Vasárnapi Ujság – 1901
1901-02-10 / 6. szám - Szabados Ede: Sacra James (Le conte de Lisle költeménye) 83. oldal / Költemények - Szabolcska Mihály: Ha egy estét másutt kell töltenem 83. oldal / Költemények - Fejedelmi házasságok. V. 83. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
6. SZÁM. 1901. 48. ÉVI OLYASI. volt mégis a trakta; az ebéd összefolyt a vacsorával, melynek végén egyszerre felállt Dőry és a legkomolyabban s leghatározottabban követelte, hogy leányát János gróf azonnal vegye nőül. A fiatal gróf vonakodott, ekkor Dőry bortól és dühtől villogó szemmel kapott vadászfegyvere után és lövésre készen követelte Butlertől, hogy a készen álló udvari papnak mondja utána az esküt. Megtörtént. Butler János elmondá az esküt: «Holtomiglan, holtodiglan.» És valóban holtáig viselte ennek nyűgét. Hiábavaló volt minden tiltakozása, minden erőlködése és utánjárása. Soha sem bírt elválni a gyűlölt asszonytól. Dőry az eskü elhangzása után karon fogta erőszakkal szerzett vejét s maga előtt küldve leányát, bevezette őket a bástyaszobába s aztán kívülről rájuk zárta az ajtót. Butler kábultan nézett körül; az asztalon ezüst tartóban két viaszgyertya, az ágy megvetve, az ablak nyitva, hogy a nyári est levegője a szobába hatolhasson. Ekkor rémülve látja, hogy hitestársa, levetve felső ruháit, tárt karokkal és torz mosollyal közeledik feléje. Mit tegyen? Ekkor tekintete a nyitott ablakra esett. Hirtelen határozott: egy ugrással átvetette magát az ablakon. Oly szerencsésen ugrott, hogy egy kis karficzamodáson kívül más baja nem történt ; a kertből a rozoga sövényen át könnyű volt tovább menekülnie. Szaladt, futott, míg csiki lélegzete győzte, és még ébren találta a háznépet, mikor Patakra elfuladva, lelkendezve megérkezett. Ez volt a párdányi gróf Butler János házasságának története. Csoda-e, ha hire terjedvén, beszéltek róla az egész országban és sűrűn emlegették Bodrog-Olaszit? Butler János gróf, no meg Fáy Ferencz rögtön megindították a válópert. A megtörténtek fölötti lamentáczióban és a jogorvoslat módjai fölött való tanácskozásban telt el aztán a következő tél, mely alatt Felső-Magyarországnak minden úri házában százféle változatban beszélték a Bodrog-Olasziban végbement nászt és Napoleon viselt dolgain kívül ez volt a társalgásnak leggyakoribb themája. (Vége következik.) Bernáth Dezső: HA EGY EstÉT MÁSUTT KELL TÖLTENEM. Ha egy estét másutt kell töltenem : Nekem az fájó, kínos gyötrelem. Lelkem előtt szünetlen ott lebeg. Bús, hazaváró képetek , Ha egy estét másutt kell töltenem , A mulatság se mulatság nekem. Meg-megremegtet minden pillanat, Hátha ti sírtok azalatt! Ha egy estét másutt kell töltenem , Nem veszik ott a hasznomat nekem, És azt mondják rám : rosz ember lehet, Nincs benne semmi szeretet! Szabolcska Mihály. SACRA FAMES. (Leconte de Lisle.) A tenger szunnyadoz. Elandalogva zárja keblére a dicső, csillagfényes eget. Az aranyhímes és bűbájos mélasága komoly fenség gyanánt ül a habok felett. Az ég s a tenger közt tátongó végtelenben Gyász béke, káprázat lebeg szünetlenül. Szentély s egyúttal vár az, pusztaság, kietlen, Hová milliók szeme bámulva elmerül. A tündöklő magány ölében szenderegve A nagy fenséges ég s a tenger így pihen, Mikéntha megszűnt van az élők vad keserve S korlátlan álmukat nem bolygatná mi sem. VASÁRNAPI ÚJSÁG. De jő a kósza szörny, éhségétől gyötörten, A hullámgáton át mohón utat hasít, Szaglálva leskedik s meg-megfordúlva körben, Unottan tárja szét erős állkapcsait. Mit is érdekli őt az ég tágas határa, A Háromszög, Háromkirály s hosszú Bököly, Mely lángoló farkát a végtelenbe mártja. S a Medve, mely Éjszak fényében tündököl ? Csak a húst ismeri, mely éltető hatalma