Vasárnapi Ujság – 1912
1912-05-26 / 21. szám - A május 13-iki orkán (képekkel) 419. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
420 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 16. SZÁM. 1912. 59. ÉVFOLYAM. tekkel, egyszerű barna cserép edényben teát hoztak be és két gyönyörű szép rózsaszínű régi porczellán csészét. — Ez a tea — mondotta Csen-Pei — abból való, melyet Pekingből való elutazásomkor a Felséges Magasságtól voltam kénytelen elfogadni. Nagyon átlátszó, gyönge zöldes színű víz volt, melyben egészen kicsiny, keskeny és hosszúkás tealevelek úszkáltak. Olyan erős aroma szállt ki belőle, mint a hervadt virágból. Csen-Pej ivott belőle. — A császári teát— mondotta — bele kell szórni egy hegyi forrás vizébe, miután ez a víz eleven tűzön forrt. Ilyen, a munkások kannájához hasonló teáskannát kell hozzá használni, hogy utánozzuk a régi császárokat, akik hegyi források vizébe szórták a teát, mielőtt ismerték volna a zománcz művészetét. Lehunyta a szemét. Sárga pergament arcza most érzéketlennek, közönbösnek és csaknem alvónak látszott. A mellette térdelő fiú azonban, valami észrevétlen mozdulatnak engedelmeskedve a kagylóhéj pipa helyett cizelált ezüst pipát adott a kezébe. A pipázó terem lassankint megtelt illatos köddel. A tárgyaknak nem voltak már határozott körvonalaik s a falak és a padló szövetei elhalványodott színekkel csillogtak. Csak kilencz violaszín lámpás terjesztett a menyeszetről mindig egyforma világosságot, mert az ópium füstje nehéz és a padló fölött szállong, sohasem emelkedik fel. Felre negyedszer szívta ki a czizelált ezüst pipát ... negyedszer, vagy ötödször ?... Maga sem volt benne biztos. És hányszor szívta ki a barna kagylóhéj pipát ? És hányszor a fapipát ? . . . Nem emlékezett rá . . . Könnyű szédülés vett rajta erőt . . . Egykor Pekingben, majd Párisban is meglehetős rendszeresen élt az ópiummal. Legjobb festményei ebből az időből valók voltak. De ötvenedik évének közeledtekor még az erőteljes embernek is választania kell az ópium és a nő között. Felze nem az ópiumot választotta. Most pedig a cserben hagyott ópium bosszút állott. Nem volt az részegség, abban a durva értelemben, melyet az alkohol-ivók adnak ennek a szónak. A csontoknak és izmoknak valami zavaros érzése volt, amazok mintha megkisebbedtek és felolvadtak volna, ezek fokozott sokszorozott erőben bizseregtek. Felre mozdulatlanul és csukott szemmel feküdt s nem érezte többet gyékényen heverő testének súlyát. Hirtelen gondolatok czikáztak agyában és elméje elé fátyolok szállottak alá. Csen-Pei lassú és rekedt hangja szakította meg hirtelen a csöndet. — Fenn Ta-Jenn, a szertartások tiltják, hogy a látogató kérdezze a házigazdát. És az ön bölcs illedelmessége tiszteletben tartotta a szertartásokat. A házigazda azonban viszonzásul meg kell hogy nyissa lakása kapuja után lelke kapuját is. Csak az asszonyokat kell úgy hallgatni, hogy az ember nem felel nekik. Fenn Ta-Jenn, mikor az ön dicső névjegyét behozták, a szívem nagy örömben dobogott fel. Ez az öröm pedig nem volt merőben önző öröm azon, hogy tizenöt év mulva viszontláthatom nagyon tisztelt testvéremet, hanem még inkább az az öröm, hogy hasznára lehetek ebben a birodalomban, melyet a bűnös bolondság zavar meg és amely a filozófus szemének visszataszító és fájdalmas látványt nyújt. Felze lassan fölemelte balkezét és két kiterjesztett ujja között belenézett a kilencz violaszínű lámpa egyikébe. — Pé i Ta-Jenn — mondotta —• nem birok ön iránt olyan hálás lenni, amilyennek lennem kellene. Valóban, az ön elméje ragyogóan meg fogja világítani az én sötétségemet. A mai éjszaka még csak második éjszakám Japánban. És Japán máris különös dolgokat mutatott nekem, melyeket nem tudtam megérteni és amelyeket ön meg fog nekem magyarázni, ha éleselműsége méltónak talál arra, hogy foglalkozzék velem. Csen-Pei alaktalan szája egy félmosolyba húzódott el.— Japán — mondotta — máris mutatott önnek egy férfit, aki elfelejti a gyermeki kegyeletet és egy nőt, aki elhanyagolja a női szerénységet. Felze meglepetve vizsgálta szemével a házigazdát, — Japán — folytatta Csen-Pei — mutatott önnek egy házi tűzhelyet, melyből az ősök szelleme ki van zárva; egy hajlékot, amelyben tízezer esztelen újdonság foglalta el a hagyomány helyét és ezek megfertőztetik a család és a faj harmonikus jövőjét . . . — Ön tehát tudja — kérdezte Felze — hogy ma délután Joriszaka Szadao marquisnál voltam? — Tudok mindent — mondta Csen-Pe i. Ő is fölemelte kezét a menyezet lámpái felé. A violaszín fénysugarak sajátságosan játszottak rendkívül hosszú körmein. — Mindent tudok. Hát nem mondtam-e, hogy a Felséges Magasság császári rendeletéből vagyok itt? Aztán tovább magyarázta: — Joriszaka