Vasárnapi Ujság – 1920
1920-11-14 / 21. szám - Mihályfi Ernő. Esti szonett Budán 248. oldal / Költemények - Petri Mór: Szonettek: A pályabér - Szováta 248. oldal / Költemények
250 VASÁRNAPI ÚJSÁG. 18. szám. 1920. 67. évfolyam: az irodalom! Lafcadio barátom, tanulja meg a finomak törvényeit. — Talán gyerünk tovább. Minek siessünk ? Még elég idő van előttünk. Én csak Rómában szállok le. Az megtörténik néha, hogy egy gyilkosság kikerüli a rendőrség figyelmét. Meg is fogom magyarázni, hogy miért vagyunk mi szemfülesebbek, mint ők. Ez azért van, mert mi az életünkkel játszunk. Ahol a rendőrség kudarczot vall, mi akárhányszor sikerrel dolgozunk. Az ördögbe is, maga akarta így, Lafcadio, a dolog megtörtént, most már nem menekülhet. Legokosabban teszi, ha engedelmeskedik nekem. Igazán kétségbe volnék esve, ha kénytelen volnék ilyen régi barátomat a rendőrség kezére juttatni, de hát mit tegyek? Ezentúl ségtől fog függeni, vagy maga vagy a rendőr» mitőlünk. — Ha engem átad a rendőrségnek, ezzel átadja saját magát is . . . — Azt hittem, hogy komolyan beszélünk. Maga elfelejti, hogy a rendőrség azokat fogja el, akik nem akarnak engedelmeskedni neki. Olaszországban azonban szívesen szövetségre lép a finomakkal. „Szövetségre lép", azt hiszem, ez a helyes szó. Magam is némileg a rendőrség embere vagyok. Jó szemem van. Segítek a rend fentartásában. Magam nem cselekszem , csak másokat mozgatok. Ne is kapálódzzék többet. Cadic. Az én törvényeimben nincsen semmi borzasztó. Maga túlozza ezeket a dolgokat, naivitásból és ösztönszerűleg. Vagy talán nem engedelmességből és az én akaratom folytán emelte föl tányérjáról a mai vacsoránál Venitequa kis»asszony manchettai gombját ? Micsoda könönyelmű, micsoda idillikus tudatlanságot el áruló mozdulat volt ez! Szegény Lafcadium! De haragudott is saját magára ezért a mozdulatáért, mi ? A szomorú a dologban az, hogy nem én voltam az egyetlen, aki látta. De azért ne ijedjen meg, a pinczér, az özvegyasszony és a kislány mi hozzánk tartoznak. Aranyos emberek. Csak magán múlik, hogy a jóakaróivá tegye őket. Lafcadio barátom, legyen esze , nos, beleegyezik ? Talán túlságos zavaránál fogva Lafcadio nem felelt semmit. Megmerevedett törzzsel, összeszorított ajakkal, maga szemmel ült ott. Protos vállat elé meresztett volt. —alán már hamarább is elfogadta volna ajánlatomat, ha előbb megmondtam volna, hogy mit várunk mi magától. Lafcadio barátom, világosítson fel engem. Hogyan lehetséges az, hogy maga, aki oly szegény volt, amikor utoljára láttuk egymást, nem teszi zsebre azt a hat darab ezres banki jegyet, amit a sors ölébe dob ; hát ez rendben van így ? . . . Venitegua kisasszony közölte velem, hogy gróf Baraglioul Gyula magánál tett látogatása utáni napon az öreg gróf meghalt. Ugyanezen nap estéjén Laf=cadio úr kilökte Venitegua kisasszonyt. Ezóta Gyula gróffal való összeköttetése igen barátságossá vált; megmagyarázná nekem, hogy miért? ... Én a régi időben magának számos bácsikáját ismertem ; családfája azóta úgy látszik teljesen a Baraglioulok felé hajlott! ... Ne haragudjék, csak tréfálok. Bár, mint álljon is ez a dolog, a Maga feladata nyilvánvaló, meg fogja zsarolni Gyula grófot. Csak ne tiltakozzék! A zsarolás egészséges intézmény, mely szükséges a közerölcs fenntartásához. Hát itt akar hagyni engem?... Lafcadio ugyanis fölállott. — Engedjen hát ki végtére! — kiáltott rá és átlépett Protos testén, mely végig terülve az egész szakaszon, elállotta keresztben az utat. Protos egyetlen mozdulatot sem tett vissza» tartására. Lafcadio csodálkozott ezen, ki nyitotta a szakasz ajtaját és tovább indult : — Nem futok el, ne féljen. Szemmel ki»sérhet engem, de bármit megteszek inkább, minthogy tovább hallgassam ezt a beszédet . . . Bocsásson meg, de én akkor jobban szeretem a rendőrséget. Jelentsen föl, várni fogom őket. VI. Ugyanezen a napon a milanói esti vonat magával hozta Anthimékat Rómába ; mint a hogy III. osztályon utaztak, csak az érkezésnél vették észre Baraglioul grófnét és idősebbik lányát, kik Párisból jöttek ugyanezen vonat hálókocsijában. A grófné a Fleurissoire halálát jelentő sürgöny előtt néhány órával levelet kapott férjétől ; ebben a levélben a gróf sokat