Vasárnapi Ujság – 1912
1912-07-07 / 27. szám - Alma Tadema (képekkel) 546. oldal / Élet- és jellemrajzok
546 VASÁRNAPI ÚJSÁG. L5. SZÁM. 1912. 59. ÉVFOLYAM. ALMA TADEM A. 1836-1912. A múlt héten elhunyt hollandiai származású angollá vált festő a művészet iránt érdeklődő közönségünknek jó ismerőse volt. Képei, különösen azok, melyeknek tárgyát az ókori életből merítette, évek hosszú során át a legkedveltebb díszei voltak az európai, de különösen a német folyóiratoknak. Másolatokban és fényképekben számtalan példányban terjedtek el és a nagyközönség művésziesebb faldíszt kereső részénél segítettek kiszorítani az olajnyomatokat s még ma is szerfelett keresett czikkek úgynevezett műkereskedéseinkben, hol a középosztály attól az aggodalmától siet szabadulni, hogy mivel díszítse lakásának üresen maradt falait. Alma Tadema is ugyanolyan sorsot élt meg, mint Meissonnier, mint Piloty, mint a történelmi festészet művelői általában. Húsz-huszonöt évvel ezelőtt a legnagyobb lelkesedést váltó iraki művészetével, de új idők, új generácziók jöttek, melyek kételkedni kezdtek benne, sőt jöttek olyanok is, melyek teljesen meg is tagadták. Ámde bármilyen erős támadások érték is művészetét, azt a kapcsolatot, mely a nagyközönség és közte fennállott, legfeljebb a meglazítani tudták, de széttépni teljesen nem, minek abban kell okát keresnünk, hogy festészetének voltak oly értékes tulajdonságai is, melyek megkülönböztetik őt a történelmi festőknek mai nap nem túlságosan megbecsült seregétől. Tulajdonképen hollandi származású volt, csak harmincznégy éves korában, 1870-ben költözött végképen Angliába, hol már addig is nagy sikerei voltak. Új hazájában egyik legjellemzőbb kifejezésre juttatójává vált annak a korszellemnek, mely a társadalmat áthatotta, annak a typikusan angolszász történelmi felfogásnak, azoknak a művészeti törvényeknek, melyek még ma is oly mélyen gyökereznek az angol középosztály lelkében. Első művészi kiképzését Antwerpenben Hendrik Leys alatt nyerte. Itt tanulta meg a virtuóz anyagfestésnek első elemeit és itt sajátította el a történelmi festésnek zsánerképszerű irányát. Egész életében irányadó maradt e két dolog művészetében. Évről-évre bámulatosabb hűséggel tudta utánozni olajfestékkel a márványt, a selymet, az arany csillogását. Azokat a nagy thémákat pedig, melyeknek czíme néha két három sorra terjedt ki, gondosan kerülte, az ő képeihez nem volt szükség több oldalnyi nyomtatott magyarázatra, nem kellett alájuk hatvan-hetven számmal és kissebbített körvonallal ellátott táblácskát függeszteni, hogy a kép valóságos tartalmát és ennek következtében remélt művészi értékét felismerjük. Rendszerint valami egyszerű thémát ábrázoltak : Catullust Lesbiánál, Pheidiást munka közben, Sapphot, fürdő rabszolganőket, Homerost olvasó társaságot, tavaszi ünnepet, azaz olyan fajta tárgyaik voltak, melyeknél a czím nem volt oly szerfelett fontos mint a kortársak képein. Bátran el is lehet hagyni őket és Alma Tadema képei nem veszítenek el velük mindent. Rendszerint kevés alak van rajtuk, kellemesen és nyugodtan elrendezve. Már ez is nagy előnye a korabeli históriafestők felett. Kompozícziói első pillanatra áttekinthetők, nem kell hosszú ideig fejünket törnünk a kép felett. Egy szép fiatal nő lantot tart kezében, vele szemben négy-öt hozzá hasonló, állva, ülve hallgatja a játékot, vagy egy szép fiatal férfi lelkesen olvas két-három szép, fiatal nőnek és férfinak egy papyrustekercsről — az első kép Sappho, a másik a felolvasás Homerosból. Azokból az előnyökből, melyeket a maga ideje legtöbbre becsült, mai nap legkevésbbé archeológiai tudása imponál nekünk. A XIX. század történelmi festészete nemcsak művészet volt, hanem tudomány is, sőt legtöbbször inkább csak tudomány. A századnak bámulatos ásatásai, Pompeji, a görög vázák az ókori életnek majdnem minden külső oldalát napfényre hozták. E kor festője nem volt már oly naiv, hogy a maga korának külsejébe öltöztette volna thémáit — amint azt az olasz festészet tette, de oly merész sem volt, hogy művészi álmokat adjon ott, hol ismert volt már a kézzelfogható valóság. Ez volt az az idő, midőn a középiskolai oktatásba bevonult az ókori reáliák tanítása, hogyan maradhatott volna el hát a külsőségek pontos ábrázolása a festészetből, de mai nap , hiába, inkább művészeti értékeket keresünk, a nagy archeológiai tudás nem köt le Alma Tadema képein. Viszont azonban azt mi nem írjuk terhére, a miért pedig szerfelett heves támadások érték, hogy bármilyen is a külső mez, mégsem görögöket, hanem angolokat festett. Ez utóvégre is, közömbös dolog. De ha közömbös is kétségtelenül igaz. Ezek a szenvedélytelen, előkelő szép alakok, még ha napbarnítottak is, még ha fekete is a hajuk, csak angol gentleman-ek és ladyk, kik ókori mezbe öltöztek, hogy valami élőképes előadáson fellépjenek. Alma Tadema ókori képein nem ég a déli fajú népek szenvedélyes érzékisége, hiányoznak a természetnek az emberi élet legkisebb részére is kiható ellentétei. Azt a nyugodt könyv-hellenizmust ábrázolják, mely valójában sohasem volt meg, csak az angol tudósok előkelő nyugodt temperamentumából szűrődött le még mai nap is híres könyveikbe. Ez a felfogás azután a festés módjára is döntővé vált, amit ugyanebben az irányban: az ellentétek kerülésében, a pontos miniatűrszerű részletezésben, a világítás lefokozásában az angol praerafaelitismus is befolyásolt. Derült, inkább halványas színek, a tért teljesen egyenletesen betöltő világítás, szerfelett pontos részletmunka, nyugodt állapotok még a mozgalmasságban is — a praerafaeliták nagyjainak fájdalmas küzködése, elégedetlensége nélkül — Alma Tadema önarczképe a firenzei Uffizi-képtárban. Alma Tadema : Felolvasás Homerosból.