Vasárnapi Ujság – 1897
1897-03-14 / 11. szám - Emlékezés márczius 15-ére (képekkel) Váczy J. 167. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
168 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 10. SZÁM, 1897. 44. ÉVFOLYAM. néhány szóval fölelevenítjük olvasóink emlékezetében legalább az események kezdetét, amelyre képeink vonatkoznak. Az «Ellenzéki kör», amely kiváló költők, államférfiak és művészek klubja volt eleinte, de később a demokrata eszmék terjedésével mind több tagot fogadott magába az értelmesebb polgárok sorai közül is. 1848 márczius 9-ikére nagy lakomát volt rendezendő az Európaszerte győzelmet aratott politikai elvek ünneplésére. A pesti ifjúság hasonló okból tíz nappal később szintén ünnepélyt akart rendezni. Az «Ellenzéki kör» -nek egy bizottsága azonban a tizenkét pontban összeállított nemzeti követelésekkel fölkereste az ifjúságot, hogy a márczius 14-ikére kitűzött közgyűlésre meghívja, ahol a Metternich rendszere ellen erős tiltakozásra készültek. Az ifjúság meg is jelent a közgyűlésen Vasvári Pál és Vidacs vezetése alatt s kijelenté, hogy örömmel elfogadja a nemzeti kívánalmakat, a melyeket azonnal az országgyűlés elé szándékoztak juttatni. Mások (Klauzál Gábor és Nyáry Pál) azonban úgy vélekedtek, hogy előbb Batthyány Lajos grófot, mint a felső táblán az országgyűlési ellenzék vezérét, kérjék föl az ellenzéki szellemű férfiak összehívására, ahol a tizenkét pont külön tárgyaltassék. Petőfi, mint naplójában írja, nem volt jelen az «Ellenzéki kör» gyűlésén. Jókai mondotta el neki annak eredményét «nagy keserűséggel és teljes levertséggel». Petőfi nem csüggedt. Érezte, hogy régi álmai most teljesedő félben vannak. Még akkor este elment Jókaival együtt az akkori Uri-utczában (most Koronaherczeg-utcza) levő Pilvax-kávéházba, ahol az «Ellenzéki kör» határozatait bírálták fiatal tűzzel s erős hazafi lelkesedéssel. Itt hallották meg, hogy Metternich már az előtt való nap megbukott, s vele együtt rendszere is rombadőlt. E hír villámerővel hatott Petőfire és társaira. A többször említett tizenkét pontot fölolvasták s arra vállalkoztak, hogy másnap, 15-ikén, az egész városban elterjesztik. A hangos beszédre s lelkesült fogadkozásokra mások is odatódultak az úgynevezett «közvélemény asztalá»-hoz, Petőfinek és társainak szokott találkozó helyéhez és szintén a mozgalomhoz való csatlakozásukat jelentették. A kicsinyhitűek és félénkek szava hogy talált volna meghallgatásra a hazafi érzés lángja mellett, a melyet Petőfi,Jókai és Vasvári élesztettek ? . . . Elhatározták tehát, hogy másnap nyolcz órakor a kávéházi «közvélemény asztala »-tól indulnak az egyetemi ifjúsághoz : Petőfi az éjjel irandó költeményt elszavalja, Jókai pedig a tizenkét pontot olvassa fel. Petőfi ezeket írja márcz. 14-ikéről naplójába : «Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségemmel együtt . . . Azon tanácskoztunk, mit kell tenni, mert az határozottan állt előttünk, hogy tenni kell és mindjárt másnap .. . Hátha holnapután már késő lesz! Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót . . . Azt fogjuk tenni! a többit Istenre bízom s azokra, akik rendelve vannak, hogy a kezdetteket folytassák ; én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vívnunk a sajtószabadságot! és ha lövöldöznek ? Isten neki! Ki várhat szebb halált ? E gondolatokkal aludtam el.» Minden úgy történt, mint tervezték, azzal a különbséggel, hogy a hatalom mintha megijedt volna a lelkes hangulat nyilvánulásától, egyetlen lépést sem tett, amellyel az ifjúságot feltartóztatta volna. Az idő hűvös, esős volt. Az előbbi estén ott levő ifjakból most csak kevesen voltak együtt, de ez nem csüggeszté a bátor kezdőket. «Szakadt az eső — írja Petőfi, — mikor az útczára léptünk s egész késő estig tartott; de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz; a víz nem olthatja el.» Elindúltak az egyetem felé, a hol az ifjak seregestül csatlakoztak Petőfihez s felharsant a Talpra magyar, hí a haza! Ez volt a kezdet, a mely után Jókai olvasta fel a «Mit kiván a magyar nemzet» czimű kiáltványt, erre pedig a Petőfi költeményének censura nélkül való kinyomtatása s Táncsics kiszabadítása következett. A délután újra ismétlődő szónoklatokat ezren és ezren hallgatták lelkesedve és remélve s bízva az eddig kivívott sikerekben. Ez a nap mintegy újjáalkotta a fővárost. A közhangulat emelkedettsége és öröme nyilatkozott mindenfelé. Az ifjú Pestet egyszerre az európai fővárosok közé kezdték számítani. Szabadon írt és beszélt mindenki, s fölkelt — mint Vörösmarty írta— a beteg, megzsibbadt gondolat kőpárnáiról. De a komoly államférfiak is elismerték e nap fontosságát, a szabad sajtó diadalát, mely a kívánalmaknak s azok teljesülésének is elseje volt. Szalay László a «Pesti Hírlap»-ban a következőket írta a márczius 15-ikén történtekről: «Adj nekem egy nagy gondolatot, melyre támaszkodhassam s melytől ismét föléledhessek — mondá viruló, sugár gyermekeinek a hervatag aggastyán. S mit ő, a haza kért, azt gyermekei a sajtószabadság képében adták meg neki. E nélkül már nem lett volna több reggele a nemzetnek!» íme e nap legnagyobb, legmaradandóbb emléke, a melyet az országgyűlés, mint kivívott eredményt, iktathatott a többi nagy vívmányok mellé, a melyek a törvénykönyvben nyertek kifejezést. Váczy J. PETŐFI SÁNDOR: A MÁRCZIUSI IFJÚSÁG VEZÉREI. 1848-iki arczképeik után. JÓKAI MÓR. VASVÁRI PÁL. AZ EGYKORI PILVAX-KÁVÉHÁZ BUDAPESTEN. Háry Gyula rajza.