Vasárnapi Ujság – 1892

9. Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények - Vízvezetéki képek (képekkel) 618. oldal

618 hogy a nagy tengeri hajók akadály nélkül bejö­hetnek a városig, sőt a tenger­­pálya és dagálya is jól észrevehető. Hamburg épen úgy, mint London, valóságos kikötő­város. Sőt annyiban előnye is van London felett, hogy az Elbába ömlő Alster, mely különben jelentéktelen folyó, épen Hamburg mellett a talaj­viszonyok követ­keztében tószerűleg kiszélesedik. A hamburgiak ezt a kiszélesedést mesterséges úton belső kikö­tőkké változtatták át s a vizet számtalan csa­tornában, melyet itt fleetlie­knek neveznek, vezetik le az Elbához, ugy hogy a város jelen­tékeny része csaknem úgy néz ki, mint Velencze, a­mennyiben a házak egyik része csatornákra nyílik. Igen érdekes ez a látvány az idegenre nézve, ki az utczákon járva lépten-nyomon egy hídhoz jut, a­honnan a csatornák mindkét irányban a végtelenig nyúlnak. A csatornák mellett nincs part, még gyalogjáró sem, de ezek a csatornák telve vannak csolnakokkal s a három­négy emeletes házakból folytonosan árukat és csomagokat bocsátanak le ezekbe a csolnakokba daruk, csigák vagy más gépek segítségével. Mert minden egyes háznak, legalább a régi csatornákkal ellátott városrészben, a hátulsó része raktár, valamint az első homlokzata bolt és kereskedelmi iroda, úgy, hogy a többi lako­sok számára alig marad itt egy pár sötét és pisz­­j­kos udvari szoba. Valóban oly nagy a kereskedelmi élet Ham­­i­burgban, hogy lakosságának háromnegyed része még most is kereskedő vagy iparos, s utczáin állandó alakok a tengeri matrózok és csomag­szállító emberek. Különösen a gyarmatárukkal Hamburg látja el Közép-Európa jó nagy részét. Összeköttetésben áll ezzel a tengeri kereskede­lemmel a kikötők rendkívül változatos képe, a sajátságos öltözetű idegenek, a korcsmák és más mulatóhelyek rendkívüli nagy száma s az ut­czákon káborgó nagyszámú matrózok és kíváncsi idegenek. Bárhonnan tekintjük is a kikötőt, mindenkor érdekes látvány. Igen természetes azonban, hogy egy nagy­­ kereskedelme következtében vagyonossá lett városban nemcsak a kikötők érdekesek, hanem akadnak szép épületek is. Hamburgban ily szép épületeket tulajdonkép csak az 1842-iki nagy tűzvész óta építettek, s a kikötő mellett levő régi városrészben, hol a telek értéke rendkívül nagy, ilyenek egyátalán nincsenek, hanem csak keskeny 3—4 emeletes boltok és raktárak zug­udvarokkal. A külvárosok felé azonban egymást éri a sok szép, kertekkel körülvett villa s tömér­dek szép középület. A város belsejében a legszebb rész az Alster folyónak említett tószerű kiszélesedésénél van. Ezt a nagy területet a hamburgiak mesterséges gáttal, melyen vasút megy át, két részre osztot­ták. Az Elba felé eső úgynevezett «Binnen Al­ster» csaknem egészen négyszögletű s partjai telve vannak szebbnél-szebb épületekkel. A par­tokat alkotó utczák: Alsterdamm, Alter Jung­fernstieg és Neuer Jungfernstieg a város lako­sainak büszkeségei. Néhány szép épületet mi is bemutatunk erről a vidékről. Itt fekszik a színes téglából pompás renaissance stylben épített «Hamburger Hof» nevű nagy vendéglő, melyre a hamburgiak kiválóan büszkék s melynek nagy termében, a pompásan díszített «Kaisersaal»­ban tartják rendesen a különféle ünnepiessége­ket és banketteket. A nagy épületet 1880-82-ben egy részvénytársaság építtette, pompásan ellátva mindenféle művészi díszítéssel. Nem messze esik innen a «Városház tér» nevű piacz, melyen az 1888-ban épített új város­háza és a tőzsde van. Ily nagy kereskedelmi helyen természetesen a tőzsde nagy szerepet játszik s az épület is jelentékeny. 