Vasárnapi Ujság – 1904
1904-05-15 / 20. szám - Jókai temetése (képekkel) 341. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekü közlemények
30. SÄAM. 1904. 51. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 34 . JÓKAI TEMETÉSE. Május 9-ikén a kerepesi-uti temetőben uj sir domborúlt a Kossuth sírja és a Deák-mauzoleum közelében. A virágok özöne borítja, s ezek közül emelkedik ki a fejfa, táblájára írva: «.Jókai Mór. Élt 70 évet. Meghalt lX<í. május 5-ikén.» Amint a nagy költő halálának megdöbbentő híre elterjedt, nemcsak az ország minden részéből, hanem távol külföldről is meghozta a távíró a részvétnyilatkozatokat. Ezek részint az özvegyhez, részint a Jókai családjához tartozókhoz: Hegedűs Sándor volt kereskedelmi miniszterhez és Feszty Árpád festőművészhez érkeztek. József főherczeg Fiuméból a következő táviratot küldte az özvegyhez: «Fogadja szivem mélyéből kelt részvétemet, a melylyel legőszintébben osztom nagy fájdalmát, a midőn méltóságod szerető férjét és én régi barátomat gyászoljuk.» A tudományos és irodalmi társaságok és egyesületek, ezek közt az Akadémia, Kisfaludy-társaság, Petőfi-társaság május 6-ikán rendkívüli gyűléseket tartottak s intézkedtek a temetésben való részvételről. Az összes fővárosi színházak elhatározták, hogy a temetés napján előadást nem tartanak. Megyei és városi hatóságok intézkedéseket állapítottak meg a gyász és részvét kifejezésére. Sok hatóság küldöttséggel képviseltette magát a temetésen, ezek közt elsősorban Komárom város, a nagy költő szülőhelye. A temetés intézkedéseit a Berzeviczy Albert közoktatási miniszter által összehívott különböző intézetek és testületek vezetőiből alakult bizottság vezette. Az irodalmi társulatokban indítványt tettek a költő emlékére állítandó szoborra nézve, s a gyűjtést is megindították. Május 6-ikán este 8 óra után vitték el a halottat az Erzsébet körút 44-ik szám alatti lakásáról a Nemzeti Múzeumba, lezárt érczkoporsóban. A temetkezési vállalat szolgái követték az utczákon a koszorúkkal, s néhány kocsi, a családhoz tartozókkal. A koporsót hat szolga vitte föl a Múzeum főbejáratának nagy lépcsőzetén. Ott Szalay Imre, a Múzeum igazgatója fogadta s a család részéről Hegedűs Sándor adta át. A koporsót egyelőre a nagy kerek előcsarnok egyik fülkéjében helyezték el. A ravatal fölállítása elfoglalta a következő napot is, ugy, hogy a nagy halott koporsóját csak május 8-ikán reggelre helyezhették el rajta. Május 7-ikén az épen újra megnyílt országgyűlés két háza fejezte ki ünnepélyesen részvétét és a nemzet veszteségét. A képviselőházban Perczel Dezső elnök, Berzeviczy Albert miniszter, és Thaly Kálmán tolmácsolták a mély gyászt, a főrendiházban gróf Csáky Albin elnök. Az egész városban mindenütt látni lehetett a gyász jelvényeit, a házakon fekete zászlókat, a kirakatokban fátyolos arczképeket. A Múzeumba folyton érkeztek a koszorúk. Az özvegy koszorúja halványpiros rózsából, cziprusból és babérból állt, fehér szalagjára aranynyal hímezve : «Pihenj ! Szeretlek ! A te Bellád !» Hegedűs Sándor és felesége, Jókai Jolán sárga rózsából, gyöngyvirágból és pálmaágból font koszorújának lila szalagján ez volt a fölirása : «Szeretett Móricz bátyánknak hálával és szeretettel — Sándor és Jolán.» A nagy költő keresztgyermekei, Hegedűs Sándor három gyermeke is díszes koszorút küldött a ravatalra. Feszty Árpád és neje Jókai Róza koszorúja s a többi rokonság koszorúi egészen elborították a koporsót. Az egész helyiséget feketével vonták be és zöld bokrokkal díszítették; kívül az oszlopok közti terrász falát szintén fekete posztó borította és az oszlopok derekát is bevonták fekete drapériával. Azon a két kiugró lépcsőpárkányon, amelyek egyikén 1848-ban Petőfi Sándor a «Talpra magyar»-t szavalta, két óriási kandelábert állítottak. A hat méter magas gipsz-kandelábereket Stróbl tanár mintázta római stílusban, hatalmas gázláng lobogott belőlük. Az egyik kandeláberhez lant volt támasztva, szétszakadt húrokkal, a másikra jelképek voltak mintázva, könyv, pergamen, toll. A kupolacsarnok közepén hat lépcső magasságban emelkedett a ravatal, melyet Leehner Ödön műépítész terve szerint állítottak fel. Minden múzeumi látnivalót beborítottak feketével. Maga a ravatal Apaffy faragott síremléke — egy történelmi emlék — fölött emelkedett. A fal mentén pálmák, babérgúlák s egyéb zöld növények enyhítették a gyász feketeségét. A ravatal négy sarkára borszeszlány számára