Vasárnapi Ujság – 1907
1907-08-04 / 31. szám - Petőfi. Halála évfordulóján. Zuboly 625. oldal / Élet- és jellemrajzok
31. SZÁM. 1907. 54. ÉVFOLYAM. VASÁRNAPI ÚJSÁG. 625 nak tűnt fel. Ha visszautasítás történt, — és most csodálta, hogy valaha is kételkedett benne, — akkor a titok kulcsát ő tartja a kezében és Bellemont dombjai egyszerre fölragyogtak, nem a napnyugtától, hanem a hajnaltól. Ő volt EtZj cl ki ingadozott és elejtette az alkalmat és az az öröm, mely most melegíti keblét, bizalmas benlakó lehetne már azóta, ha elkapta volna első fellobbanásában. Talán ebben a pillanatban történt, hogy egy öröm, a mely épen próbálgatta szárnyait Gerty szivében, a földre hullott s ott csöndesen elterült. Gerty csak ült, ránézve Seldenre, gépiesen ismételve: Nem, őt sohasem értették meg. És ugyanekkor ő maga, mintha a kijózanodás erős fényének közepében állott volna. A kis bizalmas szoba, ahol egy pillanat előtt a gondolataik a könyökükkel érintették egymást, akár a székeik, barátságtalan nagyra nőtt, elválasztva őt Seldentől a jövő új látományának egész hosszában és ez a jövő végeérhetetlenül nyúlt el, amint az ő magányos alakja fáradtan küzködik rajta be, mint egy pont a magányban. Csak kevesek előtt mutatja magát olyannak, amilyen, és te ezeknek egyike vagy,hallotta a Leiden szavát. És aztán: - Légy jó iránta, Gerty, ugye, az leszel? Meg van benne az, hogy azzá legyen, aminek hiszik, ugye segíteni fogsz neki azzal, hogy a legjobbat fogod róla hinni? Ezek a szavak úgy ütődtek Gerty agyához, mint egy olyan nyelvnek a hangjai, amely messziről ismerősnek tetszett, de közelebb érve érthetetlennek bizonyul. Seiden azért jött hozzá, hogy Lilyről beszélgessen vele, — ez az egész. Egy harmadik is volt jelen a lakomán, melyet Leiden számára rendezett és ez a harmadik elfoglalta az ő helyét. Megpróbálta figyelemmel kísérni, amit Leiden beszélt, kivenni a maga részét a beszélgetésből, — de minden oly értelem nélküli volt, mint a hullámok zúgása az alámerülő fejben és Gerty érezte, amit a megfulladó érez, hogy alámerülni semmi a vízszinen maradásért való küzdelemhez képest. (Folytatása következik.) PETŐFI. (Halála évfordulóján.) Valamennyi költőt népszerűségben megelőzve, halhatatlanságában és szeretetünkben egyre erősebben virul a Petőfi alakja. Az újságokban hálás feladat a vele való foglalkozás, mert a közönség szeretettel olvas róla, az irodalmi körökben pedig egyenesen divat lett a Petőfi-kultusz. Mi okozza vajjon ezt a nagy lelkesedést, mely elfogultságnak is nyugodtan volna nevezhető. A versei talán ? Avagy életének kalandossága és megható vége ? Vagy talán fiatal kora, mely elömlik verseinek minden során ? Olyan kérdések, melyek elől kitérhetünk és nem is, ahogyan vesszük őket. A tény azért változatlan marad: Petőfi sokkal népszerűbb ma, mint költői sikerei tetőpontján volt. Népszerűbb és hatása is egyetemesebb, mert jóval többen olvassák, mint hatvan év előtt. Sőt valójában csak most kezdik ismerni, mert az a társadalmi réteg, melyből ő kivált s amelynek politikai jogaiért küzdött, most van a kulturálódás amaz útján, mikor nem nélkülözheti az erkölcsi ideálokat és azok megtestesítőit sem, kik képzeletében bálványok gyanánt élnek. Kétségtelen, hogy Petőfi egyéniségének megvan ez a nagy hatóereje a mai társadalomra. Nem hisszük, hogy csupán versei, idegondolva a legszebbeket, akár hányatott élete vagy korai halála okoznák ezt. Nem ő az egyedüli, aki szép verseket irt; író és költő társa is van sok, kik nagyobb próbák után jutottak nagy nehezen és jó későn némi tűrhető élethez s a szép halálban is volt része egyiknek-másiknak, kikkel szemben mégsem él szeretetünk azzal az őszinte közvetlenséggel, mint vele. Mi tehát az a halhatatlan rész benne, mely ötvennyolcz évvel halála után egyetemesebb tiszteletet és csodálatot támaszt iránta, mint amiben kora részesítette? Azért jogosult ez a kíváncsiság, mert Petőfi nagyságának mivoltához és erejéhez kellene megadnia a magyarázatot. Egy átalakulásban levő időszak vihara hajtotta őt a közéletbe, olyan tulajdonságokkal, mint a prófétát az ő hivatása. Szereplésének első éveiben azonkívül, hogy gazdaggá tette a magyar lírát néhány versével, működésének társadalmi és