Vasárnapi Ujság – 1901
1901-03-17 / 11. szám - Bartók Lajos: Várjátok Petőfit 173. oldal / Költemények - Szalkszentmárton. Baksay Sándor 173. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
11. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 173 VÁRJÁTOK PETŐFIT! A szalk-szentmártoni márczius 15-iki Petőfi-ünnepre irta: Bartók Lajos. Rég porba omolt már lantja, kardja, vére, Rég barázdát vontak a harcz mezejére. Oh, a honszerető szív is rég elhamvadt, Mely lelket adott volt az isteni lantnak ! Más idő, másnap jár egén a magyarnak. Csak a nép, a magyar, maradt ugyanannak. Csak ti gondoltok rá, mint ő gondolt rátok ... Várjátok Petőfit... várjátok, várjátok ! Hova lett, hol nyugszik lándzsával szivében ? Eltűnt-e villámként az iszonyú éjben? Vagy a lángoló szív odalenn se hűlt ki, Mint a tűzhányóhegy fog újra kitörni ? Vagy meg se halt, alszik édes anyánk keblén, Dicsőség álmában elszenderedvén; Oh hajnal! csak neked várja egy sugárod... Várjátok Petőfit... várjátok, várjátok ! És te, népe, szenvedsz és tűrsz nélkülözve, Ínség, szégyen jármán roskadoztok össze. Ki szól hozzád,mint ő, s enyhít a mély gyászban? Mostoha gyermek vagy az anyai házban ! Hazád árvája vagy, sorsod mind sötétebb ... S mégis ég egy csillag, mégis mind reméltek ! El egy hit, egy Isten !.. s egy vígasztalástok : Várjátok Petőfit... várjátok, várjátok ! Egy a nép munkája, harczot egyért állja. Egy : a honszeretet a nép tudománya ; S ezt ellenségünk is megtanulja tőle, Mert a nép szivében ott dalol költője ! De majd, a hol csak járt, meg fog ő jelenni, Mindenütt, mit zengett, egyszerre elzengi, S egy szent lángra gyújtja az egész országot! . . Várjátok Petőfit . . . várjátok, várjátok! Jel támad a földön . . . ajtai kinyílnak, Hol hősök, vértanuk nyugosznak, a sírnak. Visszadja vitézét minden csatamező, Haza jön Rákóczy, a honvédelmező, Kiket csak megcsaltak, és föláldozának, Babér-koszorúzott bajnoki hazánknak .. . Új hadak útját nézd, Attilát, Árpádot! Várjátok Petőfit... várjátok, várjátok ! Napkeleten kelni napként megpillantod Hét csillagból álló hősi honfi lantot... Éjszakán éjszakfény ragyog a magyarra, Ellenség vér-szomjas bosszúálló kardja. S hol háromszázados éjfél feketélik, Kelettől éjszakig, napnyugottól délig. Rémes üstökös vet véres fényt az égre : Népünk bujdosásból megtért dicsősége ! És csodák történnek, égi jelek égnek, Meghasad kárpitja vérbe borult égnek. Uj tavasz, márczius száll alá bíborban, S riad Talpra magyar,úgy mint negyvennyolczban! Tudjátok, mi lesz ez ? Utolsó itélet, Magyar dicsőséget zengi el ti néktek, Hazát és nemzetet, magyar szabadságot! .. . Várjátok Petőfit... várjátok, várjátok ! SZALKSZENTMÁRTON. Septem urbes certant . . . De ezt ma már kevés ember érti, tehát magyarul kell elmondani. Homérosz bölcsőjét hét görög város követelte magának: «Smyrna, Rhodos, Kolophon, Salamis, Chiosz, Argos, Athéné, i) Petőfi bölcsője fölött csaknem ilyen főben járó per folyt éveken keresztül. Ő maga Félegyházát mondotta születéshelyének; az anyakönyv Kis-Kőröst állapította meg, de sok jel és számos közokirat Szabadszállás mellett bizonyít. Bölcsője vitás, hazája, vagy mint ma mondanók, illetőségi helye még vitásabb. Itt már valóban hét város versenyez : Félegyháza, Kis-Kőrös, Szabadszállás, Kunszentmiklós, Dunavecse, Dömsöd, Szalkszentmárton, mert szülei húsz év leforgása alatt e hét helyen laktak. Nem lehet meghatározni, minő sorrendben, de lehet következtetni, hogy életük napja Félegyházán delelt, azután Kis-Kőrösön, Szabadszálláson keresztül szállott alább-alább, és Szalkszentmártonban