Vasárnapi Ujság – 1900
1900-11-11 / 45. szám - Petőfi-emléktábla a Pilvax-kávéház fölött (képpel) 742. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
742 VASÁRNAPI UJSÁG. 45. SZÁM. 1900. 47. ÉVFOLYAM. mi rakétaszerű ötlet gazdátlanul kering a muzulmánok közt. Az Aldzsi felültető ötletei egy tóből látszanak fakadni a Hodsáéval, — de van némi rokonság bennök a magyar Csalóka Péterrel is — természetesen azzal a különbséggel, hogy Csalóka költött alak, Aldzsi meg tényleg élt, és hogy Csalóka a népies világban űzi szeretetreméltó csínyjeit, az előkelő Aldzsi pedig a legfelső tízezer közt. De bizonyára e felültető ötletek az ő legkedvesebb, legbájosabb és legértékesebb dolgai, mert ezek nemcsak elméje villámczikázásait mutatják, hanem vidám, egyszerű kedélyét, melyből nemcsak a brillirozás kedvéért, hanem önkénytelenül bugyognak ki a pajkosságok. A főposta épületénél a Gránátos utczában köszön egy arra menő úrnak mély alázattal s jámbor falusi képet vágva, kérdezi tőle, egy megmárkozott levelet forgatva ujjai közt: — Ugyan kérem, melyik itt a nagyváradi szekrény ? — Hogy érti azt ? — kérdi a megszólított úr nem kis csodálkozással. — Hogy hát tetszik tudni, melyik szekrénybe kell bedobni a levelemet, hogy elérjen Nagy-Váradra ? Az idegen úr még nagyobb csodálkozással méri végig a jól öltözött gentlemant, de a bárgyú arcz, melyet vág, megnyugtatja s jóakaratúlag jegyzi meg:—Akármelyikbe uram, mindenünnen odaér. Erre meg már Aldzsi vág rém csodálkozó arczot, hogy a szája is tátva marad s nagy habozással közeleg a postaszekrények felé. Az elsiető úr pedig kétszer-háromszor is visszanéz érdeklődve, hogy csakugyan bedobja-e a levelet a gyámoltalan falusi nemes, kit holta napjáig megemleget együgyüségeért. Az e fajta felültetés eleme volt Aldzsinak. Sokszor mutatta be magát egyes, különben ártatlan csínyeknél Ghiczy Kálmánnak vagy Irányi Dánielnek. S a két derék öreg úrnak ugyancsak öregbedniök kellett tekintélyben napról-napra, hogy a tudtuk nélkül tekintélyükön ejtett csorbát másutt pótolják. Egy alkalommal egy István-téri szatócsboltba ment be e sorok írója szivart venni. Aldzsi is vele ment, Ő különben czigarettát szítt, a legfinomabb fajtát, melyeket mindig a kaszinóból szerzett meg. Szivart tehát ezúttal nem vett, hanem egy zsákot pillantott meg a boltban, melyben kávé volt. Nézegette, a kezébe vett egy pár szemet, szagolgatta, a foga közé vette, végre megszólalt élénk kíváncsisággal: — Mi ez, kérem ? A segédek mosolyogva néztek össze. — Kávé. — felelte az egyik. — Kávé ? — pillant fel Aldzsi a prehensióval. — Tegyék bolonddá az öregapjukat! Hiszen a kávé fekete és levesszerű. A segédek a falnak fordultak, hogy hangos kaczagásukat jól-roszúl eltitkolják. Aldzsi pedig még mindig ott állt bárgyú kifejezéssel tágra nyitott szemekkel, míg végre megfordult a legöregebb segéd és a hasát fogva világosítá fel: — Hiszen majd fekete lesz az, ha megfőzik. Mikor kimentünk, még messziről is hallottuk kaczajukat. De bezzeg leesett volna az álluk, ha valaki felvilágosítja őket, hogy voltaképen őket tette bolonddá Magyarország legelmésebb embere. Ezek a felültető játszi ötletei tetszettek nekem a legjobban. Valóságos kis jou-jouk vannak ezek közt. Mikor a tányérozó czigánynak azt mondja, egy főúri kompániában ülve, «hiszen az elébb adtam a másiknak egy ötvenest, hát mit járnak mindig?» A czigány persze szóvá tette az ötvenest, keresni kezdik. Az előbbi tányérozó tagadja, de hasztalan. Míg végre összevesz az egész banda s a prímás fenyegetve rázza az öklét: — Vetkezsés lesz ebbűl! Egy izben Szlávy idejében a párbajozás