Vasárnapi Ujság – 1901
1901-03-03 / 9. szám - Sanderson Sibylle (arczképpel) 142. oldal / Élet- és jellemrajzok - Battlay Géza: Őszi est 142. oldal / Költemények - Farsang után (képekkel) 142. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
142 SANDERSON SIBYLLE. Az énekművészet egyik igazi kitűnőségének arczképét mutatjuk be lapunk mai számában. Sanderson Sibylle, a párisi operaház kényeztetett primadonnája, nemcsak fejedelmi termetével és bájos arczvonásaival tudta másfél évtizeden át lebilincselni hallgatóit, hanem még inkább tüneményes magas szopránjával, mely rendkívül kellemes csengésű. Éneklése, mely a legnehezebb futamokat is játszva pergeti le, csak olyan bámulatos, amilyen előkelő, finom izlést, hódító művészetet tanúsít előadásában. Már az maga, hogy a párisi nagy opera szerződtette, fényes tehetségének bizonysága, de ékesebben szól ennél az, hogy a művésznő éveken át műsoron tudta tartani vonzó alakításával és énekével Massenetnek olyan operáit, amelyek máshol vagy előadásra sem kerülhettek zenei értékük csekély volta miatt, vagy pedig lehető gyorsan letűntek a műsorról. Az egyetlen bécsi opera tudta például «Manón »-t tíz évig adni, amíg t. i. arra való kivételes primadonnája nyugalomba nem vonult. Ilyen kivételes ritka művésznő Sanderson asszony is, (polgári néven madame Terry), aki a «Manón» czímszerepét megteremtette. Budapesten márczius 8-án az Általános Poliklinika javára rendezendő nagyszabású hangversenyen lép fel Sanderson Sibylle. Hírneve és nagy művészete bizonyára a legszebb közönséget s a legnagyobb anyagi és erkölcsi sikert szerzik meg a jótékony hangversenynek. VASÁRNAPI ÚJSÁGL A sírbolt felett álló kerek zárkövet, idővel a sok járókelő imádkozó lépteitől megrongáltatván, tavaly egy új szép kővel cserélték föl, melyen nagy betűkkel ezen szavak vannak bevésve: «Nagyanyjának Lyubiczának unokája Fedor.» * A «Vasárnapi Újság» mai számában közölt képek egyikén ott látjuk a Krusedol zárda ecsetiarhájának — miséző papjának — magas alakját, ki a zárdai templom ajtaja előtt kalapáccsal üti a jávorfából faragott deszkát, és annak a tompa, de mégis az egész zárdában hallható hangjával a délutáni vecsernye imára hívja a szerzeteseket. A zárdatemplom ajtajától balra eső külső falon az első emlékkő Gyakovics Iszaiás szerb metropolitának, az ajtóhoz közelebbre eső másik emlékkő pedig Csernovics IV. Arzén patriarkának az emlékét és itt levő sírját jelzi. A jobboldali falon olvashatók, egy kőtáblára vésve a zárdai főnökök nevei sorban, akik a zárdatemplom körül elterülő udvaron temettettek el. Egyik kép, középen a miséző pappal, a zárda templomának belsejét tünteti fel, az oltár előtt a Brankovics deszpota - család tagjainak ereklyekép őrzött csontdarabkáit magában foglaló «tyivotokkal» (ereklye ládával), a jobb oldalon pedig Jovánovics Jakabért IV. Arzén patriarkának a szarkofágjával. Popovics Vazul István: FARSANG UTÁN. Egy szaka sincs az évnek, amelyet olyan nehezen várnának fiatal hölgyeink, mint a zordon télnek azt a néhány hetét, amit a naptárcsinálók farsangnak neveztek el valamikor. Mert hiszen ékes a május nyiló virágaival, zöld lombjával, madárdalával, szép a nyár ringó aranykalászaival, kedves az ősz érett gyümölcseivel, szép a zúzos deczember is csillogó fehér havával, — oh