Vasárnapi Ujság – 1897
1897-05-02 / 18. szám - Báró Lévay Henrik (arczképpel) 285. oldal / Élet- és jellemrajzok - Leövey Klára (arczképekkel) 285. oldal / Élet- és jellemrajzok
286 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 10. SZÍM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. tagja volt a műkedvelő társulatnak. Rendkívüli ügyességgel alakított s kellemes sopron hangjával az énekes színművekben is igen sokszor aratott tapsokat. 1846-ban a gróf Teleki Blanka által Pesten létesített nőnevelő intézetben lett nevelő- és tanítónő, hol a nőtanítók mellett olyan tanárok működtek, mint a természettudós Hanák, Thern Károly, a «Fóti dal» megzenésítője, és Fejér Pál, akit Vasvári Pál néven ismerünk az 1848/49-iki önvédelmi harczból. Midőn Windischgrätz Pest felé közeledett, Teleki Blanka Leövey Klárával együtt rendkívül sok veszély és viszontagság között Debreczenbe menekült, hol minden erejöket, idejöket s pénzöket a nagy nemzeti ügy támogatására szentelték. Az önvédelmi harcz legnehezebb napjaiban úgy Teleki Blanka grófnő, mint Leövey Klára a sebesült honvédek ápolásával foglalkozott; a világosi fegyverletétel után pedig Pesten a menekülők vagy hazaszeledező szegény sorsú honvédek segélyezésére, gyámolítására fordították minden idejüket, erejüket. Teleki grófnő utóbb szatmármegyei birtokára, Pálfalvára vonult, Klárát Pesten hagyva, hogy a nála hagyott pénzből tovább is segélyezze a szegény honvédeket s a többi üldözött honfitársakat. Ez az ép oly emberies, mint honleányi nemes buzgólkodás okozta a két nő elfogatását. Teleki Blankát 1851 május havában hurczolták el Pálfalváról Nagy-Váradra s a nála talált levelek nyomán nem sokára elfogták Leövey Klárát is a báró Sztojka család falu-szlatinai birtokán, az úgynevezett «Láz»-ban. Teleki Blanka és Leövey Klára az Új épületben szenvedett át két évi hosszú és kínos vizsgálati fogságot, amely alatt nem egyszer találtak enyhületet és szórakozást az ugyanott fogva levő Sárossy Gyula titokban írt levelei s a fogságban írt szép költeményei olvasásában. 1853 június 30-án hozták meg a súlyos ítéletet, mely szerint Teleki Blanka 10 évi, Leövey Klára pedig 5 évi várfogságra ítéltetett azon állítólagos okból, hogy a népnek lázító tartalmú könyveket osztogattak, a forradalmi hadsereg részére harczosokat toborzottak, és már 1848-ban forradalmi elvek szerint nevelték az intézetbeli leányokat. Azon évi június végnapjaiban Kufsteinba szállították őket a «Császár»-torony alatti legridegebb czellákba, amelyek «Kő-koporsó» név alatt ismeretesek. Kezdetben Nehiba magyar származású ezredes parancsnoksága alatt elég kíméletes bánásban részesültek, de később a kegyetlen Krampf kapitány vette át a parancsnokságot s ez a fogoly magyar nőkkel szemben is igen szigorúan járt el. Abban az időben voltak a kufsteini fogház lakói a többek között Josipovich, a derék turopolyai gróf, Beniczky Lajos honvédezredes, Csiky Sándor, stb. Később gróf Merkandin ezredes lett a várparancsnok, a ki Blanka grófnőt korábbi időkből személyesen ismerte; így ekkor a hölgyek, amennyire a szigorú szabályok megengedték, ismét elég jó bánást tapasztaltak. De elkövetkezett az a pillanat, mikor 1856 július 11-én Leövey Klára büntetésének ideje