Vasárnapi Ujság – 1913

1913-11-26 / 47. szám - A nepálországi magarok (képekkel). Gróf Vay Péter 936. oldal / Általános nép- és országisme

1936 VASÁRNAPI UJSÁGr. 47. SZÁM. 1913. 60. ÉVFOLYAM. A NEPÁLORSZÁGI MAGAROK. A gurkák. — Beszélgetés magar katonákkal. — Egy indiai tudós a magarokról. — Rokontörzsek a Hima­lájában. — Rokonszavak böngészete. Kalkutta egyik legfestőibb pontján, a «Mai­dán» (sétahely, síkság) szobrai között ott dísze­leg Viktória királynő jól sikerült bronz kép­mása. Bennünket nem annyira a szobor érde­kel, mint inkább a talapzaton lévő dombormű, mely két vitézlő gorkáli katonát ábrázol. Nem is annyira dísz gyanánt rakta oda a művész e reliefeket, hanem szimbolizálta velük azt, hogy ők az indiai angol hadsereg magva, veleje. Kitűnő katonák, hűséges angol pártiak; két ki­tüntetés mutatja, hogy őket többre becsülik, dupla zsoldot húznak és kivételképen a nepáli «kardácsa» (kés, kard) ott lóg a baloldalukon, a­mi nincs összhangzásban a modern fegyver­zettel. A gorkálik Nepálország egyik törzsét képezik, nevük mint gyűjtőnév szerepel az an­golok előtt, mert a gorkák­, vagy gurkák alatt értik azon hegyi törzseket, a­kik angol zsold­ban állanak. A gurkák sorai között figyelemre méltók különösen a vitézlő magarok, kik ka­tonai élet tekintetében túltesznek a gurkákon is, mivel már sok évszázad óta vitézkednek, míg a gurkák származása újabb keletű lévén, később kezdenek szerepelni. A kalkuttai királynapok alatt volt alkalmam beszélgetni magar katonákkal, a­kik örökös mosolygás közt adták le naiv feleleteiket. Észre­vettem, hogy szégyenlik nyelvüket, erővel gur­káknak mondották magukat, a­mellett bizal­matlankodtak, nem tudták elképzelni, miért érdeklődik irányukban egy európai. Komolyan tudtukra adtam, hogy én is magam vagyok. Ezt különösen tréfának vették. Egyet mást meg­tudtam Báber Shán Shere Dzsang Szing Bahá­durtól, ki elmondotta a magarok életmódját és nyújtott elegendő felvilágosítást, sőt szeren­csés véletlen folytán néhány jóhangzású falu nevet is leadta: Rapszód, Bikmátor, Márkó. Ne essünk azonban túlzásba a nepálországi magarokkal való közvetlen rokonságot illető­leg. A mai magarok a rokonsági kötelék ép oly fokán állanak, mint a többi Himalája-beli ugorok, avagy az északi rokon népecskék, tu­ráni töredékek. Mivel a nepálországi magarok eredete Indiába nyúlik vissza, tehát a magar (moger, meger, madjar, mogurit, madzsar) nem­zetség épen azért érdemel nagyobb figyelmet, mint a többi Himalájabeli rokontörzsek, ők azon indiai magar törz­zsel hozhatók össze­köttetésbe, kik az indo-szkitákkal, a fehér­hunokkal egyesülve kerekedtek fel új hazát keresni Európa felé. Kitérek még arra, hogy a magar név válto­zatai Indiában megvannak és a mogurit-törzs a hunzáknál mint legelső osztály szerepelt az ősidőkben, mely törzsből királyok származtak. Munshi Shanker Singh így adja elő könyvé­ben a magaroknak Nepálba való felszármazá­sát: «Jaja Déva Malla idejében, a­mikor ez Laliipatán és Kantipur felett uralkodott, to­vábbá Ananda Malla és Baktipur fölött a Sáka­időszak 814-ik évében a Nepál-Sambat 9-ik számítása szerint, a Sravanasudi 7-ik napján Mánya Déva Rádzsa jött be seregével a déli Karnatka vidékéről. Csapataik között voltak néváriak, Bramaputra-vidéki csetri­k és ácsá­rok . .. . . . Ezen időben Jaja Déva Mallat szolgá­latában volt egy magar is, a­kit hivatalából el­bocsátottak és haza ment. Otthon elbeszélte, hogy Nepálban vannak házak aranyfedéllel és tetővel. Erre a hírre Mokunda Séna Rádzsa hatalmas sereggel tört be nyugat felől és el­foglalta Nepált. . . Evvel a rádzsával a magar és kass-törzs tört be Nepálba. Ez emberek itt nagy bűnöket követtek el és Pasujiati-isten­ség déli feje (Agoramurti) kimutatta rettenetes fogait és egy istennőt Mahamarit, küldötte reájuk, ki egy