Vasárnapi Ujság – 1904
1904-07-10 / 28. szám - Dunaiszky László (arczképpel) 478. oldal / Élet- és jellemrajzok
478 még mindig fenyegetőn őrzi a franczia lobogót. A leleplezés nagy néptömeg — többnyire francziák — jelenlétében ment végbe s az ünnep után a nagy közönség kegyeletesen járta be a csatatér egyes főbb pontjait s megszemlélte az ott levő emlékeket. Ott van a hannoveriek emléke, Sir Gordon angol ezredes oszlopa, a Hougoumont-kastély romjai, melyeken még most is felismerni, hogy az ágyúgolyók pusztították el, míg kápolnájában csaknem épen maradt meg Krisztus szobra, egészen sértetlen Szűz Máriáé, az ölében nyugvó gyermek Jézus fejét azonban elvitte az ágyúgolyó. Különös figyelmet keltett a Belle-Alliance nevű major, melyből Napoleon a csata nagy részén át nézte a harcz folyását, osztogatta parancsait s ahol a csata után való este találkozott akét győztes hadvezér, az angol Wellington s a porosz Blücher, mely utóbbi esemény a major falán emléktáblával van megjelölve. (E történelmi jelentőségű találkozást mutatja be a londoni Westminster-palotában levő freskó-festmény után készült egyik képünk.) A francziákat leginkább meghatotta az a hely, ahol Ney tábornok végső, kétségbeesett erőfeszítéssel tartóztatta fel a poroszokat s a Caillou-i major, ahol Napóleon főhadiszállása volt. A leghatalmasabb emlékjel az óriási waterloói oroszlán, mely magasra emelt dombon áll, ahonnan végig lehet tekinteni az egész síkot. Ezt még 1821-ben emelte a németalföldi kormány, melynek fenhatósága alá tartozott akkor Belgium is, az öreg szobrászról így emlékezik meg: «Serény munkálkodásai a plasztika terén őt azon művészek sorába iktatták, kik ideális alkotásaik közepette a nemzeti s magasztos témák megoldását a legelismertebb módon juttatják kifejezésre.» Dunaiszky László 1822-ben Pesten született, hol atyja, a Zólyommegyéből való képfaragó telepedett le s fiának is első oktatója volt a kőfaragásban és szobrászatban. Dunaiszky László Münchenben, Bécsben tanult tovább, Olaszországban is hosszabb időt töltött. Csak az ötvenes évek végén tért vissza Pestre, s akkor több megrendelést kapott. Elkészítette id. Lendvay Márton szobrát, Katona József szobrát Kecskemétnek, a szláv Holly János szobrát, melyet Bobra Vodán állítottak föl. A külföldi műtárlatokon több szobrával nyert elismerést, így egy erdei nimfával s egy Keresztelő Szent Jánossal, «Tavasszal» czímű csoportjával Londonban nyert nagyobb díjat s ott kelt el még néhány más műve is, ezek közt «Sámson és Delilája». Mellszobrai közül felemlítjük Széchenyi István gróf, Deák Ferencz, Liszt Ferencz, Szentpéteri, Erkel Ferencz, Petőfi Sándor, Jókai Mór, Jókainé, stb. képmását. Klasszikai irányú műveiből a Nimfa, Dejanira, Andromeda és Nessus csoportok a kiválóbbak. A Képzőművészeti Társulat egyik alapító tagját gyászolja benne. Régen nem dolgozott már a nyilvánosság számára, a művészi körökkel sem érintkezett. Húsz évi elvonultság után az Erzsébet királyné szobrára hirdetett pályázatnál jelentkezett az agg művész újra és munkáját megvételre méltónak ítélték. Vörösmarty szobrára is pályázott, de a bírálók a vázlatot nem bocsátották nyilvánosság elé. Ivót hét előtt lett beteg és többé nem is hagyta el ágyát Temetésére a képzőművészeti társulat koszorúját Telepy Károly műtárnok vitte el. Az érdemes művészt a kerepesi úti temetőben levő családi sírboltban temették el. * Dunaiszky legutolsó éveiről és magányáról Zempléni Árpád, az ismert költő ezeket írja nekünk: Apostoli szegénységben élt az öreg Dunaiszky, a legöregebb magyar szobrász, Kemény Zsigmondutczai magányában. Két kicsi, napfénytől beragyogott szoba az udvar belső végében volt az ő birodalma. Ott vannak az ő kedvencz művei körülte; néhány szép mellkép: Jókai, Petőfi, Széchenyi, Katona, Deák, Laborfalvi Róza, Szentpéteri (nem a híres színész, hanem a külföldön elhalt magyar ötvösművész), Liszt Ferencz, ifjúsága virágában, harmincz éves korában ült neki mintául Bécsben. Kifejező szobor ez, egy lángeszű férfiú feje. Hatalmas sörénye vadul hullámzik alá. Különös művészi