S vérengző vágyától űzetve szerteszét A víztömeg alatt, sűrű árnytól takarva. •Jártatja bágyatag, érzéketlen szemét. Körötte síri csend. Neszel, de mindhiába! Sem élő test, se holt nem ring a víztetőn. Ott vesztegel vakon s fekete uszonyára Egy elfáradt sirály telepszik vakmerőn. Vérszomjas szörnyeteg nem vagy különb te nálunk. Nem vagy szörnyűbb, vadabb, nem vagy kegyetlenebb. Vigasztalódj! ma még táplálód lesz halálunk. Holnap talán már mi falunk fel tégedet! A szent Éhség örök törvényű gyilkolása A földtől égig ér, számára nincs határ S gyilkolt vagy gyilkoló, az ember és a czápa Mindkettő bűntelen előtted, oh, Halál! Szabados Ede. 83 FEJEDELMI HÁZASSÁGOK. A hollandi násszal új német fejedelmi vér keveredik megint az Orániai ház genealógiájába, mely már a Nassaukat egészen fölszívta magába. Vannak családok, melyeknek a nők tartották fenn történeti szereplését, melyek önmagukban jelentéktelenségre kárhoztatva az események által, csak a nagy uralkodói, családokba való házasulásuk révén tartják fenn történeti lényüket. Ilyen volt Koburg Albert házassága a most meghalt angol királynővel, ilyen lesz a Mecklenburg-család mostani összeköttetése a hollandi trónnal, s ilyen volt a Hessenieké a Hohenzollernekkel és Romanovokkal. IX. Lajos hesseni őrgróf 1741 augusztus 12-től 1774 márcz. 30-ikáig élt együtt feleségével, hesseni Karolinával s pontos naplót vezetett arról, hogy hány esztendőt, hónapot, napot töltött vele. A fejedelemség kormányzásának gondjai, a porosz és osztrák szolgálatban töltött katona-évek annyira igénybe vették, hogy hosszú házaséletéből csak 14 évet, 13 hetet és hat napot szentelhetett hitvesének, ellenben 18 évig, 19 hétig, négy napig tőle távol élt. Ki merné ezek után még állítani, hogy a modern házasságok a családi életközösség szorosabbra fűzése, a házias erények fejlesztése szempontjából lazább felfogásnak hódolnak, mint a régi patriarkhális időkben? A dolog ép ellenkezőleg áll. Megítélhetjük abból is, hogy még a házasság második évében is hiába ajánlja váltig az őrgróf az etikett szigorú légkörében növekedett hitvestársának a bizalmas tegezést. A férje származására és erényeire büszke, okos és gyöngéd nőnek, bár hálásan fogadja férje leereszkedésének e jelét, szerénysége tiltja élni az engedelemmel s ha játszi kedveskedéssel itt-ott megcsendül is leveleiben a férj által óhajtott pajtáskodó hang, a következő mondatban már megint a feszes, tiszteletteljes «Umi-re téved ajka. Mikor a homburgi őrgróf a hesseni Karolina kezét megkérte 1768-ban, a fiatal vőlegény ajándékai közt, melyeket jegyesének adott, volt saját arczképe is, gyémántokkal kirakott karékbe foglalva, egy szép ismétlő óra smaragdokkal és gyémántokkal, azonkívül az örömanya is kék foglalatú gyűrűt kapott, gyémántokból kirakott kettős «L»-lel, s a szintén gyémánt foglalatú kő alatt a vőlegény arczképével. Végehossza nem volt az eljegyzési ünnepélyeknek, melyeket Bessingenben tartottak. A narancsos kertet lombfallal osztották kétfelé, hatvankét terítékű volt a vacsora, mely alatt a tánczmulatságra szánt másik részt kivilágították. A falba az ablaktábláknak megfelelő zöld lombivek voltak alkalmazva, tetejétől aljáig lampionokkal és virágfüzérekkel díszítve. Százkilenczvenhét jegyet osztottak ki az álarczosoknak, nem számítva az asztalnál ülő vendégeket. Reggeli hat óráig tartott a táncz s a kelő nap fénye összevegyült a még égő lampionok világával. Pár héttel utóbb Darmstadtban az angol királyné fivére, a Mecklenburg-strelitzi herczeg nászát ülték Friderikával, György Vilmos, hessen-darmstadti herczeg leányával. A menyegző szertartásszerűségei az ó-német hagyományok minden körülményességével mentek végbe. A