Vasárnapi Ujság – 1895

1895-06-02 / 22. szám - A művészet köréből (képekkel). Dr. Nyári Sándor 351. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények

12. SZÁM. 1895. 42. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. Egresi Gábor és Kis Sándor* jönnek ide!» — Petőfi, erre : «Hol a pokolba' járnának itten ?»•—­Petőfi az ablakhoz ment s így szólt: «Csakugyan azok.» A mint a szobába érkeztek, Petőfi azon­nal kezet fogott Egresivel s mentek a végső kis szobába. Én kisiettem az udvarra a kis szoba udvar felőli ajtajához, hallgatódzni, s ezen sza­vakat mondotta akkor Egresi Petőfinek: «Csak gondold el, Sándor barátom, még Kossuth Gör­geit le akarja tenni a fővezérségről, holott nincs a hazának több olyan embere.» Én akkor be­mentem Soma fiamhoz s azt mondtam neki: «No fiam, vége mindennek már, a mikor ezen két első embere a hazának ily egyenetlenség­ben van.» — Fiamtól ezen választ kaptam: «Majd elvégzik azt az okosok.» Egresi hozott volt Bemtől egy levelet Petőfi­nek s Petőfit arra vette, jönne el vele Erdélybe, Bemhez. Petőfi feleségéhez ment tanácskozni, mitévő legyen. Felesége azon választ adta, hogy bármerre megy is Petőfi, ő tőle el nem marad, vele megy. A kocsi mindig ottan állott, a lovak befogva. Egy rövid tanácskozás után, reggeli 8 órakor, a kocsi rúdját Nagy-Várad felé fordí­tották.** Petőfinek sok holmija nálam maradt volt. Egy nagy kuffer, tele irományokkal és még azon felül is kint. Megkért Petőfi és Petőfiné, hogy annak hű őrizője legyek. A mi nálam meg is volt, sok helyt el volt dugva és rejtve, a félelem miatt. Csipkár Pál vitte el Petőfit családostul Nagy-Váradra, és akkor héten, szombat este, azaz július 21-én érkeztek meg Szebenbe. Másnap, vasárnap reggel Petőfi Bemhez ment, a­mint azt nekem Petőfiné megírta volt az 50-ik év tavaszán Szebenből, a­mely levelében nagyon megkért volt, viseljem gondját holmijának ; ha ő nem, a haza fog még nekem háladatos lenni érette. Az 50-ik év nyarán el is jött hozzám Petőfiné s nálam hagyott holmiját elvitte. Petőfiné akkor, nálam létekor annyit mondott: a­mint vasárnap reggel férje elment tőle, soha legkisebb hítét sem hallotta; azt bizonyosan tudja, hogy csatában nem volt.*** Petőfi életé­ből ennyit tudok, a­mit lelkiismeretesen bizo­nyíthatok is. Fr Pdrich Sámuel. * Még egy eset Petőfiről, 1849-ben. Július hóban, a mikor Mezőberénybe jött Petőfi csa­ládostul, Gyomának jött. Gyomára honnét jött, nem tudom, csak azt, hogy Gyomáról a város lovai hozták el hozzám. Ezt Petőfi elbeszélése után irtam volt le magamnak. A­mikor Gyo­mára érkezett, azon kocsis tovább nem vitte, s így bement Gyoma városházához, ottan a cse­lédtől kérdezte a jegyző úr hollétét. A cseléd mondta, hogy bent van a szobában és a bíró is. Petőfi belépvén a szobába, köszönt; a köszönést elfogadták. Biró uram a szobában egyik oldalon a lóczán hevert, a jegyző a másik lóczán, s a köszönés elfogadása után sem kelt fel egyik sem. Petőfi megkérte a jegyzőt, hogy ha lehet­séges, lennének szívesek neki egy sorspontos kocsit adni Mezőberényig. A jegyző kérdést tett biró uramhoz, van-e heverő sorspontos ? A biró félvállról felelte: «Bizony nem igen van itt most.» Ekkor a jegyző így szólt Petőfihez: «Van-e az úrnak igazolványa­?» Petőfi által adta igazolványát. A mint a jegyző bele­pillantott, hirtelen felugrott, szaladt biró uramhoz, azt lerántotta a lóczáról a fekvéséből s ilyen szavak­kal szólott hozzá: «Keljen fel biró uram, te­remtettél, Petőfi Sándor áll előttünk. Dehogy nem adunk, ha kell, akár tizet is.» A dobost * Bem karsegéde. A levelet vagy izenetet ez hoz­hatta Bemtől. ** A kocsi­törés adatát, mely mintegy véletlen oka volt annak, hogy Petőfi Arad helyett Nagy-Várad felé s a csatatérre ment, fölemlítette Zilahy Károly is ( «Petőfi Sándor életrajza» czimű 1864-ben kiadott köny­vében), de egy pár jelentékeny eltéréssel. Igy Zilahy szerint a kocsi­törés és az elindulás egy nap történt, mig a hiteles szemtanú szerint 24 óra esett közbe. Továbbá Zilahy azt mondja, hogy Petőfi Damjanich látogatására indult volna Aradra, míg Petrich Kossuth látogatásáról szól, mely utóbbi adat — Petőfi akkori viszonyai közt — sokkal valószínűbb, meg bizonyosan nem is csinált titkot