Vasárnapi Ujság – 1899
1899-07-30 / 31. szám - Petőfi a világirodalomban 519. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
31. SZÁM. h.99. 41. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 519 gyar sereg teljes felbomlásban menekült a roppant számú orosz haderő elől, Gyalokay is menekülésre gondolt s az óriási zavarban a fehéregyházi utat igyekezett elérni, hogy az onnan nem messze hagyott kocsijához juthasson. Azonban az utat elérvén, még megkisértette a futókat megállítani, rendbe szedni, de hiába. Az ezután következőket így mondja el Gyalokay : «Néhány száz lépésre sűrű lovas csapat vágtatott felénk. Hogy barát, vagy ellenség-e, azt a lovak lábai által fölvert portól kivenni nem lehetett. Nem volt más választás, kardomat hüvelyébe dugtam, és magam is futottam a többiek után. Igen rövid távolságra haladhattam akaratlan versenyfutásommal, midőn alig néhány lépésre előttem látom Petőfit hajadonfővel, kezében tartott sipkával az úton keresztül szaladni. Reá kiáltottam, s ő elborult, sötét tekintettel reám nézve, szótlanul megállott. «Jöjj velem», — mondám kezét megragadva, — «kocsimat innen nem messze állítottam fel, azon menekülhetünk: gyalog vagy levágnak, vagy elfognak.» «Azt hiszed», feleség — «hogy van olyan bolond, ki ebben a pokolban megállani merné helyét? Kocsisod is elfutott, mint a többi. Nézd!» — ezzel a felénk közelítő lovascsapatra mutatott, — «itt nem lehet menekülni, ne gondolj most kocsidra, hanem jel oldalt, ott talán megszabadulhatunk.» Látván habozásomat, ezen szavakkal: «nincs idő gondolkozni, én megyek, Isten veled!» — kirántotta kezét az enyémből és leugorva a töltésről elrohant. Többé aztán Petőfit nem láttam.» * Pataky József 48-iki honvédtüzér hadnagy a következőket adja elő: Fehéregyháza felső végén 8 órakor mutatkozott az orosz előhad, melyet, ha jól emlékszem, Skariatin orosz tábornagy vezetett. Részünkről az első lövés egy hatfontos ágyúból történt, melyet egy tüzéremtől Bem tábornok maga vett el, maga irányzott és mely lövés lovastól együtt földre tertette. Erre Skariatint iszonyú golyózápor, roham és öldöklés keletkezett, melyben derék honvédeink egy ingre vetkőzve küzdöttek. Petőfi Sándort saját szemeimmel láttam épen Bem tábornok mellett, ki az orosz lovasságot már harmadik izben ostromolta. Mindketten oly helyen állottak ekkor, mely leginkább ki volt téve a nagy tömegben előtörő orosz lovasság rohamának. Nekünk ebben a zűrzavarban egy távolabb eső hely lett kijelölve tartózkodásra. Egyszerre csaknem hozzám kiáltott, hogy nem láttam-e Petőfit ? E kérdésre már nem tudtam feleletet adni, mivel egy golyó ugyan a peremben földre terített. Később az ideiglenesen sátorkórházban hallottam fölállított Lengyel József ezredorvostól, hogy ő a Fehéregyházán alúl elfolyó patak hidján, mely előtt Bem tüzéreimmel az orosz lovasságot lövette, látta Petőfit. Ugyanott beszélte Bem kíséretéből gróf Haller is, ki szintén sebet kapott, hogy Petőfit az ágyúfedezet közelében látta a Kossuth- és Mátyás-huszárok közt. Egy Szabó nevü súlyosan sebesült tiszttársamtól, ki Petőfinek jó pajtása volt s ki rövid idő múlva még ott a sátorkórházban kiszenvedett, hallottam, hogy ő látta, a midőn Petőfit a kozákok körülfogták. Báró Heydtenek, ki az ellenség részéről a halottakat eltakaríttatta, a Fehéregyháza felső felén éjszakról lefutó patak partjára ásott közös sírba hányt 234 halott között megakadt a szeme egy hegyes szakállú és bajuszú ifjún, ki őrnagyi rangot viselt, s kinek mellén pikával ejtett mély seb tátongott. * Vajna Sándor volt honvédhuszártiszt ezeket irja a Petőfi haláláról Szkurka János közhuszár elbeszélése nyomán: Szkurka a csata napján éjjeli 11 órakor ért Kőhalomba, a hol akkor Vajna Sándor tartózkodott s jelentvén ennek a veszedelem részleteit, hozzátette, hogy «a mutáns Petőfi» is elesett, melynek körülményeit így beszélte Szkurka: A mint ő a vesztett csata után, sebes tett lován az országúton menekült, utólérte a gyalog, egyedül, hajadonfővel futó költőt, kengyelébe emelte s vagy két puskalövésnyire vitte. Azonban négy lovas muszka sarkukba érvén, elbocsátotta a kengyelszíjat s leugorván e szókkal : «Bocsáss engem az Isten sem ment meg!» — balfelé a kukoriczásba futott be. Alig tehetett azonban 25—30 lépést, az első két muszka lovas utána ugratott, mire Petőfi megállott, szembe fordult s az egyik lovas két kardcsapást mért fejére. A második vágásra elesett, a földön még egy csapást mértek rá. Ez a csatatértől egy öreg ágyúlövésre történt, az országút egyik kanyarulata előtt. * Mindezen tudósításból annyi kiderül, hogy a költőnek Fehéregyháza és Héjjasfalva közt kellett elesnie. Oly helyzetben maradt el a futóktól, hogy nem menekülhetett és foglyul sem esett, mert a Skariatin eleste és a véres csata miatt boszús ellenség az elért futókat leöldöste mind; különben is mint foglyot Segesvárit látták volna azután. De elestének helye már pontosan meg nem állapítható. Midőn augusztus 2-ikán már a menekültek mind Maros-Vásárhelyre értek, mindenki tudakozódott Petőfi után. Bemnek is legelső kérdése Petőfi volt, kit hasztalan keresett aggodalmas tekintettel visszatért tisztjei közt... Az, amit a költő a sorstól kért, a halált a csatatéren, a szabadságért való küzdelemben,beteljesedett. PETŐFI A VILÁGIRODALOMBAN. Petőfi szellemének hódító útját alig tudnók nyomról-nyomra kisérni az érző lelkek ama nagy birodalmában, melyet nem határol nyelv, faj, vagy elfogultság. Csak egyes főbb állomásait akarjuk feltüntetni, amelyeken át diadallal vonult be a művelt nemzetek irodalmába és szivébe a legmagyarabb költő. A franczia olvasó közönség előtt Petőfi neve először 1850-ben lett ismeretessé a «La Hongrie ancienne et moderne» (A régi és új Magyarország) czímű képes kiadvány útján. Majd Thales Bernard és Desbordes- Valmore ismertették költői jelentőségét részletesebben az «Athenaeum» és a «Revue FranQaise» hasábjain. Barabás 1841í-iki rajza, Tyroler metszete. PETŐFI SÁNDOR: 1847. évi daguerreotypi képe után. PETŐFI SÁNDOR.