Vasárnapi Ujság – 1901
1901-11-10 / 45. szám - Kapisztrán János (képekkel). K. L. 729. oldal / Élet- és jellemrajzok - Skublics Jenő (arczképpel) 729. oldal / Élet- és jellemrajzok
42. SZÁM. 1901. 48. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 729 SKUBLICS JENŐ. 1839—1901. Múlt hó 29-ikén temették el Zala-Egerszegen rendkívüli részvét mellett Skublics Jenőt, Zalavármegye egyik vezérférfiát. Ivadéka volt a Dunántúl, kivált Zalában nagytekintélyű velikei és bessenyői Skublics-családnak, mely eredetileg Horvátországban virágzott, s melynek valószínűleg tagja volt az a Skublics Mihály, ki a mohácsi csata előtt Zimonyt védelmezte Szolimán ellen, oly keményen, hogy mikor végre fogságba esett, a török vezér elefánttal tapostatta agyon, — valamint az a másik Mihály is, ki 1527-ben a czettini gyűlésen a Zrínyiekkel és Frangepánokkal I. Ferdinánd elismerése mellett nyilatkozott. E régi tekintélyes családnak méltó sarja volt Skublics Jenő. A zalamegyei kies fekvésű Bessenyő faluban született 1839-ben. Atyja, József, cs. kir. kapitány, földbirtokos és táblabíró volt. A régente dúsgazdag család ősi vagyonából, mely egykor Nyitra-, Vas-, és Zalamegyékben mintegy huszonnégy falu határát foglalta magában, — neki már csak pár ezer holdja maradt; de a család tekintélyét mindvégig megőrizte. Két fia maradt: Zsigmond és Jenő, kik atyjuk nyomdokain haladtak. Nagy befolyással volt a két ifjúra anyjuk, Bemser Borbála igazságos, erélyes jelleme, ki vasakaratával atyjuk korai halála után megtartotta számukra a megtámadott családi vagyont; továbbá Deák Ferencz és Csányi László társasága, kik atyjuknak benső barátjai voltak, miről számos kedves levél tanúskodik, melyeket a két nevezetes férfiú Skublics kapitányhoz intézett. Nevelésüket a magas műveltségű, nemes jellemű Maitz János, 48-as honvéd főhadnagy, egykori papnövendék és Königmajer Károly, később apátkanonok, czímzetes püspök, Deák Ferencz és Batthyány Kázmér benső barátja s országos hírű szónok irányították. Ily környezetben növekedett föl a két testvér. Különösen az ifjabb, Jenő volt az, ki törékenyebb testtel, de a jó és nemes iránt fogékony lélekkel magába szívta a nagy eszmék csíráit. Nagy kedvvel művelte a klasszikus, de különösen a magyar zenét is. Mikor az alkotmányosság helyreálltával a megyei közéletbe kilépett, a közügy fáradhatatlan, részrehajlatlan, önzetlen munkásává lett, nem keresve fényt, hasznot, dicsőséget, egyedül a közjót kívánta szolgálni, erős, tevékeny akaratával buzdítva, serkentve, vagy békítve és csillapítva ott, ahol kellett. A politikai téren, mióta a régi Deák-párt felbomlott, ahhoz az ellenzéki árnyalathoz tartozott, mely gróf Apponyi Albert vezérlete alatt a nemzeti párt nevet vette föl, Apponyit tekinté vezérének, s újabban, mint Apponyi, ő is tiszta meggyőződéssel csatlakozott a mai szabadelvű párthoz, mely Széll Kálmán alatt a régi Deák-párt traditióit föléleszti. A megyei szabadelvüpárt elnökévé lett, de emésztő betegsége már nem engedte meg, hogy még további tevékenységet fejthessen ki a közpályán, melyen soha semmiféle fizetést, előnyt nem fogadott el s még azt a 900 forint tiszteletdíjat is, melyet 15 évvel ezelőtt, mint gazdasági tudósító három évi működéséért kapott, csak abból a czélból vette föl, hogy halála után — mint nejének szóval meghagyta— kamatostul zalamegyei jótékony czélokra fordittassék. Ilyen volt az a férfiú, kit most 63-ik évében ragadott el a halál, gyászba borítva szerető