Vasárnapi Ujság – 1895
1895-06-02 / 22. szám - A művészet köréből (képekkel). Dr. Nyári Sándor 351. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
12. SZÁM. 1895. 42. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. Egresi Gábor és Kis Sándor* jönnek ide!» — Petőfi, erre : «Hol a pokolba' járnának itten ?»•—Petőfi az ablakhoz ment s így szólt: «Csakugyan azok.» A mint a szobába érkeztek, Petőfi azonnal kezet fogott Egresivel s mentek a végső kis szobába. Én kisiettem az udvarra a kis szoba udvar felőli ajtajához, hallgatódzni, s ezen szavakat mondotta akkor Egresi Petőfinek: «Csak gondold el, Sándor barátom, még Kossuth Görgeit le akarja tenni a fővezérségről, holott nincs a hazának több olyan embere.» Én akkor bementem Soma fiamhoz s azt mondtam neki: «No fiam, vége mindennek már, a mikor ezen két első embere a hazának ily egyenetlenségben van.» — Fiamtól ezen választ kaptam: «Majd elvégzik azt az okosok.» Egresi hozott volt Bemtől egy levelet Petőfinek s Petőfit arra vette, jönne el vele Erdélybe, Bemhez. Petőfi feleségéhez ment tanácskozni, mitévő legyen. Felesége azon választ adta, hogy bármerre megy is Petőfi, ő tőle el nem marad, vele megy. A kocsi mindig ottan állott, a lovak befogva. Egy rövid tanácskozás után, reggeli 8 órakor, a kocsi rúdját Nagy-Várad felé fordították.** Petőfinek sok holmija nálam maradt volt. Egy nagy kuffer, tele irományokkal és még azon felül is kint. Megkért Petőfi és Petőfiné, hogy annak hű őrizője legyek. A mi nálam meg is volt, sok helyt el volt dugva és rejtve, a félelem miatt. Csipkár Pál vitte el Petőfit családostul Nagy-Váradra, és akkor héten, szombat este, azaz július 21-én érkeztek meg Szebenbe. Másnap, vasárnap reggel Petőfi Bemhez ment, amint azt nekem Petőfiné megírta volt az 50-ik év tavaszán Szebenből, amely levelében nagyon megkért volt, viseljem gondját holmijának ; ha ő nem, a haza fog még nekem háladatos lenni érette. Az 50-ik év nyarán el is jött hozzám Petőfiné s nálam hagyott holmiját elvitte. Petőfiné akkor, nálam létekor annyit mondott: amint vasárnap reggel férje elment tőle, soha legkisebb hítét sem hallotta; azt bizonyosan tudja, hogy csatában nem volt.*** Petőfi életéből ennyit tudok, amit lelkiismeretesen bizonyíthatok is. Fr Pdrich Sámuel. * Még egy eset Petőfiről, 1849-ben. Július hóban, a mikor Mezőberénybe jött Petőfi családostul, Gyomának jött. Gyomára honnét jött, nem tudom, csak azt, hogy Gyomáról a város lovai hozták el hozzám. Ezt Petőfi elbeszélése után irtam volt le magamnak. Amikor Gyomára érkezett, azon kocsis tovább nem vitte, s így bement Gyoma városházához, ottan a cselédtől kérdezte a jegyző úr hollétét. A cseléd mondta, hogy bent van a szobában és a bíró is. Petőfi belépvén a szobába, köszönt; a köszönést elfogadták. Biró uram a szobában egyik oldalon a lóczán hevert, a jegyző a másik lóczán, s a köszönés elfogadása után sem kelt fel egyik sem. Petőfi megkérte a jegyzőt, hogy ha lehetséges, lennének szívesek neki egy sorspontos kocsit adni Mezőberényig. A jegyző kérdést tett biró uramhoz, van-e heverő sorspontos ? A biró félvállról felelte: «Bizony nem igen van itt most.» Ekkor a jegyző így szólt Petőfihez: «Van-e az úrnak igazolványa?» Petőfi által adta igazolványát. A mint a jegyző belepillantott, hirtelen felugrott, szaladt biró uramhoz, azt lerántotta a lóczáról a fekvéséből s ilyen szavakkal szólott hozzá: «Keljen fel biró uram, teremtettél, Petőfi Sándor áll előttünk. Dehogy nem adunk, ha kell, akár tizet is.» A dobost * Bem karsegéde. A levelet vagy izenetet ez hozhatta Bemtől. ** A kocsitörés adatát, mely mintegy véletlen oka volt annak, hogy Petőfi Arad helyett Nagy-Várad felé s a csatatérre ment, fölemlítette Zilahy Károly is ( «Petőfi Sándor életrajza» czimű 1864-ben kiadott könyvében), de egy pár jelentékeny eltéréssel. Igy Zilahy szerint a kocsitörés és az elindulás egy nap történt, mig a hiteles szemtanú szerint 24 óra esett közbe. Továbbá Zilahy azt mondja, hogy Petőfi Damjanich látogatására indult volna Aradra, míg Petrich Kossuth látogatásáról szól, mely utóbbi adat — Petőfi akkori viszonyai közt — sokkal valószínűbb, meg bizonyosan nem is csinált