a házbel­iek előtt szándékából. Van még egy pár apróbb eltérés is. Zilahy valószínű­leg valakinek szóbeli közlése útján hallhatta az esetet. *** Most már tudjuk, hogy Petőfi, Bem kifejezett aka­rata ellenére, jelen volt a segesvári csatában (jul. 31.), de csak mint néző, fegyver és rendes egyenruha nélkül, mely utóbbit akkor csinálta a szabó, és h­ogy onnan nem tért vissza. Így megérthető nejének akkori téve­dése: azonnal elküldték a városban kidobolni, hogy itt van Petőfi Sándor, a többi cselédet is mind hírmondóul elküldték. «Hol a kocsija?» kérdék Petőfit. Mondta, hogy kint, a piaczon van. Ak­kor a biró, a jegyző, meg több érdemes urak megfogták kocsiját és maguk húzták be a város­ház udvarába. Rövid idő alatt tele volt a város­ház udvara néppel. Petőfit érdemes urak vál­laikra vették, a nép között hordták és minden ol­dalról éljenezték. Majd egy magas állványra fel­emelték, a­honnét hosszú beszédet tartott a nép­nek. Több órai ottani múlatás után kocsira ült családostul, s a város lovain hozták el Mezőbe­rénybe.­­ Ezeket maga Petőfi Sándor beszélte el nekem, akkoriban nálam létekor. Az akkori gyomai jegyző neve Csatt. — Dr. Petrich Sámuel. Közli BARÁTH FERENCZ. A COLLEONI-KÁPOLNA BERGAMO­BAN. 351 A MŰVÉSZET KÖRÉBŐL. A művészetek története egyre tágabb tért hó­dít. A külföldön, melyre oly sokat szeretünk hivatkozni, a laikus körök is mind behatóbban foglalkoznak ezzel a szép tudomán­nyal, mely egyaránt hasznos és élvezetes. A műtörténet ma már nem csupán iskolai tárgy, hanem a jobb izlésű családok könyvtárában is megvan egy-egy népszerű kiadás, mely a szépművészet­tel, annak fejlődésével, történetével, széptani ismertetésével behatóbban foglalkozik. A mi könyvpiaczunk nem sok venni­valót mutathat föl ide vonatkozólag, ezért a külföldre vagyunk szorulva, hol a népszerű kiadások egymást érik. Az angol, franczia és német e nemű kiadvá­nyok e tekintetben mind a szövegek, mind az ezekhez mellékelt remek képek dolgában oly bámulatos művek, hogy az illető ország hatá­rain túl is számos olvasót hódítanak maguknak. Most is egy ilyen kitűnő vállalat indult meg Berlinben a Grote könyvkiadóczégnél «Műtör­ténet» czimmel, melyet Schultz Alvin tanár írt. A munka nemcsak irodalmilag kitűnő, ha­­­nem igen szépek a képei is, melyek a szöveget kisérik, élénkítik. Ezekből a képekből mutat be lapunk ma néhányat. Az egyik egy történeti festmény, mely azt a jelenetet ábrázolja, mikor a velenczei dogé az összegyűlt tanács jelenlété­ben egy halásztól átveszi a szent Márk gyű­rűjét. A kép festője Paris Bordone, tagja ama kiváló művészkorszaknak, mely élén Tiziánnal alkotta meg a velenczei festészet fénykorát. Bordone 1500-ban született Trevisóban; fiata­lon került Velenczébe, hol Tiziánnál tanult; aztán Vicenzában, Trevisóban és Velenczében festett, mig 1538-ban I. Ferencz Federicibe, 1559-ben pedig II. Ferencz Párisba hívta. Ké­sőbb a Fuggereknél festett Augsburgban. Mikor Olaszországba újra visszatért, leginkább Mila­nóban festett, azután Velenczében 1571 január 19-én halt meg. Néha annyira hozzásimult Tizián modorához, hogy volt idő, mikor a nagy mester műveivel összetévesztették a munkáit. Rendszerint azonban saját útain járt, realiz­musa egyszerűbb, formái nem oly finomak, szí­nei tarkábbak és szárazabbak, mint Tiziánéi. Egyházi képeit vallásos melegség nélkül festette. Sokkal otthonosabban érezte magát világi tár­gyai festésénél. Efféle művei közt legkitűnőbb az a kép, melyet ezúttal mi is bemutatunk, s mely a velenczei akadémiai képtár egyik gyöngye. A velenczei mesterek a pezsgő, nyüzsgő életet akarták visszatükröztetni, mely az akkori Velen­czében tetőpontját érte el. A velenczei patricziu­sok dús lakomái, a dogé és a tanács pompasze­retete, melyet különösen fejedelmi vendégek és követek fogadásánál tüntettek ki, a csatorná­kon rendezett pazar fényű ünnepélyek, a velen­czei nők gazdag és sokszínű ruhái, ékszerei és nagy fényűzése mindmegannyi motívumot szol­gáltattak az akkori híres mestereknek, kik immár nem szorultak a kolostor lakóira, hanem hálás tárgyat találtak még akkor is, ha egyszerű séta­közben belevegyültek a Márk - téren az ott nyüzsgő-mozgó sokaságba. Fényes napok voltak azok akkor, melyeke-

Next