1837-től 1841-ig épí­tették, olasz renaisance stylben, s kerek egy millió márkába került. Egyik homlokzatán, mely az Adolfs-platz felé nyílik, két szép allegoriai szoborcsoport van a magyar eredetű, de Berlin­ben élt Kiss szobrásztól. Az épület nagy négy­szögű terme 36,5 méter hosszú 20 m, széles s e mellett igen sok mellékhelyisége van, köztük kényelmes olvasószobák. Üveggel fedett udva­rán tartják a gabnatőzsdét s pinczéjében nagy­szerű vendégfogadó van. A tőzsde különösen a déli órákban rendkívül látogatott, kereskedők, ügynökök, üzérek naponként mintegy 8000-en jönnek itt össze s a karzatokon mindenkor akad kíváncsi néző a világ minden országából. A tőzsde környékén igen sok szép széles utcza vonul el, hatalmas középületekkel és magán­palotákkal. A «Neuer Wall» ezek között bármely nagy városban ritkítja a párját, színházak, hang­versenytermek és múzeumok (köztük a dúsgaz­dag csendes-óczeáni gyűjteményéről világhírű eth­nográfiai mu­zeum) mindenütt találhatók. Sok a városban a szobor s nyilvános kút, mely utóbbiak közül egyet a Hansa-platzon lévő szép Hansa-kútat képünkön is láthatjuk. Különben az átalakulás ebben a városban még folyvást tart s még csak nemrég 1881-ben rombolták le a Keh­rwieder városrészt, melynek nek akkor mintegy 20,000 lakosa volt, hogy a kikötőt kibővítsék. Ez a hatalmas átalakítás 106 millió márkába került. Az új városrészek pedig éjszak felé keletkeznek az «Aussen Alster» tó környékén, hol óra h­osszakig terjedő paradicsomi vidék van, telve villákkal és apróbb parkokkal. Ez a vidék a vagyonos városi kereskedők ott­hona, kik belvárosi üzleteikből minden este csoportosan vonulnak ki ide fogatokon és lóvas­utakon. Templomokban is meglehetősen gazdag Ham­burg városa s különösen jellemző, hogy több rendkívül magas karcsú tornyú temploma van, melyeket már messziről lehet látni. Különösen híres ezek közt a St.­Nicolai-templom, mely (természetesen nem a jelen alakjában) még a XII. századból ered, s mely főkép arról neveze­tes, hogy tornya 147­3 méter magas s mivel a kölni torony is csak 8,7 méterrel magasabb, a világon jelenleg magasságra nézve második templomtorony. A hatalmas, szép gót stylben készült tornyot 1845—1874 közt építették Gil­bert Scott György terve szerint s 7 millió már­kánál többe került, melyből 4 millió magán adakozásból gyűlt össze. A templom különben telve van műkincsekkel s a részletek között fő­kép a sekrestye ajtaja érdemes a megtekintésre. A belvárosban ezen kivül még négy nagy temp­lom van Péter, Jakab, Katalin és Mihály szen­tekről elnevezve, de azért egyik sem római katholikus templom, mert Hamburg lakossága, mint az éjszaknémetek nagyobb része, már a reformáczió kezdetén elfogadta az új vallást, s állandóan megmaradt annak hiveül. Sok nevezetes látnivaló van még Hamburg­ban, köztök különösen világhírűnek mondható a gazdag állatkert s a «Baulies Hause' nevű árvaháztelep s igen sokat emlegetett mai nap­ság «Friedrichsruhe» is, a haragos Bismarck állandó tartózkodó helye. A várossal kapcsolat­ban s csaknem összenőve van egy pár, már nem Hamburg hatósága alá tartozó város, köztük a másfél százezernyi lakosságú Altona, a szintén tekintélyes Ottensen, Klopstock sírjával, és má­sok. Kissé távolabb fekszik a híres Helgoland sziget. Kétségtelen, hogy a kh­olera látogatása ebben a nagy világforgalmi központban épen a ten­gerészettel s a tengerészek nem épen pedáns rend­szerető életmódjával áll kapcsolatban. Pár évvel ezelőtt is két kikötő­városban Marseillesben és Toulonban mutatkozott először ez a veszélyes kór. Hamburg fekvése s élénk forgalma azon­ban még inkább előmozdítói lesznek ennek a bajnak, s már most is tudjuk, hogy egyenesen Hamburgból hatolt el a járvány Berlinbe, Né­metország másfélmilliomos lakosságú főváro­sába, mely Hamburgtól vasúton csak egy pár órányira van s a mai közlekedési viszonyok között Budapesttől sincs nagyon messze. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 36. SZÁM. 1892. xxxix. ÉVFOLYAM. VÍZVEZETÉKI KÉPEK. Budapesti tárcza. Az irodalomnak nincs hűbb és kitartóbb munkatársa ennél az annyiszor elrágalmazott budapesti vízvezetéknél. A mennyi sikerült és nem sikerült élet, tréfa, szójáték és adoma, komoly public­isztikai ágaskodás és fürge lábú tárcza­szülött tiszteli közös nemzőjét ebben a jámborul hömpölygő fluidumban, melynek a nyitva feledt csapon át ömlő zuhogása annyi házmesteri vil­longás örökös «casus belli»-je, az maga kitenne egy egész irodalmat. Pedig még csak nem nagyon régi idő, hogy a melankholikus sváb taligás litániaszerű «Donau­vrasser» kiáltozása is elvál­h­atlanul odatartozott abba a typikus hangkép­letbe, mely a «Stroh­kauft» és a «Handle» kö­zött harmonikus terezettre egészítette ki nyári délutáni sziesztánk csöndjében a nagy bérházak kapuin át behangzó utczai kiáltásokat. De mióta a fukarkodó czivilizáczió még egyfelől szájunk­hoz vezette a