Szadao házában talált ön, a főhelyen ülve, egy idegen embert a vöröshajú emberek nemzetéből. Ezt az idegent azért küldte ide az uralkodója, akinek gondja volt rá, hogy megtudja, milyen fegyverekkel és milyen sztratégiával igyekszik a Fölkelő Nap kis birodalma legyőzni az oroszok mérhetetlen birodalmát. Kevéssé érdekes rejtelem ez, amelyet a régi kor egy bölcse nem méltatott volna rá, hogy megvilágosítsa. A Felséges Magasságot az Ég jobban inspirálta és ezért kiküldött engem, alattvalóját, hogy megvizsgáljam, mennyiben képesek ezek az új fegyverek és új sztratégia elváltoztatni egy czivilizácziót, mely eddigelé a Közép-Nemzet (Khina) filozófiai tanításai szerint rendezkedett el. Erre a vizsgálatra vonatkoznak az én ügyefogyott erőfeszítéseim. Hogy a feladatomra való alkalmatlanságomon enyhítsek, nagyon sok értesülést kell beszereznem. Nagyszámú hű kémem szolgál nekem a szemével és fülével és fáradhatatlanul dolgoznak, hogy segítsenek czélomban. Ily módon ennek a városnak és ennek a birodalomnak minden titka föltárul itt, ezen a gyékényen, így van az, hogy én mindent tudok. Felre rátette arczát a bőrvánkosra, — Pei Ta-Jenn — mondta — az ön szavai rejtett értelmet zárnak magukba. Joriszaka Szadao mennyiben sérti meg a fiúi kegyeletet ? A csillogó szemek megint behunyódtak és a rekedt hang ünnepélyesen jelentette ki: — Meg van írva a négy klasszikus könyv elsejében, a Ta Hió-ban : «Az embernek legelőbb vizsgálnia kell a dolgok természetét, aztán kifejlesztenie ismereteit, később tökéletesítenie akaratát, aztán szabályoznia szíve indulatait, azután pontosan kijavítania magát, aztán rendet állapítania meg a családjában. Akkor az ország jól van kormányozva, akkor a birodalom békének örvend. Cseng Csen, mikor ezt a nyolc föltételt magyarázta, megtanított arra is, hogy nem lehet őket egymástól elválasztani. Ép úgy, mint az ember, a családja, az ország, a Birodalom is egy és ugyanaz a dolog. A fiúi kegyelet kiterjed az összes ősökre, az egész községre, az egész hazára. Joriszaka Szadao, mikor megtagadja őseinek emlékét és így kompromittálja hazáját, ezzel vét a fiúi kegyelet ellen. A Felze mellett térdelő fiú egy kész pipát nyújtott neki. Felze kezébe vette a nagy sötétszínü kagylóhéj-szálat és ajkaihoz tette a megbarnult elefántcsont szopókát. Az ópium forrott a lámpa fölött és a szürke füst nehéz felhőkben gomolygott a gyékényen. Felzenek ekkor a bátorító szer egészen fela szívódott a lényében s ezért ellene merte vetni filozófusnak: — Pé i Ta-Jenn, mikor a barbárok betörése fenyegeti a Birodalmat, nem előbbre való-e visszaverni a betörést, mint megtartani az erkölcsi szabályokat? Az ősi tanítások kincse mindenesetre megbecsülhetetlen. De nem a Birodalom-e a váza, mely ezt a kincset magában foglalja? Ha a Birodalom le van igázva, ha a váza szilánkokra van törve, nincs-e az ősi tanítások kincse örökre széjjelszórva? A gyermeki kegyelet kiterjed az összes ősökre, az egész községre, az egész hazára. Joriszaka Szadao igazán vét a gyermeki kegyelet ellen, amikor megtagadja, talán csak látszólag, őseinek emlékét és amikor módosítja a község szabályait, abból a felsőbb czélból, hogy megmentse hazájának függetlenségét? Csen-Pé-t hallgatva pipázott. Jean-Frangois Felze pedig folytatta: — Pé-i Ta-Jean, mikor a szükség arra kényszerít egy férjet, hogy letérjen az egyenes útról, akkor a felesége igazán elhanyagolja-e a női szerénységet azzal, hogy ő is az eltérő ösvényre lép, hogy annak nyomaiban haladhasson, akinek megígérte, hogy követni fogja lépteit mindhalálig? Cseu-Pe i letette a dizelált ezüst pipát, de csak azért, hogy mutatóujjával egy fekete bambusz-pipára mutasson. Aztán hallgatott tovább. Jean-Francois Felze ekkor fölemelte mindkét vállát a gyékényről és szembe könyökölt a házigazdájával. — Péi Ta-Jenn — mondta hirtelen — ez este annyi pipát szívtam el, hogy meg se bírom számlálni. És talán az ópium fokozta fel gyönge értelmemet annyira, hogy meg tudok érteni sok oly dolgot, ami nekem a mindennapi életben megfejthetetlen . . . Igen, láttam ma egy házi tűzhelyet, amelyből a hagyomány szelleme ki van zárva. De vajjon nincs-e megírva, hogy az embereket inkább szándékaik után kell megítélni, mint tetteik után ? Aki lealacsonyítja, sőt le is aljasítja magát, hogy szolgáljon a Birodalomnak és fölmagasztalja, nem kell-e azt felmagasztalni? A fekete bambusz-pipa kész volt. Cseu-Pé-t kiszívta egy hosszú lélekzettel és roppant erős illatú sűrű felhőkbe burkolózott. (Folytatása következik.) A király domborművű arczképe, melyet 1908-iki ott időzése emlékére most lepleztek le a veszprémi vasúti állomás kertjében. Pollák Zsigmond, a «Vasárnapi Újság» régi fametszője, aki a napokban hunyt el Budapesten.