Vasárnapi Ujság – 1893
1893-01-01 / 1. szám - Nazli-Hánem egyiptomi herczegnő. Elbeszélés. Irta Jókai Mór (képekkel) 2. oldal / Elbeszélések; genreképek - Fejes István: Édes otthon 2. oldal / Költemények - Mares Ödön: Új évre 2. oldal / Költemények
VASARNAPI UJSAOT. 1. SZÁM. 1893. 40 I. Mahmud szultán kiadta már a kegyetlen parancsot, hogy a muzulmán hölgyek, mikor az utczán megjelennek, termetüket buggyos bő köpönyegbe burkolják, az arczukat pedig átlátszatlan fátyol alá rejtsék; de biz ezt a zsarnoki rendeletet a kairói mohamedán hölgyek nem tartották tiszteletben. Hiszen Sztambulban is csak oly módon sikerült a padisahnak a legfelsőbb rendelettel behozott divatot a hölgyvilággal elfogadtatni, hogy előbb egy sereg hölgyet, aki fátyol és feredzse nélkül sétált a Boszporusz-parton, beledobáltatott a tengerbe. Mehemed Ali, Egyiptom kormányzója, azonban nem követte a szultánja példáját; egyéb parancsolatjait sem fogadta meg: elég háborúja volt kemény férfiakkal, mit háborúskodott volna lágy, szelid asszonynéppel. Azokat tartá gyönyörűségre. Ha ő akkor ott lett volna Sztambulban, mikor azt a sok szép leányt a vízbe dobálták, bizonyosan kihalászta volna őket. Azért a kairói hölgyek azon túl is hagyták gyönyörködtetni termetük és arczuk bájaiban az utczán nyüzsgő férfi népet. S azok között igen sok volt az idegen. A mogorva imámok ugyan meg-megszólítanak egy-egy ifjú hajadért, aki a szokottnál is vékonyabb szövetű öltönyt viselt, s a haját szétszórva bocsátá a vállaira, riasztva őket a szultán parancsával, de azok csak fittyet vetének nekik. Mind azt lesték, hogy mit fog csinálni Nazli-Hánem, így hízták a kormányzó hugát, kedvenczét, a kinek gyönyörködtetésére építteté a «Subra» tündérkastélyt Kairo mellett, melyet három oldalról magas kőfallal elzárt kert vesz körül, csak a pálmák koronái s a cziprusok sudarai nyúlnak túl a párkányon ; a kastély homlokfalának fehér márvány lépcsőit pedig a Nilus kék vize mossa, mely áradáskor egész a rézajtókig emelkedik. A széles, magas falat, mely a Nilusra néz, elborítják a festett és faragott arabeszkek, az aranyozott czikornyák; de ablaka, mellyel a Nilusra nézzen, csak egyetlen egy van: gömbölyű, az is aranyozott ráccsal elzárva. Ha ez a szem beszélni is tudna s elmondaná egyszer, hogy mit látott ? Ebből a mesemondásba illő kastélyból szokott minden délután bevonulni a városba a bűbájos Nazli-Hánem, fényes kíséretével. Mindenkit a saját szeme győzhetett meg róla, hogy megérdemli a «varázsló» melléknevet. Iét izmos núbiai csonkított szolga czepeli aranyos palankinját; előtte szaladnak a kengyelfutók, kürtszóval adva jelt a leghatalmasabb úrnő közeledtéről, aki még a kormányzó fölött is uralkodik. És mindenkinek, aki szembejő, szabad a hasonlíthatlan tündér bájaitól megittasulni, akár frank, akár mozlem, még a fellah is fölemelheti hozzá a szemeit. Nazli-Hánem büszke arra a hírére, hogy őrültekkel töltötte meg Kairót. Ezerekre megy a száma, akik odavesztették az eszüket az ő villogó, nagy, éjfekete szemeibe. Mire a Birkes-eszkebieh piaczig eljut, egész svadronyt képez a lovas kísérete, akik mind utána bolondult imádói. A délczeg mamelukok! Egy nap azonban elmaradt a fényes kisérő csapat. Nazli-Hánem palankinja, trombita-fúvóival együtt