lejárt. Klára kétségbeesve, hogy ott kell hagynia fogolytársát, akit ő imádásig szeretett, tisztelt, folyamodni akart, hogy hagyják őt ott a fogságban, míg Blanka grófnő ideje is ki nem telik ; azonban a nemes grófnő ezt egyáltalában nem engedte meg. Leírhatatlan az a jelenet, midőn a két hölgy egymástól elbúcsúzott, Klára kénytelen volt a fogságban hagyni védő asszonyát, útmutatóját, mesterét, eszményképét. A szabadság napjai ekkor súlyosabban nehezedtek lelkére, mint a fogság hosszú évei. Leövey Klára Kufsteinből egyenesen hazajött és szülőföldén, Mármaros-Szigeten, unokatestvére, Várady Gábor házánál telepedett meg, oktatva, tanítva annak 7 éves leánykáját, Gabriellát (most Hieronymi Károlyné). Itt közösen elhatározták, hogy Gabriella könnyebb és czélszerűbb oktatása érdekéből egy kis intézetet létesítenek a háznál; azért tíz hasonló korú és műveltségű lánykát vettek még a házhoz, akik Leövey Klára és több kitűnő tanár vezetése alatt állandóan úgy tanultak, mint a legrendesebb leánynevelő foglalkoztak, intézetben. Maga Várady Gábor két tantárgyat vállalt és tanított: a magyar és német nyelvtant; ezen kívül szavalásban is gyakorolta a leánykákat. Marikovszky Menyhért igazgató a m.-szigeti magyar kir. állami felsőbb leányiskola 1894/95. évi Értesítőjében a többi közt ezeket irja: «Megyénkben és városunkban a magasabb nőnevelésről a 60-as évekig alig lehet szó. Kezdeményezőnek e téren Várady Gábor tekinthető, ki saját házánál nyitott oly iskolát, melyben a szép műveltségű lelkes honleány, Leövey Klára vezetése alatt bejáró tanárok közreműködése mellett nyertek szélesebb alapra fektetett ismeretet a Várady-családdal szorosabb összeköttetésben álló családok leányai.» Ez a kis magánintézet volt a tulajdonképeni magva a később Mán Józsefné, báró Sztojka Klára, buzgólkodásából s a «Nőegyesület» támogatása mellett létrejött nőnevelő intézetnek, a melyből utóbb a mostani állami felsőbb leányiskola fejlődött. Az 1861. évi országgyűlés megnyiltával Leövey Klára is Pestre költözött Váradyékkal, azután az 1862. évet részben Teleki Blanka körében töltötte, kivel később Németországon át Párisba utazott, hol azonban nemsokára nagy gyász érte, mert a grófnő elhúnyt. Erre vonatkozólag 1862 október 26-áról ezt írja Várady Gábornak: «A legszomorúbb hírt mondhatom, a mi jelenleg körömben történhetett. A leglelkesebb hölgy, Teleki Blanka grófnő, nincs többé. Két heti, súlyosnak nem látszó betegség után megszűnt élni. Tudasd édes anyámmal a szomorú hírt. Lelkem állapota leírhatatlan.» Teleki Blanka grófnő október 23-án húnyt el Párisban. Leövey Klára e gyászos eset után még több ideig maradt a franczia fővárosban a de Gerandóné családja körében, majd párisi franczia gyermekeket tanított és nevelt, tanított, utóbb pedig St.