas találkozások s a gyöngéd vallomások, a pihenés idillje, egy többé - kevésbbé mindent elfedő ürügy, mely jószívű alkalmat nyújt a nyűgét lerázott szegény lelkeknek pár percznyi szabadulásra, — emitt az önző kor kényelmessége, mely mindent a szobák négy fala közé szorít, s minden pillanatot számon követel. Amott a lányszív annyi édes romantikája a felhúzott veder lánczcsörgése mellett, — Kató, a kinek edényét gyöngéden meríti meg az itató legény, s a mint erős karjával átnyújtja a nehéz dézsát, vagy a mint figyelmesen segíti fel a fején összegöngyölített tekercsre, szemeik sokatmondólag találkoznak. Azután egy kis negyedórai terefere egyről-másról, az édes szülőföld, az otthon maradt pajtások, ismerősök, stb. Hány barátság köttetett, hány szent frigy pecsételtetett meg ezeknek a régi kutaknak a menhelynyujtó oltalma alatt, mohos faderekaikkal, bádogborított kúpos tetőikkel, s hány alkalmi összejövetel az esti órákban, mely alatt bú, baj kitárul, hirek és ajánlatok kolportáltatnak, panasz és megelégedés az ajkakon, valódi börzéje azoknak a tizezereknek, a kik a többi tizezerek szolgálatára születtek a világra. Ha Göthe ebben a vízvezetékes világban él, kétséges, hogy vájjon megírhatta volna-e halhatatlan költeménye egyik legragyogóbb jelenetét; a megesett Gretchen szégyenét nem vette volna szájára a pletyka sugdosása; bizonyos, hogy előbb közbelépett volna valami köpezős vízvezetéki ellenőr vagy házinspector, s szétrebbentette volna a rágalmazó és a vizet folyató fehér cselédséget, vagy elzárta volna rövid úton a víz és vele együtt a szóbeszéd csapját. Ami Valentint illeti, ő tán a legutóbbi májusi előléptetések alkalmával avanzsírozott volna, Fausztot pedig legalábbis szóba hozták volna az akadémiai tagajánlások közt. És mindezt a vízvezeték tette volna! De ha a czivilizáczió új helyzeteket teremt a régiek helyébe, s ha sokat lehetetlenné, és anachronisztikussá tesz a költészet csodái közül, megfordítva az is áll, hogy a költészet csodáit a valóság csodáival helyettesíti. Ha bekövetkezne valaha, hogy egykor, évezredek múlva, Budapestből kő kövön nem marad, az archaeologia ki fogja konstruálni azokból a földalatti építkezésekből is, melyeket ma alig lát emberi szem, annak a czivilizácziónak nagyságát, annak a fővárosnak ékességét, mely ma ezen a helyen áll. Ami nagyszerű és lélekemelő, a mai ipar, kereskedelem, közlekedés, közegészségügyi adminisztráczió fejlettségében van, annak rejtett ideghálózata mind itt vonul el lábaink alatt, kevesektől sejtve, még kevesebbektől látva, de örök emléke a jelen történetének. És ennek a föld alatt elágazó éltető, táphajtó nagy ütemek, mely szünetlen keringésben közvetíti a fővárosi élet testének nagy anyagcseréjét, vannak néha véletlen fennakadásai, vannak beteges elváltozásai és lappangó kórjai. Ilyenkor az ásós, kapás és kővágós doktorok megoperálják, feltárják a beteg részt, kitapogatják titkos baját, vagy egy merész műtéttel megnyújtják, kurtítják, jobbra-balra irányítják a pontos szervet s esetleg egész újjal cserélik fel. S ha lelked szereti olykor elképzelni ezt a mi békés, türelmes Budapestünket, valami rettenetes korszakalkotó revoluczió felforgató hatása alatt, — a kép elevenen előtted áll. Felszaggatott kövezetek tornyosodnak félemeletnyi barrikádokká, melyek mögött a szelíd, ősz szakállú lóvasúti pályaőr apró piros jelző lobogója úgy tűnik fel, mint az anarkhia fenyegető symboluma, a tekintélyes átmérőjű, kiásott vezetéki csövek rozsdás öblei, melyek sohasem láttak mást torkukban, mint Wein igazgató annyit rágalmazott és szidott vizet, most mintha kartácsokkal teletömött ágyúk gyanánt meredeznének a hatalmasok palotáira. Hintók, fuvaros szekerek aggatnak össze az elzárt közlekedés szűk ki- és