Vasárnapi Ujság – 1897

1897-01-17 / 3. szám - Ismeretlen költemények Petőfitől. Baróti Lajos 34. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak

84 nek tagjai kormányaik hivatalos megbízásából arra voltak hivatva, hogy a világforgalmat sza­bályozó oly határozatokat hozzanak, a­melyek általános érvényre emelkedhessenek s az orszá­gok törvénykönyveibe legyenek iktathatók. S minthogy a magas színvonalon tartott tanácsko­zások ezt a czélt valóban el is érték, méltán elmondható, hogy fényt s dicsőséget hozott ez az értekezlet nemcsak a magyar posták, távírdák és telefon intézetére, hanem az egész országra is. Dániel Ernő báró kereskedelemügyi minisz­ter 1896 június­­ 16-án nyitotta meg a nemzet­közi távirdaértekezletet, melyen az egyetemes távirdaegyesület összes országait és az e nem­beli magántársulatokat a világ legtávolabbi ré­szeiből is, mint pl. Japánból, Dél-Amerikából,­­ Ausztráliából jeles kiküldöttek képviselték; majd a megnyitó beszéd után az elnök­séget Szalayra ruházta át. Közel hat héten át, fáradságot nem ismerve vezette Szalay az érte­kezlet tanácskozásait, melyek franczia nyelven­­ folytak. Mindig talált módot az érdekellentétek sima kiegyenlítésére, tapintatos módon tudta felhasználni a kínálkozó alkalmat, hogy hazánk­nak a nemzetközi forgalomban előnyöket bizto­sítson. A távirdaértekezlet határozatainak jóté­kony hatását már a közel­jövőben látni fogjuk, a­mennyiben a díjszabások egységesebbek lesz­nek, s a táviratozást olcsóbbá teszik s azonkívül számos egyéb kedvezményt fognak tartalmazni. A nemzetközi távirdaértekezlet komoly munkái mellett egyszersmind ar­ra is kiterjedt Szalay figyelme, hogy külföldi vendégeink hazánknak néhány érdekes vidékét és a magyar vendégsze­retetet megismerjék. S buzgólkodása nem is volt sikertelen, mert a vendégek hazánkról és nem­zetünkről a legjobb véleményeket vitték ma­gukkal a világ minden tájára s otthon is nagy elismeréssel emlegették a magyar nevet. Az értekezletek végeztével Ő felsége is méltá­nyolta a kongresszus nagy fontosságát; annak fáradhatlan előkészítése és végrehajtása körüli érdemeiért Szalayt a Ferencz József-rend közép­keresztjével tüntette ki. S most, miután az ezredévi ünnepélyek és az­­ értekezletek fáradalmai lezajlottak, ismét dol­gozó-asztala mellett találjuk Szalayt, a mint szokott serény munkálkodását még azzal is tetézi, hogy a kongresszusi határozatok megva­lósításán fáradozik, így egyebek közt remélhető­leg még a folyó évben létre­jön Budapestnek Párissal és Londonnal való közvetlen távirdai­­ összeköttetése, úgy­szintén a Budapest és Berlin közötti közvetlen telefon-öszeköttetés, valamint életbe lépnek a nemzetközi kongresszus fontos határozatai is. Szalay fáradhatatlan tevékenysége annál érdemesebb a közérdeklődésre, mert olyan ügy élén serénykedik, a­melynek nemcsak a fővá­rosra, hanem az egész országra nézve is fölötte­­ nagy és üdvös közművelődési és közgazdasági­­ hatása van. Jellemzésére fölemlítjük még, hogy kiválóan humánus és igazságos elöljáró. A ve­zetése alatti nagy személyzetre nemcsak köte­lességeket tud szabni, hanem atyailag igyek­szik gondoskodni sorsuk javításáról is, így mindjárt hivatalba lépése után első gondjainak egyike volt, hogy a szolgálati terhek méltányos­­ megosztása mellett fokozza a javadalmakat főleg az alsóbb rendű alkalmazottaknál. S ezzel mintegy új lelket és erőt öntött a személyzetbe, mely a rá nehezedő óriási feladatok terhe alatt már-már roskadozott. Remény, bizalom és ra­gaszkodás támadt az új elnökigazgató iránt, ki ekként megnyert táborával bizonyára fokozódó sikerrel fog munkálkodni hazánk közforgalmá­nak eddig is minden elismerésre méltó fölvirá­goztatásán. L. Gy. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 3. