Vasárnapi Ujság – 1904
1904-03-13 / 11. szám - Szigligetiről. Törs Kálmán 166. oldal / Élet- és jellemrajzok
166 "VASÁRNAPI ÚJSÁG. 10. SZÁM. 1904. 51. ÉVFOLYAM. Születésének kilenczvenedik évfordulója alkalmából itt közöljük róla egyik unokájának érdekes visszaemlékezéseit. SZIGLIGETIBŐL. Irta Törs Kálmán. A kiváló emberek közéleti működése híven tükröződik vissza magánéletükben, s az ebből ellesett megfigyelések, bár magukban véve apróságoknak tűnnek fel, mégis sok tekintetben világosságot vetnek nyilvános szereplésükre. Szigligeti Ede magánéletének apró jeleneteit egy mozaikszerű képben összeállítva bemutatni bizonyára nem lesz érdektelen, mert e mozaikkövecskék egymás mellé rakva elénk tárják a jeles költő ideális lelkivilágát s megmutatják nekünk a keretet, melyben műveit alkotta. Már mint kis gyermek jelét adta jövendő ideáljai iránti szeretetének: szines szövetdarabkákból, babákat tákolt össze s ezekkel színjátékot rendezett. Abban az időben, mikor a színészet hazánkban még csecsemőkorát élte, amikor a színművészettel még csak kevesen törődtek, színházat játszani nem tartozott a gyermekek megszokott játékai közé. Később a gyermek Szigligeti egész lelkivilágát a színészetért való rajongás kötötte le. Kéziratban fenmaradt önéletrajzi jegyzeteiben, melyeket 1841-ben, tehát színműírói pályájának elején irt a 23 esztendős költő, gyerekkori lelkesedését ekként írja le : «Ha azt mondom, hogy a színészethez márgyermekkoromban rendkívüli hajlamot érzettem, biz' Isten, nem hazudok. Tizenhét éves koromban már elkezdem a dekoratiókat festeni, színpadokat állítani s rajtok játszani, — de meg is szidott ám publice a philosophiae professor!» Atyja sem nézte jó szemmel fiának a «komédiához» való hajlamát, de attól a féltett szándékától, hogy a színművészet szolgálatába álljon, fenyegetéssel és erőszakkal sem tudta eltéríteni. Eleinte papnak, majd látván, hogy e pályához hajlama nincs,mérnöknek szánta. Tudvalevő dolog, hogy nem sokáig «húzta a mérőlánczot», hanem felcsapott Thália papjának. Mint színész nem tudott nagyobb sikerekre jutni; ő maga is csakhamar belátta, hogy jó színész soha sem lesz. Mégsem tudott lemondani a színművészet iránti rajongásáról. Mindenképen szolgálni akarván e nemzeti ügyet, melyen lelkének egész szeretetével csüggött, a «színdarab irásra adta fejét.» Önéletrajzának érdekes része az, mely az olvasó elé tárja irodalmi szárnypróbálgatásai történetét. «Irkálni 1831-ben kezdettem,— mondja, — többé fel nem hagyhatok vele. Miket írtam össze, annak tudása kit fogna érdekelni? — midőn már magam is feledem. Elég eszem volt arra, hogy mind megégessem; bár később is tettem volna némelyik művemmel, ahelyett, hogy örökítendő, kinyomatom ! A kik költöttek valaha, tudják, miféle kórság ez, melyből bajos gyógyulni, mi édes álom, melyből szinte lehetlen ébredni: részemről mindeddig benne szenvedek, s úgy érzem, csak a halál gyógyítand ki belőle!» Első darabja, a «Megjátszott cselek» felől ő maga sem volt a legjobb véleménnyel, mert tréfásan így folytatja: «... tudja Isten, már most magam is csodálkozom rajta, hogy és mint, de a közönség tetszéssel fogadta. De mindenre, ami szent, kérem a jövő maradékát, el ne olvassa, mert sem rólam, sem az akkori közönségről nem igen különös véleményt fog táplálni.» Második darabja «Frangepán Erzsébet» czímet viseli, s erről azt írja : «bár az elsőnél véleményem szerint sokkal jobb volt, dicsőségesen megbukott, s én boszomban a szent inquisitio elé czitáltattam s máglyára ítéltettem.» Ha első darabjaival nem volt is megelégedve, azért lankadatlan szorgalommal tanult, olvasott és dolgozott, csakhogy czélját elérhesse. * Az egész ház még csendes, neje és gyermekei még alszanak, de Szigligeti már fent van s dolgozik. Korán reggel ott találjuk dolgozószobájában, melynek bútorzatában a legnagyobb szerep egy magas lábakon nyugvó, nehéz állóíróasztalnak jutott. Szigligeti hosszúszárú pipából füstölve járkál fel és alá a szobában, s gondolataiban teljesen elmélyedve, néha-néha megmegáll az íróasztal előtt, hogy néhány szót papírra vessen. Színműveinek egyes jeleneteit, miután a darab vázlatát nagyjából már