Vasárnapi Ujság – 1900
1900-01-14 / 2. szám - Sorma Ágnes (arczképpel) 26. oldal / Élet- és jellemrajzok - A Petőfi-társaság nagygyülése 26. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
26 VASÁRNAPI UJSÁG. 1. SZÁM. 1900. 47. ÉVFOLYAM. szorkány-perekben később oly nagy szerepet játszott. Az ördög néha meg is látogatja hívét, vigasztalja őt és végül átadja neki a pokoli szerződést, melyre a pecsétet saját tenyerével üti reá, vagy pedig átlyukasztja az ujjával oly módon, hogy az irat meg is perzselődik. A diploma az immár boszorkánymesternek, vagy boszorkánynak vérével íródik mágiás jelekkel, hogy az ördög esetleg el is disputálhassa azt, amit ígért. A boszorkány megronthatja az állatokat, vagy varázsvesszejével egyet suhint, s a jégeső elveri az összes vetéseket. Midőn így a boszorkány örömét leli mások megrontásában és a kártevésben, nem kell hinni, hogy neki nem lennének rosz napjai. Mert ha nem engedelmeskedik az ördögnek, ez iszonyúan megbünteti, belebúvik testébe, kínozza, iszonyatos görcsöket kap, úgy, hogy mindenki megrémül tőle, ki őt ily állapotában látja.Palingh Ábrahám 1659-ben Amsterdamban megjelent munkájában leirja és illusztrácziókkal is kiséri a boszorkányoknak ezen görcsös kríziseit és inkább ez illusztrácziókból, mint a mesés leírásból, azonnal láthatjuk, hogy itt közönséges ideges görcsöket rajzoltak le; olyanokat, minőket mai nap is ismerünk és majd minden nap látunk. Az ideges görcsök által kínzott szerencsétleneknél a középkorban az ördögűzéshez, exorcismushoz folyamodtak, amelyről számos régi kép maradt fenn. S ezt az «ördögűzést» — mondja Laufenauer, mi is gyakoroljuk, azon erős szuggesztiók segítségével, melyekkel a betegekre, akár ébren, akár alvó állapotban hatunk. Akkor, a korszellemnek megfelelőleg, a szentelt víz volt az orvosság, s papért küldtek: ma orvost hivatunk s a patikába küldünk. Távol áll azonban tőlem, hogy ama betegségnek akkori gyógyításmódját, az ördögűzést, elitéljem; valóban ez volt a leghathatósabb szer, melylyel az akkori időben a beteg idegrendszerre hatni lehetett. SORMA AGNES PARISBAN. Ritkán esik meg, hogy egy színművész fölléptének politikai jelentősége is legyen, amint ezt Sorma Ágnesnek, a berlini «Deutsches Theater» művésznőjének a közelebbi napokban történt párisi föllépteinél látjuk. Egy negyedszázad óta mindenki lehetetlennek hitte volna, a franczia s a német nemzet érzelmeinek feszültsége miatt, hogy német színész, vagy színésznő német társulattal német nyelvű előadásokat tarthasson a franczia fővárosban, sőt mi több, hogy rokonszenvre és tetszésre találjon. És Sorma Ágnes elérte ezt s ezért nem csoda, ha párisi föllépteit inkább politikai, mint művészi eseménynek tekintette az egész világ közvéleménye. Eő része van ebben kétségkívül a párisi világkiállításra való készülődésnek, melyre való tekintetből még azok a francziák is mérsékelték érzelmeiket, akik különben minden alkalommal kitüntetik a németek iránti ellenszenvüket. S része volt ennek az esetnek a német császár amaz elhatározásának nyilvánosságra hozatalában is, hogy meg fogja látogatni a kiállítást s a francziák fővárosát. Sorma Ágnes különben egyike a német színpad legkitűnőbb drámai