négy amforát mintázott Stróbl, a szentmiklósi lelet Attila-kincsének mintájára, tízszeres nagyságban. Gyertya, vagy fáklya nem égett a ravatal körül. A ravatal lépcsőjén két párnára Jókai rendjeleit helyezték. A két párna közé a költészet halottjának szimbólumaképen lantot állítottak, elszakadt húrokkal ; ezt a lantot heroldok vitték a gyászmenet élén a temetőbe. A koporsót május 8-ikán kora reggel helyezték a ravatalra, s 9 órától kezdve egész nap, valamint a következő nap délelőttjén látogathatta a közönség. Roppant sokaság ment el az utolsó búcsúzásra. Sok iskola növendékei a tanárok vezetése alatt jelentek meg. A koszorúk közül a ravatalra magára csak a család, a kormány, a főrendiház, a képviselőház, az Akadémia, a Kisfaludy-Társaság, a Petőfi-Társaság, az Otthon írók és hírlapírók köre és a Budapesti Ujságírók Egyesülete koszorúját helyezhették el, a többi koszorút a ravatal körül és a mellékhelyiségekben halmozták föl. Igen magasan állt a ravatalon a koporsó s megközelíthetetlenné tette a köréje rakott koszorúk halmaza. Május 8-ikán este, mikor már a közönséget nem bocsátották be, megjelent a költő özvegye is, s meglátva a ravatalt, felsóhajtott: «Nagyon magasra emeltek, nem érek föl már hozzád.» * Május 9-ikén déli 1 órakor a ravataltól eltávozott a közönség, a Múzeum rácsos kapuit elzárták. A koszorúkat a Sándor utcza felől álló tizenhárom koszoruvivő kocsira helyezték. A gyászoló közönség már délután két órakor gyülekezett s a mindinkább növekvő tömeg hatalmas, felejthetetlen képpé alakult a Múzeum kertjében a nagy lépcsőzeten és köröskörül az utczákon. A Múzeumtól végig a Kerepesi úti temetőig ezrek és ezrek sokasága állt két oldalt. Az üzleteket bezárták, a fekete fátyollal bevont lámpákat meggyújtották. A Múzeumkertbe csak jeggyel lehetett bejutni. A nagy lépcsőzet képe a Kossuth temetésére emlékeztetett. Sok száz ember foglalt itt helyet, köztük nagy csoport díszruhás honvédtiszt. A lépcső aljánál, Arany szobra körül a fővárosi leányiskolák növendékei csoportosultak, s egy pár fiú iskola, meg néhány öreg honvéd a menedékházból. A közelben levő templom órája háromnegyed hármat ütött, mikor megérkezett a református papság, aztán mindjárt udvari fogaton jött a király képviselője, gróf Apponyi Lajos udvarnagy, fekete díszmagyarban. A lépcsőzet alján Berzeviczy Albert miniszter, Szalay Imre múzeumi igazgató és a család részéről Hegedűs Sándor fogadta. A Múzeum előcsarnokában a ravatal körül 3 órakor már össze voltak gyűlve a családhoz tartozók; ott álltak a miniszterek, az országgyűlés elnökei, a társadalom s a hadsereg előkelőségei, az irodalmi és tudományos társulatok képviselői. A gyászszertartás pontban három órakor kezdődött, amikor a kupolacsarnok karzatán a m. kir. operaház teljes zenekara előadta Erkel Ferencznek «Gyászhangok» czímű zeneművét. Ezután Baksay Sándor püspök mondott a koporsó fejénél felállított szónoki emelvényről megható gyászbeszédet, melyet alább közlünk. Ezután az operaház énekkara az «Isten az én erősségem» kezdetű egyházi dalt énekelte. A dal elhangzása után a kormány nevében Berzeviczy Albert kultuszminiszter mondott búcsúbeszédet : «Hat évtized váltakozó magyar nemzedékének boldog megszokásává lett az a tudat, —mondá— hogy Jókai a miénk, Jókai él, alkot; nem múlik el nap, a melyen szellemi életünk kincsesházát nem gazdagítaná képzelete, szíve, lángesze kifogyhatatlan ajándékaival. «Boldogok mi, akik ezt a törhetlennek látszott költői lelket a magunkénak nevezhettük, boldogtalanok mi, akik e költői lélek alkotó munkájának csodaszerűségétől megtévesztve, múlandóságában hinni nem akartunk ! «így kellett őt elvesztenünk magas korban is ifjan, későn is váratlanul és elkészületlenül, óriási munkásság után is idő előtt, példátlanul termékenyítő hatás után is pótolhatatlanul.» Ezután nagy vonásokban vázolva Jókai pályafutását, így folytatta: «Nincs a hálának, nincs a kegyeletnek szava, módja, ereje arra, hogy elérni legyen képes azt a dicsörökséget, amelyet nekünk te, nagy halottunk, hátrahagysz ! Egy nemzet királyával élén teszi le kegyeletének jeleit, hullatja kényeit ravatalodra, az egész föld kerekségén megilletődéssel emlékeznek meg a te kimúltadról. Eszméidben gyönyörködött az egész világ, de azért te mégis csak a miénk voltál, nemcsak büszkék voltunk rád, szeretett is nemzeted, sze Balogh Hezsa május 13-án felvett fényképe. JÓKAI SÍRJA A KEREPESI ÚTI TEMETŐBEN.