de szebb, százszor szebb és dicsőbb mindennél január-február gyermeke, a farsang, a kedves farsang! Bőséges tárháza, kiapadhatatlan kútfeje, forrása annyi bálnak, vigalomnak s egyesitője sok egymásért dobogó, szerelemmel teli szívnek. De bármennyire várva-várt s ünnepelt legyen is farsang ő kegyelme, bármennyi örömmel, boldogsággal kecsegtessen is, de viszont sok, nagyon sok csalódást szokott hozni s igen régen zeng már a hazában úgy húshagyó kedd után, mikor a kedves farsang egy egész évre elszenderedik, hogy: Húshagyó, húshagyó, Engem itthon hagyó! Igaz, hogy csak a falvak, puszták apró házikóiban búsong ez az ismeretes szomorú ének, de érzik, értik annak mély jelentőségét a nagy házak, paloták parfümös hölgyei is, míg az emberiség öregebb, tapasztaltabb része eme bölcs mondással nyugszik meg a világ kérlelhetetlen rendjében : «Farsang után böjt következik.» De hát mire való mind ez az elmélkedés? A farsang azért csak olyan marad mindig, amilyen volt s megbízhatatlan természetét bizony senki kedvéért nem változtatja meg, szóljuk, szapoljuk bármennyit. Jobb is hát, ha e helyett inkább bemutatunk itt néhány farsangi képet, hadd varázsolják vissza azok egy pillanatra a húshagyóval eltűnt szép napokat. Szó, beszéd nem sok kell hozzájuk, beszélnek azok magukért. Látunk egy bevonuló családot. Elől vezeti már a rendező a család szeme fényét, nyomában a jól megtermett mama, ki harczra készen igazít kesztyűjén még egyet, míg a jámbor tata a sok mindenféle burok elhelyezéséről gondoskodik. Szegénynek nem csak az árát kellett kiszorítani, most még helyet is keressen a sok lomnak! Megered aztán a táncz, járja a négyes, a keringő, csárdás, meg egyéb. S haj, egy-egy csillagot hány kő szívű lovag rajong körül, míg a másikat ott felejtik ülve, mintha ott se volna. Nem csoda, ha a mama szíve keservvel, méreggel lesz tele. Az öreg papát kevésbbé bántja ez, nagyobb baj neki, hogy meleg van. Aztán meg mennyivel okosabb volna most a körben tarokkozni ... De hát híjába, az apának kötelességei is vannak. Szemlélhetjük egy pár kiérdemelt őstánczos alakját is. Tánczbeli kötelmeiknek annak idején hősiesen eleget tettek s ennek felemelő tudatában, meg mivel már kissé mintha a lábak is meggyengültek volna, most már csak mint nézők, műbírálók és szakértők szerepelnek. De azért kicsípik magukat annak rendje és módja szerint, egy-egy hatalmas chrysanthemumot sem felejtenek el gomblyukaikba tűzni s kart karba öltve néznek és néznek nem csökkenő, igaz odaadással, őszinte, lankadatlan buzgalommal. Vége lesz aztán a bálnak. Ismét nagy öltözés, burkolózás s kocsizik kiki hazafelé csalódottan, vagy örömtől, boldogságtól dobogó szívvel gondolva vissza az elmúlt farsangra. Párisi fénykép után. SANDERSON SIBYLLE. 9. SZÁM 1901. 48. ÉVFOLYAM. IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Battlay Géza: Dalok a néma leányhoz. Budapest 1900. Hivatott fiatal tehetség első kísérlete ez a kis kötet. A költő szívében érzések hullámzanak, lelkében dallamok zsonganak. Innen van, hogy az apró lyrai versekben általában sok a hangulat és a zeneiség. Mindenesetre becses foglaló a fiatal lyrikus jövőjére, melyhez méltán fűzhetünk reményeket, anélkül azonban, hogy már most nagyobb elismerést nyújthatnánk neki. E rövid versek dallamos