Vasárnapi Ujság – 1904
1904-07-24 / 30. szám - Bereznai Hanskarl Sándor hadbiró tábornok (arczképpel) 517. oldal / Élet- és jellemrajzok - Petőfi utolsó huszonnégy órája. Barabás Endre (képekkel) 517. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
29. SZÁM. 1904. 51. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 517 BEREZNAI HANSKARL SÁNDOR HADBÍRÓ TÁBORNOK. Fényesen ünnepelte meg e napokban a honvédelmi minisztérium személyzete, — élén a miniszterrel — Hanskarl Sándor hadbiró-tábornoknak 40 éves katonai jubileumát. «Nagy megelégedéssel tekinthet vissza az ünnepelt, — monda Nyiri Sándor honvédelmi miniszter — 40 éves katonai múltjára. Munkásságának, szorgalmának és kiváló tehetségének, lovagias és minden irányban igazságos működésének legfelsőbb elismerései ott ragyognak a tábornok úr mellén. Szeretetünk bizonyságául szolgál örömünk, hogy hosszú szolgálati ideje alatt úgy szellemi frisseségét, mint fizikai erejét a Gondviselés megtartotta, ami hogy még hosszú időkön át tartós legyen, nemcsak a m. kir. honvédség, hanem az egész ország, különösen pedig a véderő nevében őszintén kívánom.» Az ünnepelt nagy érdemét, a ki a katonai büntető perrendtartás modern alapra való átültetését munkálja s a ki egybeforrt annak gondolatával, hogy ez, a mi már annyi parlamenti harcznak volt okozója, mielőbb elérje a megvalósulás bekövetkezését, igen szép szavakban ecsetelte a miniszter. E nagy munka mesterének, a katonai igazságszolgáltatás korszakot alkotó reformerének s a még mindig érvényben álló 1855-iki katonai büntetőtörvénykönyv elavult paragrafusainak átformálásán dolgozó tábornok - hadbírónak arczképét mutatjuk be olvasóinknak, aki fő tényezője annak, hogy e közérdekű nagy kérdés végre megoldassék. Bereznai Hanskarl Sándor tábornok-hadbíró, a honvédelmi minisztérium XV. ügyosztályának vezetője és a honvéd hadbírói tisztikar főnöke 1843-ban Moóron, Fehér megyében született. Jogi tanulmányainak kitűnő eredménnyel való végzése után 1864-ben lépett be, mint hadbíró-gyakornok a cs. és kir. hadbirósághoz, ahol csakhamar önálló álláshoz jutott s Bécsben, majd Klagenfurtban működött. A magyar kir. honvédség felállítása után — 1869-ben— a budai honvédkerületi bíróság vezetője lett. 1871-ben már a honvéd főparancsnokság igazságügyi előadójának fölötte nehéz és nagy körültekintést követelő tisztében alkalma nyílott tehetségével, lovagias gondolkodásmódjával, jószívűségével s kellő szigorával a honvédségnél akkor még rendezetlen viszonyok miatt beállott zavaros állapotoknak helyreállításában hathatósan közreműködni. Hogy a magyar királyi honvédség szelleme, tisztjeinek lovagias felfogása ma a világ bármely hadseregével kiállja a versenyt, ebben Hanskarl Sándor tábornok husz évi működésének is jó része van. Az állásával járó fáradságos munka mellett kitűnő sikerrel oktatta s vezette be a jogi ismeretekbe a Ludovika Akadémia s a honvéd törzstiszti tanfolyam hallgatóit. Ez állásában lett 1875-ben őrnagy, 1884-ben soron kívül alezredes és alig két év múlva már ezredes-hadbíró . 1892-ben, a midőn a honvédelmi minisztérium XV. ügyosztályának vezetői állása megürült, a király őt nevezte ki e fontos állásra, egyúttal tábornok-hadbíróvá is előléptetvén. Azonnal hozzálátott a hadbírói tisztikar szervezéséhez, mely 1894-ben az általa kidolgozott és legfelsőbb helyen jóváhagyott új szervi határozványok alapján eszközöltetett. 1898-ban, majd 1901-ben és 1903-ban a tisztikar fokozatos fejlesztésével elérte azt, hogy a honvéd hadbírói kar az állása követelte feltételeknek minden tekintetben kiválóan megfelel. Hogy mint a hadbírói tisztikar főnöke a honvédség és ennek az igazságszolgáltatása körül mily érdemeket szerzett, azt az erre legilletékesebb tényező, a honvédelmi miniszter, Nyiri Sándor a legtalálóbban jellemezte annak a kijelentésével, hogy Bereznai Hanskarl Sándor ma nemcsak a hadbírói karnak, hanem magának a véderőnek is nagy szaktekintélye, kinek neve az ország határán kívül is messze földön ismertté lőn. Kiváló érdeme, hogy a katonai büntető perrendtartást fáradhatlan, éjet nappá tevő szakszerű munkássága által annyira juttatta, hogy abból remélhetőleg a közeljövőben törvény lesz.» Eme kiváló férfiú érdemeit Ő Felsége is több kitüntetés adományozásával ismerte el. 1884-ben a Ferencz József lovagrendjét, 1890-ben a Vaskorona-rend III. osztályát, 1896-ban a Ferencz József-rend középkeresztjét, később ehhez 1898-ban a csillagot, végül 1903-ban a II. osztályú Vaskorona-rendet adományozta részére, ezenkívül is gyakran