Vasárnapi Ujság – 1908
1908-03-15 / 11. szám - Márczius tizenötödike M-th K-n 202. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyuak
202 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 7. SZÁM. 1 !(0S. 55. ÉVFOLYAM. MÁRCZIUS TIZENÖTÖDIKE. z CSAK EGY kalendárium! dátum egyebütt, de nekünk egy varázsszó, melytől, mikor kiejtik, egyszerre megváltozik minden. Egynek így, másnak amúgy. Nehéz ágyúszekerek dübörögnek az utczákon (pedig csak a villamos vaggonok), jurátus-kardok csörömpölnek s kürtszó hallatszik a hegyek közül, itt-ott hadisátrak fehérlenek, pedig azok csak szárításra kitett fehérneműek, rejtelmes zúgás támad az erdőkből s bömbölve, neki szilajodva rohannak medreikben a folyamok . . . Vagy másik képet szöktet eléd a varázsige. Egyszerre pirkadni kezd az ég alja Keleten, kibukkan a nap s verőfény önti el a természetet ... A fák rügyezni kezdenek, a föld nagyot lélegzik és minden rége mozogni kezd... Szóval csodás ünnep nálunk a márczius tizenötödike. A jó keresztény meggyón évenként egyszer és azt hiszi, hogy megint ártatlan és újra kezdheti a bűnlajstromot s a lankadó magyar belemártogatja lelkét évenként egyszer a márczius 15. emlékeibe és azt hiszi, hogy megint erős és újra kezdheti a gyengeségeket. A «Vasárnapi Újság» sokszor leirta már e nap eseményeit, melynek a hatvanadik évfordulójához értünk. Sok új és új adatot hoztak felszínre e leírások egyik-másik szemtanú után. De most már megszűntek a «jelen voltak». Akik akkor ujjongtak Pest utczáin, azok immár csendes emberek a temetőkben. Hiszen a fák is öregek már, melyek mint csemeték suhogtak akkor bele a múzeum előtt a Petőfi Sándor szavallatába. Minthogy ez évről-évre megújuló leírásokba most már alig tudnánk új színeket vegyíteni, nem lesz érdektelen, ha nagyjában vázoljuk, miként következett be márczius 15-ike. A párisi forradalom híre márczius 1-én ért, Pozsonyba. Nyolcz napig jött, még akkor nem volt telegráf. Kossuth egy perczet se késett, e hírre legott beterjeszté a felelős kormányról szóló indítványát, melyet a követek többsége márczius 4-én elfogadott. . . A ravasz főrendek azonban (mert taktika már akkor is volt) egyenkint elszállingóztak Bécsbe, hogy ne lehessen ülést tartani. Ha nem isten volt hova menni, vissza is fordultak nyomban, mert Bécsben beleszaladtak egy kis parázs forradalomba. Már pedig az összes sportok és mulatságok között ezt szeretik ő méltóságaik a legkevésbbé. így aztán, nolens volens, vissza kellett térniök Pozsonyba, s Isten neki, meghajolni a Kossuth akarata előtt, elfogadták a javaslatot s márczius 15-ikén küldöttség vitte a királyhoz Bécsbe. Ezeknek az időknek a bizonytalan és lassú közlekedési viszonyai okozták márczius tizenötödikének dicsőségét. A pesti ifjúság semmit sem tudott a pozsonyi diétán történtekről, Kossuth sikereiről és a főrendek beadott derekáról (az akkori derekak még nem hajlottak olyan könnyen). Magukra hagyatva, türelmetlen hevességgel tanácskoztak a reformokról s elhatározták, hogy a franczia forradalmi lakomák mintájára egy nagy népgyűlést és lakomát rendeznek márczius tizenkilenczedikén a Rákosmezőn. A programmot is megtervezték. Lesznek beszédek. Lesz ökörsütés. Petőfi egy alkalmi verset ír, melyet maga fog elszavalni. Végre pedig a nép megállapodik a kívánalmak iránt és pontokba