Vasárnapi Ujság – 1912
1912-03-03 / 9. szám - A „Nyugat lánya” (képekkel). Kereszty I. 170. oldal / Tárczaczikkek; napi érdekű közlemények
170 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 9. SZÁM. 1)12. 59. ÉVFOLYAM. «A NYUGAT leánya.» PUCCINI LEGÚJABB OPERÁJA. A MAGYAR KIR. OPERAHÁZ BEMUTATTA FEBRUÁR 29-ÉN. Egy darab olcsó hatású rablóromantika. A szinpadon ugyan nem látunk dúlást, fosztogatást, mint pl. «A takácsok»-ban, Hauptmann drámájában, de sűrű pisztolydurranás közepette üldöznek egy rablót, azt is látjuk, hogy megkötözve hurczolják bitó alá, s csak egy-két perczen múlik, hogy nem látjuk őt (a szöveg szavai szerint) bokázni a levegőben ; nem művészi, jó dráma módjára szükségszerűen, hanem egészen véletlenül jelenik meg valaki, aki a gonosztevőt megmenti a népítélet végrehajtása alól: a nézőközönségre át kell ragadnia annak a hatásnak, amelyet a színpadi védő tesz a maga közönségére, t. i. az a szép fiatal leány, aki előbb elmondja, hogy szerelmese már megjavult és ezentúl tisztességes ember lesz, azután, igazi női fogással, fejenként eszébe juttatja a primitív lelkű népnek, hogy mi minden jót tett vele; tehát hadd viszonozzák most azzal, hogy visszaadják neki épségben vőlegényét ... és csakugyan még ma is boldogan élnek, ha meg nem haltak. Láttunk már — inkább mondhatnók : apáink láttak —, olyan operákat, amelyeknek egy-egy rabló a hőse: «Zampa», «Era Diavolo», «A haramiák», «Ernani» ; a két utóbbinak zenéjét Verdi írta, s volt reá elég költői joga, mert a Schiller tragédiájából írt dalműnek legalább egyik hőse: Moor Károly, ép úgy, mint a Hugo Viktor «Hernani»-jának czímszereplője, csupa lelki nemesség, s csak szerencsétlen sorsa juttatta borzalmas foglalkozásához. Hanem a Belasco Dávid igazi amerikai drámájából olasz operaszöveggé dolgozott «La fanciulla del West» hőséről csak annyit tudunk, hogy hírhedt szeretőjét eltagadja igazi szerelmének tárgya előtt és azt vallja, hogy ifr, munkás életet akart kezdeni szerelme tisztító tüzében. Még egy rokonszenves vonása van: a bitó alatt nem gyáva. De hát ennyi ponyvaregény-elem elég-e ahhoz, hogy érdekessé és érdemessé tegye őt műveltlelkű emberek rokonszenve számára? Alig hisszük. Salvator Rosa, a legnagyobb művészek egyike, festett ugyan rablókat, de csak úgyszólván fűszer gyanánt, hogy halhatatlan abruzzói tájképeinek hitelét, hatását fokozza. «A Nyugat leánya» szövegében sok a vadság, a brutalitás: a kaliforniai aranyásók szedett-vedett népe egy hamis-kártyást összever és kirúg; a szerelmes sheriff (bíró) erőszakoskodik, stb. De van egy pár kedves, poétikus jelenet: az olvasni szerető korcsmáros lány, Minnie, iskolává egyesíti törzsvendégeit, akik egyébiránt szintén mind szerelmesek belé, s ezért olyan kezesek, zsoltárt olvas nekik, ki is kérdezi őket, a szolgálatában álló rézbőrű pár meg bájos, sajátságos naivitással beszél jövőjéről. Lélekrajz szempontjából talán nem helyes, talán nagyon is gyors a »Dick Johnson« álnevű rabló és Minnie szerelmének fejlődése; a leleplezés után azonban annál szebben van festve a leány lelki harcza és diadalmas szerelme. A hatásvadászó darabban annyi a szenzáczió (a III., utolsó felvonásban még négy