titkot a házbeliek előtt szándékából. Van még egy pár apróbb eltérés is. Zilahy valószínűleg valakinek szóbeli közlése útján hallhatta az esetet. *** Most már tudjuk, hogy Petőfi, Bem kifejezett akarata ellenére, jelen volt a segesvári csatában (jul. 31.), de csak mint néző, fegyver és rendes egyenruha nélkül, mely utóbbit akkor csinálta a szabó, és hogy onnan nem tért vissza. Így megérthető nejének akkori tévedése: azonnal elküldték a városban kidobolni, hogy itt van Petőfi Sándor, a többi cselédet is mind hírmondóul elküldték. «Hol a kocsija?» kérdék Petőfit. Mondta, hogy kint, a piaczon van. Akkor a biró, a jegyző, meg több érdemes urak megfogták kocsiját és maguk húzták be a városház udvarába. Rövid idő alatt tele volt a városház udvara néppel. Petőfit érdemes urak vállaikra vették, a nép között hordták és minden oldalról éljenezték. Majd egy magas állványra felemelték, ahonnét hosszú beszédet tartott a népnek. Több órai ottani múlatás után kocsira ült családostul, s a város lovain hozták el Mezőberénybe. Ezeket maga Petőfi Sándor beszélte el nekem, akkoriban nálam létekor. Az akkori gyomai jegyző neve Csatt. — Dr. Petrich Sámuel. Közli BARÁTH FERENCZ. A COLLEONI-KÁPOLNA BERGAMOBAN. 351 A MŰVÉSZET KÖRÉBŐL. A művészetek története egyre tágabb tért hódít. A külföldön, melyre oly sokat szeretünk hivatkozni, a laikus körök is mind behatóbban foglalkoznak ezzel a szép tudománnyal, mely egyaránt hasznos és élvezetes. A műtörténet ma már nem csupán iskolai tárgy, hanem a jobb izlésű családok könyvtárában is megvan egy-egy népszerű kiadás, mely a szépművészettel, annak fejlődésével, történetével, széptani ismertetésével behatóbban foglalkozik. A mi könyvpiaczunk nem sok vennivalót mutathat föl ide vonatkozólag, ezért a külföldre vagyunk szorulva, hol a népszerű kiadások egymást érik. Az angol, franczia és német e nemű kiadványok e tekintetben mind a szövegek, mind az ezekhez mellékelt remek képek dolgában oly bámulatos művek, hogy az illető ország határain túl is számos olvasót hódítanak maguknak. Most is egy ilyen kitűnő vállalat indult meg Berlinben a Grote könyvkiadóczégnél «Műtörténet» czimmel, melyet Schultz Alvin tanár írt. A munka nemcsak irodalmilag kitűnő, hanem igen szépek a képei is, melyek a szöveget kisérik, élénkítik. Ezekből a képekből mutat be lapunk ma néhányat. Az egyik egy történeti festmény, mely azt a jelenetet ábrázolja, mikor a velenczei dogé az összegyűlt tanács jelenlétében egy halásztól átveszi a szent Márk gyűrűjét. A kép festője Paris Bordone, tagja ama kiváló művészkorszaknak, mely élén Tiziánnal alkotta meg a velenczei festészet fénykorát. Bordone 1500-ban született Trevisóban; fiatalon került Velenczébe, hol Tiziánnál tanult; aztán Vicenzában, Trevisóban és Velenczében festett, mig 1538-ban I. Ferencz Federicibe, 1559-ben pedig II. Ferencz Párisba hívta. Később a Fuggereknél festett Augsburgban. Mikor Olaszországba újra visszatért, leginkább Milanóban festett, azután Velenczében 1571 január 19-én halt meg. Néha annyira hozzásimult Tizián modorához, hogy volt idő, mikor a nagy mester műveivel összetévesztették a munkáit. Rendszerint azonban saját útain járt, realizmusa egyszerűbb, formái nem oly finomak, színei tarkábbak és szárazabbak, mint Tiziánéi. Egyházi képeit vallásos melegség nélkül festette. Sokkal otthonosabban érezte magát világi tárgyai festésénél. Efféle művei közt legkitűnőbb az a kép, melyet ezúttal mi is bemutatunk, s mely a velenczei akadémiai képtár egyik gyöngye. A velenczei mesterek a pezsgő, nyüzsgő életet akarták visszatükröztetni, mely az akkori Velenczében tetőpontját érte el. A velenczei patricziusok dús lakomái, a dogé és a tanács pompaszeretete, melyet különösen fejedelmi vendégek és követek fogadásánál tüntettek ki, a csatornákon rendezett pazar fényű ünnepélyek, a velenczei nők gazdag és sokszínű ruhái, ékszerei és nagy fényűzése mindmegannyi motívumot szolgáltattak az akkori híres mestereknek, kik immár nem szorultak a kolostor lakóira, hanem hálás tárgyat találtak még akkor is, ha egyszerű sétaközben belevegyültek a Márk - téren az ott nyüzsgő-mozgó sokaságba. Fényes napok voltak azok akkor, melyeke-