fél hónapon belül Mukunda Séna seregét megsemmisítette. A rádzsah meg­menekült ugyan, Devigátban azonban halálát lelte. Ezen időtől kezdve vándorolnak be a magarok. ... A nép hozzászokott a jövevények ételei­hez a «sinki»-hez és a hakuva-rizshez. A kar­natagi rádzsák öt generáczión át uralkodtak. A család kihalása után nem volt rádzsa Nepál­ban ...» A magarok három nemzetségre osz­lanak : Tápa, Bána és Alaja. A Tápa-nemzet­ség családjai közül néhány: Csűrni, Csjelung, Marszjangdi, Szindzsáli, Keli, Mászki stb. A Bána-nemzetségből: Klapcsáki, Dukcsáki, Pa­lami, Bhuzál, Gyangmi, Guti, Szára stb. Az Alaja-nemzetségből: Gonda, Dura, Kaptári, Méng, Lámi-csánya, Pacsavi, Gácsa stb. A tá­pák rázsputoknak nevezik magukat, tehát össze­vág azon adattal, hogy Indiából származtak fel Nepálba, bár a mai magarokkal egy rázs­put nem fog étkezni és nem ismeri el egy kasztból valónak. A magarok külseje elárulja a mongol típust. Öt láb magasságúak, széles mellkassal, kis szemekkel, kiálló arczcsontok­kal, rika bajusz nagy szájjal és bizonyos jó­akaratú mosolygás jellemzi őket. Eredeti fog­lalkozásuk a baromtenyésztés volt és nagyon kevés földmivelés. Különös szokásuk, hogy nem egy tömegben, hanem szétszórtan laknak. Az utazó találhat egy magar, egy dári, dun­vári, egy névári és ismét egy magar falut. Természetesen igy nyelvük ki fog halni, a­melyhez járul az is, hogy a férfiak angol ka­tonai szolgálatban állanak. Ők pedig, ha lehet gurkáknak mondják magukat. A fővárosban nagyon óvatosak és vigyáznak arra, hogy fa­lusi szokásaikat el ne árulják. Maguk közt magarul beszélnek csak. A magar nyelv tibeti és hindi­ hatást árul el, itt-ott arab és perzsa szavakkal keverten. Ez utóbbiak azonban csak az urdu­ nyelv folytán jutottak a magar nyelvbe. Bemutatok egynéhány magar szót, melyek nyel­vünkben is föltalálhatók: Arim = öröm, kényelem ; bogna kanna, (bognár); bokra , fa kérge, (bokor); Murke = ököl, (marok); Szár = virág, (szár); Csécsü­ = szép, (csecse); Dakcsü — szövő, (takács); Csipke­t ki­sajtolni, (csipni, csipkedni); Da­rbru = kisdob, (domború); katke =l összekötni, (kötni); mungke = fáradozni, (munkálkodni); Asz = az; Isze = ez; üsze = az ; alá , ide oda, (alá, alatt); kacsa , csirke, (kacsa); Lappa = kar, (lapoczka); Szárus =, szárcsa, (vizi madár). Tradícziókban hires helyek: Csabahill, Déva­patan, Navasagar, Csobu. A hegyi patak vagy zuhatagoknál lévő akadályokat csekvijának (csö­kevény) vagy csángónak nevezi. Érdekes még Balanilkent helység, a Duna völgye, Suljan­tar, Bik (erdőség) továbbá még néhány szó: karok = hivatal, (karok); patvari — ügyvéd; Subáis, egyes kerületek kormányzója : apai rész­rőli nagyanya : badsu; sógorasszony: tsund­­sabida ; testvér : thó (tót) fi, Béla, csupange -csókolni, (czuppan), okádni — okál stb. A kasztok közül a magar mellett a csitri, ácsár, minka, kanka és paur-kasztok említen­dők. Főembereiket turgur néven illetik. A pap­jaikat gurusoknak találjuk a Jumila (kuruzsló) hivják. Nepálban nevű népet és hasonnevű földet. Emlékezetünkbe hozza ez a finn Jumál istenneveket és a Jumi ősi lapp nevet, sőt Ti­betben találhatunk Jumila nevű városra is. A hegyi barlangokat Urálnak hívják. Sajnos, hogy úgy a nepálországi magarok, mint a többi nepáli törzsek és középugorok ismeretlenek előttünk, habár őstörténetünk, továbbá a finn-ugor rokonság szélesebb meg­világítása szempontjából (kikhez még sokkal közelebb állanak) kívánatos volna a beható tanulmányozás. Tóth Jenő:* * Tóth Jenő festőművész hazánkfia, ki több évet töltött Keletindiában s ott művészi tanulmányain kí­vül néprajzi megfigyeléseket is tett, már előbb is küldött nekünk néhány közleményt a keletindiai ma­gyar hasonlóságokról. Ez a czikke is érdekes adato­kat nyú­jt egy velünk rokonnak vélhető in­diai nép­törzsről.

Next