hitvesét, Spelletich Paulát, aki Spelletich Bódognak, az 1848/49-iki képviselőnek, kormánybiztosnak, majd emigránsnak leánya. Zala vármegye önzetlen hű fiát és egyúttal egyik vezetőjét vesztette el az elhúnytban. KAPISZTRÁN JÁNOS: Az országos képtár igazgatósága a legközelebbi napokban egy képet állít ki, mely több okból megérdemli, hogy rátereljük a figyelmet. A kép csak másolat ugyan, de mégis nagyon érdekes. Nemcsak azért pedig, mert hazánk történetének egy nevezetes alakját ábrázolja, aki Hunyady Jánosnak osztályosa volt a nándorfehérvári döntő diadal kivívásában, hanem azért is,mivel a képnek műtörténelmi szempontból határjelző értéke van. Rajta nevezi magát festője először a Vivarini névvel, amely a korai velenczei iskola évkönyveiben elsőrendű helyen áll. A muranói Vivarini festőcsalád három tagja közül a középsőnek, Bertalannak alkotása e mű, mint az alján lévő keskeny szalagocska felirata elárulja. Ugyanebből azt is megtudjuk, hogy a kép 1459-ben, tehát három esztendővel Kapisztrán halála után készült. Hogy kit ábrázol, azt a majdnem életnagyságú alak mögötti vörös kőlapon, a hasonló színű és anyagú talapzat párkányán olvasható gót betűs felirat mondja el, amely így szól: bEafus. 3oIj(ann)ES . í>E Capisírano. Dri>i(ni)s. nrinnru(m) ÖE Dba(er)ua(n)iia nbijf. 1456. öi[e] ÍXD 23 DEÍobrtH . Jn Ijmjlar . u(n)0ari[e] A () közötti apróbb betűk rövidítéssel jelezvék, a [ ] közöttiek pedig hiányoznak a kép széléről. A szürke csuhába, a Ferencz-rend akkori viseletébe öltözött, fapapucsos, derekán kötéllel övezett alak jobbjában függőlegesen letűzött lobogót tart. A zászlónak a szent arcza felé lebbenő oldalán az ő kedves tanítómesterének és eszményképének, Sienai Szt. Bernardinnak a typikus ábrázolása látható, kezében az égből alászállt tüzes golyóval, mely az eleinte súlyos beszédhibával küzdő prédikátort csodálatos módon ékesszólóvá tette. A lobogónak Kapisztrán glóriás feje fölött lebegő szalagja is latin felírást visel, mely hálaadásra szólítja föl a híveket a Jézus Krisztus által kivívott győzelemért, tehát világosan czéloz a nándorfehérvári diadalra, a szent mozgalmas és viszontagságos életének e dicsőségesen ragyogó koronájára. A kissé előrehajlott, középtermetűnél valamivel alacsonyabb, de korához képest még mindig szilárd tartású aggastyán feje kiváló gonddal van festve. Hozzá mérten a test még kissé kezdetleges ábrázolása egészen arra az átmeneti korszakra vall, amelyben Vivarininek eleinte még félénk szárnybontogatása máris nevezetes haladást jelez, ha elődeivel hasonlítjuk őt össze. Minket ez arczon a festőnek kivált az a szembetűnő törekvése érdekel, hogy hősét világtörténelmi nagy szerepét teljesen felfogva jellemezze. S ha a szent kortársainak róla ránk maradt szóbeli leírásait olvassuk, — a melyek sorában kivált az Aeneas Sylviusé, a későbbi II. Pius pápáé érdemel figyelmet, akkor el kell ismernünk, hogy Vivarini az olasz, kivált a velenczei művészet akkori fejlettségi fokához képest jelesül oldotta meg feladatát. Képének tehát annál nagyobb értéket tulajdoníthatunk, mert ismervén művészi irányát és ambitióját, feltehetjük róla, hogy a hol módjában volt, nem érte be a pusztán typikus ábrázolással. Ennek ez esetben ellene mond már a részletező gond és a félreismerhetetlen egyénítő törekvés, mely az arcznak minden vonásából kitetszik. A határozottan egyéni koponyaalak, a nagy távolságba szegzett éles, majdnem szúró tekintet, az ezzel együttjáró erősen feltüremlett