formájával, ábrándos, epedő hangjával a tartalom még korántsem áll arányban ; érzései is sokszor mesterkéltek, nem természetes helyzetek kifolyásai. Battlay Géza minél közvetlenebbül akarja képeit kimetszeni abból a társadalmi életből, környezetből, melyben mozog, s ezt azáltal véli elérni, hogy a társaság léha, idegeneskedő beszédét, szavait keveri verseibe. Csak úgy hemzseg ezekben az eszplanád, tenniszgrand, korszalon. Azt hiszi a szerző, hogy méltó a magyar költőhöz, ha szentesíteni akarja a társadalmi ferdeségeket? Az a világ, melyet a «Báli est»-ben rajzol, bizony szintén nem valami vonzó; bacchanál-ízt érezni rajta, erős élvvágyat, mely letarolja a szívet. A kis kötetben illusztrácziók is vannak, secessiós ákombákomok, épen nem emelve a kötetke értékét. A gyűjteményből mutatványul álljon itt a következő költemény : Őszi est. Elvész a szürke ködpárában A fecskeröptű képzelet... Bánatregélő őszi este Borong a vénhedt föld felett... Halál... halál... Mint zúg a fák közt Levélsorvasztó őszi szél!... Figyelj szavára ... Csöndbe ... Hallga ... A végenyészetről beszél... A levelek peregve szállnak. —• Emlék, remény lehull vele . .. Zörgő avarban lelkek járnak, Kisért a múltnak szelleme .. . És mindenütt halál ... enyészet... Az élet bája röppenő ... Tegnap tündérkert volt a föld még, — Ma már kietlen temető ... A levegő is tele gyásszal... A szívnek is fájdalma van ... ... Én nem tudom mért,— úgy szeretnék zokogni, sírni hosszasan ... Atlanti történetek. írta Virter Ferencz. A fiatal szerző, ki a kubai háború idejében egy ideig az amerikai hajóhad kötelékében szolgált s különben is megismerkedett a tengerentúli élettel, szerzett tapasztalatairól, benyomásairól számos érdekes czikkben számolt be a lapokban, legelőször is a «Vasárnapi Újság» hasábjain, hol több megkapó rajzot mutatott be a tengerészek izgalmas életéből s az amerikai társadalom világából, mely annyira különbözik a miénktől. Most egy egész kötet amerikai történetet adott ki, melyeknek alakjai mind oly sajátságosak, idegenek, de azért érezzük, hogy igazak, a milyenek csakugyan élnek, mozognak, ott túl a széles óczeánon. Kivándorolt magyarjainkról is élénk képet rajzol elénk Virter Ferencz. Szerző dolgozataiból kitűnik megfigyelési tehetsége, éles látása s el is tud valamit beszélni sokszor találóan, vonzóan, bár néha szeret szaggatottan írni s az olvasóra bízza olyanoknak a kitalálását, amit inkább neki kellett volna elmondani. A könyv Vass József kiadásában jelent meg csinos kiállításban, ára két korona. Zempléni Árpád «Dido» czímű verses lírai regényére bocsátott ki előfizetési íveket, amelyeken ez új munkájáról a következőket írja : «E lírai regényemben Aeneas és Didó klasszikus szerelmi regényét mai, budapesti viszonyok közé helyeztem. Az én Aeneasom magyar festő. A vándorlási ösztön és a nyughatatlan, elégedetlen művész-vér képviselője. Bohém a javából. Didó sem királyné, hanem a «Kárthágó városához» czímzett bormérés tulajdonosnője. Bohém asszony a legszebbjéből. A könyv legnagyobb részét Aeneas naplói teszik ki. Nem az eddig szokásos elbeszélő hangon, hanem változatos lírai versekben maga Aeneas beszéli el derűs-borús szerelme történetét, siratja el Didó halálát. A «Didó* tehát modern pszichológiai regény lírai formákban. A kötet diszf-