Vasárnapi Ujság – 1898
1898-06-26 / 26. szám - A Magyar Nemzeti Múzeum néprajzi osztálya (képekkel) Dr. Semayer Vilibáld 453. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
453 A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM NÉPRAJZI OSZTÁLYA. Lapunk múlt heti számában megemlékeztünk arról, hogy I. hó lGika óta székes fővárosunk egy új tudományos intézettel, a néprajzi múzeummal gazdagodott. A Nemzeti Múzeum ezen új osztálya, melyet Wlassics Gyula közoktatásügyi miniszter személyesen nyitott meg, nemcsak igen tanulságos, hanem a maga nemében látványosságnak is beillik. Egyik főczélja az, hogy a tanulni vágyó közönséget, különösen a tanuló ifjúságot, szemléltetve megismertesse a földgömb különböző népeinek használati eszközeivel, s így azoknak sajátságairól, valamint műveltségi állapotáról is fogalmat adjon. Másik fő feladata az intézetnek, hogy hazai népeink, elsősorban a magyarságnak ősi művelődési kincseit összegyűjtve megőrizze s a néprajz búvárainak könnyen hozzáférhetővé, tanulmányozhatóvá tegye. Szinte felejthetetlen marad előttem, mily örömöt szereztünk ezelőtt két évvel a nagy tudós Virchovi Rudolfnak, ki ezredévi kiállításunk alkalmából meglátogatott bennünket. Egy-egy székelyföldi csirkeitató vályún, a somogyi kanász czifra faragású karikáján, egy-egy debreczeni szűrhímzésen napestig is ellegeltette volna szemeit. Búcsúzásakor ezeket mondta: «Önök boldogok, mert ebben az országban még a föld színéről szedegethetik azt, amihez mi már csak évszázados, részben idegen kulturhatások törmelékein keresztül juthatunk: t. i. ntethvosának tárgyi bizonyítékaihoz». A néprajzi gyűjtemény megalapítására még néhai Eötvös József báró tette meg az első lépést, midőn 1868-ban az országos költségen Kelet-Ázsia szigeteire induló Xántus Jánost néprajzi tárgyak gyűjtésével is megbízta. Xántus e megbízás folytán sok érdekes dolgot gyűjtött, melyeknek aztán hazatérte után ő lett az őre. A most megnyílt néprajzi gyűjteménynek a maláj és indo-khinai művelődési körbe tartozó s jelenleg öt szobában elhelyezett tárgyai nagyrészt az ő fáradozásainak köszönhetők. Az ő szerzeményei még azok a szintén ide tartozó bronz és egyéb műipari tárgyak is, melyek az iparművészeti múzeum megalapításakor ennek az intézetnek tulajdonába mentek át és jelenleg is ott vannak. A Xántus által gyűjtött néprajzi tárgyakat ideiglenesen a Múzeum természetrajzi osztályának egyik folyosóján helyezték el, összezsúfolva 20 szekrényben, melyek csak arra voltak jók, hogy az értékes dolgok a végpusztulástól megmentessenek. Trefort Ágoston minisztersége idején a Magyar Nemzeti Múzeum mostani igazgatója, Szalay Imre, miniszteri tanácsos vette át a közoktatásügyi minisztériumban a művészeti osztály vezetését, melybe a múzeumok is tartoznak. Szalay a műrégészet és művelődéstörténet emlékeinek megbecsülése iránti érzéket atyjától, Szalay Ágostontól örökölte. Hivatalos működésének egyik első ténye volt, hogy a Múzeum néprajzi gyűjteményeinek fentartására és bővítésére évi segélyt biztosított, melyet Xántus a hazai néprajz tárgyi anyagának gyarapítására igyekezett fölhasználni. Amint azonban a buzgón gyűjtött tárgyak egyre szaporodtak, múzeumi folyosó teljesen elégtelenné lett azok a befogadására, ezért e gyűjtemény kitelepítése iránt haladéktalanul intézkedni kellett. De, minthogy alkalmas hely nem volt, a becses készletet előbb a városligeti képzőművészeti csarnokba, onnan nem sokára a királyi palota nedves bazár-épületébe, végre pedig most ismét a pesti oldalra, a Kálvin-tér szomszédjába egy nagy bérházba költöztették, mely a Lónyay- és Csillag-utcza sarkán áll s melyben régebben egy ideig a József-műegyetem volt elhelyezve. Itt most 32 szobát foglal el az immár valóban megalakult Néprajzi Múzeum, melynek annyi viszontagság után, habár még mindig ideiglenesen, legalább