Vasárnapi Ujság – 1898
1898-01-09 / 2. szám - Az éjféli nap országából (képekkel) 30. oldal / Általános nép- és országisme - Görgei Kornél altábornagy (arczképpel). Régi honvéd 30. oldal / Élet- és jellemrajzok - A Petőfi-Társaság nagygyülése 30. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
30 GÖRGEI KORNÉL ALTÁBORNAGY. 1819—1897. A közelebb elhúnyt Görgei Kornéllal az 1848—49-diki szabadságharcz egyik kiváló és vitéz katonája szállt sirba. Ha igaz, hogy a magyar huszárt az Ur Isten jó kedvében teremtette , bizonyos, hogy Görgei Kornélban, Miklós-huszárok hős alezredesében nagy örömet telhetett. Mint fiatal tiszt Bécsben állomásozó ezredével, a Miklós orosz czár nevét viselő 9-ik huszárezreddel 1848 szeptember elején Jellasics ellen a Drávához indult. A nemsokára bekövetkezett válság, melynek nyomán a haza- és felségáruló horvát bán seregével Magyarországba tört, a magyar sereghez csatlakozott császári ezredeket a legkényesebb helyzetbe juttatta. A császár iránti hűségre fölesketett tisztikar erős erkölcsi küzdelmet vívott önmagával s az e miatti zavar egészen a tetőpontra hágott akkor, midőn nem csak a sereg névleges parancsnoka, István főherczeg, hanem az egyes ezredek parancsnokai, köztük Deym gróf, a Miklós-huszárok ezredese is a csapatokat odahagyták. Windischgrätz herczegnek a Parndorf alatt táborozó magyar sereghez intézett proklamácziója, melyben a császári tisztek halálbüntetés terhe alatt fölhivatták, hogy állásukat azonnal hagyják el, nemcsak az idegen származású tiszteket, hanem nagy részt a magyar tiszteket is eltántorította. A sereg föloszlásával fenyegető veszélyt csak Görgei Arthur tábornoknak 1849 január 5-én Váczott kelt hires kiáltványa hárította el, melynek hatása alatt a császári ezredek s így a Miklós-huszárok is tisztikaraikkal együtt csatlakoztak a magyar ügyhöz s annak mindvégig hivei maradtak. Görgei Kornél ezredével a bányavárosok felé küldetett s a téli hadjárat minden csatájában tevékeny részt vett. A kápolnai ütközet harmadik napján Szihalomnál huszárjaival verte a támadó ellenség lovasságát, öt visszaágyút elfoglalt és sok foglyot ejtett. Ápril 5-én Hatvannál két század Miklós-huszárral hat század dzsidást vert meg, fényesen igazolván ezzel Gáspár Endre tábornoknak a támadás előtt mondott szavait, melyek szerint egy divízió (két század) Miklós-huszár mindig megfelel két divízió németnek. Az 1849 ápril 14-iki függetlenségi nyilatkozat megtörte Görgei Kornél tetterejét. A világosi fegyverletétel után elfogták és sánczfogságra ítélték, melyből utóbb megszabadulván, toporczi birtokára vonult vissza. Később azonban az 1867-diki kiegyezés után alakult magyar királyi honvédségbe lépett a szabadságharczban kivívott alezredesi ranggal. Az új honvédség szervezése körül kifejtett tevékenysége királyi elismerésben is részesült s Ő felsége az agg vitézt kegyének külső jeleivel is több izben kitüntette. Pár évvel ezelőtt a tettleges szolgálatot elhagyta s altábornagyi ranggal nyugalomba vonult. E jól megérdemelt nyugalmat azonban nem sokáig élvezhette a köztisztelet által környezett öreg katona. A múlt deczember hó 26-án rövid betegség után befejezte hazafiúi érdemekben és tettekben gazdag életét. Régi honvéd, látogatják s mind jobban kezdik annak csodálatos, bár zordon természeti szépségeit s ép oly érdekes, mint derék népét méltányolni. Egyik bizonysága ennek az a pompás kiállítású könyv is, melyet a jeles képzettségű