Vasárnapi Ujság – 1920
1920-06-27 / 12. szám - Mi az „Edaphon” (képpel). Zoltán Vilmos 140. oldal / Természettudomány; ipar és rokontárgyuak
132 i 51 szám. 1920. 67. évfolyam: úgy van vele az olyan kívülről ideszármazott „fehérnép", hogy akárhányat közülök semmiféle szép szó sem marasztalhat aratáskor; röpülne ki, ki a faluja határába, a hol a kasszás ütemesen suhint a kalászerdő aljára ; ,,kettőző" lépésről=lépésre megy utána s csomókba szedi a lekaszált ,,életet". Ezekből a csomókból lesz a kéve , a kévéből pedig (számszerint tizennyolczból) a kereszt, a míg csak az egész vetéstábla tele nincs kereszttel, kenyérrel, mindenekfölött való sóval, a mely benne volt az elvetett magban, de kézzel fogható új valósággá csak aratáskor válik, amikor fizet a föld és ontja magából az új kenyeret. Az aratónak az egész nap munkája sem elég fáradság arra, hogy este még egy darabig ne mulatozzék, pihenésképen. Mesélget, évődik, dalol , tánczra is perdül, ha van köztök furulyás, harmonikás, vagy másféle muzsikához értő. A marokverő leányok karcsú dereka hajladozik ilyenkor az erős arató karok között, mint a szélfújta rozmaringszál ; járják a selymes puha gyepen, csakúgy mezítláb, olyan kecsesen, ahogy az úri bálokon már régóta nem tudják, nem is akarják. Hisz' még a csárdásra is bosztont tipeg a nyavalyás ficsúr, félpuposra görnyedve affektált lejtésével. Jók Hányszor hallgattam nyári estéken az arab nótáját, amikor lassan emelkedett holdvilág s nekem úgy tetszett, — mintha a a ritkáslombú vén topolyfa ágain kapaszkodnék feljebb, egyre feljebb, kíváncsian lesve, hogy mi történik idelent . . . A derengő éjszakai lámpás elhintette fényét a messzeségbe, ahol a még lábán levő vetés közt, vagy a réten valahol, fürj pittypalatt volt más hang nem is volt. Ott még várta a kaszát az érő kenyér. Ingott,ringott az éjszaka lélekzetvételétől, a mely illatos volt és harmatosan nedves. — És tele volt a természet ihlető erejével, amely megszállja az ösmeretlen népdalok költőit ; ezeket a pusztai pacsirtákat, akik jönnek az ösmeretlenségből és elmúlnak, mint a köddé ritkuló felhő. De emlékezetek sejtelmét itt hagyják ilyen aratónóta dalaikban, visszhangja kél bennem. Ennek az emlékezetébe szövődnek bele azok a képek, amelyek meg annyira a mi munkás „kenyéradóink" felé fordítják a lelkemet, most, amikor megérett a „kenyér" az aratásra. A MENEKÜLT SZÉKELY LEÁNYOK MEGKOSZORÚZZÁK A BUDAVÁRI HONVÉDSZOBROT. A TERÜLETVÉDŐ LIGA MEGKOSZORÚZZA KOSSUTH MAUZÓLEUMÁT. TÜNTETÉSEK A BÉKE ALÁÍRÁSA ELLEN. MI AZ „EDAPHON"? A háború által ránk rótt nélkülözések sorában nem utolsó helyen áll az, hogy teljes elszigeteltségünk következtében s a külfölddel való minden kapcsolat híján, csak hiányosan vagy egyáltalán nem értesültünk a folyton, tehát a háború alatt is fejlődő tudomány eseményeiről s a tudományos kutatások eredményeiről, a felfedezésekről. Így eshetett meg, hogy csak most szerezhettünk tudomást a magyarországi származású Francé Rezső müncheni növénybiológusnak egy, a termőtalaj górcsőparányi (mikroszkopikus) összetételét és biológiai sajátosságát illető olyan felfedezéséről, mely esetleges gyakorlati eredményeit tekintve, fontosságában alighanem vetekedik Justus v. Liebig korszakalkotó felfedezésével, mely megállapította, hogy a növények talajsókkal táplálkoznak, s mely gyakorlati alkalmazásában — a műtrágya, nevezetesen a csilsaléttrom révén — a mezőgazdaság hihetetlen fellendülésére vezetett. Liebig elmélete különben, mely az addigi évszázados közhittel ellentétben teljesen tagadta a humusz növénytápláló képességét, a tudomány későbbi megállapításai szerint nem volt egészen helyes. Lassanként kitűnt, hogy a nagy német vegyésznek a talajsókra vonatkozó állításában igaza van ugyan, de azért a humusz, habár csak mint közvetett életfentartó eszköz, a növényre a megélhetés lehetőségének szempontjából legalább is oly nélkülözhetetlen, mint amazok. Egész sereg élő szervezet ugyanis kizárólag és közvetlenül humusszal táplálkozik s ezek a talajbaktériumok, melyeknek felfedezése a legujabb korra esik. E talajbaktériumoknak a magasabbrendű növények táplálkozásának közvetítése körül rendkívül fontos szerepük van. A növénynek teste felépítéséhez feltétlenül szüksége van nitrogénre. A humuszban többféle nitrogénvegyület áll rendelkezésére, ám gyökere csupán a salétromsavas sókat (nitrátok), vagy bizonyos ammóniákvegyülékeket képes felvenni. A lánczszem, mely a magasabbrendű növényeket a talajbaktériumokkal összeköti, itt záródik : a baktériumok, melyek humuszból élnek, ezt feldolgozzák nitrátokká és így anyagszállítóivá válnak amazoknak. Liebig= nek tehát nem volt egészen igaza. A növény igenis humusszal táplálkozik, de nem közvetlenül, — hanem a talajbaktériumok révén — közvetve. Humusz nélkül tehát nem volna növényi élet. Módszeres kutatások kimutatták, hogy a talaj termékenysége nagyban függ a humuszos alkotórészekben való gazdagságtól, továbbá a talaj porhanyósságától és levegős voltától, mert ahol ezek nagymértékben megvannak, ott igen gazdag talajbaktérium- flóra található. A termőföld porhanyós voltának fontossága ebből nyilvánvaló. Ennek okait Darwin gilisztatanulmányainak eredménye óta ismerni vélték, mégis feltűnő, hogy a termőtalajnak ez a csodálatos porha nyóssága olyan földben is feltalálható, melyben földi giliszta egyáltalán nem fordul elő.