üdvözletlen haladt végig a hosszú, kettős pálmasor alatt. Más nem bókolt előtte, csak a pálmák. «Hol maradtak a hélczeg mamelukok?» A város utczáin sem volt a szokott néptolongás. A herczegnő (ez volt a czíme) ellátogatott a Khan-Khalilba, ahol az ékszereket árulják; onnan elvitette magát a Tarbiehbe; mindenütt bevásárolt, keleti ékszereket, aranyhímzett fátyolokat vett; a Szukareh-bazárban rózsavizes sörhetet ivott, de férfival nem találkozott sehol, kivéve a rabszolgákat, meg a kalmárokat. Talán a Szug-e-Szallahban lesznek, ahol a drága fegyverzeteket árulják? Itt szoktak a mamelukok találkozni. Ott sem talált senkit a lovagok közül, és a kalmárok, akikhez kérdést intézett, mind a válluk közé húzták a fejüket, a tenyerüket a szájuk elé tették, nem mondhattak semmit. Végre egy vén, fehér szakállú fellaht szólított meg, aki fejét a térdére fektetve guggolt a Hasszarin-mecset előtt. — «Mit tudsz, öreg? Hová lettek a délczeg mamelukok ?» A fellah meg sem emelte a fejét, így válaszolt: — «A délczeg mamelukok nagy vendégségen voltak az éjjel a kormányzónál és most alusznak.» — «De hiszen már alkonyodik a nap.» — «Annál inkább alusznak.» — «De reggel csak fölébrednek?»— «Még reggel is aludni fognak. És azután, a míg az Izrafil angyal trombitája meg nem harsan, addig folyvást aludni fognak a délczeg mamelukok. » (Folytatása, következik.) NAZLIHANEM EGYIPTOMI HERCZEGNŐ. Elbeszélés. Irta JÓKAI MÓE. ÉDES OTTHON. Édes otthon, kicsi házam, Te vagy az én mentő váram; Pedig fenn a végtelenben Száll magasra az én lelkem. Édes otthon, kis világom, Te vagy az én boldogságom . Pedig a szent eszmék végett, Járom a nagy mindenséget. Beállok a zúgó részbe, Szemem abba bátran néz be S igaz ügynek vesztét féltve, Megvívom a poklot érte. Szabadságért sebet venni, Fájdalomnak nekem semmi, Üdvösségem fel nem dúlja A vértanúk koszorúja. Édes otthon, kis hajlékom, Te vagy az én bűvös titkom , Rám mosolyg a hűség arcza S boldogít az élet harcza ! FEJES ISTVÁN. UJ EYEK. Újra itt az új év, eljött a nap megint. Amikor a lélek a jövőbe tekint S ott a hol összeér a vég meg a kezdet kétes sejtelmében vagy örül, vagy reszket. Tépelődik mit rejt a jövőnek méhe ? Az örömnek jön-e, vagy a búnak éve ? Múltak tanúságán csüggedjek-é ? Nem én. Küszöbödön új év, erőt ád a remény. Szálljatok reményim, szép fehér galambok, Véletek a lelkem örömest kalandoz, Közületek — tudom — sok lehull megölve, Le-lecsapván rátok a csalódás ölyve, Ám megsegít, hiszem, a mennyei jóság, S úgy tér meg egynéhány, mint drága valóság. Az én szivem szerény, vágya soh'se volt sok, Szeretteim között, ott vagyok én boldog. Éltem rögös utján virágokat termeszt, Szép, szerető nőcském, meg egy bájos gyermek. Az arczomról borút mosolygásuk üz el , kárpótol a gondért nyájas, enyhe tűzhely, Olykor jő a múzsa észrevétlen, halkan kiárad a lelkem szívreható dalban. Maradjon meg nékem ez a kedves család. És zenghessem lantom igénytelen dalát. Ölelhessem drága, aranyos kis nőmet , büszkén lássam, fiam lelke miként nő meg. Dolgozhassam értük, mint dolgoztam előbb. Adjon hozzá az ég jó kedvet és erőt. És az úr áldása legyen rajta főleg! Íme új esztendő, ezt kérem én tőled. És ha nékem ennyit valósággá tennél, Istenemre mondom, boldog új év lennél, MARES ÖDÖN.