Vasárnapi Ujság – 1914
1914-06-28 / 26. szám - A patricius. Regény. Írta John Galsworthy. Angolból Kendeffy Katinka 517. oldal / Regények; elbeszélések; genreképek - Jeleseink exhumálása a kerepesi temetőben. Markó Miklós 517. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
27. SZÁM. 1014. 61. ÉVFOLYAM. — Igen. Az a kellemetlen léghajó-kérdés az oka. De az Agatha sötét, aggodalmas tekintete egy tálczát vizsgált, melyen egy tálaló asztalon melegen tartották a később reggelizők számára az ételeket s azt gondolta: «Ezek mégis jobbak, mint az enyémek. Csak megmondaná William, mit szeret jobban, ezeket a nagy tálczákat, vagy az egy személyre való apró melegvizes edényeket?» Hanem azért megkérdezte az ő gyöngéd hangján , mert Agathának minden szava, minden mozdulata gyöngéd, majdnem félénk volt, addig, amíg nem sejtett semmit, ami a férje, vagy a gyermekei jóllétét fenyegette: — Mit gondol papa, ez a háborús hangulat jó hatással lesz Eustace választására? De az apja nem felelt; egy híjon érkezettet üdvözölt, egy magas, feltűnően csinos fekete hajú, szőke bajuszú fiatalembert, akihez semmi rokonság nem fűzte s mégis bizonyos negatív hasonlatosság volt közöttük. Claud Bresney, Viscount Harbinger valóban olyan volt, amit normán típusnak neveznek: arczvonásait kemény szabályosság jellemezte, sas orra volt, de az ami az idősebb férfinál úgy látszott, hogy öntudatlan elfogadása az én-nek, mint feltétlenül helyes mértéknek, a fiatal emberben úgy tűnt fel, mintha egyszerre elbizakodottabb és bizonytalanabb is volna, mintha mindig félne kissé, hogy állandóan ingerel valakit. Mögötte egy magas, test alakú, még mindig barna hajú, szép asszony közeledett: Lady Valleys. Bár a legidősebb fia harmincz éves volt, ő maga alig haladta meg az ötvenet. A hangjából, viselkedéséből, egész egyéniségéből azt lehetett következtetni, hogy elismert szépség volt, de csaknem joviális arcza, nagy, kékesszürke szemével s eldurvult arczbőrével már nemcsak sejtette a túlélést. Jó pajtás s mindenekfelett nagyvilági dáma — ez volt belevésve minden mozdulatába, hangjának minden rezgésébe. Az egész alak arról tanúskodott, hogy sokat van a szabadban, jól táplálkozik, meg van áldva bőséges energiával s nem hiányzik belőle a humor sem. Az Agatha kérdésére ő felelt: — A lehető legjobb hatással lesz, kedvesem. Lord Harbinger is megjegyezte : — Apropos, Brabrock fog beszélni róla. Lady Agatha, hallotta már őt beszélni? «Elnök úr, szólásra emelkedem s velem együtt felemelkedik az egész demokratikus elv ...» De Agatha csak mosolygott, mert akkor épen ezt gondolta: — Ha megengedem Annenak, hogy a kapuig menjen, ez csak egy lépcső lesz sok minden máshoz. Nem érdekelték a közügyek s örökölt uralkodási vágyát családi ügyeinek félénk rendezésével elégítette ki. Valóságos kultusz, szenvedély volt ez már nála, mintha ő volna a feje a nemzeti családiasságnak; a vezetője egy hazafias mozgalomnak. (Folytatása következik.) VASÁRNAPI ÚJSÁG. 519 IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. Új regényünk. A mai számban új regény közlését kezdjük A patriczius czímmel. Szerzője John Galsborthy, akire nálunk csak újabban fordul a közfigyelem, Angolországban azonban s a kontinens nagy olvasó közönségeiben már rég a legismertebb és legtöbbre becsült nevek egyike. Az angolok Wellsszel és Shawval állítják egy sorba, sőt míg pl. az angol közönség egy igen nagy kontingense Shawt bizonyos visszautasító idegenkedéssel nézi, Galsworthy népszerűsége mondhatni egyetemes. A Dickens-féle regényírói hagyomány folytatója és újrateremtője, az angol regénynek ezt a régi, bevált formáját új, modern tartalommal töltötte meg s belevitte azokat az eszméket és társadalmi küzdelmeket, melyek ma nemcsak az angol közvéleményt, hanem az egész világot foglalkoztatják. A patriczius legjobb és legnépszerűbb műveinek egyike, érdekes olvasmány és jelentékeny irodalmi mű. Olvasóink korunk irodalmának egy elsőrendű kitűnőségét fogják e regényből megismerni. A halhatatlan herczegnő, Lakatos László új novelláskötete kapta ezt a czímet. Ismerjük Lakatos írói természetét, hiszen munkásságának