Vasárnapi Ujság – 1914
1914-11-15 / 46. szám - Török szimpatiák. Az Ugron Gábor-féle „székely pucs” 854. oldal / Történelem; régészet és rokontárgyúak
854 VASÁRNAPI? ÚJSÁG. TÖRÖK SZIMPÁTIÁK. Az Ugrón Gábor-féle «székely pucs.» Nemzeteknek egymás iránt érzett szimpátiái és antipatiái változnak, mint a szellő iránya. Mert a legtöbb esetben az érdek irányítja azokat. A kikért valamikor lelkesedtünk s a kiknek gyarapodása jóleső örömmel töltött el bennünket, azokat gyűlölni kezdjük mindjárt, ha háborúba keveredünk velük, vagy ha csak szövetségesünknek is háborúja van velők. S a kik iránt ellenséges indulattal viseltettünk előbb, azokat szeretetünkbe fogadjuk, mikor mellénk állanak, ha mindjárt önzésből is teszik. Anglia és Francziaország halálos ellenségei voltak egymásnak évszázadokon át, nem volt az újabb időkben egyet kivéve háború, ahol egymás mellett állottak volna csatasorban, de sok volt olyan, amelyekben puszta gyűlölködésből harczoltak egymás ellen. Még néhány év előtt is harsogott Párisban az utczai nóta «a piszkos disznó angolok »-ról s ma életre-halálra kötöttek egymással szövetséget. Az 1870-iki háború idején nálunk mindenki a francziákkal szimpatizált, sok fiatalember önként belépett a franczia hadseregbe s gróf Andrássy Gyula csak nagy nehezen tudta keresztül vinni a közvélemény követelésével szemben, hogy hadat nem üzentünk Németországnak. S hogy az ő politikája mégis győzedelmeskedett, annak legfőbb oka abban állott, mert fenyegetett bennünket az orosz, hogy segítségére megy a németnek, ha megtámadjuk. Most pedig mi állunk hű szövetséges gyanánt a németek oldalán s az oroszok és a francziákkal egyesült angolok küzdenek ellenünk. Valamikor a szerbeket is dédelgettük. A bolgár-szerb háború idején, amikor orosz tábornokok vezették a bolgár sereget és amikor bolgárok képviselték a Balkánon az orosz politika érdekeit, az összes magyar közvélemény a szerbeknek fogta a pártját. Olyan nagy arányokat öltött nálunk a lelkesedés, hogy Milán király azt remélte: tettekben is meg fog nyilatkozni s önkéntes sereget toborozhat magyarokból. Ennek szervezése czéljából beküldte hozzánk Kossuth Lajosnak balkáni megbízottját, aki többek között e sorok íróját is fölkereste, hogy vállalja el a vezetést. S a hivatalos politika is a szerbek pártjára állott. Tudvalevő, hogy mikor a bolgár sereg veszedelmesen közeledett Belgrád felé, akkor követünk, gr. Khevenhiller állította meg útjában, átadván a főhadiszálláson Battenberg Sándor fejedelemnek királyunk levelét, mely a hadüzenetét tartalmazza, ha tovább nyomul. Csak a török nemzet iránt éreztünk mi magyarok állandó szimpátiákat hosszú évtizedek óta. Ezeknek az érzéseknek az alapját nem az képezte, — legföljebb élesztőleg hatott reájuk, — hogy rokon nemzetek vagyunk. Ez a rokonság nagyon távoli s inkább tudományos megállapításból, semmint közérzésből fakad. Évszázadokon át nem nyilatkozott meg ez a rokoni érzés semmiben, mialatt ádáz ellenségei voltunk egymásnak s véres harczoknak szakadatlan sorát folytatjuk egymás ellen. A mi érzelmi momentum ezeknél a török szimpátiáknál hatékonyan közrejátszott, részünkről inkább a hála volt az emigránsainknak nyújtott vendégjogért. Kossuth Lajos és társait a török kormány akkor sem adta ki Ausztriának, mikor háborúval fenyegették meg emiatt. Ezt nem felejthettük el. De azért tettekben megnyilvánulni kész szeretetet csak akkor kezdtünk érezni a törökök iránt, amikor közösek lettek az érdekeink, amikor őket ugyanaz a veszedelem fenyegette, amely minket : az orosz. Úgy ítéltük és úgy éreztük, hogy az északi kolosszus csak a sorrend tekintetében tesz közöttünk külömbséget, előbb a törököt akarja megsemmisíteni, azután közvetlenül reá : mi következünk. Innen magyarázható az a határtalan lelkesedés, mellyel az 1877—78-iki török-orosz háború alkalmával magunkévá tettünk minden török ügyet. Népgyüléseket tartottunk, szavaltunk és szónokoltunk, küldöttséget küldtünk Konstantinápolyba, mely kifejezést adjon szeretetünknek s oly lelkesedéssel fogadtuk a török szofták hozzánk küldött csapatát, amely szinte a forrási hőfokig jutott. Ugron Gábor tettekben akart kifejezést