Vasárnapi Ujság – 1904

1904-05-15 / 20. szám - Szabolcska Mihály: Jókai 334. oldal / Költemények - Jókai kiadatlan levele Kossuthhoz 334. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak

334 VASÁRNAPI ÚJSÁG. "21. SZÁM. 1904. 51. ÉVFOLYAM. maga is segített azokat nag­gyá tenni; hosszú életet élt, de nem élte túl magát, úgy hogy — bár majdnem nyolczvan évet ért, — mindenki korainak érzi halálát. Az ő élettörténete hasonlít kedves regény-alakjainak élettörténetéhez. Ő is az ismeretlenség homályából, hirtelen tört elő a napfényre lelke erejével, viharos korban viha­ros ifjúságot ért, szenvedett egy eszményi, nagy ügyért s elnyerte gazdag jutalmát: ifjúkori esz­ményei megvalósulását s a munkás öregséget, melyet lelke ifjúságának fénye tett derültté és meleggé. Sebeket osztott neki is az élet, de be is hegesztette sebeit dús adományaival. Nem ez-e legtermészetesebb magyarázata munkássága idealisztikus irányának, derült, ragyogó roman­tikájának? A magyar nemzet nagy emberei kö­zül igen sokan életük szenvedéseivel fizették meg nagyságukat, Jókainak nem kellett ezt a nehéz adót megfizetnie. Mily nagy mennyisége a lelkesítő, fölemelő mozzanatoknak e hosszú pályafutás alatt! A gyász komorságát öntudatlanul is enyhí­tette ez a tudat. Mily kevés szállott sírba Jókai­ból s mily sok az, a mi megmaradt belőle! Eltűnt örökre, a­mi földi volt benne, de nem maradt-e meg minden, a­mi szellemi s ezért nincs alávetve a mulandóság hajthatatlan tör­vényének? Nem az ő élete zárult be koporsója födelével, csak annak egy fejezete, mert hatása munkálkodik közöttünk tovább, zavartalanul. A siralomnál, mely hantját körülveszi, erősebb az öröm, a büszkeség érzete, hogy Jókai a miénk. Siratni fogjuk még sokáig, de gyönyör­ködni fogunk benne mindig. Teste elvegyül a haza földjének testével, szel­leme a nemzet szellemével. Az ő sírjával is drágább lett a hazai föld, egyik szeme immár ő is annak a láncznak, mely a magyart honához köti. A milyen kincsünk volt Jókai élete, ép oly kincsünk marad emlékezete is. JÓKAI. Jókai Mórról ne írjatok ódát. Nem óda, nem, a dal kell neki. Magasztosak, de hidegek az ódák. A magyar nemzet nagy mesemondóját Szívbeli, szép magyar dal illeti! Hanem az a dal, a­mi róla szól majd : Imádságos, szép dal legyen. Költője mártsa tollát napsugárba, S rejtőzve nyiló rózsák lugasába, Úgy irja áhítattal, lelkesen ! S dala legyen egy más, tisztább világból közénk szálló melódia. Zengje a szépet még százszorta szebbnek, Hadd lásson eget-földet fényesebbnek, Azon át a múlandóság fia ! És zengje az eszmények győzedelmet, Keresztül minden poklokon . . . S hogy az erény, a szeretet, a jóság; Ember-szivünkben mind igaz valóság; Hisz' e föld a csillagokkal rokon ! S legyen a dal törülmetszett magyar dal, Magyar lélekből fakadó; Megértse — mint őt, — kezdve palotákon: A bojtár is az endrédi határon . . . Hozzája méltó, kedvünkre való ! — Jókairól, óh, ne írjatok ódát. Nem óda, nem, — dal kell neki. Magasztosak, de hidegek az ódák, S a magyar nemzet nagy mesemondóját Szívbeli, szép magyar dal illeti! Szabolcska Mihály: Juhász kassai fényképe. JÓKAI 1885-BEN. JÓKAI KIADATLAN LEVELE KOSSTITHHOZ, RÓZSA SÁNDORHOZ VALÓ KÜLDETÉSÉRŐL. A magyar népjellem igazi romantikus meg­nyilatkozásával állította Jókait szembe az az epizód, a­melynél neki jutott a feladat, hogy közbenjárjon, midőn a szabadságharcz szolgá­latába szegődött hírhedt betyárnak, Rózsa Sán­dornak vitte el a magyar kormány amnesztiáját. Jókai ezen küldetésének részletes és hiteles előadása eddig hiányzott. Ő maga sem igen emlékezett meg róla, talán azért, mert el kel­lett volna ismernie, hogy a rettegett és félelmes rablóvezérnek ez a hirtelen átvedlése nemzeti hőssé, bármily eszményi színben mutatkozik is a múlt perspektíváján át, mégsem volt minden prózai érdektől ment. Az alább közlendő adatokból ki fog tetszeni, hogy a­míg egyfelől Kossuth és a kormány bizo­nyos erkölcsi nyomás alatt állottak, mikor az amnesztiáért cserébe kínált szövetséget elfogad­ták, mert visszautasítani veszélyes lett volna, másrészt azt is tudjuk, hogy Rózsa Sándor és guerillái sem minden hátsó gondolat nélkül vettek részt a nemzet önvédelmi harczában. Az egész ügynek eredetét és lefolyását hite­lesen adják elő Kossuth volt titkárának. Vörös Antalnak kézirati följegyzései, aki sajátkezüleg tette papirosra Kossuth diktálása után az am­nesztia szószerinti szövegét, megőrizvén egy­úttal irott emlékei közt azt a jelentést is, melyet az amnesztia kézhez adásával megbizott Jókai tett hivatalos küldetése befejezése után Kos­suthnak. Vörös jegyzetei szerint 1848 szeptember ha­vában történt, hogy mikor Kossuth Lajos mint népfölkelési országos biztos a honvédelem szer­vezésén dolgozott, a Hunyadi-csapatból egy százados jelent meg nála, mint Rózsa Sándor megbizottja s azt jelentette, hogy a híres rablóvezér hajlandónak mutatkoznék az eset­ben, ha eddigi bűnei bocsánatot nyernek s ő nem lesz tovább is bujdosó életre kárhoz­tatva, fogadást tenni, hogy lelép a bűn útjáról, hasznos polgára akar lenni a hazának s a ma­gyar táborba 150 lovas embert szolgáltat. Kossuth egyelőre csak annyit mondott Rózsa Sándor megbízottjának, hogy e tárgyban ez­úttal még nem nyilatkozhatik, de utasította, hogy Rózsa Sándorral bővebben is értekezzék s birja rá, hogy útja közben keresse fel. Hódmezővásárhelyre érkezve Kossuth, ott az egybegyűlt megyei és helybeli főbb embereknek is előadta az ügyet s tőlük véleményt kért. Mindannyi a bűnbocsánat megadása mellett emelt szót, sőt egyenesen fölbiztatták erre Kos­suthot, kiemelvén, hogy 13 évi üldöztetés da­czára sem tudták eddig Rózsa Sándort kézre­keríteni Torontál-, Bács- és Csongrád megyék­ben s félő, hogy a mostani rácz világban an­nál veszedelmesebbé válhatnék a rablóvezér, ha a ráczok pártfogására támaszkodnék a ma­gyarság ellen. Ily okokból indíttatva, Kossuth beleegyezett az amnesztia megadásába, mely a következő­meg hangzott: mel­y és Balogh fényképe. JÓKAI RAVATALA A NEMZETI MÚZEUM ELŐCSARNOKÁBAN.

Next