politikai jelentősége alig vág mélyebb nyomokat. Az ismeretlenségből az irodalmi nyilvánosság középpontjába került Petőfinek az egyénisége áll ekkor előtérben, melyet érdekessé tesznek jellembeli tulajdonságai és kiváló talentuma. Szilaj temperamentum, daczos jellem, de kiválóan becsületes lélek, kinek sem szilajsága, sem daczossága nem fakad az erkölcsi rend megsértéséből. Honnan szerezte, kitől tanulta, nem tudjuk de a negyvenes évek szereplő egyéniségei között olyan abszolút szigorú erkölcsi elvei, mint Petőfinek, egynek sincsenek. Nyilvánvalóan isteni adomány ez a tulajdonság is az emberekben, mint minden olyan képesség, mely nagyszerűségénél fogva csodálattal tölt el. Az erkölcsi törvények mély átérzésével és a belőlük eredő szellem szenvedélyes kultuszával nyilatkozik meg Petőfi élete azokban az években, mikor a politika eseményei a nagy változások közeledését még nem éreztetik. Egészen érthető tehát, hogy Petőfi, az abszolút erkölcsi lény és megalkuvásra, féligazságokra és félmorálra hajló kora között az összeütközések állandóak. A negyvennyolczas mozgalmaktól kezdve szemünk előtt alakul Petőfi személyében az embertípusnak az a legnagyobb és legszebb példánya, mely látványosságnak is a legmegragadóbb, de példának is a legritkább. Petőfi a forradalom két esztendejében, jóval több, mint lírai vagy hazafias költő. Agitátor elsősorban, mert mindama tulajdonságok, melyek jellemét és szellemi irányzatát dominálták, arra valók voltak, hogy nagy társadalmi reformoknak váljék apostolává. Értékességét minden nagy embernek az határozza meg, hogy az általános jólét szolgálatában, milyen eredményekkel és tulajdonságokkal dolgozott. Petőfi, a versíró, majdnem hatodrendű ember ebből a szempontból Petőfi, a moralista mellett. És ebben a mivoltában csodálatra méltóan nagy és nemes példánya ő az emberiség történetének. Különösen nagy pedig a mi históriánkban, mert az elnyomottak ügyét és a haladás érdekét egyéni léte czéljává, örömévé és gyászává senki sem tudta hozzáfoghatóan életproblémává emelni. Azok s tündöklő erkölcsi tulajdonságok, melyek az apostolok lelkét alkotják, sértetlenül, romlatlan mivoltukban éltek benne is, mint a legnagyobb emberi erények. Apostol volt, azaz : nem a maga, hanem az emberiség javára élt s egy olyan társadalom előkészítésén dolgozott, melyben otthonosan és jól érezte magát az élet valamennyi számkivetettje. Csupán az volt még hátra, hogy cselekedeteiben végső következésig bizonyságot adjon hitének őszintesége mellett. Ez is megtörtént. Meghalt elveiért, nyomorban gazdag, zaklatott és küzdelmes élet után. Ezzel ki is merült Petőfi egyéni léte, vagyis, ami benne halandó volt. De a halhatatlan rész, mely a nagy moralisták emléke gyanánt fenmarad, ötvennyolcz év alatt egyetemesebbnek és mélyebbnek látszik hatásában, mint valaha. Ez az ötvennyolcz év megrongálta és összetépdeste sok egykori kiválóság feje köré vont diszkoszorút, úgy hogy ma nem nehéz meglátni cselekvésük indokaiban azt a pontot, melyet nagyravágyás, szereplés, féltékenység, gőgösség, hatalomvágy vagy a sikerszomj hozott létre. Emberi közönségességek ezek, melyek bárminő óriás arányokban homályosítják el a társadalom életét, jogot adnak rá, hogy elforduljunk tőlük olyan gyönyörűségek felé, minők a Petőfi-féle nagy lelkek szemléletével tárulnak elénk. Ez a gyönyörűség illeti meg ma is Petőfi olvasóit, mert maguk előtt látnak egy igaz embert, egy olyan apostolt, ki a nemzet egyetemének javát előbbre tartotta a maga privát czéljainál. Az Új Magyarország határára zökkent korszaknak ennélfogva ő az élő lelkiismerete. Nagyobbat, szebbet és erkölcsi épségben maradandóbbat fajunk ezer év óta alig produkált. Tisztességet magunkénak neveznünk s egy életre való vigasztalással kárpótolhat az a tudat, hogy olvashatjuk őt s eleven szemléletét kapjuk műveiből egy olyan etikai tökéletességnek, minő évezredek alatt alig egy-kettő terem. Versei fölött áthalad majd az idő későn, esetleg korábban, nem tudjuk. Az az egy biztos azonban, hogy a bűvészi képesség legnagyobb csodája sem óvta még meg a költőket az elavulástól. Petőfit sem ez tartja a mai idők eleven szeretetében. Hanem az, hogy az emberi KÉPEK A BUDAPESTI DINNYEPIACZBÓL.