talált alkalmat iránta való bizalmának s megelégedésének kifejezésére. A társadalmi életben is általános tiszteletnek örvend, rokonszenves modora, jóakarata s nagy míveltsége sok barátot szerzett neki. Zavartalan boldog családi élete, melyet nejével, Bereznay Kornéliával él, biztosítja neki azt a nyugalmat, melyből nehéz feladatai teljesítésére erőt merít. i+Sz. PETŐFI UTOLSÓ HUSZONNÉGY ÓRÁJA. Újabb kutatások alapján írta Barabás Endre. Petőfinek utolsó napjaira vonatkozó adataink még mindig oly hézagosak, hogy alig tudunk többet róluk, mint hogy július 29-ét Maros-Vásárhelyen, 30-át pedig Székelykeresztúron töltötte, de a nevezett helyeken való időzésének részletei nemcsak homályosak, hanem ellentmondók is. A közelmúltban alakult székelykeresztúri «Székely Társaság» feladatául tűzte ki, hogy a község történelmi emlékeit felkutatja s a fontosabb események szinterét alkalmas módon megjelöli. A «Székely Társaság» kutatásai közben megállapította, hogy a Bem által szállásul használt épület az u. n. Macskási-udvar, míg Petőfire vonatkozólag, az eddigi adatok alapján nem volt eldönthető, vájjon itt időzése alkalmával, mely épületekben tartózkodott s hol hált. Az azonban bebizonyított tény, hogy utolsó éjszakáját a községben töltötte. Az ismert, erre vonatkozó adatok megerősítése, vagy helyesbítése czéljából a «Székely Társaság» a nagy napokban Székelykeresztúrban lakott s jelenben is még élő szemtanuknak egész seregét hallgatta ki. A kihallgatások rendjén sok érdekes adatot sikerült egybegyűjteni, melyeket, a már ismertekkel egybevetve, alább ismertetek, megrajzolva lehetőleg Petőfinek utolsó huszonnégy óráját. 1849 július 30-án, kora reggel indult el a 4—5 ezerre tehető honvédsereg Maros-Vásárhelyről és már aznap, délután két óra tájban Székelykeresztúrra jutott. Petőfi nem a sereggel érkezett, hanem körülbelül egy órával később, a bevonuló sereg után , még pedig minden katonai fölszerelés nélkül. Bem tábornok a keresztúri térparancsnoknál, báró Gamera Gusztávnál volt elszállásolva, a Macskási-udvarban. A báró épen Bem irodájában időzött, midőn egy honvédtiszt jelentette Bemnek Petőfi megérkezését. E hírt a báró azonnal felesége tudomására hozta, kikérte férjét, hogy hívja meg a költőt ebédre. A báró engedett a kérésnek és azonnal intézkedett. A térparancsnoksághoz berendelt keresztúri fiatal legények közül Sipos Sándort magához szólította és azzal a megbízatással küldte el, hogy Petőfit hívja meg ebédre. A «Székely Társaság» e körülményre nézve kihallgatta a ma is élő Sipos Sándort, aki így adta elő a történteket: «A nagy honvédsereg érkezése napján, július 30-ikán, heted magammal ki voltam rendelve a Macskási-udvarban elhelyezett térparancsnoksági iroda ajtaja elé. Körülbelül délután 2—3 óra között az akkori térparancsnok, báró Gamera Gusztáv úr szóbeli rendelettel felküldött a piacztérre, hogy Petőfi Sándor urat, ki bár katona, de mégsem visel csákót vagy sapkát, hanem közönséges kalapot és benne három szál nemzetiszínű tollat, göndör haja van és kihajtós inggallért hord,— instáljam meg szépen,, hogy szíveskedjék hozzá ma délebédre lejönni, mert szívesen látja. A parancs szerint felmentem a piaczra és a Nóvák boltjából kijőve, csakhamar ráismertem Petőfi úrra. Hozzámentem és előadtam a báró úr üzenetét Ezután Petőfi úr azt kérdezte : «Merre menjünk?» Én a Macskási-udvar irányába mutattam és Petőfi úr előre indult, én pedig pár lépésre követtem. Leérkeztünk a Macskási-udvarba, a tornáczban Petőfi úr visszafordult és egy Kossuth-bankó forintot nyomott a markomba.» Az eddig ismert adatok és Sipos Sándor előadása alapján feltétlen bizonyossággal meg lehet tehát állapítani, hogy Petőfi utolsó ebédjét a Macskási-udvarban költötte el. Július 30-án, a Gamera báró által adott ebéd után legelőször esti fél hét óra tájban látták újból Petőfit a piacztéri felső kerekes kút és a mostani Lengyel-ház között. Erre nézve özvegy Duka Jánosné adott felvilágosítást. Dukáné akkor már négy éves fiatal asszony volt és több polgárasszonnyal feljött a piaczra, hogy nézzék a mozgalmas életet. A jelzett helyen, a mint megtudták, Bem apó sétált le és fel, több tiszt kíséretében, kik között ott volt a fiatal Petőfi is, kire egymás figyelmét hívták fel a fiatal székely asszonyok: «Ni, ez a híres Petőfi.» A tisztek élénken beszélgettek, a másnap bekövetkezendő eseményekről és a remélt győzelemről. Egyik tiszt hangosan így kiáltott fel: «meleg napja lesz holnap a muszkának». Özv. Dukáné az aznapi eseményekről még .BEREZNAI HANSKARL SÁNDOR.