Vasárnapi Ujság – 1893
1893-12-31 / 53. szám - Jókai. Beöthy Zsolt 915. oldal / Élet- és jellemrajzok
916 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 51. SZÁM. 1893. 40. ÉVFOLYAM. művész; de se nem fogékonyabb, se nem gazdagabb, mint Jókai, kinél nagyobb nyelvkincse aligha van egyetlen írónknak is. Nyelvének e gyökeres, szeplőtlen magyarsága tekintetében csak hamarosabban irt munkáiban lesz némileg figyelmetlenebbé. Már e nyelv, melyet mindenki egyformán érthet és élvezhet, előadását valószerűvé és játszivá, természetessé és festőivé teszi s egészen eltérővé a rendes irodalmi haloványabb és mesterkéltebb stíltől. Ehhez járul kitűnő elbeszélő módja, mely keveset, majdnem semmit sem okoskodik, hanem oly világosan és könnyen beszél, mint a népmesék. Sajátságos, olykor nyugtalan frisseséggel halad; a mesélésben kedvét találva, nem lankad soha; megjegyzéseivel, ellentéteivel, tréfás ötleteivel, vagy érzelmes kitöréseivel színez, jellemez s észrevétlen varázzsal vonja be olvasóját gazdag képzeletvilágába. Tulajdonképen nyugvó pontokat képező természeti képei és jelenetei is oly elevenek s színeikben oly káprázatosak, hogy alig érezzük őket pihenőknek meséi haladásában. Egyik jellemző vonása, még pedig ritka vonása, hogy meleg fogékonysága a természet iránt és festő ereje, színeinek intenzitása és újsága, semmit sem fogy haladó, sőt hajló korával. Legtöbb regényének tárgyát a jelenből vagy a közelmúltból választotta. Meséit szereti valamely népszerű eszme vagy emlékezetes esemény körül szőni. Igy a Magyar nábobban (1854) a régi magyar tivornyázó, zsarnokoskodó és adsentista, léha nemesség eltűnését rajzolja az új idők nemesei, Széchenyi és társai előtt, folytatva tárgyát a Kárpáthy Zoltánban (1854). Az Új földesúrban (1863) a magyar földnek és életnek az idegenekre gyakorolt átalakító, meghonosító hatását példázza, a Bach-korszak fonákságainak képei közt, melyeket a Fekete vérben (1892) is kipellengérez. A Politikai divatokban (1864), a Kőszivi ember faiban (1869) és a Tengerszemű hölgyben (1889) a szabadságharcz zajába vezet. A Szerelem bolondjainak (1868) hátterét az 1863-diki nagy alföldi ínség képezi. Az Eppur si muove (1872) a magyar irodalom és művészet régi apostolainak küzdelmét festi századunk elején a részvétlenséggel és előítéletekkel. Az Egy az isten (1877) a forradalomtól az olasz háborúig terjedő korszakot öleli föl; a Névtelen várban (1878) pedig az 1809-iki magyar nemesi fölkelő seregnek sokszor gúnyolt vitézségét veszi védelmébe. Mindezt nem filozófiai, a viszonyok legmélyére ható vagy új felfogással, de rendkívül éles, ragyogó világításban s a népszerű elemek, kedves hagyományok és adomás vonások felhasználásával. Emlékezetes elemi csapások: a pesti nagy árvíz, a felvidéki halálos járvány, a komáromi nagy földrengés, az országos éhség és több más, előfordul regényeiben s kétségkívül fokozza ezek hatását. Ily eszmék és események körül gazdag feltaláló képessége érdekes, bár olykor szertefolyó meséket sző. Kalandozó fantáziájának toluló, áradó képeit nem mindig foglalja kerekebb, erősebb szerkezetekbe tudatos műgond, s nem egy regényének egyes jelenetei, epizódjai sokkal formásabbak, mint az egész regény. Jelenetei, alakjai, képei, leírásai mind erről a kiapadhatatlan, örökös tevékenységben levő, néha nagyon is merész képzelő tehetségről tesznek bizonyságot. Arról szólje is, mely rövid mondataiban tele van ellentéttel, ötlettel, tréfás közbevetéssel. Amit csak valaha látott maga körül, azt erős, eleven színezéssel tudja visszaadni. Így nagy érdeme, hogy a magyar életet, ennek számos