le is vágtat), hogy a hallgató sokszor el is felejti a zenét. Nem is csoda, mert amit zenének tartottunk a XX. század elejéig, s a mi Puccininak zenei dicsősége volt a «Manon Lescaut»tól a «Pillangó kisasszony »-ig: szívből fakadó, áradó dallam — abból édeskevés van a «Nyugat leányá»-ban. A ma legnépszerűbb zeneköltőnek, az olaszok büszkeségének dallamforrása felszikkadt; lehet, hogy a vándorforrások módjára nemsokára újra elő fog buzogni . . . Ami kevés dallam van az újdonságban, annak felét már ismerjük, főleg a «Pillangó kisasszony»-ból, sőt a különös, néha bántó összhangok (vagy inkább: széthangzások) egy részét is. Vannak szép dallamcsírák, amelyeket Puccini csak ismételget, anélkül, hogy egészséges dallammá fejlesztene; keringője egyetlen rövid dallam, a megtestesült közönségesség. Mégis mester Puccini, magyarán : nagy mester .. . Kitűnően érti a mesterségét; a hangulatfestést elsősorban, s főleg a hangszínek szebbnél-szebb és bámulatosan változatos alkalmazásával. Az operának (jellemző!) legelső hangja: dörrenés — bizonyára nem tartozhatik a «zenei szép» fogalom körébe; az újdonság nagyrészt inkább fizikai és fiziológiai hatást tesz, semmint eszthétikait: azaz inkább csak az idegekre hat, mintsem hogy a szívet, a művészi szép vágyát, elégíti ki. így, vagy úgy, az mostanában Puccininak mindegy, —svégeredményül mégis nagy hatást tett, hála a már magában nagyhatású szövegnek is . . . Olaszországon kívül még nem adták a kontinensen «A Nyugat leányá»-t; nem egy külföldi színigazgató és színházi ügynök eljött hozzánk, hogy az újdonságnak szeme közé nézzen. Bizonyára meg is szerzik, de valószínű, hogy közönségük eszthétikusabb, magasabb mértékkel fogja mérni az új zenét és nem fogadja olyan elfogult lelkesedéssel, mint a mienk. Igaz, hogy nálunk maga a zeneszerző és egy milanói rendező , Clausetti, heteken át tanította az egész személyzetet, hogy ének, játék, stb. dolgában minden «kihozható» hatást valóban ki is hozzanak ; az ő nagy sikerük így lett egyszersmind Kerner karnagy, Alszeghy rendező, Újvári díszletfestő és Kéméndy jelmeztervező és az énekesek s a zenekar sikere egyaránt. A február á1-iki bemutató-előadás egyik érdekessége egy olasz énekművész volt: Bortjhcse Viglione, aki olaszul is énekelte a sheriff jelentékeny szerepét, hirtelen kellett az ő segítségéhez fordulnunk, mert Takáts a próbák alatt beteggé lett. A vendég imponáló alak, szép és erőteljes hangú, a mellett igazi művésze,az éneknek, de a színjátszásnak is. A czímszerepben Szamosi Elza mintaszerű volt; kár, hogy hangja itt-ott kissé éles. A rablókapitányt Környey adta, énekben s játékban fényesen. Rózsa S. Lajos, a jövőre Bécsbe készülő bariton, egy vándor lantos szerepét énekelte kiváló művészettel. Az indián pár: Kárpáth és Báder Dóra, meg a többi tizenhárom nehézszerepű énekes, mindent elkövetett a darab sikere és tehát külföldi pályafutása érdekében. Kernszty István. Középen Puccini, tőle balra Szamosi Elza (Minnie) és Borghese Viglione (Sheriff), mögöttük Kertész Ödön (Nick), jobbra Környey (Ramerrez) és Alszeghy főrendező. PUCCINI «A NYUGAT LEÁNYA» SZEREPLŐI KÖZÖTT A MAGYAR KIRÁLYI OPERAHÁZBAN. — Balogh Rudolf fölvétele.