Vasárnapi Ujság – 1906
1906-01-28 / 4. szám - Egy munkásjóléti intézményről (képekkel) 64. oldal / Hazai táj- és néprajzok; közintézetek; népszokások; műtárgyak
64 VASÁRNAPI ÚJSÁG. tért meg a pataki temető sűrű lombjai alá, sok szép és drága emléket közölt velem az életéből. Elragadtatással beszélt Petőfiről, ki a szóban forgó látogatása alkalmával már az ő vendége is volt, — ekkoriban lévén ők új házasok. Boldogan említé, hogy a költő megdicsérte a «szép asszony főztét.» A lakásukon töltött este — mint mondotta — finom és kedélyes társalgás közben telt el. Pálkövi társaságkedvelő, elmés, víg kedélyű házigazda volt. (Később a fogságban búslakodó rabtársainak borús napjait is derűsekké tudta tenni.) A társaság központja azonban Petőfi Sándor volt, kinek ragyogó szelleme, rózsás kedve minden jelenlevő lelkét a jókedv sugaraival aranyozta be. Lelkesülten beszélt Júliájáról, kinek látogatására indult az «Ígéret földére», kit azonban — sajnos ! — nem volt szabad látnia az esküvő napjáig, szeptember 8-áig. A barátok kocczintásra nyújtott poharai visszaterelték figyelmét a most sem épen barátságtalan környezetre s a nem épen mostoha jelenre. S amily mértékben fogyott a Királyhegy leve, olyan mértékben, vagy talán még rohamosabban növekedett a jókedv. — Ha meghalok, a síromra is hegyaljai furmintot ültessenek ! — végrendelkezék a költő. — Annak lenne még csak tüzes a leve! — válaszolt Pálkövi. Petőfi ez estén — amire ritkán szánta el magát vígan dalolt, majd bordalokat szavalt, anekdotázott. Éjféltájban Pálköviné már el akarta hagyni a társaságot, de Petőfi ellenezte, mondván: — Nem addig van a, kedves húgomasszony ! Egyszerre szakadjon majd vége mindnyájunk mulatságának! Nem is lett vége a vigasságnak, csak jóval éjfél után. Petőfi másnap reggel elbúcsúzott Pálköviéktől. Marasztották ugyan az iskolai vizsgálatokra, de ő kinyilatkoztatta, hogy nagyon siet Szathmár felé és mint mondá nem is szereti látni az «állatkínzást.» Sárospatakról Sátoraljaújhelyre kocsizott Kazinczy Gáborhoz. Miskolczy Simon János: BÁLI ÖLTÖZÉK. 7. SZÁM. 1906. 53. ÉVFOLYAM. EGY MUNKÁSJÓLÉTI INTÉZMÉNYRŐL. Az egyesülésben rejlő hatalmas erőnek és a nép jóléte érdekében kifejtett czéltudatos munkának egyik legeredményesebb és a maga nemében páratlanul álló példáját szolgáltatja a Magyarországi munkások rokkant- és nyugdíj egyesülete, melyet 112 nemes gondolkodású munkás alakított meg Budapesten 1893-ban. A tagok és a Kölber Alajos kocsigyáros elnöksége alatt működő vezető férfiak lankadatlan akaraterővel küzdöttek a félreértéssel, a közönnyel és részakarattal s ennek köszönhető, hogy van hazánkban egy nagyon is jelentékeny munkásjóléti intézmény, mely a napi politika ádáz tusáitól érintetlenül, egyedül csak azért fáradozik, hogy az ipari és kereskedelmi alkalmazottak ne csak betegségük esetén részesüljenek segítségben, hanem biztosítva legyen megélhetésük akkor is, ha baleset, betegség, vagy aggkori gyöngeség következtében elveszítették legdrágább és egyetlen kincsüket: munkaképességüket. Amíg más előrehaladottabb és kedvezőbb életkörülmények között levő államok törvényhozásilag gondoskodnak a rokkantak és aggok ellátásáról, addig nálunk a törvényhozás még egyáltalában nem is foglalkozhatott e legfőbb szociális kérdés megoldásával. Azért is a munkások nagyon helyesen tették, hogy ezen életbevágó társadalmi kérdés megoldására a saját erejükből törekszenek. S amint az elért eredmény mutatja, nagyon helyes úton járnak, olyan helyes úton, mely kell hogy alapjául szolgáljon majdan ez ügy törvényhozási rendezésének. Ezen legjelentékenyebb munkásjóléti intézményünk 13 évi fennállása után ma több mint 32 ezer ESTÉLYI ÖLTÖZÉK. FRANKLINT JELENET A «LEÁNYKA» CZIMŰ OPERETT II. FELVONÁSÁBÓL. Sorger fénykefe.