adni ezeknek az érzéseknek. Az orosz hatalom Románián keresztül vonultatta le seregeit a török határra, a román kormány nemcsak megengedte a békés átvonulást, hanem szövetséget is kötött az oroszokkal s a saját hadseregével is részt vett a háborúban. Az oroszok ennek következtében teljesen biztosnak érezhették és érezték a tápvonalaikat és semmiféle jelentékenyebb csapatot nem hagytak a hátuk mögött az utak, lőszerraktárak, élelmezési telepek stb. őrizetére. Ha ily helyzetben egy ellenséges haderő, — p.l. az osztrák-magyar monarchiáé — megtámadja Erdély felől az oroszoknak ezt a vonalát, még kisebb csapatokkal is katasztrófának teszi ki hadseregüket. De az egyedüli hatalmasság, mely ezt megtehette volna, abban az időben nem akarta felidézni a háborút. Ekkor fogant meg Ugron Gábor lelkében az az elhatározás, hogy a maga elszántságából viszi végbe ezt a feladatot. Úgy ítélte, hogy 5—6000 fegyveresre lesz csupán szükség, ennyit pedig össze tud toborzani. Különösen, sőt csaknem kizárólag a székelységre számított. Ezek bizalommal voltak hozzá, büszkék voltak fényes tehetségeire. Bizonyos volt, hogy sokan fogják követni szavát, kivált ha jó zsoldot és fejpénzt ígér s nagyon sokan lesznek olyanok, — mert hát ez az emberi természet, — a kiket a gazdag préda reménye fog vonzani. Ugrón Gábor ekkor ifjú kora teljességében állott. Lelke lángolni tudott minden nagy ideálért s a mellett a praktikus dolgokat mindig a legpraktikusabb oldalukon ragadta meg. Organizálni kitűnően tudott s bátorsága a vakmerőségig ment. Némi katonai ismeretei is voltak; nemcsak a közös hadseregben szolgálta le az önkéntességi évet, de végig küzdötte a franczia-porosz háborút is, a francziák oldalán, mint önkéntes a Garibaldi csapatában. Jól tudta, hogy e vállalkozásba fogván , a fejével játszik. Ha elfogják az oroszok, az első fára kötik, mert hiszen nem rendes hadviselő fél. Itthon is kereset alá fogják a hatóságok, ha egy barátságos államot haddal támad meg. De bízott abban, hogy vállalkozása sikerülni fog, hogy a katasztrófa elé vitt orosz sereget tönkre fogják tenni a törökök, egész Magyarország ujongani fog s ha némi büntetést szabnak is reá a bíróságok, (amely siker esetén túl nagy nem lehet), azt a hazáért szívesen elszenvedi. A vállalathoz pénzre volt szükség és fegyverre, mely utóbbit a legnagyobb titokban kellett beszerezni. Ugrón úgy remélte, hogy pénzt az angol kormánytól fog kapni. Anglia akkor az oroszban látta legnagyobb ellenségét, akinek terjeszkedésétől joggal tarthatott, aki egyedüli riválisa Közép-Ázsiában s fenyegetheti kelet-ázsiai birtokait s aki ha elfoglalhatja Konstantinápolyt, a legnagyobb mértékben veszélyezteti az angol világkereskedelmet. JÜS ha Anglia nem is mert a folyó háborúban nyíltan a török mellé állani, megfért az angol erkölcsi felfogással az, hogy titokban, rizikó vállalása nélkül segítse az oroszok ellenségeit. Ugronnak azonban nem lévén semmiféle összeköttetése az angol kormánnyal. Simonyi Ernőhöz fordult, az országgyűlési függetlenségi párt akkori elnökéhez. Simonyi Ernő, mint száműzött sokáig élt 1849 után Angliában, széleskörű európai műveltséggel bírt, összeköttetései voltak angol politikusokkal és üzletemberekkel, s visszatérve a hazába is néhány nagy angol vállalatnak volt itt a meghatalmazottja. A mellett lelkes hazafi, nagy bátorságú férfiú, a ki gyönge fizikuma s előrehaladott kora daczára, jelentős vállalatokra mindenkor késznek bizonyodott. Simonyi vállalta Ugrón megbízatását, s rövid néhány hét alatt megvolt a szükséges pénz. Hogy kicsoda adta, az Simonyi titka maradt. Ugrón csak annyit tudott, hogy egy angol úr hozta, akit Mr. Johnson gyanánt mutatott be neki Simonyi. Most már a fegyvereket kellett megszerezni. Az osztrák-magyar hadseregben akkor hozták be a Werndl-féle új fegyvereket, s kimustrálták a régibb, de alapjában szintén igen jó Wenzel-féle hátultöltő puskákat. Ezekből néhány százezeret bocsátottak potom pénzen áruba. Ugrón egy ügyes embert kutatott fel valahol, aki Szerbia ügynökének vallotta magát, s ajánlatot tett a hadügyminisztériumnak néhány ezer Wenzel-féle fegyver megvételére. Hogy annál