Vasárnapi Ujság – 1905
1905-07-02 / 27. szám - Jókai Mór édes anyjának első látogatása fia svábhegyi nyaralójában 1854-ben. Irta Peti Józsefné Váli Mari 427. oldal / Elbeszélések; genreképek
27. SZÁM. 1905. 52. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI UJJSÁG. 429 dús, sötétzöld lombozatukkal dicsérték új hazájuk talaját. Füvet, fát, bokrot figyelmesen megnézegetve, körüljártuk az egész fundust, mialatt boldogan tervezgette Móricz bátyám , hová mit szándékozik még telepíteni. A nyaraló nyugati oldalán sima térség terül el, — ebből vezetett a fiatal hársfákkal szegélyezett út a kapuhoz. Ennek a területnek délfelőli része kissé emelkedett volt s ott szederfáktól környezve állt egy deszkaalkotmány: a «Schupin», melynek egyik oldala ideiglenesen istállóvá volt alakítva s benne egy alacsony tarka tehénke, a «Szegfű», meg egy szép nagy szürke csacsi, a «Csárdás» fordult kérdő tekintettel gazdája felé, mikor beléptünk hozzájok, hogy «hát a kenyérke hol van?» Móricz bátyám hosszú szürke pongyola kabátjának (Schlaffrock-nak neveztek akkor s otthon leginkább abban szeretett járni) zsebe, úgy látszik elő volt készítve erre a kérdésre, mert akadt benne néhány falat papírba takart kenyérke, mit az állatok azután nagy élvezettel el is fogyasztottak. A «Szegfű» gyengéd bőgéssel mondott köszönetet a gondosságért, míg a «Csárdás» felső ajkát magasra felhúzva, olyan vidám «fá!» kiáltásban tört ki, hogy csupa mulatság volt hallani. A «Schupnin» túl egy kis völgykatlan következett, abba voltak ültetve a komáromi reineclaude fák és sok berzenczei szilvafa. Ez utóbbiakat Róza néni szerezte valami ismerősétől. — Ez lesz itt a szilvás, amott pedig, a közlekedési út mellett elvonuló part árnyékában szőlőlugast plántálunk, meg fügefákat; az előtte való térségen pedig igen szép dinnyéim vannak már. — magyarázta Móricz bátyám. — Jövő évre építünk a «Schupin» előtt egy jóravaló istállót, meg majoroslakást, mert most a házacskának négy szobája közül egyben a majorosok laknak és a mi konyhánkon főznek. De jövő nyáron, mikor kijöhetünk, már megszűnik ez a kellemetlen közös konyha. Mikor mindent körüljártunk, felvezetett bennünket Móricz bátyám a kis nyitott verandára. Ott fent ült egy asztalka mellett «kis Róza»*, himződobon valami szép fehér himzést öltögetve. Eddig nem vett tudomást ottlétünkről. Fölkelt üdvözlésünkre, Móricz bátyám pedig így szólt: — Nézzétek csak meg, milyen gyönyörű hímzett galléron dolgozik «Róza leányunk» ! Esztikém, te műértő vagy ebben a dologban! Kedves anyám csakugyan méltányolta is a szép, finom mintát és az ahhoz méltó kivitelt, csak azt kifogásolta, hogy miért dolgozik román, mikor papírra, vagy viaszos vászonra feszített hímzés mellett sokkal egyenesebben lehet ülni. — Csakhogy felfeszített dolgozással nem lesz olyan a himzés, mint a minőnek én kívánom, — állította a kis Róza. — Azután nem ülök ám mellette napestig, csak néha öltögetek rajta, mikor kedvem tartja. Ebédhez a verandán terítettek s mire tálaltak, előkerült Eóza néni apja is, (hosszú, sovány öreg úr volt Benke), meg az öreg Kovácsné, kinek a közeli Sauer-vendéglőben volt egy kis szobácskája (Eóza néni Bebus öccse ekkor nem élt már). Igen jó, magyaros ebédet kaptunk, volt töltött káposzta is, ami akkor, a nyári időben újságszámba ment; a töltelékek gyenge szőlőlevelekbe voltak takarva. Le ft A FŐRENDIHÁZ ÜLÉSTERME. KÉPEK AZ ORSZÁGHÁZBÓL. — Divald Károly fényké A KÉPVISELŐHÁZ ÜLÉSTERME. * Jókainénak a 60-as években elhunyt leánya.