és élénk tollú író, Pekár Gyula «Délen és Éjszakán« czim alatt írt. Ezen két vaskos kötetre terjedő derék munkában, Európában tett utazásait és e közben szerzett tapasztalatait írja le a szerző, nagy részt szentelvén Nansen hazájának, az oly igen érdekes és sajátságos Norvégiának is Svédország mellett. A műről, mely az Athenaeum kiadásában, díszes kiállításban, számos szép képpel illusztrálva közelebb jelent meg, már a múlt számunkban megemlékeztünk, s most az illusztrácziók közül, is bemutatunk néhányat. Egyike Norvégia legnevezetesebb pontjainak a híres és sokat emlegetett Nordeap, Európának eme legéjszakibb foka. Fekete sziklaóriás ez, mely tömegével, nagyságával, különös alakjával megdöbbentőleg hat a szemlélőre. Még az a vaskorláttal beszegett szerpentin út is szinte félénken kúszik fel a roppant gránit-óriásra. Pekár Gyula felment egy társasággal az ős szikla tetejére, melynek háta sík, mint az asztal. Egy kis faépület van rajta, melyből zeneszó és pezsgős üvegek durrogása hangzott ki, mert már egy másik, szintén idegenekből álló társaság mulatozott benne. « Ahogy belépünk, mondja a szerző, — csak a pezsgős poharak után kapunk s többet alig is gondolunk arra, hogy a Nordeap homlokáról farkasszemet nézzünk az Éjszaki Sarkkal. Bár kerekedik ott nyomban. Tán attól félünk, hogy magunk is bele találunk zsibbadni ebbe a halott világba, ha nyugton maradunk ... A különböző nemzetiségek egymás után járják el a nemzeti tánczukat ... Az indiai angol ezredes, kinek arcza olyan színű, mint egy elszolgált sárgaczipő, katonásan billen bele a «scotch reel»-be , az a pár német a rheinländert járja, a norvégok meg az ő tánczukat, mely a styriennehez hasonlít. Azután vegyest járjuk a bostont, meg bécsies keringőt. És büszkén vallom be, hogy a minden tánczok közt a leghatalmasabb diadalt az aratta, mikor a húgom állott ki s a magyar szólót járta el összes szépséges figuráival. Csak azok a fiatal leányok tudják még ezt, a kiknek lelkéből a bálok unalmán át ki nem fásult még a táncz üde szeretete. Mégis csak a mienk a legszebb táncz a világon. «Egyedül a szevillai boleróban és flamencóban van még annyi báj. Daliás majesztásra azonban egyedül áll a magyar táncz a világon. A toborzó harcziassága átal finomodva egy lenge női boka mozdulataiba, csaknem dallá lesz, melynek ütemei erősek, mint a riadó zúgása és gyöngédek, mint az alkony csöndjén átalringó harangszó. Kicsit feszélyez az, hogy mindezt a testvéremről kell elmondanom, de az utazás emlékei mindig szubjektívek és én iparkodom minden himporával adni vissza ennek az útnak az emlékét, mely alatt úgyis mindig a napos Délre vágytam. Annak a délnek egy bűbájos sugara melegített itt a messze éjszaki Nordcapon a húgom tánczában; köszönöm neki. «Egy nyolczvanesztendős öreg angol úr odament az atyámhoz, még az ő öt világrészen át meghurczolt öreg csontjaiba is belelobbant a magyar táncz egy szikrája. Láttam rajta, sokat szeretett volna mondani, hogy milyen szép, milyen költői a mi tánczunk, de nem soká birta az öreg, mert szavai elején mindjárt is elsírta magát« . . . + Zordon nagyszerűségével nagyon meglepő a könyvnek egy külön fejezetében tárgyalt s képben is bemutatott Torghatten ablaka is, ez a tengerbe meredő komor nagy hegy, melynek falában egy óriási négyszögletes alagútszerű ablakféle nyílás tátong. Milyen geológiai képződés idézhette elő ezt a csodás képződést! Hogy van ez itt? mért van ez itt? gondolja a