Vasárnapi Ujság – 1906
1906-01-14 / 2. szám - A tanár. Írta Szemere György 23. oldal / 1.Elbeszélések; genreképek - Bródy Zsigmond (arczképpel) 23. oldal / Élet- és jellemrajzok
2. SZÁM. 1906. 53. ÉVFOLYAM. Egészben véve ez a nagy monografia egyike irodalomtörténetünk újabb termékei közt a legbecsesebbeknek. Ez irodalmi munkásság mellett az öt jellemző lelkiismeretességgel végezte tanári teendőit is. Kolozsvári hallgatói nagyon szerették, nemcsak tartalmas, lendületes előadásai, hanem a személyes érintkezésben való jóakarata és szívessége miatt is. Tekintélye együtt nőtt munkássága terjedelmével; az Akadémia is megválasztotta levelező tagjának. Akadémiai székét Debreczeni Mártonról szóló szép és tartalmas tanulmányával foglalta el, mely mint e régi jeles költőnk általa sajtó alá rendezett összes műveinek bevezetése jelent meg. Mikor Gyulai Pál nyugalomba vonult a budapesti egyetem irodalomtörténeti tanszékéről, sokfelé felhangzott a Széchy neve, mint utód-jelölté. Neki magának is ambicziója volt, hogy itt éljen a tudományos élet központjában, az állandó személyes érintkezéssel is fokozza munkássága hatását s szélesebb körben, nagyobb hallgatóság előtt adhassa elő tárgyát. Némi nehézségek leküzdésével sikerült is ezt a czélját elérni oly formán, hogy egy helyett két irodalomtörténeti tanszéket szerveztek s ezek egyikére Riedl Frigyest, másikára pedig Széchyt nevezte ki a király ép egy évvel ezelőtt. Széchy felköltözött a fővárosba és megkezdte itt egyetemi előadásait. Ekkortájban mutatott be részleteket teljesen elkészült s sajtó alatt levő munkájából, Balassa Bálint életrajzából. Ennek megjelenését azonban már nem érhette meg. Foglalkozott még egy másik tervvel is, amelyet ha végrehajthat, ez talán élete legmaradandóbb alkotása lett volna: meg akarta írni egységesen a magyar irodalom történetét a Franklin-féle nagy «Egyetemes irodalomtörténet» számára. Szóval tele volt tervekkel a lelke, munkakedve életkora haladtával mind erősebb lett. Tervei végrehajtásában azonban megakadályozta az ősszel kezdődött betegeskedése és most bekövetkezett halála, mely általános részvétet keltett különösen irodalmi és tudományos körökben, ahol sok tisztelője és jóbarátja volt. Özvegye, Lorencz Jozefin, ismert irónő mellett ott van gyászolói sorában 82 éves ősz atyja is. Olyankor halt meg, amikor még munkái szellemére nagy szükség lett volna; halála tudományos életünknek nagy vesztesége, melyet csak a maga után hátrahagyott szép szellemi örökség enyhít. kulturális és jótékonysági alapítvány örökíti meg nevét, akik pedig bárminemű összeköttetésben voltak vele, tisztelettel fogják emlegetni halála után is. Fiatal korában a «kávéforrás» írói társaságához tartozott, ahonnan a mai irodalom és sajtó egész sereg vezető embere került ki. Bródy Zsigmond akkoriban mint magyar költő szerzett ismert nevet, csakhamar azonban a neki sokkal inkább megfelelő publiczisztika terére lépett s mint az akkori Deák-párti sajtó czikkírója s bécsi lapok levelezője működött. Egy időre át is költözött Bécsbe s onnan érdekes politikai tudósításokat és tárczaleveleket küldött a pesti lapoknak. 1860-ban «Pannónia» czímmel német havi folyóiratot adott ki, amelyben a magyar irodalmat igyekezett a német közönséggel megismertetni ; ebbe maga is sokat fordított, egyebek közt Jókainak több regényét. Bécsből hazatérve, a «Magyar Sajtó» belmunkatársa lett, 1869-ben pedig a «Pesti Napló»-hoz ment át. E mellett élénk tevékenységet fejtett ki a hatvanas években a zsidók magyarosítása és emanczipácziója érdekében. A pesti zsidó hitközség megbízásából magyar egyházi énekeket is írt. 1872-ben Tóth Vilmos belügyminiszter kinevezte miniszteri titkárrá, de a hivatalos foglalatosság nem igen volt kedvére való , csakhamar visszatért a hirlapiráshoz. Megvette a «Neues Pester Journal» czimű német lapot, előbb egy társával együtt, később 1879-től fogva teljesen az ő tulajdona lett. Ez a vállalkozása nagy sikerrel járt s megvetette vagyonossága alapját. A lap rendkívüli módon föllendült, a németül beszélő, de hazafias érzésű kisebb polgárság legkedveltebb lapja lett s országszerte igen elterjedt. Bródy Zsigmond ügyes, a közönsége ízlését és kívánalmait jól értő újságíró volt, mindig el tudta találni azt a hangot és modort, ahogy közönségével beszélni kell s ez magyarázza meg lapjának nagy sikerét. Évek során át szerzett vagyonát aztán jól fel tudta használni a köz érdekében is. 1890-ben, ötvenedik születése napja alkalmával közel 200,000 koronára rúgó alapítványokat tett, így 40,000 koronát adott a hírlapírók nyugdíjintézetének, ugyanannyit az akadémiának, arra a czélra, hogy az összeg három évi kamataiból jutalmazzák meg az ez idő alatt megjelent