Vasárnapi Ujság – 1897

1897-03-14 / 11. szám - Emlékezés márczius 15-ére (képekkel) Váczy J. 167. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak

168 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 10. SZÁM, 1897. 44. ÉVFOLYAM. néhány szóval fölelevenítjük olvasóink emléke­zetében legalább az események kezdetét, a­melyre képeink vonatkoznak. Az «Ellenzéki kör», a­mely kiváló költők, ál­lamférfiak és művészek klubja volt eleinte, de később a demokrata eszmék terjedésével mind több tagot fogadott magába az értelmesebb pol­gárok sorai közül is. 1848 márczius 9-ikére nagy lakomát volt rendezendő az Európaszerte győ­zelmet aratott politikai elvek ünneplésére. A pesti ifjúság hasonló okból tíz nappal később szintén ünnepélyt akart rendezni. Az «Ellenzéki kör» -nek egy bizottsága azonban a tizenkét pont­ban összeállított nemzeti követelésekkel fölke­reste az ifjúságot, hogy a márczius 14-ikére ki­tűzött közgyűlésre meghívja, a­hol a Metternich rendszere ellen erős tiltakozásra készültek. Az ifjúság meg is jelent a közgyűlésen Vasvári Pál és Vidacs vezetése alatt s kijelenté, hogy öröm­mel elfogadja a nemzeti kívánalmakat, a me­lyeket azonnal az országgyűlés elé szándékoz­tak juttatni. Mások (Klauzál Gábor és Nyáry Pál) azonban úgy vélekedtek, hogy előbb Batthyány Lajos grófot, mint a felső táblán az országgyűlési ellenzék vezérét, kérjék föl az el­lenzéki szellemű férfiak összehívására, a­hol a tizenkét pont külön tárgyaltassék. Petőfi, mint naplójában írja, nem volt jelen az «Ellenzéki kör» gyűlésén. Jókai mondotta el neki annak eredményét «nagy keserűség­gel és teljes levertséggel». Petőfi nem csüg­gedt. Érezte, hogy régi álmai most teljesedő félben vannak. Még akkor este elment Jókai­val együtt az akkori Uri-utczában (most Ko­ronaherczeg-utcza) levő Pilvax-kávéházba, a­hol az «Ellenzéki kör» határozatait bírálták fiatal tűzzel s erős hazafi lelkesedéssel. Itt hallották meg, hogy Metternich már az előtt való nap megbukott, s vele együtt rendszere is romba­dőlt. E hír villámerővel hatott Petőfire és tár­saira. A többször említett tizenkét pontot föl­olvasták s arra vállalkoztak, hogy másnap, 15-ikén, az egész városban elterjesztik. A hangos beszédre s lelkesült fogadkozásokra mások is odatódultak az úgynevezett «közvélemény asz­talá»-hoz, Petőfinek és társainak szokott talál­kozó helyéhez és szintén a mozgalomhoz való csatlakozásukat jelentették. A kicsinyhitűek és félénkek szava hogy talált volna meghallgatásra a hazafi érzés lángja mel­lett, a melyet Petőfi,­­Jókai és Vasvári élesztet­tek ? . . . Elhatározták tehát, hogy másnap nyolcz órakor a kávéházi «közvélemény asz­tala »-tól indulnak az egyetemi ifjúsághoz : Petőfi az éjjel irandó költeményt elszavalja, Jókai pedig a tizenkét pontot olvassa fel. Petőfi ezeket írja márcz. 14-ikéről naplójába : «Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségem­mel együtt . . . Azon tanácskoztunk, mit kell tenni, mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt másnap .. . Hátha holnap­után már késő lesz! Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót . . . Azt fogjuk tenni! a többit Istenre bízom s azokra, a­kik rendelve vannak, hogy a kezdetteket folytassák ; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! és ha lövöldöznek ? Isten neki! Ki várhat szebb halált ? E gondolatokkal aludtam el.» Minden úgy történt, mint tervezték, azzal a különbséggel, hogy a hatalom mintha megijedt volna a lelkes hangulat nyilvánulásától, egyet­len lépést sem tett, a­mel­lyel az ifjúságot fel­tartóztatta volna. Az idő hűvös, esős volt. Az előbbi estén ott levő ifjakból most csak kevesen voltak együtt, de ez nem csüggeszté a bátor kezdőket. «Sza­kadt az eső — írja Petőfi, — mikor az útczára léptünk s egész késő estig tartott; de a lelkese­dés olyan, mint a görögtűz; a víz nem olthatja el.» Elindúltak az egyetem felé, a hol az ifjak seregestül csatlakoztak Petőfihez s felharsant a Talpra magyar, hí a haza! Ez volt a kezdet, a mely után Jókai olvasta fel a «Mit kiván a magyar nemzet» czimű kiált­ványt, erre pedig a Petőfi költeményének cen­sura nélkül való kinyomtatása s Táncsics ki­szabadítása következett. A délután újra ismét­lődő szónoklatokat ezren és ezren hallgatták lelkesedve és remélve s bízva az eddig kivívott sikerekben. Ez a nap mintegy újjáalkotta a fővárost. A közhangulat emelkedettsége és öröme nyilat­kozott mindenfelé. Az ifjú Pestet egyszerre az európai fővárosok közé kezdték számítani. Sza­badon írt és beszélt mindenki, s fölkelt — mint Vörösmarty írta­­— a beteg, megzsibbadt gon­dolat kőpárnáiról. De a komoly államférfiak is elismerték e nap fontosságát, a szabad sajtó diadalát, mely a kí­vánalmaknak s azok teljesülésének is elseje volt. Szalay László a «Pesti Hírlap»-ban a követ­kezőket írta a márczius 15-ikén történtekről: «Adj nekem egy nagy gondolatot, melyre tá­maszkodhassam s melytől ismét föléledhessek — mondá viruló, sugár gyermekeinek a hervatag aggastyán. S mit ő, a haza kért, azt gyermekei a sajtószabadság képében adták meg neki. E nélkül már nem lett volna több reggele a nemzetnek!» íme e nap legnagyobb, legmaradandóbb em­léke, a melyet az országgyűlés, mint kivívott eredményt, iktathatott a többi nagy vívmányok mellé, a melyek a törvénykönyvben nyertek ki­fejezést. Váczy J. PETŐFI SÁNDOR: A MÁRCZIUSI IFJÚSÁG VEZÉREI. 1848-iki arczképeik után. JÓKAI MÓR. VASVÁRI PÁL. AZ EGYKORI PILVAX-KÁVÉHÁZ BUDAPESTEN. Háry Gyula rajza.

Next