Vasárnapi Ujság – 1903

1903-08-09 / 32. szám - Dobos Károly: Dal az édes anyámról 531. oldal / Költemények

53a gyobb üvegház van, mint a­milyen a kis­kőrösi házat beborítaná. A szándék megvalósításán Zseni József buzgólkodik, a nemzeti szövetség társelnöke, a­ki az amerikai magyaroknak a zászlót vitte. A Pálffy-szobor. A király adományozta tíz szo­bor közül Pálff­y tábornok szobrának elkészítése járt a legtöbb nehézséggel. Szárnovszky szobrász kapott megbízást a szobor elkészítésére, de a beteges lel­kületű szobrász, ki betegségében meg is halt, már nem tudta elkészíteni. Senyei szobrászt bízták meg Szárnovszky halála után, a­kinek bemutatott min­táját az országos képzőművészeti tanács el is fogadta. Kállay-park Szerajevóban. A szerajevói városi tanács Petrovics alpolgármester indítványára el­határozta, hogy a városi sétateret a még készülő Ceritánoska-hídig terjedő sétatérrel együtt Kállay­parknak nevezi el. Kiállítás a régi országházban. A magyar alföld népét nagy mértékben pusztítja a tüdővész. A tár­sadalom szanatórium fölállításával akar védekezni a veszedelem ellen. Országos gyűjtést indítottak s hetvenezer koronát gyűjtöttek a Békésmegyében állítandó szanatórium czéljára. Lukács György, Békés megye főispánja, kérelmet intézett Budapest polgármesteréhez, hogy a tüdőbajosok szanatórium­egyesülete a fővárosban novemberben alföldi népipar­kiállítást akar rendezni. Arra kérte a polgármes­tert, hogy a kiállítás számára a Vigadó nagytermét engedje át. A tanács úgy határozott, hogy a Vigadót nem engedheti át, mert ez télen más czélra van le­kötve s a kiállítás czéljára átengedi a Sándor-utczai régi országházát. El Girante Blat­Co a legelőkelőbb képes hetilapja Argentin­iának. Legutóbb ideérkezett számában érdekes az a kép, mely egy banquettet ábrázol, melyet az ot­tani osztrák-magyar consul újonnan kinevezett nagy­követünknek, Kuhn bárónak tiszteletére adott. Az ét­rendben, mel­lyel vendégeinek kedveskedett, szerepelt az «Eau Mineral Kristály» is, és a sikerült fénynyo­maton, melyet az «El Guante Blanco» közöl, jól látni az egész vendégtársaságot, állított tárgyakat is, melyek sőt még az asztalokon fel­között különösen szembe­ötlenek és jól felismerhetők a magyar ásványvizet tar­talmazó Kristályviz-üvegek, az ő jellemzetes feliratú és a Szt. Lukácsot ábrázoló vignettáikkal. DIENES MARTON: HALALOZASOK. SCHWARZ-SENBORN VILMOS, az osztrák-magyar mo­narchiának volt nagykövete az Egyesült­ Államok­nál, meghalt augusztus 5-ikén a Bécs melletti Möd­lingben, 87 éves korában. Nevét az 1873-iki bécsi világtárlat tette­ ismeretessé, mert szervezte a nagy kiállítást és összeállításában nem közönséges tehet­séget tanúsított. A kiállítás azonban szerencsétlen körülmények közt nyílt meg. Alig néhány nap múlva kitört a minden gazdasági érdeket megren­dítő nagy krach, ős­szel pedig a kholera riasztotta el a látogatókat. Tizenhét millió forint defic­ittel végződött a kiállítás. Schwarz már az 1851-iki első londoni világkiállításon képviselte Ausztriát és részt vett azóta minden világkiállítás osztrák részé­nek szervezésében. 