hessen-homburgi őrgróf bodrozott hajjal, gyönyörűen fölszerszámozott két fehér lótól vont hintóban ment a vőlegény elé, annak szobájába ; előtte viaszgyertyás urak lépdeltek. Épen úgy kísérték a menyasszonyt is a vőfélyek, meggyújtott fáklyákkal, míg nyomukban 25 lány és asszony szolgált kíséretül. A megáldás után három asztalnál helyezkedtek el a vendégek, melyek közül egyik 45, a másik 15, és a harmadik 18 személyre volt terítve. A boldog ara uszályát, mely ragyogott a drágakövektől, két udvarhölgy vitte. Vacsora után ugyanők vitték szobájába is, hol nővére jelenlétében levették koszorúját, s azután anyja és rokonai a nászszobába vezették, hová ugyanekkor a herczegek is elkísérték a vőlegényt, hogy aztán magukra hagyják az új párt. Megtörtént régen is, hogy a hírhajhászat nem kímélte a családtagok és hozzátartozók érzékenységét s idő előtt nyilvánosságra hozott egy-egy merész házassági kombinácziót a legmagasabb körökből. Akkor még nem állott szolgálatkész czáfolók egész szervezett tábora rendelkezésre, de azért a hesseni őrgrófnő módját tudta találni, midőn ifjabb leányának Waldeck herczeggel való házasságát alaptalanul kürtölték világgá az újságok, fölkérni egész udvariassággal az «újságos» embert, hogy jövőben várja meg, a míg ő maga adja tudtára, hogy egyik-másik leánya férjhez megy. És csakugyan, a szép Vilhelmina herczegnőnek fényesebb szerencséje akadt, mint a háború által tönkre tett Waldeck herczeg. Nem kisebb rangú egyéniség nyerte meg kezét, mint II. Katalin czárnő fia, Pál nagyherczeg. Ez a menyegző is emlékezetes a rajta kifejtett fejedelmi fényről. A czárnő a kis koronával fején, arany glacé ruhában, ugyanoly, hermelines palástban, melynek uszályát hat kamarás vitte utána, vonult a nyári palota kápolnájába; utána a nagyherczeg és jövendőbelije, aztán a hozzátartozók, valamennyien udvari díszben. Öt érsek, az arkhimandriták, diakonusok vettek részt az istentiszteletben. Az érsek elvette a gyűrűket s ünnepélyes czeremoniák után átadta azokat a czárnőnek, ki viszont a jegyesek ujjaira húzta. Ágyúdörgés és Tedeum közt folyt le a szertartás, majd asztalhoz ültek, mely alkalommal a jegyesek a trónon ettek. Este udvari bál volt, majd átöltöztek, vacsorához ültek s utána lementek a kertbe a kivilágítást nézni. Másnap mindenki kézcsókra járult a nagyherczegnőhöz, kinek számára a czárnő évi 50,000 rubelt rendelt, a nagyherczeg pedig reggeli ébredésénél aranyakkal teli szekrénnyel, csokorral és gyémántokkal lepte meg. A czárnő is küldött egy brilliántos órát, ugyanolyan lánczczal, egy nyakéket, csattot és gyémántos rendcsillagot. Nem csekély dolog volt az akkor, távol a míveltség nagy központjaitól, egy kis német udvar félreeső zugában egész nemzedéket nevelni fel, mely méltóan töltse be Európa legelső trónjait. A hesseni vér utat talált nemcsak az orosz dinasztiába való elvegyülésre, de a Hohenzollernek leszármazási táblázatába is. Nagy Frigyes maga volt az, aki hesseni Lajos második leánya, Friderika házasságának útját egyengette trónjának örökösével, Frigyes Vilmossal. Nem sejtette, hogy az a frigy, melyet a legszeretőbb gonddal tervezett, csak bánat és szomorúság forrása lesz a boldogtalan asszonyra nézve, kinek férje csélcsapsága szívét zúzta szét. Pedig Nagy Frigyesnek igazán lelkén feküdt a házasság sorsa. Figyelmessége nem ismert határt a menyasszony iránt. Mindjárt a menyegző után elküldte neki a néhai királyné ritka szép gyémántjait, első fia születése után pedig, akit elégülten méregetett sétabotjával, gyönyörű gyémánt ékszert küldött a fiatal anyának «a szép babáért, akit világra hozott.» A házastársi viszony elmérgesedésében sok része lehetett a hesseni Friderika szenvtelen