írt Laf=cadióval való váratlan találkozásáról és arról, hogy ebben mennyi öröme tellett. Levelében nem volt semmi czélzás arra a féltestvéri viszonyra, mely Gyula szemében ezt a fiatal embert oly különös rokonszenvvel ruházta fel. (Gyula, atyja parancsához híven, nem tárgyalta meg bővebben azt a dolgot a feleségével, és oly kevéssé, mint Lafcadióval sem.) Némely czélzás és viszont egyes dolgok elhallgatása azonban elegendőképpen tájékoztatták a grófnőt. Nem is vagyok biztos benne, hogy Gyula, kinek mindennapi életében hiányzott a szórakozás, nem örült volna-e valami e fajta pletykának, még olyan áron is, ha egy kissé megégeti az ujja hegyét. Abban sem vagyok egészen biztos, hogy Laficadio Rómában létes az a remény, hogy ott viszontláthatja, nem volt-e némi, vagy talán döntő fontossággal Genovéva elhatározásában is, amikor anyját útjában elkísérte. Gyula kiment fogadásukra a vasúthoz. Érkezésük után sietve magával vitte családját a Grand Hotelbe, miután a perronon néhány szót váltott Anthimeékkal, kikkel másnap amúgy is találkoznia kellett a temetésen. Anthimeék a Via di Bocca di Leone- beli szállásukra mentek, ahol első tartózkodásukkor is laktak. Margit jó híreket újságolt a regényírónak. Megválasztása most már egészen bizonyos, harmadnapja André bíboros hivatalosan értesítette, hogy a jelöltnek nem is kell már újból megkezdenie látogatásait, az Akadémia magától fordul feléje, zárt ajtókkal várják. No látod ? mondá Margit. — Mit mondtam neked Párisban ? Minden úgy történik, ahogy akarod. Ebben a világban elég, ha az ember meg tudja várni a sorsát. — És nem változik meg, — tette hozzá bánatosan Gyula, kezet csókolt feleségének, de nem vette észre lánya rászegződő,v meg» vetéssel teli pillantását. — Hű vagyok magához, gondolataimhoz,elveimhez. Kitartás a legfőbb erény. Félig-meddig már megfeledkezett minapi kizökkenéséről, minden gondolatáról, mely nem volt orthodox és minden tervéről, mely ellenkezett a hagyományokkal. Mindenjehézség nélkül ismét megtalálta önmagát, amikor ezeket a híreket meghallotta. Csodálkozott a dolgok ilyetén egymásra következésén, minek folytán gondolatai egy pilla»natra a helyes útról letértek. Elvégre is a pápa volt az, aki megváltozott, nem ő. — Éppen ellenkezőleg, mekkora következetesség, micsoda logika gondolataimban! — mondá magában. A nehézség éppen az, hogy mihez tartsa magát az ember. Ez a szegény Fleurissoire azért halt meg, mert a díszletek mögé nézhetett. Legegyszerűbb, ha az ember maga is egyszerű, beérni azzal, amit tud. Ez a rémséges titok megölte őt. A tudás csak az erőseket teszi még erősebbé ... De mindegy! Örülök, hogy Karola értesíthette a rendőrséget, most szabadabban gondolkodhatom . . . Istenem, ha tudná, hogy nem a valódi pápától ered az ő balszerencséje és száműzetése, minő vigaszt jelentene ez Armande miatt Duboisnak! Mekkora bátorítást érezne hitében! ! Mekkora megkönnyebbülést! . . . Holnap a temetés után feltétlenül beszélnem kell vele. Nem sokan jelentek meg a temetésen. Három kocsi követte a koporsót. Esett az eső. Az első kocsiban Blafaphas mint jó barát kisérte Arnicát (mihelyt a gyászév letelik, el fogja venni bizonyos, harmadnapja feleségül, az egészen utaztak el mind a ketten Pauból. (Blamaphas még a gondolatát sem tudta volna elviselni annak, hogy az özvegyet egyedül hagyja bánatában és egyedül engedje el erre a hosszú útra ; sőt, bár nem tartozott a családhoz, ő is gyászt öltött, mert hol az a rokon, aki felér egy ilyen baráttal ?) Csak néhány órája érkeztek Rómába vasúti késés következtében. Az utolsó kocsiban ült Armand-Duboisné, a grófnéval és lányával, a másodikban a gróf Armand-Dubois Anthimmal. Fleurissoire sírjánál semmi czélzás sem történt szerencsétlen esetére. A temetőből hazamenet Gyula, ki ismét Anthimmal, így szólt hozzá : kettesben volt Megígértem gok lépni a Szent magának, hogy közbe fog Atyánál. — Isten a tanúm, hogy nem kértem fel rá. — Ez igaz, de föl voltam háborodva a fölött, hogy milyen helyzetben hagyta magukat az Egyház. Csak szivemre hallgattam. — Isten a tanúm, hogy nem panaszkodtam. A MOTOR KERÉKPÁRVERSENY GYŐZTESEI. AZ ELSŐ AUTOMOBIL. A KIRÁLYI MAGYAR AUTOMOBIL-KLUB SVÁBHEGYI AUTOMOBIL-VERSENYÉRŐL