alkalmas hajléka van. Már a Múzeumban létekor nagyobb lendületet kapott e gyűjtemény ügye, mikor Xántus mellé 1894 elején igen rátermett munkatársat neveztek ki ez osztályhoz Jankó János személyében, aki már addig is szép sikerrel foglalkozott úgy gyakorlatilag, mint az irodalomban. Ez idő óta szinte rohamossá lett a gyarapodás. Egymást érték a néprajzi osztálynak ajándékozott gyűjtemények. Nevezetesen a Fenichel-féle gyűjtemény, Teleki Samu gróf két rendbeli gyűjtése, a kiállítási néprajzi falu egész készlete, Zichy Jenő gróf kaukázusi és Herman Ottó halászati és pásztoréleti tárgyai, továbbá Kibényi Antal misszió-gyűjteménye, a Bettauin-féle ázsiai gyűjtés, és az 1873-iki iparművészeti kiállítás 2000 darabja. Xántus János elhalálozásával Jankó János került az osztály élére, majd pedig e sorok írójával s közelebb még egy újabb taggal szaporodott az osztály tisztviselő személyzete. A gyűjtemények rendezése az által vált lehetővé, hogy az intézet az ezredéves történelmi kiállítás szekrényeit megkapta és azokat a csillag utczai bérelt épület szobái alkalmasan befogadhatták. Az eddig 30 ezer darabból álló gyűjtemény felállítását Jankó János távolléte miatt, mint ideiglenes őr e sorok írója és Bátky Zsigmond tisztviselő végezte. A néprajzi múzeum megnyitása alkalmából néhány képet mutatunk be. Egyik nagyobb csoporton a maláj-pápua művelődési körbe tartozó tárgyak közül két bálványalak tűnik ki, talán egy-egy pápua és szobrai, melyeket istenekül imádnak. Nevezetes, hogy e népek még ma is a kőkorszakot élik, mert ők úgy ezeket a szobrokat, mint szerszámaikat olyan kőbaltával készítik, amilyen a szobrok lábánál látható. E kőbalták azt is mutatják, hogy milyenek voltak azok neolith, azaz csiszolt kőkorszakbeli balták, a amelyeket az európai őslakók is használtak. Ezekkel a kőbaltákkal vésik be a kemény teknősbéka héjába az afféle díszítéseket is, minőt a kép baloldali sarkában lehet látni, s mely többnyire a legkülönbözőbb módokon egymásba fonódó emberi és állati alakokra, békákra, gyíkokra, stb. bontható fel. A fegyverzet egy pajzsot, több nyilat és az Admiralitás-szigetekről származó obszidián-kő lándzsát mutat. Alul eredetien bogozott, apró kauri-csigákkal díszített tarisznyák láthatók, az egyiket ezenkívül amulett is ékesíti. Ezek fölött van az a szerszám, mely az ősember tűzgerjesztő fúrójához hasonlít, de amelyet ma már csak kagyló-karpereczek fúrására használnak. A képet néhány nyakék, egy új-izlandi táncz álarcz és egy halfigurával díszített evezőlapát egészíti ki. Legfelül Biró Lajos küldeményéből egy új-guineai hajót mutat be rajzolónk. A hajó legjellemzőbb része a felfordulást lehetetlenné tevő vendéghajó, a maláj hajóépítés egyik sajátossága. A második csoport a Nagy-Szunda szigetek művelődési világából való. Az emberi hajcsomókkal díszített pajzs, a szigetség egész területére jellemző díszkardok (fölül egy állókard, alul egy jávai kriz) mind a dáják népek azon vad szokását hirdetik, hogy mennél több emberkoponyára tegyenek szert. Ez ott a tekintély egyik forrása. Harmadik képünkön a középső alak Gautama Buddha királyfi szobra, mégpedig sziámi alakításban ; mögötte egy japáni napernyő, tőle jobbra egy khinai pagoda és a földön egy legyező látható. Zichy Jenő gróf gyűjteményéből a negyedik képen egy karacsáj házat, egy kézi tambourint, egy tollas buzogányt, egy bokharai kendőt, egy cserkesz kardot és több ékszert mutatunk be. Ötödik képünk a Teleki Samu gróf által ajándékozott masszai gyűjteményből egy pajzsot és egy lándzsát mutat. A félhold alakú fa szerszám egy nyakvánkos, a mellette fekvő harczibárd a becsuánok jellemző fegyvere. A földön heverő hangszer «marimba» néven a zambézi mentén lakó törzseknél divatozik. A hangolt falemezek rezonátoraitól kisebb-nagyobb kobal tgyii MAGYAR TÁRGYAK A NÉPRAJZI MÚZEUMBAN.