Vasárnapi Ujság – 1899
1899-07-30 / 31. szám - Petőfi (arczképpel). B. F. 510. oldal / Élet- és jellemrajzok - Jókai Mór: Apotheozis 510. oldal / Költemények
30. SZÁM. 1899. 46. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 511 Bilincsét, lánczait a nép szétszakgatta. S a nemzet föltámadt az új virradatra. (Hajnalfény, majd napfény derül.) NEMTŐ. (Ketté szakítja a kezén levő lánczokat.) Hajnalhasadtára a látóhatárig Fut az éj tábora, a gyötrő kisértet, Kelő fénysugárból magasra kiválik, Ostorával űzve a futó lidérczet, A te érczalakod, visszanyerve élted. Érczből volt a szived, míg dobogott élve; De égett a haza és szabadság névre. Most érez vagy egészen : hát sziv vagy egészen Fejedet az égig emeled merészen. S szemednek engeded, hogy a napba nézzen. Sirod csak keressük, de lelked köztünk él; Ott leljük lantodnak minden pengőjében, Unokáink tudják, mit mi tudtunk régen, Hogy drágább vagy nekünk édes mindenünknél, Soha a magyar szó nem zengett oly szépen. S napnál fényesebbre : feltámadt hazádra Ez imádott földre, bérczedre, rónádra. Bérczek, rónák hazaszerető népére. Kit Isten teremtett a saját képére. Kiben az ősöknek buzog honfi vére. Lásd és hevüljön át érczalakod tőle. Legyen izzóvá és ragyogjon az éjbe, Hogy lett bálványnyá a szabadság nemzője. Lásd szobor alakban, mit nem láttál élve, S dobbanjon érezszived túlvilági kéjbe. (Nemtő ledobja kezeiről a lánczokat.) Nincsen már rab nemzet, nincs elnyomott ország Szabad a föld, a nép, a sajtó, a szellem, Szabadság rendezi a törvények sorsát. Sötét visszavonás nem félelmes ellen, Árulás dremona nem győz honszerelmen. Az utolsó hang, mit földön élve hallál, Sebekből vérezve, félre legázolva Vad csatakiáltás volt, győzelmes hurrák ! A mivel a szilaj zsarnokká lett szolga A szabadság hősét a porba tiporja. Most népdal üdvözöl szabad népek ajkán, Kik dalaid zengik, szájról szájra szállva. S hallgasd, hogy éltetnek a nap alkonyubán Aranytermő kalászt aratva kaszálva. A délibáb játszik távol láthatárba. Mit utolszor láttál élő szemeiddel Romhalmaz volt, égő városoknak üszke. Most palotasorok, szemeidnek hidd el. A való versenyt fut merész reményiddel S miként a palota, a gimyhó is büszke. S a porba hullt zászló, mit véreddel festél, Most magasan lobog, egész nemzet védi. Megsokasodtak a régi kor honvédi, Kit messze kerestél, kit egykor elvesztél Itt van körüled, a dicső hon, a régi. S ezt köszöni e hon kihullott vérednek, S mi soha nem hull el, élő dalaidnak, Szabadság virági porodból erednek , Lelked sugáriból csirái fakadnak, Dalaid diadal neked egy magadnak. Mag volt, mit elhintél: erdő lett belőle, Szabad és egyenlő testvér minden polgár, E jelszóval haladt nemzeted előre. E jelszó lángjával égett minden oltár, Ez a hármas jelszó hirdeti: ki voltál. E földtekén alig van már más földdarab, Hol e hármas jelszót még hiszik és vallják. De ez az egy haza menhelyül megmarad S újra felzendíti, hogy a népek hallják. S kövesse erős tett, mit mond szent akarat. Amig e kicsiny nép, kit magyarnak hínak, Szabadság és emberszeretet őre lesz . Sok küzdelme lesz, mert ellent sokan vínak, De el nem fog bukni, soha nem csüggedez. Szabadság nemzője mindig mellette lesz. NEMTŐ (felragadja a Petőfi-szobor talapzatára fektetett nemzetiszin zászlót e felirattal (szabadság, egyenlőség, testvériség)) s Petőfi szobra felé nyújtja, Ragadd e háromszin zászlót érczkezedbe, Mely élve emelte, halva is megvédte. A jövendő várát ezzel te veszed be, S ha mi ellágyulnánk, te érezszobor, védd te. Legyen veled együtt halhatatlan élte. Fénykép után. PETŐFI ISTVÁN, A KÖLTŐ ÖCSCSE. PETŐFI ATT TA. Orlai Soma rajzai után, PETŐFI Fénykép után rajzolta Háry Gyula. ZOLTÁN GYERMEKKORI ARCZKÉPE. PETŐFI ANYJA.