szemlélő, aztán révedezve széled el pillantása a környező norvég partokra. Rettenetes sziklás panorámája ez a halálnak... De hát Norvégia sem mindenütt ilyen, van azért benne élet, megelégedés és boldogság is. A fagyos sziklák közt szintúgy megterem az öröm is, mint akár Sziczilia örökké kék ege alatt. Népe derék, jámbor, munkás, hazaszerető, férfiai erősek, kitartók, leányai szépek. Erről meggyőződhetünk, ha a «norvég menyaszszony»-nak s annak a két dalekarli leánynak a képét megtekintjük. Különös öltözetük van szőke leányoknak, melyben legfeltűnőbb az a a sajátságos csúcsos fejkötő, mely a régi kunok süvegéhez hasonlít, míg a menyasszony koronaszerű fejdíszével tűnik fel. * A hideg, ködös éjszak mindig a mondák hazája volt. Most is és ott az őspogány korszakba visszanyúló monda elég. Ilyen többek közt arról a három nagy halomról szóló, melyek ott sötétlenek az upsalai hullámos síkságon. Ezt a hármas halmot úgy hívják, hogy «istenek sírhalma». Ott fekszik eltemetve a három ős pogány isten, a rőtszakálú vén Odhin, Thor a mennydörgés ura s a derűs arczú szőke napisten Freyr, a Föld férje. Itt esett el kemény csatában s itt temették el e nagy halmok alá a három ősi istent. «Leheverünk a középső Odhin halomnak a tetején — írja Pekár Gyula — alattunk emelkedik a bús, lombos temetőtől körülvett ódon protestáns templom, körülöttünk minden csendes, ünnepélyes ... Az ősi pogány áldomások emlékére egy svéd leány a szomszédos majorból nagy, ezüst pántos szarvakban méhsört hoz fel nekünk. S ahogy beletemetem az arczom a rőtszakállu nagy isten sirhalmának vad füvei közé, rozmaringos illatukkal s a méhsör mesemondó mámorával epikusan száll fel bennem a meghalt istenek s mondai ős királyok régi dicsősége. » GÖRGEI KORNÉL ALTÁBORNAGY: AZ ÉJFÉLI NAP ORSZÁGÁBÓL A korábbi időkben szinte teljesen elhanyagolták az utazók a vadregényes Skandináv-félszigetet, úgy, hogy alig vetődött el oda néhanéha valaki; könyvekben is csak nagy ritkán keveset olvashattunk ezen éjszaki országról. És abban azonban mindinkább felé fordul az érdeklődés, az utazók, a kutatók egyre sűrűbben ! VASÁRNAPI ÚJSÁG. I. SZÁM. 1898. 45. É ÉVFOLYAM. A PETŐFI-TÁRSASÁG NAGYGYŰLÉSE. Nagyszámú díszes közönség jelenlétében tartotta meg január 6-án délelőtt a Petőfi-társaság 22-ik nagygyűlését. A magyar tud. Akadémia díszterme zsúfolásig megtelt hallgatósággal, kik között főleg a hölgy közönség volt nagyszámban képviselve. A díszülés fénypontját Jókai Mór felolvasása képezte, melyben elégikus hangulattal emlékezett meg a márcziusi ifjak lángoló hazaszeretetéről, küzdelmeiről, kik közül már csak ő maradt életben, mint egy élő emlékoszlop, hogy a múltakról regéljen a későbbi nemzedéknek. Az ülésen Jókai Mór elnökölt. A megnyitó beszédet Bartók Lajos alelnök mondotta. Lendületes szavakban emlékezett meg a márcziusi napok közelgő ötvenedik évfordulójáról s Petőfiről, ki új lapot nyitott az irodalomtörténelemben. Majd párhuzamot vont a negyvenes évek s a mai kor irodalmi irányzatai között, s aggódva kérdi, hogy várjon az idegenszerűséget hajhászva, előre megyünk-e a nemzetiesség fáklyája nélkül? Beszédét Jókai dicsőítésével végezte be. Eltűntek a nagy kor megalkotói, — mondá — Petőfi és társai eltűntek; csak egyetlen név, az utolsó fényes sugár maradt a földön, köztünk feledve ama csillagból, emlékezetül a dicső múltra, reménysugárul a nagy jövőre : Jókai Mór. — A zajos éljenzés lecsillapulta után »Szana Tamás