bátrabb legyen a fellépése és gyanút semmikép se keltő, kihallgatást kért Albrecht főherczegtől is, s azt is rávette, hogy kérését támogassa. A dolog sikerült. A fegyvereket a bécsi arzenál erős ládákba csomagoltatta, hogy feltűnést ne keltsen a dolog. (Ugrón is ép ezt akarta). A ládák azután hajóval mentek le Belgrádig és onnan Báziáson keresztül Háromszékre. Ugrón azalatt nagy enerzsiával szervezte a székelyek között a sereget. Csupa kiszolgált katonát fogadott fel, akik ép a Wenzel-féle puskákkal lettek valamikor kiképezve. Mindenki megkapta rangját, mellyel a hadseregben szolgált. Tiszt is akadt megfelelő számban, úgy, hogy előre megalakultak a szakaszok és a századok, s minden ember tudta, hogy melyik keretbe tartozik s ki a közvetlen parancsnoka. A fővezérletre A. J. egy volt osztrák tiszt volt kiszemelve, mert Ugrón úgy itélte, hogy e feladatra nem elegendők az ő katonai ismeretei. A dolog úgy volt tervezve, hogy a bereczki vásáron jön össze a sereg. Bereczk csak néhány kilométernyire fekszik a román határtól, ahová kitűnő karban tartott országút vezet. A résztvevőknek polgári ruhában kellett Bereczkre jönniök, egyszerű vásáros népek gyanánt. Miután a vásáron sok ezer ember szokott összegyűlni, ez feltűnést egész az utolsó óráig nem kelthetett. Bereczken lettek volna szétosztva a fegyverek s akkor menten meg is indult volna a sereg a határ felé. Az a néhány csendőr, a ki kéznél leendett, meg se próbálhatta volna ötezer fegyveres embernek a föltartóztatását. Mire pedig katonaságot lehetett volna ellenük küldeni, ők régen idegen állam területén lettek volna s talán be is fejezték volna feladatukat, hogy aztán eldobván a fegyvereket, erdei utakon át mindenki visszatérjen ártatlan békés polgár gyanánt a házi tűzhelyhez. Mikor minden elő volt már készítve, néhány nappal a bereczki vásár előtt árulás történt. Ki volt az áruló, nem jutott tudomásra. De Ugrón Gábort még jókor tudósították Budapestről chiffrírozott táviratban, hogy elfogatási parancs ment ellene: meneküljön. Csak annyi ideje volt, hogy elégette az iratokat. Aztán Szegeden át Horvátország felé vette útját, hogy kijuthasson Olaszországba, melynek kormányával akkor nem volt szerződésünk a politikai vétkesek kiszolgáltatása iránt. Cormons előtt néhány állomással egy olyan vasúti fülkébe nyitott be, ahol képviselőtársa Ivánka Imre ült, aki jól ismerte. Szerencsére Ivánka egy újság olvasásába volt elmerülve s az első pillanatban nem nézett a belépőre. Ugrón szemére húzta széles karimájú olasz kalapjának a peremét, végig dőlt a szemben levő ülésen, felfelé fordult s úgy tette magát, mintha aludnék. Az olasz határon túl azután felkelt s egy Szívélyes magyar «jó napot» kivánt a barátjának Szabad volt. Gondja volt azonban reá, hogy időközben hamis nyomra vezette a rendőrséget, miután szökése napokig tartott. Öcscsér Ákost odautasította, hogy menjen fel Bécsbe és onnan álnév alatt táviratot adjon fel maga magának a budapesti lakására. E táviratban arról értesítette Mayer Ferencz úr Ugrón Ákost, hogy Szabó István az éjszakai vonattal Bodenbachba fog érkezni és onnan tovább utazik. A budapesti rendőrség lefoglalta a telegrammot s felült a nem is nagyon raffinált fogásnak. Azt hitte, hogy Szabó István azonos Ugrón Gáborral, aki Bodenbachon át szökik, elrendelte sürgönyileg, hogy letartóztassák s a jó fogás reményében elmulasztotta a másoldalú intézkedéseket. Ugrón Ákos pedig a legelső vonattal visszajött Budapestre s még aznap este felment a nemzeti kaszinóba. Ott újságolta neki Thaisz Elek akkori rendőrkapitány, hogy testvérét Gábort, most fogják letartóztatni Bodenbachban. Ugrón Gábor külföldön maradt, míg elcsendesedett a vihar, de idehaza megindították az eljárást azok ellen, akik résztvevői voltak a tervezésnek. Marosvásárhelyen heteken át tartott a törvényszéki tárgyalás. A székelyek úgy hazudtak, mint a karikacsapás. Senki sem tudott semmiről. A bírák végre is a vidámabb oldaláról nézték a dolgot s a vádlottak felfogván a helyzetet, nagyban hozzájárultak, hogy általánosabb legyen a derültség. Bizonyítékok hiányában föl kellett mindenkit menteni s Ugron Gábor is hazajöhetett.