már alkonyatra szállt. És mégis úgy látszik, hogy a költőnek, — kinek hazája egész Magyarország, — igazi hazája Dunavecse és Szalkszentmárton volt, s a kettő között is inkább Szalkszentmárton. A többi helyeken, mint tanuló gyermek, mint kiforratlan elme rövid időközökben fordulhatott meg a szülői háznál; e két utóbbi városkában már nevének egész fényében jelent meg. Dunavecsén az akkori rektor Szűcs János és káplán Balla István voltak jó barátai és társasága. — Szalkszentmártonban nem volt, s nem is kellett neki társaság egyéb, mint a «Jó öreg korcsmáros» és az édes jó anya, ki «aggódik, hogy kenyere barna, holott jobb itt ez a fekete, mint másutt a fehér.» Szalkszentmártonban már mint nemzetének ünnepeltje jelent meg a szülei háznál pihenni és nyaralni. Itt, a szalkszentmártoni vendégfogadó kis vendégszobájában «Feledni kezdte Pestet és zaját, Jövője minden büszke terveit, Jobb lenne élnem, úgy gondolkodott, Jobb lenne élnem elfeledve itt.» Itt született a «Tündérálom», «Sem part, sem ösvény nincsen még előttem, Csak hánykódás, csak örökös habok, Hánykódom egyre a folyó nagy árján, Ki sem köthetek, meg sem halhatok.» Itt a Duna, az egész magyarországi futásában legszélesebb Duna medre partján termett meg a «Szilaj Pista» szomorú története: «Csendes a révkorcsmárosnak háza, A szellő a bokrokat nem rázza» itt a boldog édes idyll: «Rég elhúzták az esteli harangot» itt a másik, még értékesebb : «Ült a lányka boldogan tűnődve» itt a «Csárda romjai»; itt: Ha az Isten ekként szólna hozzám ... S ha ledőlök egykor paripámról, Ajkaimat egy csók zárja be, A te csókod, te szent szabadság, te Égi lények legdicsőbbike; ide sóhajt vissza szerető szive Pozsonyból: Kis lak áll a nagy Duna mentében . . . és itt keletkeznek megtépett lelkének azok a rongyai, a melyeket «Felhők» czím alatt ismertünk ifjúságunkban. Fiatal maturándusa a VIII. osztálynak itt és amott! Fel ne tedd rólam, mintha én versengeni akarnék veled a Petőfi-tudásban! Ó, én jól tudom, hogy te kifogástalan pózzal el tudod deklamálni a juhászt, aki megy a szamáron ! Nem akarom megtépni babéraidat, csak azt akarom elhihetővé tenni, hogy ha ennek az örök szellemnek volt illetőségi helye, az Szalkszentmárton volt, mert aránylag legszebb és legtöbb darabjait itt alkotta meg. Szalkszentmárton méltán ünnepel. Nem a gyermeknek, vagy a bolygó ifjúnak lába nyomát őrizgeti, hanem a teljességében kifejlett nagy léleknek örök tüzénél áldozik. A nagy korcsma, hajdan urasági vendégfogadó, utczára néző ablakaival a kultusz és kulturális épületek tisztes rendjében sorakozik. A református paplak, mellette a fiú-iskola, utána a nagy korcsma, és utána még két iskolaház. Az egyházi és iskolai épületek, újból szilárdan, czélszerűen építve, Szalkszentmárton közönségének, főként papjának buzgóságára vallanak ; s míg ezekben, hogy a költő szavaival éljünk, a léleknek, addig a korcsmában a testnek szolgálnak enyhére. Most is ugyanazon alakjában, a melyben a nagy Festetics György, Szalkszentmárton egykori földesura megépíttette. Nagy, tágas udvarú helyiség, téres ivó, és egy pár szűk vendégszobával, melyek közönséges utasnak ritkán, de átutazó diáknak mindenkor megnyílnak, s gyakran kihallik zöldredős ablakából a szilaj dal: Fiúk, az Isten áldjon meg, Én is iszom, igyatok ! Kétségtelenül a kis városkának ép magyar lakossága, örege apraja tudja ma, ki volt a jó öreg korcsmáros, és az öregebbek száma nélküli meg nem történt dolgokat tudnak róla, — sőt PETŐFI EGYKORI LAKÁSA SZALKSZENTMÁRTONBAN. A folyosóról nyíló udvari sarokszobában lakott egykor Petőfi.