önti azokat. Az öregebb államférfiak közül Klauzál időzött akkor Pesten s figyelemmel kisérvén az ifjúság mozgalmát, nagy aggodalmakba esett, hogy az ifjúság messzebb találván menni a követelésekben, mint kellene, veszélyezteti azt a kevesebbet, amit tényleg el lehetne érni. Valamit tenni kellene! Tanácskozott is e végett Fényes Elekkel. De hát mit tehessenek ? Az ifjúság élén Petőfi állt. Annak a neve pedig erősebben fénylett, mint az övék. Klauzál okos ember volt, jó hazafi, aki nem pihen, ha jót vél cselekedni. Kieszelte a módját, mit kell cselekednie. Értett egy kicsit a pszichológiához is. Látszólag helyeselte a rákosi lakomát és felajánlta nekik az előkészületekre, tanácskozásokra az Ellenzéki Kör helyiségeit. (Hadd dolgozzanak a szeme előtt.) Azok gyanútlanúl, lelkesedéssel fogadták. (Boltomban vagytok már, — gondolta Klauzál.) Ettől kezdve beköltözködtek az Ellenzéki Kör helyiségeibe s ott írták a meghívó leveleket, ott tárgyaltak szállítókkal, korcsmárosokkal, mely lázas munkálkodás közben úgyszólván észrevétlenül praeparálta Klauzál a vezéreiket. Jó volna, kedves uram öcséim, ha előbb önök gondolnák át azokat a pontokat, mert sok szem többet lát, de sok szál kevesebbet határoz. Jó volna azokkal már készen menni Rákosra. Az ám. Csakugyan. Ráálltak gyanútlanul. Irinyi József megtette az indítványt, mire az ifjúság szövegező bizottságot küldött ki, Petőfi, Irinyi, Jókai, Vasvári és Bulyovszky Gyula személyében. Csináljanak mindent maguk a fiúk. Meg is csinálták. Könnyű volt. Hiszen nem kellett kigondolni semmit, a kívánalmak a levegőben röpködtek, nem kellett őket kisajátítani, mindenkiéi voltak. Ha mutatkozott nehézség, az abban állt, hogy mit kell kihagyni? Melyik tizenkét kívánság a fontosabb ? Még aznap nyélbe ütötték a tizenkét pontot s másnap, márczius 12-ikén, egy értekezleten előterjesztették. Az értekezlet elfogadta az egészet, de minthogy a nemzeti bank kimaradt, azt pedig nem lehetett elengedni (mert a szabadsághoz nem árt egy kis aprópénz), a kilenczedik pontból kitörölték az egyenlőség alapján álló népképviseletet (Micsoda értékek lehettek ott, ahol ilyen volt a kiselejtezett lom is ?) és a nemzeti bankot tették helyébe. Mindez peticzió alakjában terjesztessék az országgyűléshez. A pontozatok, melyeket Jókai az Irinyi szövegezéséből öntött át népszerűbb alakba, gyorsan szivárogtak ki a lakosság közé. Pest még kis város volt; az intelligenczia úgyszólván egy csomóban lakott és mindjárt értesült mindenről. A lateinerek lelkesedtek, a benszülött polgárok mint látványosságot fogták föl a tavaszi napfényen özönlő tömegeket, kik megéljenezték az utczákon mutatkozó Petőfit, vagy a szép Herr von Vasvárit, kinek gyertyaszál termetét, nagy homlokát, villogó fekete szemeit sok úriasszony és kisasszony nézte epekedéssel. — A császár kezei hosszúk, — mondák a budai spieszek, — ebből még baj is lehet. A helytartótanács öreg tagjai, Odry, Nyéki nagyságos urak, kik lejártak kávézni Budáról a «Török császár»-ba, fitymálva mosolyogtak: — A császár kezei be vannak csukva, nem lesz a dologból semmi. De a közönség fittyet hányt a százados történelemnek, a hagyományos bécsi kéznek, a keserű tapasztalatoknak. Csodálatos erős hit férkőzött a szívekbe, hogy valami nagy dolog silhouette-je rezeg a levegőben. Senki sem