vizet, másfelől szűk mérték szerint szabályozza a fogyasztást, azóta Budapest eth­nográfiája is szegényebb lett egy élénk vonással, letörülve látja physionomiájáról eredetisége egy érdekes spec­ialitását, utczai életének egy sajá­tos elemét. Szinte­ szinte kétséges, várjon a technika vív­mányai kárpótolnak-e annyi anyagi előnynyel, a­mi fölérné az eszményi poézis zománczából általuk letörölt eleven színeket. A kút poézise helyett a vízvezeték prózája! Amott bizalmas találkozások s a gyöngéd vallomások, a pihenés idillje, egy többé - kevésbbé mindent elfedő ürügy, mely jószívű alkalmat nyújt a nyűgét lerázott szegény lelkeknek pár percznyi szaba­dulásra, n­em itt az önző kor kényelmessége, mely mindent a szobák négy fala közé szorít, s minden pillanatot számon követel. Amott a lányszív annyi édes romantikája a felhúzott veder lánczcsörgése mellett. — Kató, a­kinek edényét gyöngéden meríti meg az itató legény, s a mint erős karjával átnyújtja a nehéz dézsát, vagy a mint figyelmesen segíti fel a fején össze­göngyölített tekercsre, szemeik sokatmondólag találkoznak. Azután egy kis negyedórai terefere egyről-másról, az édes szülőföld, az otthon ma­radt pajtások, ismerősök, stb. Hány barátság köttetett, hány szent frigy pecsételtetett meg ezeknek a régi kutaknak a menhelynyujtó ol­talma alatt, mohos faderekaikkal, bádogborított kúpos tetőikkel, s hány alkalmi összejövetel az esti órákban, mely alatt bú, baj kitárul, hírek és ajánlatok kolportáltatnak, panasz és megelé­gedés az ajkakon, valódi börzéje azoknak a tíz­ezereknek, a­kik a többi tízezerek szolgálatára születtek a világra. Ha Göthe ebben a vízvezetékes világban él, kétséges, hogy vájjon megírhatta volna-e halha­tatlan költeménye egyik legragyogóbb jelenetét; a megesett Gretchen szégyenét nem vette volna szájára a pletyka sugdosása; bizonyos, hogy előbb közbelépett volna valami köpetes vízveze­téki ellenőr vagy házinspector, s szétrebbentette volna a rágalmazó és a vizet folyató fehér cse­lédséget, vagy elzárta volna rövid úton a víz és vele együtt a szóbeszéd csapját. A­mi Valentint illeti, ő tán a legutóbbi májusi előléptetések alkalmával avanzsírozott volna, Fausztot pedig legalább is szóba hozták volna az akadémiai tagajánlások közt. És mindezt a vízvezeték tette volna! De ha a czivilizáczió új helyzeteket teremt a régiek he­lyébe, s ha sokat lehetetlenné, és anachroniszti­kussá tesz a költészet csodái közül, megfordítva az is áll, hogy a költészet csodáit a valóság cso­dáival helyettesíti. Ha bekövetkezne valaha, hogy egykor, évezredek múlva, Budapestből kő kövön nem marad, az arch­aeologia ki fogja konstruálni azokból a földalatti építkezésekből is, melyeket ma alig lát emberi szem, annak a czivilizácziónak nagyságát, annak a fővárosnak ékességét, mely ma ezen a helyen áll. A­mi nagyszerű és lélekemelő, a mai ipar, kereskede­lem, közlekedés, közegészségügyi adminisztrá­c­ió fejlettségében van, annak rejtett idegháló­zata mind itt vonul el lábaink alatt, kevesektől sejtve, még kevesebbektől látva, de örök emléke a jelen történetének. És ennek a föld alatt elágazó éltető, táphajtó nagy ütérnek, mely szünetlen keringésben köz­vetíti a fővárosi élet testének nagy anyagcseré­jét, vannak néha véletlen fennakadásai, vannak beteges elváltozásai és lappangó kórjai. Ilyenkor az ásós, kapás és kővágós doktorok megoperál­ják, feltárják a beteg részt, kitapogatják titkos baját, vagy egy merész műtéttel megnyújtják, kurtítják, jobbra-balra irányítják a pontos szer­vet s esetleg egész újjal cserélik fel. S ha lelked szereti olykor elképzelni ezt a mi békés, türel­mes Budapestünket, valami rettenetes korszak­alkotó revoluczió felforgató hatása alatt, — a kép elevenen előtted áll. Felszaggatott köveze­tek tornyosodnak félemeletnyi barrikádokká, melyek mögött a szelíd, ősz szakállú lóvasúti pályaőr apró piros jelző lobogója úgy tűnik fel, mint az anarkh­ia fenyegető symboluma, a te­kintélyes átmérőjű, kiásott vezetéki csövek rozs­dás öblei, melyek sohasem láttak mást torkuk­ban, mint Wein igazgató annyit rágalmazott és szidott vizet, most mintha kartácsokkal tele­tömött ágyúk gyanánt meredeznének a hatal­masok palotáira. Hintók, fuvaros szekerek ag­gatnak össze az elzárt közlekedés szűk ki- és

Next