tünemény volt Liszt, különös lelki erő lakozhatott az öreg Dunaiszkyben is az időtájt, aki azt a férfisphynxet így megbírta agyagban mintázni. «Rosz modell volt pedig !» panaszkodott az öreg úr, ha Liszt szobrára került a szó, «nyugtalan volt, mint a csikó , mindig idegeskedett, mint egy primadonna s vastag szivarokból egyre fújta a füstöt, mint a kráter. Alig lehetett vele bírni. De azért mégis sikerült átlopkodni a lelkét a mintába. Szerencsés ember volt!» Ezzel fejezte be szavait Lisztről az öreg Dunaiszky. Szerencsés ember volt az öreg úr is világéletében. Még 82 éves korában is ép oly ifjú, művészetének ép oly imádója, mint amilyen kezdetben lehetett. Vagyont nem szerzett, de bejárta Európát. Nős sem volt soha , a művészet maradt első, utolsó szerelme. S úgy látszik, nem is szerette a pénzt, még a dicsőséget se , csak az alkotás gyönyörűségeit, a munka fáradságát. Sohse járt az emberek közé. Sikereit sem ütötte dobra. Java alkotásai külföldön vannak, s így nem egészen ismertük itthon. A klasszikus művészet magyar hajtása az, ami az öreg Dunaiszky művein nyilvánul. S minden darabján látszik, hogy jeles kőfaragó atyja mellett megtanult a kővel bánni, kőben gondolkozni. Sastekintetű Deák Ferencze nehéz magyar mentéjében mintája lehetne annak , milyen egy testes, nehéz magyar kőbe faragva. Legkedvesebb alkotásai közül való Petőfi természetnagyságú mellszobra. Emlékezetből mintázta a hetvenes évek elején. Édes «jó fiú» az ő sovány arczú fiatal Petőfije ! «A mi fiunk», mint Arany Jánosék hívták. Ez az igazi. Dunaiszky maga is sokat járt a Pillvax-kávéházba s gyakran látta ott billiárdozni, hallotta beszélni Petőfit, akit kicsiben, álló alakban is megmintázott, amint karbonári köpönyegében, mellén összefont karral áll. Ez nincs kidolgozva, de a mozdulat, az állás nemcsak plasztikus, hanem félreismerhetlenül Petőfire vall. Hogy ekképen állam szokása volt Petőfinek, ő maga is megírta a «Cziprus lomboka-ban : «Alltam sírhalma mellett Keresztbe font kezekkel, Mozdulatlan szoborként, A dombra szögzött szemmel.» Ilyen művek között élt Dunaiszky László emlékeinek és — újabb terveinek. Az öreg úrban a régi művészek törhetlen erélye élt, lobogott s a magyar szobrászok márcziusi ifja még nem akarta letenni a mintázó fát. Műveit, legalább azt a keveset, ami itthon van, körülre maradt, részesítsék figyelemben s mint szobrászati emlékeket helyezzék el egyes múzeumokban. A Petőfi-Társaság átvehetné azt a két Petőfi-mintát. A BRANCZIÁK ÁLTAL ÁLLÍTOTT WATERLOOI EMLÉK. DUNAISZKY LÁSZLÓ: 1822—1904. Annyi fiatal szobrászunk halála után az úttörők közül való Danaczky László, a 82 éves veterán is lehunyta szemeit július 3-án. Az újabb nemzedék már alig ismerte a rég visszavonult öreg művészt, ki sokat dolgozott ugyan, de a művészi pálya küzdelmeit is nagyon érezte s nagyobb alkotásokra buzdító hatást az érdeklődésből nem igen meríthetett. Készített mellképeket, szabad helyre való álló szobrokat, mithológiai alakokat. Mindezek mellett is emléke már jó régen a hazai műtörténelemé lett. A belváros szabályozásakor, mikor a pesti halász czéh által emelt kút-szobrot eltávolították a Hal-térről és kivitték a népligetbe, — már úgy emlegették, mint «múlt századbelit», holott rá volt vésve : «Dunaiszky László 1862.» A Nemzeti Szinház előtt 1860-ban fölállított id. Lendvay Márton álló szobra szintén az ő műve; ez volt Pest első nyilvános szobra. Most a szinház udvarán van. A képzőművészeti társulat halotti jelentése VASÁRNAPI ÚJSÁG. 28. SZÁM. 1)04. 51. ÉVFOLYAM. A "GENERAL SLOCUM» HAJÓ PUSZTULÁSA. A legnagyobb hajó-szerencsétlenségek közt is párját ritkítja az amerikai «General Slocum» nevű hajó veszedelme, mely alkalommal mintegy 1200 emberélet áldozatul esett. A rettentő szerencsétlenség, mely az egész világon nagy részvétet és megdöbbenést keltett s melyről mai számunkban amerikai fölvételek nyomán több képet közlünk, a következőkép történt: A new-yorki evangelikus Szent Márk-egyház iskoláit pártfogoló egyesület mint minden év- Tórészlet vízinövényekkel. A BUDAPESTI FÜVÉSZKERTBŐL