megtervezte, járkálás közben dolgozta ki agyában. Ahogy sétálás közben egy-egy jelenettel elkészült, az íróasztalhoz állt, mely a különben is magas termetű irónak épen válláig ért, úgy, hogy irás közben nem kellett görnyednie, — s az agyában már kész jelenetet sietve papírra vetette. Azután folytatta a járkálást, míg egy új jelenettel el nem készült, s ez így tartott délelőtt 10—11 óráig. Ekor elment a színházhoz, hogy ott a próbákon eleinte mint rendező, a későbbi években mint dramaturg és titkár, majd mint igazgató— részt vegyen. Neje német származású nő volt, ki férjhezmenetelekor egy szót sem tudott magyarul. Szigligeti a legrövidebb idő alatt annyira magyarrá tette, hogy jóllehet kiejtésén érezni lehetett az idegen ajkat, német szó csak nagy ritkán hagyta el ajkát. Szokásaiban, érzelmeiben, sőt ruházatában is teljesen magyar nő lett az egykori német leányból, s midőn gróf Batthyány Lajos requieme alkalmával a magyar nők nemzeti viseletben tömegesen a Ferenczrendiek templomához vonultak, Szigligetiné is főkötősen, ezüstcsattos mentében tüntetett az abszolutizmus ellen, sőt leányait is magyar viseletbe öltöztetve vitte magával. Egy osztrák katona, miután az egyszerű felszólításra Szigligetiné nem volt hajlandó eltávozni, megfelelő német szavakkal kituszkolta a templomból a hite szerint német szót nem értő «magyar menyecskét». Otthon azután Szigligeti jót kaczagott neje esetén, mondván: «Ugye hogy igazam van, mikor azt mondom, hogy az asszonyok sohase avatkozzanak a politikába! ?» Szigligeti családi élete a lehető legboldogabb volt, s bár szakadatlan munkássága s nagy elfoglaltsága miatt a nappal, sőt az est legnagyobb részében is családjától távol kellett lennie, az a néhány percz, melyet övéivel együtt töltött, teljesen felüdítette és újult erőt adott neki a továbbküzdéshez. Ha kifáradva a munkában, pihenni vágyott, maga köré ültette gyermekeit, s irodalomról, történelemről beszélt nekik, lelkesen magyarázva nagy íróink s nemzeti hőseink életét. Fáradhatatlan szelleme egy pillanatra sem hagyta nyugton, folyton tanult, képezte magát. Már mint idős ember kezdett felnőtt gyermekeivel együtt angolul tanulni. Az erős dohányzáson kívül szórakozása a tarokkozás volt. A városligetben jöttek össze Szerdahelyivel, Felekivel, Lendvayval és Egressy Gáborral, s mialatt a művészeti és irodalmi eseményeket vitatták, vígan űzték a pagátot. Darabjainak színrehozatala előtt nagy irodalmi termékenysége mellett sem szerette kikérni mások véleményét, csupán Egressy Gáborral, kihez a legmelegebb barátság fűzte, beszélte meg műveit. Mihelyt egy darabbal elkészült, sietett azt pigressyhez juttatni, ki észrevételeit kérlelhetetlenül megtette, de többnyire csak levélben, talán nem akarta látni barátjának elkedvetlenedését, ha netán nem voltak egy véleményen. Jellemző arra a korra, s jellemző az irodalom és művészet akkori lelkes harczosaira, hogy összejöveteleik s egymással való érintkezéseik sohasem voltak hiján a komoly irodalmi vitáknak. Birtokomban van Egressy Gábornak egy 1844-ben kelt, s Szigligetihez intézett levele, mely érdekesen illusztrálja egymás iránt, s az irodalom iránt érzett szeretetüket. E levélben Egressy a következőket írja: «Barátom! Csak azt akarom mondani, hogy szerencse fia vagy ! Én a «Két pisztoly»-odat sokkal jobb darabnak tartom a «Szökött katoná»-nál. A találékonyságban nincs párod. Sokra vitted különösen azt, hogy miként kell kevés szóval nagyot ütni: ez egyetlen mód, elmondhatni olyan dolgokat, miket különösen a cenzúra miatt lehetetlen volna, de a hatásra jobb így. Elérted a perczenet intését, hogy a hatályos franczia oskola nyomain ily hitetlen ügyességgel haladsz, mert két év alatt — termékenységednél fogva — bizonyosan 20 ezer pengő forintnak ura lessz, és igazságod van! Én ezen vaudeville-féle iskolát igen alkalmasnak tartom arra, hogy népéletünk elemei, millió szine ^V ra / Z&Ur. t <i / Suryy £/l i 'jj -U tíLCy 'c^J SZIGLIGETI KÉZÍRÁSA, 1857. ÉVI ARCZKÉPE NEJÉNEK AJÁNDÉKOZOTT PÉLDÁNYÁRÓL. (Ez arczképet mai számunk első oldalán közöljük.) Karabás Miklós 1844 évi rajza után. SZIGLIGETI EDE. A 60-as évekből való fénykép után. SZIGLIGETI EDE.