helyén csipi meg a rendőrtiszt Aldzsit mint szekundanst a felével, Bicskey Kálmánnal. (A másik fél, Horváth Gyula, már eltávozott volt.) A rendőrtiszt vallatóra fogja Aldzsit, hogy ki volt a másik fél. Aldzsi tagad. A rendőrtiszt mindenféle keresztkérdések alá veszi. Aldzsi habozik, végre sok rábeszélésre megadja magát. — Hát megmondom, ha a kapitány úr becsületszavát adja, hogy nem árulja el, kitől hallotta. — Itt a parolám rá. Hát ki volt ? — Szlávy József miniszterelnök, — mondá suttogva a furfangos Aldzsi. Persze, hogy a rendőrkapitány ettől a percztől kezdve nem emlékezett többé semmire és soha elő nem vették ezt a párbajügyet. De hát ezer és ezer ilyen kedves felültetési dolga volt neki, ki győzné azt elszámlálni. Szomorú csak egyetlen egy volt: az utolsó, amikor az orvosát felültette, hogy Bécsből jön, hogy ott őt az orvos-tanár megvizsgálta és azt mondta, neki szívbaja van, és minden órán várhatja a halált. «Hát nézd meg te is pajtás, így áll ez a dolog ?» Ilyen furfangosan akarta az orvost kényszeríteni színvallásra, hogy amit csak sejtett, amitől csak tartott, azt a baját mondotta már konstatáltnak. Az orvos felült neki, megvizsgálta és helyben hagyta: — Bizony sajnos, Aldzsikám, nem hazudott a német. Ezentúl aztán szomorú ember lett az Aldzsi és várta otthon a nagy karosszékében a halált. A halált nem bírta már rászedni ő se. A halál pedig szinte nem szedte rá, mert eljött és elvitte a legvígabb magyar embert, ki még erős volt és fiatal, — de a kinek a szíve volt gyenge és jó. A halál ösmeri azokat, akiket le kell kaszálni. Tudta ő azt, hogy az Aldzsihoz a szíve útján mindenki hozzáférhet. Hát ő is úgy fért hozzá. TO. k. A PETŐFI-EMLÉKTÁBLA A PILVAX-KÁVÉHÁZ FÖLÖTT. PETŐFI-EMLÉKTÁBLA A PILVAX KAVÉHÁZ FÖLÖTT. A koronaherczeg-utczában 7 ik szám alatt most is régi állapotában van még az egykor híres Pilvax kávéház, melyet 1848-ban az ifjúság összejövetelei után «szabadságcsarnok»-nak is neveztek. Itt tanácskoztak a márcziusi 12 pont fölött is s itt szavalta először Petőfi a «Talpra magyar»-t. A kávéház tulajdonosa most Schovanetz János, ki a kávéházban már korábban elhelyezte Petőfi és Jókai arczképét. E hó 4-én pedig a kétemeletes ház falába, a kávéház utczai bejárója fölé illesztettek emléktáblát, melynek költségeit különféle asztaltársaságok gyűjtötték össze. Vasárnap délután szakadó esőben történt meg a leleplezés, melyen megjelent Jókai Mór is. Az asztaltársaságok központi bizottsága nevében Klein Pál mondott rövid beszédet, mire lehullott a lepel a fekete márvány tábláról, melyen aranyos betűkkel ez van fölvésve : «Ez a kávéház volt 1848-ban a Szabadság csarnok. Itt gyűltek össze a szabadságért lelkesülő ifjak. Itt szavalta Petőfi Sándor legelőször a Nemzeti Dalt: « Talpra magyar, hí a Haza!» A Ganz-gyár dalköre énekének elhangzása után Szentmiklósi József és Taksonyi József ünnepi ódát szavaltak, Bárány Géza pedig az ifjúság nevében mondott beszédet. Ezután az ünnepélyt a kávéházban folytatták. Először Jókai Mór lépett az emelvényre és a közönség lelkes éljenzése között emlékezett vissza a 48-as időkre, a midőn e falak között Petőfi Sándorral és Vasváry Pállal, mint a 48-as ifjúság vezérei hirdették a szabadság eszméit. «Ha azokat a nagy nemzeti ideálokat, — így folytatta Jókai, — melyeket magunk elé ötvenkét év előtt kitűztünk, nem sikerült is mind elérni, és bennünk a kiirthatatlan reménység, hogy az utánunk következő nemzedék, vagy az azután következő ki fogja vívni azt az eszményképet, amelyet mi kívántunk látni és megalkotni, a mi dicső Magyarországunkat. Legyen áldás azoknak a dicső