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. IRETLEN IFJÚKORI KÖLTEMÉNYEK PETŐFITŐ! HONVÁGY. S­orának éjjelén, derűnek hajnalán Feléd siet remegve bús Pillantatom, mindig feléd, arany kalász Hazája, boldog róna, hol Csókolva ölelkeznek Csepel mezőivel Dunának ezüst hullámai. Áldás malasztja rám felőled nem lebeg, Csak egy kemény atya átkait Zúgják fülembe a nyargaló fuvalmak, oh Ezer tövissel hintem­ A bujdosónak útait! Mégis te vagy Örök betűkkel írva fel E szív emlékkönyvében. A napok sorát, Melyet lefutnom rendelé Az ég, óhajtóm én kunyhód homályiban Élhetni, s a szelíd halál, A szenvedések altatója hogyha jó­l átszenderíti lelkemet Egy boldogabb világba: harsogó Duna! Kiszenvedett porom fölött Te mosd a zöldelő hant bársony pázsitát, S a mormogó habzat között Édesd nyugalmak ülnek sírkövemre majd, S a jégsziv is talán, kinek Átkai nyomák a kínos életet, ledől Békülten a halom fölé, S lágyult kebel meleg könyvivel rebeg Panaszt: szegény, szegény fiam ! A DRÁVÁN. Marburgnál. Zúgó habjaidba szórom E virágfüzért, Dráva! Hajtsd alá, s a partra Tedd, midőn hazámba ért. Bárha dűlt lesz akkorára Dísze­s hervadott, És özönnel kelyhe nem hint Szerte éden­ illatot. S mondjad: ilyen a hónáért Lángoló kebel, Melyet a sors zivatarja Tőle messze sodra el. TRIOLETT. Rejts ölednek éjjelébe Szent nyugalmu sírhalom! E­lm­életnek vesződve Lánczait mért hordozom ? Kebled csendes éjjelébe Nem tekint a fájdalom, S a keservek halvány képe , Ott öröklő béka vagyon. Rejts hát kebled éjjelébe, Szent nyugalmu sírhalom! ELVÁLÁS. Itt a búcsúpercz: válok. — Nem szabad! Leomlok, a világ kereng velem ! E szenvedés, e szörnyű kín alatt Hogy nem repedsz meg égő kebelem ? Nem, én nem hordom többé terhemet. Habár egy élet rajta függene. Válj lángszavakká, titkos érezet. Te szívem pokla, szívem édene. S ha szólanék is, mit remélhetek ? A sors irántam oly vad, oly kemény. Oh kárhozat, oh gyilkos képzelek ! Nem gyúl érettem viszonérzemény. Én távozom, s örökre távozom Gyötrő titkommal tőled, oh leány ! Vezessen a sors boldog utakon, Öröm-tavasznak tündér-korszakán. Legyen pályád mosolygó rózsakert, És minden óra benne rózsaszál, S ne tudd, ne tudd, leányka, e­levert Szív-éjjelen hogy csillagom valál! ELSŐ SZERELEM, Szép a rózsa hajnal-ébredése, A leányka arczulatja szebb volt. Messze bérezek kékellő homályán Hájjal ég az arany esti csillag; A leányka nefelejts­ szemében Tündérfén­nyel szebb csillagzat égett. Csattogánynak zengeménye nyájas Csendes éjjel, viruló berekben ; Nyájasabban kelt a lányka hangja Ajkai paradicsom-kertéből. És ha tiszta a liget virágit Gyémánt-cseppel éltető patakcsa: Tiszta volt a Ivánka keble szinte. Tiszta szíve, tiszták érzeményi. A leánykát hévvel én szerettem, őt szerettem első szerelemmel, Erre gyúltam őrült gerjelemben, S hajh, a végzet elszakaszta durván, Elszakaszta mindörökre tőle!­ Hagyjatok, ha néha álmim őtet Elragadtan a dicsőét festik, Oh barátim, hagyjatok zokogni, Veszteségem szörnyű, mondhatatlan! * E költeményeket Petőfinek több ismert költe­ményével, Salkovics Károly kincstári mérnök, Petőfi rokona és tanulótársa adta át nekem 1894 őszén, mikor lakásán felkerestem, hogy Petőfiről egyet-mást megtudjak tőle. Maga má­solta le azokat évekkel az előtt, egy nyolcz lap­nyi kis füzetben, mely a következő költeménye­ket tartalmazza: Coriolán (Ballada), Honvágy, A Dráván (Marburgnál), Változás, Vendég, Hajnal, Méz és csók, A sorshoz, Triolett, Elvá­lás, Lehel, Első szerelem. Coriolán-ról tudjuk, hogy Tárkányi Béla írta. A Dráván, Változás, Vendég s az Elválás czímű költemények alá Salkovics zöld, A sors­hoz czímű alá pedig vörös irónnal odaj­egyezte a Petőfi nevét. Nyilván csak ezeket tartotta Petőfi költeményeinek. Pedig, mint látni fogjuk, vala­mennyi Petőfié. Salkovics állítása szerint Pe­tőfi, mint katona, 1840 tavaszán Horvátor­szágból leveleiben küldte meg neki a meg­jelölt költeményeket Sopronba, a­hol akkor a r­etorikába járt. Eredeti kéziratukat azonban valamelyik ismerőse­m— talán Orlai — elkérte tőle. Hogy neki is meglegyenek, lemásolta ma­gának s így maradtak meg. Részemről nem tar­tom valószínűnek, hogy a kérdéses költeménye­ket mind Horvátországból küldötte volna meg Salkovicsnak Petőfi, mert olyan is van köztük, a­melyről bizonyosan tudjuk, hogy 1841 tava­szán, a katonaságtól való megszabadulása után írta, mikor rég nem látott szülei körében, Duna­vecsén mulatott, így például a Változás czímű 1841 május 23-án Vadason, a Vendég czímű pedig 1841 junius 5-én Dunavecsén keletkezett. Úgy vélem, hogy Petőfi csak A Dráván czímű költeményét s talán a Honvágy­ ot küldte meg Salkovicsnak. Jegyzeteiben, melyeket nekem át­adott, tényleg csak az elsőt említi Salkovics, mint olyant, melynek eredeti kéziratát leírta. A többi költeményt hihetőleg 1841—42-ben másolta le Pápán, mikor Petőfivel az ottani

Next