Vasárnapi Ujság – 1909
1909-05-16 / 20. szám - Az ezeregyéj mesevilágából (képekkel). Gróf Vay Péter 405. oldal / Általános nép- és országisme - Tavasz a fővárosban (6 kép) 20. szám / Időszerű illusztrácziók - Tavaszi reggel. Jelfy Gyula fölvétele 20. szám / Népviseletek; genreképek - Teknővájó czigányok (3 kép) 20. szám / Népviseletek; genreképek - A magyarországi reformátusok székháza az Abonyi-utczában 20. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Hazaiak - A postás altisztek és szolgák országos egyesületének háza a Bálint-utczában 20. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Hazaiak - A VII. kerületi főgimnázium új épülete az István-úton 20. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Hazaiak - Részletek az Alhambrából (8 kép) 20. szám / Táj- és úti képek; épületrajzok, Külföldiek - Hadi automobilok az angol hadseregben (3 kép) 20. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Háziipari tanfolyamok Hajduhadházon és Jászberényben (3 kép) 20. szám / Természettudomány; ipar; gazdaság - Csoklyai Fényes Annuska; a Király-színház gyermekprimadonnája 20. szám / Vegyes tárgyúak; illusztrácziók elbeszélésekhez; költeményekhez; térképek; hasonmások - Lady Ernestine Hunt; az angol hadsereg hadnagya; s a női csapatok egyik vezére jelentést fogad egy női káplártól 20. szám / Vegyes tárgyúak; illusztrácziók elbeszélésekhez; költeményekhez; térképek; hasonmások
20. SZÁM. 1909. 56. ÉVFOLYAM. megfelelő művészetet teremtett. Az Alhambra így épült fel a muzulmánok káprázatos Walhallájává. Gróf Vay Péter: GORÖGOK NYILAS AMORA. Édes szerelem, bolond kis kölyök, Görögök nyilas Amora, Ne bánts, ne lelkesíts, ne biztass, Én megmondtam siheder fővel: Nem leszek a rabod soha, Ne tedd kis kezed a szivemre, Hisz úgy dobol, majd megszakad, De nekem tilalom az édes, Ne bánts, vedd el a kezedet, Nekem többé már nem szabad, Ne bántsd az én beteges szívem, Elég baj lőtte rá nyilát. Megvert az igazságos Isten, És belebotlottam magamba, És kikaczagott a világ. Édes, mosolygós kis pajtásom, Görögök nyilas Ámora, Tudod-e, mit tesz az minálunk, Mikor sírva, lehajtott fővel Azt mondjuk halkan, hogy: Soha? Oláh Gábor. Én lettem a fő fő javas, én bájolok, bűvölök, Napkeltekor fényes karddal fehér lovat én ölök. Gyúl az oltár, hófehérben tánczot járunk körüle. Pörög a dob, szól a nádsíp, rigó füttye szól vele. Tető alatt forr a katlan, fő a közös lakoma. Jumó isten vidám isten, Jumó papja jó koma. Öröm, áldás ez a vallás, mulatság ily áldozat. Kinek kedve kerekedik, vutkit veszen, sört hozat. Nézzen közzénk Czár atyuska, majd ha útja erre visz, Mén-lá-torra kész örömmel várja minden cseremisz.» Zempléni Árpád. LEVÉLVÁLTÁS. (Cseremisz eset.) I. Pétervárra minapában panasz-levél érkezett: — «Czár atyuska, rossz a pópánk, bírni véle nem lehet. Kétszer kéri nyuszi-adóját, háromszor is beszedi, Kend bal éhen, Czár atyuskánk, ezt sokára engedi. Alázattal alulírott Miklós mester javalom : Kergessük el Avrám pópát, segítve lesz a bajon. Van minékünk istenségünk, úgyis népünk ebbe hisz, Hadd imádja Jumó istent újra minden cseremisz.» Pétervárról nem sokára parancs-levél érkezett: — «Abramovics Ávrám pópa, fel és alá, elmehet. Imádjátok rumótokat, áldozzatok szabadon, Csak adótok fizessétek, a többit nem kutatom.» H. Pétervárra nem sokára ilyen válasz érkezett: — «Köszönjük az engedelmet, küldünk áldást ezeret. Küldünk áldást, küldünk prémet, bőven folyik az adó; Avrám pópát elzavartuk, Moszkvában most házaló. Alázattal alulírott Miklós mester üzenem : Czár