Vasárnapi Ujság – 1897
1897-08-01 / 31. szám - Petőfi szobra és a honvéd-emlék a segesvári csatatéren. Kozma Ferencz 502. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
28. SZÁM. 1897. 44. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJSÁG. 503 a honfiúi kegyeletes kötelességek közé tartoznék annyival inkább, mert a költő e hajlékból indult másnap ismeretlen sírja felé. A székelyeket dicsőítő dalnok székely földön és székely hajlékban pihente földi élete utolsó éjjelét. A megelőző estén a jó hírnevű Kádár Mózes néptanítónál tett látogatást. A megérkezés délutánján Bem tábornok Fehéregyház határára hajtatott le s szemlét tartott a leendő harcztéren. Dispositiójával, ha addig a muszkák e községet meg nem szállják, az ütközet színhelyéül a Fehéregyház és Segesvár közötti területet jelölte ki; ellenkező esetre pedig saját hadállásául a Héjasfalva és Fehéregyház közötti útvonalban azt az emelkedést, mely az út éjszaki oldalán levő u. n. halastó és a báni út betorkolása között (hol ma vasúti őrház van) fekszik, s mely az itt kitáguló völgy felett uralkodik. Szállásán aztán összeállította haditervét. Daczó Zsigmond őrnagy a vezetése alatt előőrsöket rendelt le Új-Székelyig, s némi hátvédet Székely-Udvarhelyre és Keresztúrra. Július 31-én reggel indult a sereg Segesvár felé. Bem négy barna lótól vont saját hintajában ment, utána kísérete négy kocsiban, ezek egyikén Petőfi és Gyalokay együtt, mint a megelőző napon. A menet élén a Kossuth-huszárok haladtak, őket követte a gyalogság egy része és a tüzérség Bem hadsegédével és kíséretével; ezek után ismét gyalogság, lovasság s végül szekerek nagy számmal. A csekély haderőből útközben egy zászlóaljat Endes őrnagy vezetése alatt vissza kellett Háromszékre indítani szorongatott Gál Sándor ezredes a támogatására, ki a segélyt futár által sürgősen kévette. Az előőrsök már Új-Székelyen alúl, az országúttól délre, Szőcs János berkében kozákokra akadtak, kik az ellenség elől a héjasfalvi hídon át gyorsan visszahúzódtak. Fehéregyház felső és alsó végén ismét orosz katonákra bukkantak, kikkel egy kis előőrsi csatározás volt, de a honvédség komolyabb akadályokra nem találván, átvonult a falun s azon túl csatarendbe fejlődött. A jobb szárny a falutól mintegy 1000—1200 méter távolságra, az országút és Nagy-Küküllő közötti térségen, a kukoriczásban helyezkedett el, szemközt a Segesvár előtt álló orosz balszárnnyal. A folyó partján egy kis lovas csapat, kisebb gyalogság foglalt állást. A centrum a falutól 6—700 méter távolságban, az országúttól délre, egy lankáson emelkedő oldalon állott föl búzakeresztek között. A szatmári ezredből Péchy százados vezénylete alatt alkotott balszárny előbbre tolva, fent az erdő szélén (Ördögerdő) helyezkedett el, szemközt a segesvári erdő alján álló orosz jobbszárnnyal, hol a nap folytán változó szerencsével a legkeményebb mérkőzés folyt. A centrumban helyezkedett el a tüzérség 11 ágyúval, farkas szemet nézve a Segesvár előtt egy az országút felé előugró magaslaton felállított orosz ágyúteleppel (hol most a Skoiriatin-emlék áll). A háttérben, a hegyoldalról folyó kis Sárpatak partján kisebb lovas- és gyalogcsapatok, társzekerek és lovak állottak. Egypár ágyú az országúton működött. Hogy ez a kivonulás és kifejlődés gyorsan és szabályosan megtörténhetett, az a már korán elhelyezkedett orosz sereg érthetetlen tétlenségének köszönhető, melynek ágyúi az amúgy is kifárasztott honvédség felállását teljesen megzavarhatták volna. A menekülők, kik a bekerítő orosz lovasságon áttörhettek, vagy azt megelőzhették, Fehéregyház között és a falu déli oldalán Keresztúr felé vették útjukat, egész Héjasfalváig üldöztetve az ellenségtől. Az országúton egymást érő kocsik és száguldó lovak által felvert porfellegben összevegyülve rohant magyar és kozák, csak közbeközbe ismervén fel egymást egy-egy pillanatra. Bemet huszárjai Fehéregyház keleti végén ültették hintajába, mely a Héjasfalva között összetorlódott szekerek között feldőlt. Ekkor lóra ültették s a Somogyi háza közelében egy mellékúton vitték a malomárok és Küküllő felé, melyeken nagy bajjal átgázolt, s tovább nem üldöztetvén, este ismét visszaérkezett keresztúri szállására, a honnan az nap reggel az ütközetbe indult. Itt sebeit bekötözték s hajnalban báró Gamera kocsiján Maros-Vásárhelyre indult. Hintajával együtt ellenség kezére került a hadi pénztár s az erdélyi hölgyek által neki ajándékozott Rákóczy-féle díszkard is, melyet a múlt évben a czár a magyar nemzetnek visszaadott. Bem kocsijáról azt hallottam, hogy az az akkori szász-kézdi orvos birtokába Ágyú sorunk legmagasabb pontján, az erdő felőli első ágyú mellett foglalt állást Bem s 11 óra tájt teljes erővel megkezdődött az estefeléig tartó ütközet. Bemnek tulajdonítják az ágyútüzelés közben tett azon lövést, mely Skariatin gróf táborkari főnököt leterítvén, egy pillanatra látható zavart idézett elő az ellenség soraiban, melyek a mieink rohamai alatt már-már ingadozni kezdettek. De e közben Lüders meggyőződvén, hogy a Maros-Vásárhely felől várt báró Kemény Farkas segédhada nem jó, csapatait átvezényelte Iwen segítségére s a fővezérséget átvévén, a Küküllő jobb partján lovasságot küldött Fehéregyház felé, hogy e falu mögött megkerülje s hátulról szorítsa a honvédséget. És 5 óra tájt, mikor a mi ágyúink egy része már használhatatlanná vált, általános rohamot intézett. A sokszorta nagyobb erő hatalmas támadása, rémes fegyvertüze, az égő búzakeresztek füstje, az országút felvert pora ellepte a minden oldalról bekerített honvédséget, mely a támadás ellen hősileg védekezett, de az egyenetlen csatában nagy része elvérzett, mintegy 500 foglyul esett és csak némi töredéke menekülhetett meg. Az elesettek egyikének hősies halálát dr. Heydte így adja elő: «Lüdersszel a csatatérre lovagolván, láttam, hogy a menekülők közt a hegy oldalán egy fehér lovast négy kozák megtámadott, de a lovas közülök hármat hirtelen levágván, a negyediknek a pikáját kettévágta s ez elszaladt. Újból megrohanta öt kozák, mely túlerőt látva, főbe lőtte magát. Ezen tisztet sebesült foglyokkal megszemléltettük, kik Zeyk Domokosnak mondták, mire Lüders a magyar vitézeknek elismerő szavakkal adózott. Barabás Miklós 1846-iki rajza, Tyroler metszete. PETŐFI SÁNDOR. PETŐFI SÁNDOR. 1847. évi daguerreotyp képe után