-Angeban időzött Kiss Miklós volt honvédezredes és neje kastélyában. Később, midőn hazánkba visszatért, Kendi Lónán a gróf Teleki Miksa gyermekei nevelését és tanítását vállalta el. Ugy a szülők, mint a gyermekek mindannyian rendkívül szerették, s egészen családjuk tagjául tekintették «Klára nénjéket». Mikor a gyermekek nevelését befejezte, még azután is majd Kendi Lónán, majd Pálfalván de Gerandónénál, majd a Vállyiék majtisi és a gróf Teleki Arvéd brassói kastélyában töltötte idejének nagyobb, szebb részét, s ami kevés ebből az időből fenmaradt, azt Budapest és szülőfölde között osztotta meg. Egész életén át, de különösen az utóbbi években sokat munkálkodott az irodalom terén. A «Máramaros»-nak 1865. évben történt megalapítása óta rendes munkatársa volt; igen sok tárczája jelent meg úgy ebben, mint a fővárosi és a vidéki lapok hasábjain, többnyire a harczra való visszaemlékezéseit szabadságs a fővárosi művészi és társadalmi élet nevezetesebb mozzanatait irván meg azzal a világos, egyszerű, de mindig érdekes szillal, mely neki leveleiben és irodalmi munkáiban oly jellemző sajátja volt. E rendkívül munkás életnek egy utczai baleset vetett véget, a midőn Budapesten április 8-án egy lóvonatú vasúti kocsi elgázolta, úgy, hogy néhány óra múlva elhúnyt. A budapesti gyászszertartás után amikor Szász Károly püspök megható szép gyászbeszédben méltatta az agg úrhölgy nevezetes életét és érdemeit, ápril 12-én Máramaros-Szigeten helyezték rendkívül nagy részvét mellett örök nyugalomra abban a sírboltban, amelyet 1864-ben elhúnyt édesanyja részére készíttetett, s amelyben ezelőtt 10 évvel elhúnyt nénje, Zsófia is nyugszik. Dicsőséges és gyászos nagy idők tanúja, sokban tényezője is volt a megboldogult, a ki úgy az örömből, mint a martíromságból egyaránt kivette a maga részét, s a kinek nevét a magyar történelem bizonynyal a legjelesebb és legkitűnőbb hölgyek közé fogja sorozni. LEÖVEY KLÁRA. —Gr.Teleki Blanka által a kufsteini várfogságban mintázott mellképe, LEÖVEY KLÁRA. 1861-iki fénykép után, HUNYADI JÁNOS HALÁLA. Tornai Gyula festménye a műcsarnokban. A tavaszi kiállításnak egyik legnagyobb terjedelmű és művészi becsvágyat hirdető képe «Hunyadi János halála». Festője Tornai Gyula, az ifjabb nemzedék egyik legismertebb tagja, ki hosszabb időt töltvén Keleten, eddig a legörömestebb a keleti (arab, tuniszi) életből vett jelenetek festésével foglalkozott. Történeti nagy képe nevezetes komoly fordulót látszik jelenteni művészi pályáján és buzdíthatja is a művészt a további kitartó munkára. Hunyadi János, korának egyik nagy embere, a keresztény vitézség példaképe, úgyszólván a csatatéren halt meg az 1456. jul. 21—22-iki nándorfehérvári győzelem után, mikor Nándorfehérvárt felszabadította a török ostrom alól. A forró nyári időben a csatatér környékén ragályos betegség tört ki. Hunyadi a Duna másik partjára, Zimonyba vonult át, de már a halálos betegség csírájával, s táborozó csapatai közepette aug. 11-ikén a ragálynak csakugyan áldozatul is esett. A képen is a nagy embert utolsó óráiban vitézei, vezérei veszik körül. Az utolsó pillanat még nem következett el. A kegyes életű férfiú a templomba vitette magát, ahol imádkozni kívánt, s ahol még szelíd és jámbor szavakkal intette környezetét az istenfélelemre és a hazaszeretetre. Ezt a pillanatot festette meg Tornai. Az ősz vezér egy székben ül. Erős, hatalmas alak, kit az orozva öldöklő kór nem bírt megroncsolni. Bágyadtan, szelíden ül ott. Jobbjánál fia, Mátyás térdel, s kezét vonja ajkához. Mellette áll nagyobbik fia, László horvát bán, a család barátaival. A beteg mögött szeretettel hajlik rá a vitéz szerzetes, Kapisztrán János. Nagyon eleven a csoportozat a beteg vezérrel