homlokránczok annyira személyes jelleget adnak ez arcznak, hogy azt első pillantásra is nem közönséges, nem is átlagos ember képmásának kell tartanunk. S mennyire talál e beszédes arcznak minden vonása az egykorúak leírásához ! Csupa csont, bőr és ideg, mondja róla Aeneas Sylvius; szemének bűvös erejét pedig szintén több kortársa említi. Pusztán typikus ábrázolással különben megrendelőit is aligha elégíthette volna ki a művész, akiknek épen úgy, mint neki magának, nem egy ízben elég alkalmuk volt Kapisztrán csodás hatású szónoklatát a lagúnák városában hallgatni. Kortársak tanúsága szerint 1450 előtt ismételten járt ott a lánglelkű apostol különféle fontos pápai megbízásokban; többször tartotta a böjti prédikácziókat, mint egyebütt, úgy itt is, a töméntelen sokaság miatt szabad téren. Tehát Velenczében a XV. század közepe táján, mikor e kép készült, jóformán mindenki személyesen ismerhette Kapisztránt, kinek nem egy természetfölötti erővel eszközölt gyógyítása még közszájon forgott Vivarini korában. Ahhoz tehát alig férhet kétség, hogy a festő akár még az élőről készített vázlat után, akár puszta emlékezetből, de jellemző hűségre törekedve ábrázolta Kapisztránt, hősének a lelkét igyekezvén arczára varázsolni, amiben a három Vivarini közül talán Bartolomeo jár legközelebb az egykorú német mesterekhez. Antonióról, Bertalan bátyjáról különben tudjuk, hogy korábbi munkatársa, kivel egy ideig közösen alkotta műveit, német mester volt. Innen a feltűnő hasonlóság, mely Bartolomeo képein is néha egészen a kölni iskola arczmásaira emlékeztető vonásokkal vall az éjszakról jött hatásra. Így vagyunk Vivarini B. Kapisztránjával is, a mely kétségtelenül az egyetlen hitelesnek mondható a szent valamennyi ábrázolatai között. A többi különben majdnem mind a Vivarini óta typikussá vált alak többé-kevésbbé sikerült utánzata, vagy legalább annak a hatása alatt áll. Így az is, amely az Acta Sanctorum októberi X. kötetében, az október 23-ról szóló rész végén, a szentnek egy Capistranóban őrzött képe után készült, másolatot tüntet fel. Némi nyoma látható e typikus ábrázolatnak egy 1578. évi velenczei nyomtatvány czímlapján is, a mely Kapisztrán egy munkácskáját, az utolsó ítéletről és az Antikrisztusról szólót előzi meg. A keresztes zászló és a szent kámzsája gallérján (képünkön a bal vállon) lévő kereszt rendes alkatrészei e typikus ábrázolatnak, amelyről többnyire a balkézben tartott könyv sem hiányzik. Vajmi távol áll már e typustól az a kép, mely a Szilágyi Sándor szerkesztésében megjelent ezredévi nagy történelmi munka IV. kötetének 146. lapján látható s Rafael egy állítólagos ifjúkori műve után készült. Az itt jóval ifjabbnak ábrázolt szent arczán nyoma sincs a Vivarini-féle kép jellemzetességének. Akkor még az a különben is igen érdekes metszet is közelebb jár a Kapisztránról alkotható jellemképhez, melyet ugyanez alkalommal egy 1519. évi augsburgi nyomtatvány czímlapjáról közlünk. E kis könyvecske egy-egy példánya a Nemzeti Múzeumban és Apponyi Sándor gróf gyűjteményében van meg. Az ennek leírásában kifejezett gyanítás szerint e metszet Schäuflin János műve, amit a képecske alján lévő monogramm megerősíteni látszik. A metszet azt a jelenetet ábrázolja, midőn a Kapisztrán szívreható prédikácziójától megindult tömegben a játékosok koczkáikat, ostábláikat és kártyáikat, a nők pedig piperéjüket, sőt még a hajfonataikat is máglyára hányják, feláldozván, mint a szent életrajzirója a köny- SKUBLICS JENŐ.