atyuskánk érdeke lesz mindhalálig szívemen. A FEKETE VÁROS. REGÉNY. (Folytatás.) Irta MIKSZÁTH KÁLMÁN. — Furcsa Isten teremtései az asszonyok! Tegnap nem kellett Bibók Zsigmond, mikor a hűsége még érintetlen volt az ifiasszony szemében ; most, hogy mással legyeskedett, mindjárt kell. Hát legyen most az ember okos a maguk viselkedéséből. Bibókné a fejét rázta, csak úgy zörögtekzizegtek a pillangós főkötő rézpikkelyei. — Már tegnap is tele volt az én életpoharam keserűséggel, elhiheti a tekintetes úr. Épen csak ez a csöpp kellett, hogy kicsorduljon. Mert nem tudok én a kis házban meglakni zsellérségben, földek nélkül. Több könnyet sirtam én tegnap, mint amennyit Szent Magdolna a mi Urunk Jézus Krisztusnak a sírjánál. Mindjárt elszállt az én jó kedvem, mint az elhessegetett madár, mihelyt megtudtam a szerződés mibenlétét. Görgey a vállát vonogatta. — Arról én nem tehetek. — A tekintetes úr mindent tehet, mert a tekintetes úr hatalma beborít mindent. — Nem tudok rá módot, jó asszony. — Tudok én. Tessék elhivatni a Bibókokat és kimondani a szentencziát, hogy az asszony, már mint én, a földbirtokkal jár. Minthogy pedig a birtok a szerződés szerint a Zsiga kezeiben van . . . Az alispán elmosolyodott s közbevágott: — Nem épület az asszony, édes lelkem, hogy az a földbirtokkal járna. Hogy lehetne olyat kimondani ?— Már pedig én nem zsellérhez mentem férjhez, se koldushoz,— ellenveté az asszony hányaveti hangon, egyik kezét a csípőjére rakva, — birtokos nemeshez mentem, annál is akarok maradni. — Egyszerűen Bibók Zsigmondhoz ment, Zsigmondnak pedig alapjában nem volt földbirtoka, mert az apjáé volt. Úgyde egyetlen fia volt az apjának, — feleselt az asszony, — most pedig hárman vannak arra a csöpp tepertyűre. — Igaz, — incselkedett vele az alispán, kit immár mulattatni kezdett a lehetetlen helyzet, — de ne feledje el, hogy a másik kettőt maga szülte. A másik kettőt, akik most már a sógorai is volnának. — Nem bánom én, akárhogy van is, — szólt a fejét lesütve, némi röstelkedéssel. — Ami van, Istentől van, én nem vagyok az oka, de bolond se vagyok, hogy ne oda álljak, ahol a birtok van. — Épen csak ez az egy nem lehet, — nevetett az alispán, — mert ha olyan ítéletet mondanék, föltéve, hogy jogom lenne hozzá, a, mint nincs, hogy azé az asszony, akihez a birtok jut, akkor aztán igazán nem tudom, hova jutna az ifiasszony. Mert most Bibók Zsigmondnál van a birtok, de ha az ifiasszony Zsigmondhoz akar visszamenni, amit kétségen kívül megtehet, akkor a birtokot rögtön visszaveszi az öreg Vincze, s ha most ennek alapján megint Vinczéhez kívánkoznék, akkor Zsigmond követeli vissza, mint törvényes feleséget. — Az irás irás, azt a macska se kaparja ki többé, — védte az asszony az álláspontját. — Ott pedig az van, hogy Zsigmond kezeli a birtokot, neki engedte át az apja. — Persze, de az ifiasszony nála való maradása volt a föltétel. — Arról az irás nem tud semmit, — vágta vissza az asszony czinikusan. Ez láthatólag kellemetlenül érintette Görgeyt. — De tudok én, — felelte nyomatékkal, összevonván szemöldjeit, — és igen csodálkozom, hogy hajlandó volna nemcsak elhagyni a gyámoltalan aggastyánt, de még gazdai mivoltából is kifordítaná. Csalódtam az ifiasszonyban. Tegnap más formának mutatkozott. Úgy látom azonban, hogy az ifiasszony is csak olyan asszony, mint a többi. Hát már most csak menjen haza és igazítsa el a dolgát a két férjével, mint a többi asszony, úgy, ahogy tudja. Én többet bele nem ártom magamat. AZ ALHAMBRA BÁSTYÁI. RÉSZLETEK AZ ALHAMBRÁBÓL. A GENERALIFFE KERTJEI.