Vasárnapi Ujság – 1896
1896-05-31 / 22. szám - Nagy Imre az «Árpád» ballada költője. Csiky Kálmán 361. oldal / Élet- és jellemrajzok
SZÁM. 1896. 43. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. Egy helyen egy gép gyártja szemünk láttára a jeget. Néhány percz, és csapatostól hányják ki belőle a szép, oszlopalakú jéghasábokat. Jó tenyérnyi vastagságú s vagy méternyi hosszúságú mindenik. Majd szemünkbe tűnik a csinos kis krajczár pavillon, melyben épen 1 millió krajezár látható egy rakáson. Érdekes látvány ez is, hiszen hányadik embernek van arról fogalma: mennyi is lehet hát millió krajezár egy csomóban ? Egyes rudakba vannak a vadonatúj krajezárok rakva, ezek ismét egymás mellé sorakoztatva s az egész tömeg körülbelül olyan terjedelmű, mint egy öt tűzifa. A súlya pedig nem kevesebb mint 36 méter mázsa. Az erdészeti kiállításban gyönyörködhetünk az erdőművelés minden fogásában, elkezdve a magvetéstől az óriási törzsek feldolgozásáig. Micsoda faóriások heverésznek ott végig nyújtóztatva a porondon, egész állapotban, vagy deszkává fűrészelve! Végignézni nem győzzük, csak egyik-másik ragadja meg jobban figyelmünket. Ott fekszik pl. egy roppant tölgyfatörzs, melynek 15 öl a hossza s harmadfél láb az átmérője. És ez csak a tiszta törzs maga. Micsoda óriás lehetett ez, míg talpon állott! Nem messze van hozzá egy szép sudár 23 öles fenyő, majd egy 23 öles luczfenyő, amely 115 éves volt, mikor kivágták. Tovább menve a kijárás felé, hogy ezúttal búcsút vegyünk a szép kiállítástól, a tópartra néző bástyák, régi ágyúk szomszédságában szemünkbe tűnik még két, szépen tulipántosra kivarrt török hadisátor; hajdanában egy-egy hatalmas basa tanyázott mindenik alatt s vitéz janicsárok állottak őrt függönyös nyilasa előtt, éles, görbe karddal. Most pedig vidám kiállítás-látogatók jönnek ki s be a szellős, üres sátrakba s találgatják, hogy melyik részében is csillakozhatott annak idején a félelmes nagyúr ? A szomszéd Ős-Budából is odavetődik egy pár öreg török, hosszasan nézik a régi dicsőség emez emlékeit, azután szótalanul, szomorúan odább lépdegélnek. A kiállítás képe rendkívül bájos és megkapó, életet, vidámságot lehet, amint erről közölt nagy rajzunk is némi fogalmat nyújthat. Ha végig tekintünk ezen képen, jobbfelől az új műcsarnok oszlopos palotája látszik, mely kívül van ugyan a kiállítás területén, de azért azzal mégis mintegy összeolvadni látszik. Középen az igen szép főkapu tűnik szemünkbe, azontúl a nagy tó, melyen pompás híd vezet át, a szintén látható körútra. Balra ettől a tóparton a hadügyi és haditengerészeti kiállítás fellobogózott pavillonai terülnek el, majd a körút kanyarulatánál a falu tornya mered az égnek, nem messze ettől a pozsonyi városháza mintájára épült nagy, tornyos épület, melyet külön képben is bemutatunk és amelyben a háziipar termékei vannak kiállítva. A főbejárattal egy irányban, a tó túlsó partján, a történelmi csoport remek tornyai tükröződnek a vízben, tőle balra az óriási mezőgazdasági pavillon tűnik fel, odább szanaszét a sok különféle pavillon, melyek közül hatalmas kupolájával, a kép közepe táján, a nagy iparcsarnok válik ki, ez előtt pedig a gyönyörű korzó terül el, pompás növényeivel, szökőkútjával mig ettől jobbra ismét egy sereg pavillon ékes tetőzete csillog, ragyog a szemlélő felé. NAGY IMRE, Szívós Béla. AZ «ARPAD» BALLADA KÖLTŐJE. Az ezredévi ünnepélyek megint forgalomba hoztak egy nevet s föltámasztottak csaknem hatvan éves sírjából egy költőt, akit a nemzet régóta jóformán elfeledett. Egyes iskolákban elszavalták ez alkalommal és a Kisfaludy-társaság is fölvette ünnepi programmjába Nagy Imre • Árpád» czimü balladáját. A 22 éves korában elhalt fiatal költő emlékezetét akarom föleleveníteni e sorokban, mivel azon, ma már kevesek közül való vagyok, kik az ö életének színhelyein, emlékének kegyeletes kultusában nőttek föl s maradandó sírkövet is állítottak a már akkor régen porladónak hamvai fölé. G. (Gulyás) Nagy Imre Kisújszálláson született 1817-ben. Bátyja, Nagy János, ügyvéd és egy ideig városi főjegyző, később is ott élt, néhány évvel ezelőtt történt haláláig. Mint az ottani algymnasium tanulója, jól ismertem az öreg urat. B híres öccse nevének visszfénye nemcsak az én szememben, hanem a város lakossága előtt is különösebb tiszteletet kölcsönzött neki. Nagy Imre, elvégezvén a szülőhelyén fönnálott alsóbb fokú latin iskolákat, az 1832. év őszén Debreczenbe ment tanulányai folytatására. Ott a vele egy ugyanazon évben született Arany Jánosnak két évvel azután, bár nem osztály-, de tanulótársa volt; de mindenesetre ismeretségben s barátságban kellett állaniok, mert hiszen Arany egy ideig tanítóskodott is Kisújszálláson, Nagy Imre szülővárosában. És mily sajátságos jelenség! A két kor- és tanulótárs közül a sokkal kisebb tehetség emelkedett hamarább költői hírre, először ugyancsak a kollégium falai közt, a városban és vidékén, de nem sokára az ország szine előtt is; mig Arany János lángszellemének csillagát ott és azon években még az ismeretlenség hajnalköde borította. A debreczeni főiskola kebelében akkor, a harminczas években, majd ismét egy emberöltővel később a mi időnkben is, egy nagyon szép sikerrel működő önképző-társulat állott fönn. Péczely József tanár, maga is hírneves tudós, történetíró, az Akadémia és a Kisfaludy-társaság tagja, volt vezérlő lelke a szépért lelkesülő ifjúságnak. Ő volt az, aki a már akkor rég sírjában nyugvó Csokonai Vitéz Mihályt, kivel egykori tanárai — bár, a költőnek nem minden hibáján kívül — mostohán bántak, úgyszólván, rehabilitálta s emlékezetét a főiskola és a közönség előtt megérdemelt helyére állította. Az ő gondjai alatt jelent meg a «Lant» czímű almanach, mely az ifjak kiválóbb költői munkáit közölte és országszerte ismeretessé tette. Ez önképző-társulat működését nem kell a mai középiskolai tanulók önképző-köreinek mértékével mérni. Sokkal jelentékenyebb irodalmi tűzhely volt az, néhány más társával együtt az országban, s mondhatni, hogy azon időben, sőt egészen a 70-es évekig, valóságos irodalmi missziót teljesítettek e főiskolai társulatok. Nem is zsenge korú tanulókból állottak azok. Ma a fővárosi hírlapok még az elemi iskolás fiúkat is » kis diákok »-nak szokták nevezgetni. Ámaz időkben az igazi diák már tekintélyes egyéniség UYLATBÓL. — Morelli Gnsitái tanár fametszete.