1867-ben bárói rangra emelték. Páris 1870—71-iki ostroma alatt ő is a franczia fővárosban volt. Innen hívták Bécsbe, hogy szer­vezze az 1873-iki kiállítást. Később nagykövet lett Washingtonban. Már évek óta a nyilvános élettől visszavonulva töltötte agg napjait. Elhunytak még a közelebbi napokban: WAGEN­HOFFER TITUSZ, Benedek-rendi áldozópap, a zalavári országos levéltár hites tagja, 59 éves korában, Zala-Apátiban. — STRATICH BÉLA, a szepesfelkai evang. egyházközség lelkipásztora, alesperes és egyház­kerületi jegyző, 64 éves korában, Felkán. — GÖBEL -JÁNOS GYÖRGY, Székesfehérvár polgári, ipari és elemi iskoláinak nyugalmazott igazgatója, a tanügy buzgó fejlesztője, a­ki a szakirodalmat is művelte s érde­mei elismeréséül pár évvel ezelőtt a Tud. Akadémia részéről a Wodianer-díjat kapta, 68 esztendős korá­ban, Székesfehérváron. Dr. Göbel József budapesti VASÁRNAPI ÚJSÁG. kerületi orvos atyját, Kelemen Béla főreáliskolai ta­nár apósát gyászolja benne. — MANNLICHER RÓBERT, 48-as honvédszázados, nyug. főherczegi jószágfel­ügyelő, a trieszti általános biztosító társulat fel­ügyelője, 75 éves korában, Budapesten. Elhúnytát özvegye, leánya, Libits Adolfnak, József főherczeg jószágkormányzójának neje, unokái, dédunokái gyá­szolják. — Dr. SZAKÁLL GYULA, a budapesti állat­orvosi főiskola magántanára, ki egy bonczolásnál vérmérgezést kapott, 31 esztendős korában Szász-Régenben. — SOMOSSY SÁNDOR, Zemplénmegye homonnai járásának főszolgabírája, 44-ik évében, Budapesten. — Zarándi KNÖPFLER FERENCZ, nagy­birtokos, 40 éves korában, Maros-Vásárhelyen. Az elhúnytban Ugrón Gábor orsz. képviselő, sógorát gyászolja. — PEKÁR KÁROLY, nyug. m. kir. vasúti üzletvezető, Budapesten. Pékár Imrének, a leszámí­toló bank igazgatójának fivére, Pékár Gyula orsz. képviselő nagybátyja. Fiai: dr. Pékár Károly lőcsei gimnáziumi tanár, dr. Pékár Mihály orvos, a tudo­mány-egyetem orvoskarán segédtanár és dr. Pékár Dezső egyetemi asszistens gyászolják. Aradon te­mették el. — THURY JÁNOS, állami tanító, 47 éves korában, Dorozsmán. — Báró BERG GUSZTÁV, 75-ik évében, Kapuvárott. — PERTHL GÉZA, déli vasúti főfelügyelő, 57-ik évében, Budapesten.­­— W­ELLNER LAJOS, veszprémi fogorvos, 67 esztendős korában. — Peneczilus BÖRCSÖK SÁNDOR, Szeged egyik legismer­tebb és a környéken is népszerű vagyonos polgára, 74 éves korában. — LENER EDE, építész, a hazai vasbeton-építész vállalat felelős építő­mestere, 59-ik évében, Budapesten. — Dr. KÁDÁR LÁSZLÓ, kincs­tári erdészeti főorvos, Máramaros megye tiszteletbeli főorvosa, Nagy-Bányán. ZÖLDI MÁRTONNÉ, szül. Alszeghy Ilona, az ismert írónak, kitől lapunk is több életképet közölt, neje, Leányfalván. Az elhunyt művész­ családból való volt, maga is tagja volt az operaszínháznak, fitestvére Alszeghy Kálmán, az opera főrendezője, nővére Császárné­ Alszeghy Irma a Nemzeti Színház jeles művésznője. — POLLÁK