látta, de mindenki érezte. Mindenki arczán öröm ült. A pipereüzletekben nemzetiszínű kokárdákat varrtak. A Pilvax, hova ismét vissza kezdtek szállingózni a Nemzeti körből, mint a medvék a saját barlangjukba, reggeltől estig tele volt, mint egy búcsújáró hely. Az emberek azt mondták, hogy egy kis szabad friss levegőt mennek oda szívni, pedig ott csak pörköltkávé szag volt, de az is jól esett a tüdőnek e nevezetes helyen. Az ifjak ellenben nem voltak jó kedélyben. A hályog kezdett leesni a szemeikről. Nini, hiszen az Ellenzéki Kör voltaképen megcsinálta a tizenkét pontot. A kérvényt megszerkesztette az országgyűléshez, mit keressünk hát mi ezentúl a Rákoson? Hiszen a programmunkat elsajátította Klauzál! Vagyis a magáét csempészte be nagy furfanggal. No ugyan szépen becsapott bennünket! Emiatt szemrehányást tettek Fényesnek, az Ellenzéki Kör alelnökének, aki védte magát, hogy őt Klauzál ijesztette meg az ifjúság czélzatai iránt, s az ő terve volt a kör helyiségeibe édesgetni be a cselekvő ifjúságot, elpanaszolta, hogy ő maga se érti Klauzált. Miért mondta, hogy az ifjúság mozgalma aggályos, mikor úgyszólván ő maga csinálta meg belőle a pontokat, meg a kérvényt? Mit nem akart hát? Mitől félt? Hiszen Rákosra már nem maradna egyéb, csak az ökörsütés. A sült ökör pedig még soha fel nem öklelt senkit. Néhányan, a mérgesebbek, magát Klauzált keresték fel márczius 12-ikén és megtámadták, hogy gyanús okokból eltapintatozza a tizenkilenczediki rákosi ünnepüket. A diplomata Klauzál kivágta magát: — Nem értem önöket, kedves barátim, akik a főrendiház halasztási manőverei ellen álltak talpra, most azért neheztelnek, hogy valami előbb csináltatott meg, mint ahogy tervelték. Önök vasárnap lettek volna készen a Rákoson, most pedig, ha például holnap megtartanák a népgyűlést, már kedden készen lehetnénk. Öt nap is nagy idő lehet nagy időkben. Az ifjak, akik támadni jöttek, arra hagyták magukat kapaczitálni, hogy tűzessék ki hát a népgyűlés az Ellenzéki Körbe márczius 14-ikére délután három órára. Meg is jelentek a plakátok ilyen értelemben, de a Pilvaxban keserű szavak hangzottak az eljárás ellen, melynek az volt mindig a reframje, hogy Klauzál elsikkasztotta márczius tizenkilenczedikét. A vékony, nyurga, ünnepélyes Irányi Dániel a kamarilla ellen tartott egy kirohanást, Vasváry Pál ellenben arról érvelt, hogy most már egyenesen a királyhoz kell felvinni a tizenkét pontot, nem az országgyűléshez. Mit beszéljünk mi a lábakkal, mikor a fejjel is lehet? Még sokkal ingerültebb lett volna a hangulat, ha Petőfi véletlenül nem marad ma otthon, hogy a tizenkilenczedikére igért költeményt megirja. Csak este későn készült el vele s türelmetlenül várta haza Jókait, akivel közösen laktak, hogy felolvassa neki. Juliska még fenn volt, mikor Jókai léptei az előszobában hallatszottak, magyar pillangós főkötőt varrt a lámpa fölé hajolva, csak a «legszeretettebb anya» aludt csendesen a másik szobában. (Petrovicsné épen látogatóban volt a dohány-utczai lakásban.) Petőfi átment Jókaihoz s felolvasta neki a még impulumban levő «talpra magyar»-t, mire az elragadtatva a nyakába esett. — Kár, hogy a rákosi ünnepélyből már nem lesz semmi. — Hogy-hogy? — riadt fel Petőfi. Jókai elbeszélte a legújabban történteket, hogy a népgyűlést már holnap megtartják az E