Vasárnapi Ujság – 1899
1899-04-23 / 17. szám - Pajor István (arczképpel). Luby Sándor 280. oldal / Élet- és jellemrajzok
280 VASÁRNAPI ÚJSÁG. Az iró, feleletül kivesz egy sereg átható illattal és reális felfogással tele női levél közül egy igénytelent s oda mutatva barátjának így szól: — Ez az egyetlen, a mi iránt még érdeklődni tudok. — Azt érted, hogy az írója iránt? — Nem ... a levél érdekel ... az íróját nem ismerem. — Bolond vagy . . . Meg kell ismerned őt. . . ki fog manapság fantomokra vadászni? — Nem ... én megborzadtam a valótól; csak az idealizmus adhat vissza önmagamnak ismét. Itt aztán elmondja a rideg valóságnak ez a betege, hogy «Földöntúli álmok» czím alatt írt ő névtelenül valami költői rajongásokat s hogy hát ezen a nyomon kapja ő azokat a szintén névtelen leveleket, amelyek nem csak lelki enyhet adók, hanem lelket emelők is. Szóval a tényállás az, hogy egy fejlő, tavasz virágát élő leány-kedély beleszeret a «Földöntúli álmok« írójába ismeretlenül s hogy a levelek viszontérdeklődésre találnak. Hát ez egészen az életből vett, jellemző mozzanat. Az azonban már ritkábban beváló dolog, hogy a szerző egyéniségére nézve is a könyv áradozásaiból szőtt álomnak megfeleljen a valóság. Itt kivételkép megfelel, mert hát azt mondanom se kell, hogy Pekár Gyula a darab végén összehozza az élet mámorából fölocsúdott idealistát a névtelen levelek bájos írójával. Valami fürdőhelyen jönnek össze a már Budapestről személyesen ismerős felek, anélkül azonban, hogy tudnák, mi viszony fűzi mindkettejüket a «Földöntúli álmok» czímű könyvhöz. Megszeretik egymást a valóságban, a levelezés azonban folyik az ismeretlennel, s mennél inkább közelednek egymáshoz a valóságban, annál aggályosabban szeretne szakítni mindkettő a névtelen levelezéssel. Itt aztán a bohókás helyzetekkel tele franczia vígjátékokból ismert eszközök fölhasználásával, kiderül a félreértés, kiderül, hogy nem a száraz, tollforgató aggszűz írja a névtelen leveleket, amitől a «Földöntúli álmok» szerzője egy félrevivő helyzet folytán, pillanatra rettegett, — hanem hogy az ő szíve valóságos bálványától erednek azok. Hát ebből a névtelen levelezés nyomán kelt frigykötésből nyilvánvaló, hogy a darabnak elbeszélés jellege van. Nem merném azonban ezzel azt mondani, hogy csakis az elbeszélés kerete adhat kellő tért az írónak arra, hogy egymás előtt ismeretlen felek közt, névtelen levelezés útján lelki közeledést teremtsen. Minden eszköz jogosult a színpadon. De csakis egy feltétel alatt. Ha az igazság meggyőző erejének hatását teszi. Itt a csináltság jellegével hat. Sőt még tartalmilag is szó fér azokhoz a levelekhez. A fiatal lány naiv kedélyének nem annyira igaz tolmácsai azok, hogy az unott lelkű író feltétlen gyógyszeréül lennének elfogadhatók. De már ami azt a fiatal lányt a maga valóságában illeti, az ő ajkát a fejlő tavaszvirág bájos kedélyének igazi és hű tolmácsává tudja tenni az író, ami a színdarabban lényegesebb, mint a levelek. Régen hallottam a keresetlenségnek olyan igaz hangját a színpadon, mint aminőt Almásy kisasszony, egy fiatal kezdő, egy az ő korához is találó tizenhat éves leány szerepében érvényesít. Ami a beszédet illeti, azzal nemcsak ő, hanem úgyszólva kivétel nélkül mindannyian a saját egyéniségeik tolmácsai; de viszont a cselekvéseik nem hatnak az igazságnak ezzel az erejével; sőt a darab czímbeli hőse, a «főhadnagy» is — akit a mások ügyeinek intéző kezéül állít oda a szerző, — tulajdonkép csak látszólagos intézkedő. Nem ő csinálja azokat a helyzeteket, amelyeknek nyomán végre kiderül a névtelen levelezők kiléte, s