HERMANNE, szül. Wagner Johanna 93 éves korában Budapesten. Pollák Illés, az ügyvédi kamara ügyésze édesanyját gyászolja az elhúnytban. — Özv. TRENCSÉNYI JÓZSEFNÉ, szül. Szkenderovits Mária 83 éves korában, Szabadkán. Szerkesztői üzenetek: E. J. Szent Gellértet 1046 szeptember 24-én ölték meg a pogány magyarok, vagy mások szerint a be­senyők. A holttestet előbb egy pesti templomban temették el s itt volt 1053-ig, midőn Csanádra szál­lították, a hol az ereklye számára külön apátságot és templomot is állítottak. Az 1396. évi szerencsétlen nikápolyi csata után a törökök előnyomulásának hí­rére az akkori csanádi püspök Székesfejérvárra menekült az ereklyével, melyet aztán innen a Sag­redo család sürgetésére, — melyből Szent Gellért is származott — Velenczébe szállítottak s 1400 február havában a muranói bazilikában helyezték el. 1900-ban a Dessewff­y Sándor csanádi püspök által vezetett zarándoklat alkalmával átvitték a San-Giorgio temp­lomba. R. F. Boszniában még mindig igen sok medve és farkas van, a­mit bizonyít az is, hogy ott az utóbbi tíz év alatt 1700 medvét és 13000-nél több farkast lőttek. Gacé, B. A közlés júliusról a sok időszerű közle­mény miatt maradt el, augusztus hó folyamán azon­ban minden­esetre sort kerítünk az érdekes czikkre. T. L. A fényképekről látatlanban nem nyilatkozha­tunk. Talán néhányat megtekintés végett be lehetne küldeni szerkesztőségünkhöz. A kőszén. A szerzőtől már ennél sokkal jobb ver­seket is kaptunk s reméljük, fogunk kapni ezután is még. Nem közölhetők továbbá: Úton. Az eleje és közepe zavaros sopánkodás, a vége Petőfi egy verse befeje­zésének lapos átirása. — Szőttem volt. Ilyen verset kevés gyakorlattal akármely iskolázott ember irhat. SAKKJATEK, 2340. számú feladvány, Schaad­ T.-tól. mm nn lll ÜÜ ÉS fl B JJJ •P JU WP <m n­ 11 i • 1 jp B H ém m 1 äp m,1 HP mm Éh­ IP JJj •SS Hü i H P ÉHI lü ÉM fü! iH ÜK u áll B B ftbedergh VILÁGOS. Világos indul s a negyedik lépésre matot mond. 3F­. SZÁM. 1903. 50. ÉVFOLYAM. A 2323. számú feladvány megfejtése Zangger B.-tól. Helyesen fejtették meg : Budapesten: K. J. és F. H. — Andorfi Sándor. — Kovács József. — Csomonyán: Németh Péter. •— Lipótvártt: Hoffbauer A. — Bakonyszentlászlón: Szabó J. — Kecskeméten: Balogh D. — Fakerten: Kintzig B. — B.­Kulán: Lobozsánszky Sz. — Diósgyőr-gyártelepen: Obholzer Károly. — Szegeden: Nyársik Ágnes (a 2322. sz. feladv. is.) — A pesti sakk-kör: Világos. Sötét. Világos. a. Sötét. 1. Hd8—b7 ... Kd7-e7 (a) 1. ... . K<í7-c6 (b) 2- c7—c8 B Ke7—d7 2. c7—c8 V 1... Kc6-b5 3. Bc8 c7 mat. 3. V mat. Világos. b. Sötét. 1. ... .. 2. Ff7—e6 + ... _ Kd7—c8 Kc8-b7 : 3. e7— c8 V mat. KÉPTALÁNY. A 30-dik számban közölt képtalány megfej­tése: Nyíregyháza. Felelős szerkesztő : Nagy Miklós, Szerkesztőségi iroda, Budapest, IV., Kaplony-utcza 9. Az Első Leányki­házasító Egylet m. sz. Leány-és fiu-biztositó intézet Budapest, VI., Teréz-körut 40—42. Alapíttatott 1863. Folyó évi julius hóban 1.360,200 K értékű biztosítási ajánlat nyújtatott be ; ezekből elfogadtatott ... ... ... ... 