képét, jelenetét, alakját, különösségét nagy mértékben használta fel. Ez életnek egyetlen regényírónk sem mutathaja fel oly gazdag, jellemző, szeretetreméltó képtárát, mint ő. Naivitásával, jókedvével, friss hangjával egészen bele látszik olykor olvadni a népéletbe, így a Sárga rózsa czímű remekében, melynek hőse a magyar népjellemnek páratlanul igaz és mély megtestesülése, a pusztai életnek és természetnek elragadóan kedves, valószerű és eleven képei közt. Jókainak különösen komikai tehetsége ragyog népies s a falu és kisváros embereit festő dolgozataiban. Ezek közé tartozik kisebb terjedelme daczára is egyik legjobb, legigazabb és legharmonikusabb munkája: a Kedves atyafiak czímű elbeszélése; közéjük a Sonkolyi Gergely s az Örmény és családja, a komikai előadásnak e két feledhetetlen mesterműve. Nagyobb regényei közül jellemző és szerkesztő gond tekintetében az Uj földesúr, a feltalálás erejére, gazdagságára s a színezés melegségére nézve pedig a Magyar nábob foglal el kiváló helyet. Az újabbak közül eleven humorú részletekben s költői hangulatú rajzokban leggazdagabb a Tengerszemű hölgy, melyet az akadémia a Péczely-díjjal tüntetett ki s ezzel Jókai fényes és nagyhatású munkásságát megkoszorúzta. Képzelő tehetsége azonban — különösen ha elhagyja az ismertebb közelmúltat, jelent és hazáját — korlátlanságában olykor kevesebbe veszi meséinek valószínűségét, alakjainak hatatározott körvonalait, indítékainak biztosságát s a cselekvények fejlődésének természetes következetességét. Így már történeti regényei is (Erdély aranykora, Török világ, Bálványos vár, Lőcsei fehér asszony, Rákóczi fia) kápráztató részleteik ellenére nem állanak a korhűség szilárd alapján. Ez a csapongó képzelet keleti és fantasztikus elbeszéléseiben (Oceania, Jövő század regénye) ragadja legszélsőbb túlzásokra. Jellemrajzaiban érdekesen és sajátságosan érvényesül. Bizonyos tekintetben újra a népszellemre emlékeztet vonzalmának naiv módja a jó, nagy és hős iránt, hajlama folttalan eszményekké emelni mind, a kiket szeret és tisztel s megszerettetni és tiszteltetni kiván. Míg megfigyelései alakításokká lesznek, mintha ugyanaz a folyamat menne végbe lelkében, melyet a népszellemnek mondó-alkotó tevékenysége tüntet föl. Hőseit gyakran ruházza föl szinte természetfölötti erőkkel, melyek aztán a cselekvényt a levegőbe ragadják. Fő alakjai mindig titokban látszanak érlelni valamit és arra törekszenek, hogy cselekedeteikkel minél jobban meglepjenek, bámulatra ragadjanak bennünket. Legsikerültebb, legtalálóbb jellemrajzait nem is ezek közt, hanem mellékszemélyei sorában kell keresnünk, melyek közül aztán megszámlálhatatlan sokat különösen humora lehelletével elevenített meg s tett feledhetetlen barátainkká, gyermekkorunk pajtásaivá, öregségünk földerítőivé, örök kísérőinkké. Jókai hatása nemcsak az olvasó közönségre, melyen negyven esztendeje uralkodik, hanem az irodalomra is nagy volt. Az ötvenes években fellépett íróink nagyobbára az ő modorának utánzásán kezdték, de annak csak gyöngébb oldalait sikerült elsajátítaniok. Szerették a mesés keletet, merész túlzásokat, némi szónokias páthoszt és minél nagyobb mondásokat. Utóbb azonban mind más útra tértek, meggyőződvén róla, hogy az ő fényes szellemének egyéni sajátságai, melyek legfőbb varázsát alkotják, utánozhatatlanok. Utánzói ekként elmaradoztak, de követői elszaporodtak. A prózai elbeszélő stíl reformjában ma jóformán egész irodalmunk az ő utján jár. BEÖTHY ZSOLT. t/ fa. kJ / ^ . > Slp< ./anv, / 7 / / >, * ed . i/^/asn. o Jr/r' ' s" y 1 ' • Sr^ a JÓKAI ELSŐ SZÍNMŰVÉNEK A ZSIDÓ FIÚ»-NAK ELSŐ LAPJA. — Petőfi Sándor kézirata.