legjelesebb magyar publiczisztikai munkát. Alapítványait megkétszerezte ezüst lakodalma alkalmával, egyebek közt lapvállalata alkalmazottai számára nyugdíjintézetet alapított 200,000 korona adománnyal. Mikor feleségét elragadta a halál, akkor tette legnagyobb alapítványát; mintegy negyedmillió koronával megalapította a Bródy Adél-gyermekkórházat. Végrendeletében is összesen 820,000 koronát hagyott jótékony czélokra. Különösen a hetvenes években élénk részt vett a főváros közigazgatási ügyeiben, mint a városi közgyűlés egyik tekintélyes tagja. Főleg a Terézváros mozgalmaiban szerepelt sokat. A közjótékonyság s a hírlapirodalom terén szerzett érdemeiért a király kinevezte a főrendiház örökös tagjává. Az utóbbi években azonban márritkán jelent meg a főrendiház ülésein, mert sokat betegeskedett s az év nagy részét a délvidéken töltötte. Halála nem jött váratlanul azok számára, akik állapotát ismerték. Munkás, sikerekben gazdag élet ért véget halálával, s érdemes, kiváló egyéniség tűnt el közéletünkből. Eltinger fényképe: BRÓDY ZSIGMOND. BRÓDY ZSIGMOND. 1840 1906. Német nyelven írt bár, mégis magyar hirlapíró volt Bródy Zsigmond s halála a magyar sajtónak vesztesége, nemcsak azért, mert Budapesten működött s a magyar élet képét tükrözte lapjában, hanem azért is, mert magyar érzés és hazafiság vezette tollát. Hosszabb idő óta háttérbe vonult ugyan a közszerepléstől, de elvonultságába is elkísérte őt a köztisztelet, melyet hirlapirói munkásságával és humanisztikus áldozatkészségével szerzett. Egész sor nevezetes VASÁRNAPI UJSAG. 33" A TANAR. Irta Szemere György. Ilona grófnő és Werner úr, a nevelő játszottak együtt Ervin gróf, a majoresko és miss Sanders, a finishing governess ellen. . . . Play! . . . Fifteen! . . . Thirty! . . . Advantage in . . . Hona grófnő megbotlott egy labdában és elesett. Werner úr ijedten ugrott hozzá és megfogta a kezét. A karját is egy kicsit. Fölsegítette. Piros lett, mint a főtt rák és elfelejtette a grófnő kezét elereszteni. A fényes szemű mágnásleány csodálkozva nézett reá, mintha tájékozódni akarna, mi történt vele. Aztán hirtelen vérszínbe borult az ő arcza is; szenvedélyes haraggal kirántotta keskeny kezét a férfi izmos markából. — Mit csinált ?! A nevelő roppant zavarba jött. Elsápadt és lesütötte szemét. Bocsánat, — dadogta kínosan. Mit csinált velem ? — ismételte a leány remegő hangon és ezer ellentétes érzelem hatása alatt megcsurrant a szeme. Werner ráemelte szemét és a büszke, villogó leányszemben csillogó könny láttán minden vére szivébe szaladt. Sápadt lett, mint a halál. — Sír?... Ilona grófnő elfordult és lehajtotta büszke rage-fejét. - Óh, mit csinált velem ? — kérdezte harmadszor is. A nevelő érzékei zsongani, káprázni kezdtek. Lelke valami földöntúli, csudálatos fényhatásba veszett bele. Agyát elszédítette az a hatalmas fajfentartó mámor, az emberiség legősibb természeti joga: a szerelem. — Szeretem susogta önkívületében. — Szeretem, szeretem — ismételte háromszor is. Ervin, a gimnazista gróf türelmetlenkedni kezdett a játék félbeszakítása miatt. — Nevelő úr, kérem, mit csinálnak maguk ott? . . . Ilona, play! A grófnő kezéből kicsúszott a labdaütő, sarkon fordult és szó nélkül távozott a játszótérről. — What's the matter ? — kiáltott utána s egyben utána is szaladt miss Sanders a goerness. Nem tudom— válaszolt a leány — valami nagy... valami csudálatos dolog történt velem . . . II. Werner úr szobájába ment. Magára zárta az ajtót és a tükörbe nézett. Szeme égett, ajka remegett . . . Kezét magasra emelte és összekulcsolta. Aztán a pamlagra vetette magát és sírt. Egy cselekedete sem volt öntudatos; mozdulatai, mint az alvajáróé, kit egy rejtélyes hatalom szuggesztív ereje mozgat ide-oda . . . Elaludt. Mire felébredt, már egyensúlyban voltak érzékei. Egy pillanatig elgondolkozott, nem álmodott-e, aztán magába szállott és mozgásba hozta józan, logikus agyveleje kerekeit. Alig egy órai önkritika után rájött, mi a teendője, mit parancsol férfias becsülete és lelkiismerete. Feketébe vágta magát és jelentkezett az öreg grófnál. — Méltóságos gróf úr, köszönöm irányomban tapasztalt kegyességét, de kötelességem máshova szólít: tisztelettel kérem elbocsátásomat. Guido gróf nagyon szerette a férfiasan szerény, művelt nevelőt, hirtelen felmondását nem tudta mire magyarázni. Mi lette, Werner ? — Fontos családi ügyek . . . ... Amint kilépett a gróf fogadószobájából, szemben találta magát Ilona grófnővel. Lesütötte szemét. A leány ránézett, nyíltan, hosszasan nézte, aztán révetegen az ablakhoz andalgott s zongorázni kezdett az üvegen. Wernernek egy pillanatra gyökeret vert a lába, de hamarosan erőt vett magán, bátran. Uher fényképe. SZÉCHY KÁSTOLY.