művésznőinek. Mikor Németországban híre ment tervének, buzdító táviratokat s leveleket kapott az ország minden részéből. Karácsony másodnapján lépett föl először Sarah Bernhardt színházában, a «Theatre de la Renaissance»-ban. Ibsen «Nóráját» játszotta s ez előadást másnap, deczember 27-én megismételte.Mind a két előadás telt házban, fényes, előkelő közönség előtt folyt le. Ott volt többek között az egész diplomácziai kar; Münster gróf német nagykövet pedig, aki akkor nem volt Párisban, Miquel követségi titkárral képviseltette magát. A franczia politikai, irodalmi és művészi körök is nagy számban jelentek meg, nem különben a Párisban lakó németek. A jeles német művésznő játéka nagy érdeklődést és tetszést keltett, a felvonások végén élénken tapsolták s többször kihívták a függöny elé. A kedvező hatást még fokozta a párisi sajtó magatartása, amely egyhangúlag igen meleghangú és rokonszenves czikkekkel fejezte ki nagyrabecsülését a művésznőnek. Ezúttal nem lépett föl új darabban, még csak német darabot sem választott, hanem a norvég költő Párisban is ismert és kedvelt darabját. A kiállítás ideje alatt azonban hosszabb ideig szándékszik Párisban játszani s ekkor német szerzők darabjait mutatja be, köztük Gerhart Hauptmann és Sudermann, a két legünnepeltebb élő német drámaíró darabjait. Ez alkalommal is, mint most, saját német színtársulatával megy Párisba. A politikai gyűlölség által szétválasztott nemzeteket legkönnyebben a tudomány és művészet közös eszményei s törekvései hozhatják közelebb egymáshoz s így Sorma Ágnes felléptét örömmel üdvözölheti mindenki, aki kívánatosnak tartja, hogy a mívelődésben első rendű szerepet játszó két nemzet: a német és a franczia, közös erővel haladjon az emberiség nagy czéljai felé. Aradon, Segesvárnál végződik. A mely az üdvriadallal kísért, ünnepelt nagyok közül végsőnek hangzott föl, de minden mást, mint a mennydörgés a vihar zúgását, magába olvasztva, hegyről-hegyre zúdít tovább a jövő ismeretlen és mérhetlen távolságaiba : a Petőfi neve, Petőfi Sándor neve. A történelmi nagy alakok után az egész nép nagyságának jelképe. A zordonan hideg politikai világ a Petőfi névre úgyszólván meghódolt a költészet világa előtt, mely a boldogságot, dicsőséget és hervadhatatlanságot árasztja szét. A megnyitó beszéd buzdítással végződött, hogy a kegyelet fáklyáját magasra lobogtassuk, a nemzeti kegyelet bizonyára fölkelti a nemzeti szellemet is. A beszédet megéljenezték s aztán Szana Tamás titkár adta elő a mult évről szóló jelentést a Petőfiünnepről, a Petőfi-ház érdekében megindult mozgalomról, az adományokról, az elhúnyt tagokról. Melegséggel mondta, hogy amikor a Petőfi-ház meglesz, a századvég idegen áramlatai közül a fenköt gondolkozást, a nemzeti hagyományok iránt való hő érzést fogja hirdetni. Endrődi Sándornak «Vörösmarty emlékezete» czímű tanulmánya szintén a nemzeti érzést hangoztatta. Ebben az esztendőben századik esztendeje, hogy a költő született. Endrődi jellemezte Vörösmarty alkotásait, hőskölteményeit, drámáit, lírai költeményeit, páratlan nyelvét. Bercsényi Béla olvasta föl ez irodalmi tanulmányt, melyet a közönség figyelmesen és érdeklődéssel hallgatott végig. Koroda Pál, a társaság új tagja «Keresztutak» czímű költeményét szavalta el. (E költeményt mai számunkban közöljük.) Tolnai Lajos «Új élet» czímű humoros elbeszélését szintén tetszéssel fogadta a közönség. Azután Jókai foglalta el a felolvasó asztalt, hogy előadja Petőfire való visszaemlékezésének egy részletét. « Utolsó találkozásom Petőfivel» a czíme a felolvasásnak. Utolsó találkozása Petőfivel 1849-ben, nemsokára Budavár bevétele után, és az orosz beavatkozás előtti napokban történt. Épen akkor vonult át Nagy Sándor dandára Pesten, s a tisztikar üdvözlésére a városi tanács lakomát rendezett a Nemzeti Múzeum nagytermében. Jókai ott az asztal végén találkozott utolszor Petőfivel. Nem ismertek senkit, őket sem ismerte senki. «Tavaly még ünnepelt költők, hírneves népszónokok, ma már fakó czivilisták, akik örülhetnek, ha az asztal végén helyet kapnak.» —mondja Jókai. Aztán így folytatja : Ez alatt csak lepergett a díszlakoma a szokott rendben, egész az utolsó mogyoró-desszertig, amit ki-ki a saját fogával tört fel. (Még akkor volt foga a magyarnak.) S a kés-villa csörömpölés közben hangzottak a körmönfont tósztek mind a jelenlevő, mind a távollevő czelebritások felmagasztalására, ami igen jeles visszhang volt Szemere Bertalan belügyminiszter háromnapos böjtrendeletére. Engem émelyítettek ezek a tósztek, amikhez átkozott rész vinkót kellett innunk. Mikor a föld reng a lábunk alatt, mikor a romok a fejünkre akarnak szakadni, mikor a hullakeselyűk kárognak a fejünk fölött, akkor mi előállunk, dicsekedni, tömjénezni, hozsánnát, vivátot kiabálunk, poharakkal csörömpölünk ahelyett, hogy a véres kardot körülhordanók völgyön-mezőn, a riadót kiáltva : «Fegyverre magyar ! Itt az ítélet napja!» Csak ez a keserű hangulata a kedélyemnek magyarázza, ha nem is igazolja azt, hogy a toasztok végén én is fölemeltem a poharamat s ezt a szót mondtam áldomás gyanánt: «Én poharat emelek azokra a hősökre, a kik a szabadságharcz alatt még ezután el fognak esni.» Síri csend támadt e szavaim után. Senki sem nyúlt a poharához. Hiszen bolond egy toaszt is volt! Méltó az agyonhallgatásra. De mikor én belőlem úgy ki-kivánkozott ez a mondás ! Csak az átellenben ülő Petőfi emelte föl a poharát s odakoczintá az enyimhez : A boszorkány hazatérése. (XVI. századi rajz.) Elutazás a boszorkány-szombatra. (1659-iki rajz.) A boszorkány tönkre teszi a vetéseket. (XVI. századi rajz.) Boszorkány diploma mágiás jegyekkel írva. DLAUFENAUER KÁROLT «ELŐADÁSOK AZ IDEGÉLET VILÁGÁBÓL» CZIMŰ MUNKÁJÁBÓL. A PETŐFI-TÁRSASÁG NAGYGYŰLÉSIG. Január 6-ikán az Akadémia díszterme egészen megtelt közönséggel a Petőfi-társaság nagygyűlésére. Az ülésnek kiváló érdeket kölcsönzött, hogy Petőfiről nagy kortársa, Jókai Mór tartott visszaemlékező fölolvasást, a költővel való utolsó találkozását beszélvén el. Az ülésen az elnöki tisztet is Jókai töltötte be, akit, midőn nejével megjelent a teremben, s az emelvényen elfoglalta helyét, riadó éljennel fogadott a nagyszámú közönség. Bartók Lajos alelnök mondta a megnyitó beszédet a nemzeti kegyeletről. A most záruló század a nemzeti kegyeletnek is egy határköve nálunk, a honalapítás, a szabadságharcz emlékezete. Alpárnál, Pusztaszernél kezdődik a kegyeletes emlékezés és