nagy része lapunkban folyik le. Romantikus lélek, nem a reális dolgok pontosan megfigyelt összerakásával akarja az élet illúzióját kelteni, hanem a belső lírával, amely a rajz egyes vonalait összefoglalja akkor is, ha a szó szoros értelmében vett realitáson túl lendülnek. A mindennapi valóság neki túlságosan nyers és súlyos, a fizikai élet jelenségeit nem bírná elviselni, ha nem lehetne gondolatban, ábrándban és fantáziában valami finomabbá és gyöngédebbé szublimálni. Csillogó kosztümök, holdfényes parkok, ódon kastélyok, sok illatos virág, erős parfüm, rég elmúlt korok herczegnői és művészei, éjszakai csillogású vizek, halhatatlan, örök és epedéstől elfogadott szerelmek — ezekből és ilyenekből áll a világa, egy teljesen maga alkotta irreális ábrándvilág, melynek csakis az író lelkével való kapcsolata, vagyis az író lírája ad realitást Lelkileg nem a mi mindennapi világunkban él, ennek minden jelensége csak esetleges, jelentőség nélküli körülmény az ő számára, zaja, tülekedése, csak mint valami messzehangzó dübörgés hallatszik bele az ő külön világába, mint ahogy a csukott ablakú szobába, melyben mesterséges fény mellett zongora előtt ábrándozva ül egy merengő ember, csak elfojtva hangzik bele az utcza élete. A realitás előli menekülés vezeti a múltba, rég eltelt századok levegőjébe, —s nem a történelem reális lelkét keresi, hanem a maga hangulatához, a közönséges élettől való elkivánkozásához keres a múltban megfelelő kifejezési formákat. Ugyanez a menekülés viszi a fantasztikum és az álom birodalmába, ahol semmi korlát nem szegi be vágyódásának körét. Mindig valami érzelmi mámorban van, új, modern szentimentalizmus az, ami egész világfelfogását meghatározza. A szerelemben is az epekedés, a nő előtt alázatosan térdreboruló hódolat a lényeg neki, a diadalra való vágy, nem maga a diadal. Az érzelmi felindultság mint valami erős illat árad ki minden szavából és valami lágy remegést, merengő szomorúságot ad a hangjának s gyöngéd szavakat találtat vele, melyek úgy hatnak, mint egy-egy szál virág, melyet kedves kéz tesz az ember elé. Arany Bolond Istókja. Talán a véletlenség hozza magával, hogy most néhány hónap alatt a második nagyobb arányú monográfiát kapjuk Arany Bolond Istókjáról; nemrég lapozgattuk Kardos Lajos ily tárgyú derék munkáját, most meg Gróf István ad részletes irodalomtörténeti tanulmányt Arany János egyik legkomplexebb, legtöbb problémát fölvető és psychologiai szempontból is legérdekesebb költői művéről. Ez utóbbi munka is a hasonló irodalomtörténeti vizsgálatok szokott filológiai módszerével dolgozik. Minden oldalról, minden szempontból igyekszik megvizsgálni a Bolond Istókot, elmondja keletkezésének körülményeit, a mint Arany újra meg újra nekilátott s újra meg újra letette, az egykorú kritika ítéleteit, szól a két ének hangulati különbségéről, amelyet Arany kedélyállapotának váltakozása magyaráz meg a különböző időkben, fejtegeti a költő saját bevallásaiból kiindulva a mű alapeszméjét, igyekszik eldönteni a mű életrajzi elemeinek értelmezését, több ponton vitatkozva előző véleményekkel, megjelöli a műnek a népieshez való viszonyát, sorra jellemzi alakjait, megállapítja — azt hisszük, kelleténél szélesebb körre terjeszkedve ki, ami különben csaknem általános hibája az efféle hatásokat kutató filológiának — azokat a hatásokat, melyek Aranyra érvényesültek a Bolond Istók fogantatása és írása közben ; jellemzi Arany realisztikus írói módszerét, megpróbálja belekapcsolni a Bolond Istókot a költő világnézetének körébe, vizsgálja a természettel és a korabeli társadalommal való kapcsolatait s az utolsó részben megpróbálja összefoglalni Arany emberi és művészi egyéniségét. Látni ebből, hogy nemcsak mindenre kiterjeszkedő részletes monográfiát akar adni, hanem a Bolond Istókot belehelyezi Arany pályájának, egyéniségének és korának távlatába. Nem a mi dolgunk egyes állításait és megállapításait egyenként vizi- LENGLEN SUZANNE, 15 ÉVES LEÁNY, A NŐI EGYES TENNIS-BAJNOKSÁG GYŐZTESE. WIDDING, AZ EGYES FÉRFIBAJNOKSÁG GYŐZTESE. MÉRKŐZÉS A PÁROS BAJNOKSÁGÉRT. KÜZDELEM A NEMZETKÖZI TENNIS BAJNOKSÁGÉRT PARISBAN.