amelyeknek nyomán révbe segíti az ő író barátját, hanem maga a szerző csináltatja vele; a fő baj pedig az, hogy a néző is észreveszi a szerző kezét. A «Dodó főhadnagy»-nak mindezen szerkezeti hibái mellett is azonban megmarad az az érdeme, hogy alakjai élő alakok. Első kísérletnél nagyobb érdem, mint a hatásra számított felvonásvégi csattanások. Az előadásról a harmadikról beszélek csak dicsérőleg lehet megemlékezni. Becsvággyal tele elevenség uralkodott a színrpadon. A czímszerepet, egy alapjában véve jó lelkű, fess főhadnagyot, Fenyvesi adta, beszédben, mozgásban a katona víg kedélyhangulatával egyezőn , a lelki elszáradástól az idealizmus révén megmenekült iró, Góthban talált jellemző személyesítőt, a fiatal lány szerepében, amint már érintem, Almásy kisasszony keltett megérdemlett figyelmet; Lánczy Ilka egy könnyű vérű fiatal asszonyt személyesített temperamentummal, Nikó Lina pedig egy Lengenádfalvai Kottlik Zirzabellaszerű alakot adott, egy köteteket összegyártó aggszűz írónő szerepében s a mellékalakok is összhangot emelőleg illeszkedtek a kerethez. <•„ n —y JJ—s. Fiatalkori arczképe után. PAJOR ISTVÁN. I PAJOR ISTVÁN. 1821—1899. Nógrádmegye rövid idő alatt egymás után két jeles fiát vesztette el. Csak nem rég halt meg Nagy Iván, a kiváló történettudós, most pedig Pajor Istvánnak, a megye egyik legnépszerűbb férfiának halálát gyászolják. Tótlipcsei Pajor István 1821. május 2ü-ikán született Hontmegye Nyék községében, hol atyjának, ki megyei tisztviselő és több megye táblabírája volt, birtoka feküdt. Iskoláit elvégezve, 1842-ben letette az ügyvédi vizsgálatot s 1847-ig Hontmegyében ügyvédeskedett, 1847—48-ban Pozsonyban tartózkodott, mint idősb gr. Apponyi György titkára. 1848—49-ben Hontmegye aljegyzője volt, s nemzetőr-főhadnagy. A szabadságharcz legyőzése után kis-csalomjai birtokára vonult s gazdálkodott és ismét ügyvédkedett. 1860-ban Nógrádba, Balassa-Gyarmatra költözött, de az alkotmány helyreálltával Hontmegye visszakövetelte magának s tiszteletbeli főügyészszé választotta. 1867-ben azonban már ismét visszakerült Nógrádba, mint a megye tiszti ügyésze, illetőleg czímzetes főügyésze s azóta haláláig Nógrádban maradt, hol 1872-ben főügyész, 1878-ban pedig árvaszéki elnök lett. 1889-ben nyugalomba vonult. A király 1882-ben a közügynek tett hasznos és buzgó szolgálatai jutalmáúl, a kir. tanácsosi czímmel tüntette ki, a vármegye pedig 1892-ben közpályára való lépésének ötvenedik évfordúlója alkalmából örömünnepet rendezett a tiszteletére s egyszersmind díszes ezüst-serleggel ajándékozta meg. Ugy is, mint ügyvéd, úgy is, mint tisztviselő lelkiismeretes pontossággal végezte hivatalos teendőit, de azért még mindig maradt ideje, hogy az irodalom terén is számottevő munkásságot fejtsen ki. A 40-es és 50-es években sűrűn találhatni tőle költeményeket, főként szatírákat, epigrammákat, paródiákat, stb. az «Athenaeum», a «Regélő», «Életképek», «Honderű», «Pesti Divatlap» s egyéb lapokban, hol saját neve, hol Káldor írói álnév alatt, melyet később Csalomjai-ra változtatott. Irt nyelvészeti és kritikai 17. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM. czikkeket, népköltési adatok gyűjtésével is foglalkozott. A magyar nyelven kivül birván a klasszikus nyelveket, továbbá a franczia, olasz, angol, spanyol, német, tót és cseh nyelveket, különösen fordításokkal igyekezett hazai irodalmunknak használni. Igen sikerülten fordítá le Kollár híres «Sláwy Dcéra»-jának egy részét. További fordításai: Horatius összes epistolái, jegyzetekkel kisérve, Horatius levele a Pisokhoz, Lamennais: «Egy hivő szavai». Ipolyi buzdítására, kinek ifjúkori barátja volt, lefordította Witschel «Áldozatok» czímű híres imakönyvét; 1883-ban adta ki Goethe és Schiller epigrammáit, melyek közül többet a Kisfaludy-társaságban is fölolvastak. Corneille «Cinná»-jának fordítását a Kisfaludy-társaság adta ki. Költeményeinek első gyűjteménye (Csalomjai névvel) 1859-ben jelent meg, újabb költeményei pedig «Tarka bokréta» czímmel 1897-ben. Ugyancsak 1897-ben adta ki «Emlékek és rajzok» czímű könyvét, melyben sok érdekes visszaemlékezést közöl a régi jó világból. Nógrád- és Hontmegyében, hol munkás élete lefolyt, nem merült föl oly nevezetesebb közművelődési, hazafias vagy emberbaráti mozgalom, melyekben ő szívvel, lélekkel részt ne vett volna, s nem mult el nevezetesebb ünnepély, melynek programmjában egy-egy lelkesítő alkalmi költemény elszavalásával nem szerepelt volna. Végül megemlítjük, hogy Ipolyin kívül baráti és irodalmi érintkezésben állt Nógrádmegye többi kitűnő irodalmi férfiaival, mint Madách Imrével, Szontagh Pállal, Jeszenszky Danóval (Temérdek), Nagy Ivánnal s Bérczy Károllyal. A 78 éves korában végelgyöngülésben elhúnyt érdemes aggastyánt nagy részvét kisérte örök nyugvóhelyére. Luby Sándor: PÁRISI DIVATLEVÉL. A hirtelen beköszöntött tavaszi idő a divatvilágot némileg zavarba hozta, amennyiben most már csakugyan a hőmérő szerint kell öltözködni. De azért a sétaöltönyök kivételével, melyek még mindig könnyű angol gyapot kelméből, esetleg nehezebb egyszínű selyemből készülnek, a színházban, estélyeken és a fogadóteremben idősb hölgyek nehéz selyem brokátot, a fiatal hölgyek pedig Crépe de Chine vagy egyéb remek mívű japáni selymeket viselnek. Az Empire szabású rövid derék kissé háttérbe szorult s visszatértünk a Medici korszakbeli hosszú, szűk, de a test szépségét kitüntető fűzővállas derekakhoz. A szoknya bő redőzete nem túlságos hosszú s uszályokat csakis ünnepélyes fogadtatások alkalmával láttunk. Annál pazarabb fényt fejtenek ki hölgyeink a csipkedíszítés dolgában, melyből még a hosszú, elég szűk ujjaknak is kijut. A derék elejét remek hímzések fedik el. Ezeket majdnem kizárólag Svájczból hozatják, míg a franczia «Horizon» vagy az angol «point race» csipkét a roppant magas ár miatt legfeljebb amerikai milliardeus-ök viselhetik. Ennyit a felsőbb tízezrek társaságáról. — A hölgyvilág többi része a beköszöntött tavaszi idényben nagyon szép és emellett olcsó gyapotkelméből készült bő redőnyű, elég hosszú és rövid «Empire» derekú ruhát visel. Szalmakalapok dolgában valami nevezetes divatváltozás nem mutatkozik. Annyit azonban mondhatok, hogy a tavalyi formák az idén is mérvadók fognak lenni. Ugyanezt jelenthetem a múlt évben divatban volt napernyőkről és különféle színezetű magas szárú gombos czipőkről. Ez alkalommal egy Bedfern műtermében készült mályvaszínű Crépe de Chine-ből készült és selyem mousseline-fodrokkal díszített sétaöltöny képét küldöm, amilyen kivált a képkiállítás látogatóin sűrűn volt látható. A tunique szabású szoknya szélét szintén mousseline-fodrok képezik. A derék eleje s a váll egész a nyakig creme színű hímzéssel díszítve. A szalmakalap hasonló színű selyem chiffonnal és piros selyem rózsákkal. Alice. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. A biblia és a költészet, írta Murvay Győző. Régi igazság, hogy a bibliában a költészet legtisztább levegője leng, olyan, a minőben Homér hőseinek fényes alakját látjuk mozogni. A bibliában is minden csupa szín, a fény és az árnyék éles vonalaival csíkozva. A biblia nemcsak a hivő lelkeket vonja ellenállhatatlanul magához, hanem mind-