1.005,400 K « visszautasittatott.... ... 240,800 K Biztosított összegek fejében 63,554 K 15 filt fizettetett ki. 1903 január 1-től julius 31-ig 7.714,200 K értékű uj biz­tosítási kötvény állíttatott ki és biztosított összegek fejé­ben 472.209 K 19 fii. fizettetett ki. Ezen intézet a gyer­mek és életbiztosítás minden nemével foglalkozik a leg­olcsóbb díjtételek és legelőnyösebb feltételek mellett. l mn^U­V ä DPOUllá váljunk és egyúttal ejteé­n i § Ma W II NI KI • A liwi­günket is megerősítsük,hasz­ N­WW I nnilUVU W Sri náljuk a Pilules Apollo-kat, melyeknek gyógyereje a(növényekből nyer­t)Kes/cu/05/ne.Ezen orvosi tekintélyek­ből sóknak elismert pilulák karcsúvá tesznek, hatásuk azonban nincs hátranyara az egészségnek,mint sok más készítmény. Nem hashajtók, h­anem egyenesen a táplá­lkozásra és a zsíranyagsejtekre hatnak.­­ A túlságos testesség gyógyításán kívül aa Pilules Ap­o­llo»-k szabályozzák a szervi működést, fiatalítják az arcz vonásokat és megadják a testnek ismét az ügyességet és erőt. Ez a titka minden asszonynak,ki meg akarja őrizni karcsú és fiatalos alakját. A­­­rilules Apollo »-ka legkényesebb természetű mindkét nembelieknek használnak és nem árthatnak soha az egészségnek. A körülbelül két hónapig tartó gyógyítást könnyen be lehet tartani és végeredménye teljesen állandó.(Törvényesen védett védjegy). Egy üvegcse ára utasítással: K.6.45 bérmentve, utánvéttel K. G.T5. — J.üatié, |y­ógyszerész, 5. Passage Verdeau, Paris, IX.0. — Egyedüli raktár Ausztria-Magyarország részére: Budapest. Török József, gyógyszertára, Király-utcza, 12. Pompás és előkelő nyaralóhely. Déli vaspálya-állo­más: Pöltschach. — Utazás 7 óra Budapestről Pra­gerhofon át. — Évad májustól szeptemberig. Gyógyhely Rohitsch - Sauerbrunn «A gyógyhelyek gyöngye!» 1902. évben a gyógyvendégek forgalma 3100 személy (fennállása óta ez a legmagasabb látogatási A «Tempel-forrás» és «Stiria-f­orrás» nevű szám). forrá­sok a karlabadi és marienbadi forrásokhoz legjobban hasonlítanak. Gyógyhely gyomor-, bél-, máj- és vesebajok, valamint légzőszervi hurutok, czukorbe­tegség, epekő és hólyagbántalmak ellen. Kiterjedt parkültetvények, nagy lomb- és tűlevelű erdőségek terepkurákra. 3 nagy fü­rdőintézet meleg-, hideg-és ásványfürdőkkel. Tej-, savó- és kelyr-gyógyitás. Kitűnő fürdőzene, versenyjátékok, változatos társas­élet. Füzeteket és prospektust küld A fürdőigazgatóság. A rol­itschi savanyúvizek nagybani lerakata Hoffmann Józsefnél, Budapest, Báthory­ utcza 8. sz. Ne küldjük pénzünket külföldre! Kérjen árjegyzéket SCHÖNWALD IMRE órásmester és ékszergyá­rostól Pécsett, 95. ki ingyen küldi több mint 1500 rajzot tartalmazó ké­pes árjegyzékét bárkinek és minden tőle vá­sárolt óráért 3 évi Írásbeli jótállást vállal. Károsodás kizárva, miután a nem tet­sző tárgyakért a pénz visszaadatik. Kettősfedelű­, finom kivitelű valódi Valódi ezüst evőkészletek grammja ezüst re montoir óra 12 kor. 11 fillér. 9845

Next