Vasárnapi Ujság – 1920
1920-04-25 / 8. szám - Rozványi Vilmos: Gond! 87. oldal / Költemények
6. szám, 1920. 67. évfolyam. 87 nem fognak, csak felügyelni... Az ebédet nem szabad majd öt percz alatt bekapni, a heteseknek nem szabad elszedni az asztalt, mikor még néhányan a második tál ételnél tartanak, nem kényszeríthetnek senkit, hogy a süteményt, vajas kenyeret, sült krumplit, vagy gyümölcsöt már a folyosón egye a te=nyeréből. — Nyugodtan kell étkezni, meg kell javítani a konyhát, nem szabad sváb bogarat főzni a levesbe, minden, minden máskép lesz ... Zsuzsa minduntalan a nevét hallja, mintha szólítanák, de ízem ... Megint tévedett. Marika néni mesél : Szigorúbb lesz a kimenő. . . . Nem lehet felsőbb évessel vásárolni, unokabátyákkal bejönni, vagy velők „czuki"- ba járni .. . — Mit bánjuk, mi lesz jövőre, súgja Joli Zsuzsának. — Elég nekünk, hogy tegnap délután ki tudtunk jutni és kirándulhattunk. Nekem Hollós meglehetősen tetszik. Vártán meg alaposan beléd gabalyodott. — Nekem Szentimrey a fő, súgja Zsuzsa, erősen megszorítva Joli kezét. — Ugyan, az a mafla, — felel Joli, — ekkor már otthagyták a csoportot, — azért, hogy a „szép ember"-rel jóba van. — Azért! — löki ki foga közül a makacs szót Zsuzsa. És sápadtan, vad izgalommal látja, hogy mikor a nénik és a tanárok felé vonulnak a lépcsőkön, a leányok sorfalában nem keresi őt Kertész tanár úr. Nem, egész nyugodtan, vidám,diadalmasan mosolyog s a fordulónál még egyszer visszanéz egy kis babaszerű III. évesre, kivel egész este sokat foglalkozott, akit eddig alig vettek észre. —izárt arcza van, — állapítja meg Joli. Köszöntik az irodalomtanárt, amint elhalad előttük, de Zsuzsa daczosan félrekapja a fejét, nehogy olvasson az arczából. A hálótermek folyosója már sötét, de a fölizgatott lányok még nem tudnak megnyugodni, a nagyoktól nem akarnak megválni a kicsik. Zsuzsa is ébred végre : Hol van Kató és Blanka? Éppen szembejönnek, de félrenéznek, nehogy azt higgje Zsuzsa, hogy sétálnia kell velük és megköszönnie . .. Kató jobban szeretné, ha az ő szerény kis ajándékáról szó sem esnék. De Zsuzsa határozottan hozzájuk lép, kedvesen karon ragadja őket s nagy léptekkel indul, érzi Kató csak néz föl rá, egészen gyermeknek magát s a szenvedélyes leányt egészen meglett nőnek. Hogyan kívánhatná, hogy ez az érzésekben, lelki életben nála sokkal érettebb, előtte messze távolban járó nő bizalmas legyen hozzá, barátnője, valódi barátja legyen neki, aki mellette oly zöld kis leány? De a nagy Zsuzsa bizalma éppen most készült kitörni. — Gyerekek, nagyon köszönöm az ajándéktokat. Végtelenül jól esik a szeretet éppen ma, mikor . . . Kicsit megállt, aztán hevesen folytatta, magához szorítva Kató kardját. — A te zsuzsád zománczvirága és betűi azt mondják: Ne felejts! Ez meglesz, kis leány, erre számíthatsz. Felejteni nem> tudok! A tieden Blanka — fordult a másik lánykához — nincsenek betűk, ugye, de azért ez is érthető. Ámor a rubint a szivet kalapálja. A te kívánságod az én szivemre és Ámorra czéloz ? Ámorral nem sok dolgom lesz én nekem, azt hiszem. Ez a kicsi isten nem törődik velem. — Szomorúan mosolygott és a szeme olyan furcsán csillogott. Majd hirtelen megint vad keserűség váltotta fel szomorúságát: — Ide nézzetek! — s ki nyitotta a tenyerét, melyet eddig össze szorított s megmutatta azt, a mit mostanig morzsolgatott, a zsebkendőjét. — Ez a mai estém! — A finom kis fehér kendőm csupa rongy, mintha éles fogak marczangolták volna. Zsuzsa nőies, fehér, de azért kemény, szenvedélyes ujjainak művét bámulva és megzavarodva nézte Ebben a perczben Kató. Ida néni kitette lámapását a folyosón álló kis asztalra s ezzel megvilágította a folyosón föl-lehullámzó tömeget. Hirtelen szétrebbentek, pillanat múlva egy nagy leány sem volt együtt kis rajongóval. Blanka és Kató lehajtott fővel mentek a hálóba és szótlanul vetették meg ágyukat. Kató lelkét egészen különös részvét kavarta fel, nem az, mely kisebbíti a szánalom tárgyát, inkább csodálat és tisztelet volt ez a szenvedély iránt és lázadás volt mindenki ellen, aki,Zsuzsával szemben közömbös tud maradni. És valami jóleső kötelességérzés is vegyült belé : most, hogy ennyit elárult előttünk a titkos viharokból Zsuzsa, most mellette kell lennünk, föl kell derítenünk és minden szívességre kaphatóknak kell lennünk még inkább, mint azelőtt, mikor vidám volt Zsuzsa. — így gondolta Kató, mielőtt elaludt. Korán ébredt. Már első pillanatban eszébe jutott minden, felújult benne rögtön az a tiszteletteljes csodálat is a szenvedély iránt, melybe kissé belepillanthatott. Önmagát is szinte többnek érezte, mióta legalább tanúja volt egy ,,nagy" érzésnek. Sietve felöltözött. Blanka még aludt, egyedül ment hát IV. évesek hálója felé. Még csak 6 óra, de a a képesítőre készülők jókor kelnek. Jöttek is többen, de Zsuzsa csak 118-kor lépett ki halványkék pongyolában, melyben végkép nagy leánynak látta őt Kató. Zsuzsa sápadt, nagyon sápadt, de sötét szeme egészen nyugodt, a mint rámosolyog Katóra s jó reggelt kiván. — Jobban érzed magad ? — kérdi a kis leány a beavatottnak meleg érdeklődésével hangjában. Köszönöm,egészen jól vagyok. Majd elfelejtettem, hogy kissé fáradt voltam az este. Kató megérezte, hogy Zsuzsa mit sem akar tudni arról várjon csakugyan a bizonyos beavatásról és igaz volt ez az izgalmas jelenet, a hirtelenül megnyíló szenvedélyes lélek futó bizalma, vagy csak álmodta Kató ? Ez a kékpongyolás, sápadt, de nyugodt, kedves, mosolygó tekintetű nő csak messze van tőle, ép oly messze, mint eddig. (Folytatása következik.) A DEBRECZENI TISZTIKAR ESKÜTÉTELE ÁPRILIS 11-ÉN. A TÜZÉREK ESKÜTÉTELE. — Takács Vincze felvétele. A NEMZETI HADSEREG ESKÜTÉTELE DEBRECZENBEN. Jelfy Gyula felvétele. GOND! Hét gyermek sorsából voltál Te kirakva Szent glóriául az anyám homlokán S azóta lehet ábrád bármi tarka ; Oly jól mint én nem ismer senki tán. Ismerlek én azóta száz alakban ; Bankár körme fölött mint lila lángot, Mint néma, zöld fényt külvárosi salakban, — Rongyban, selyemben lelkem ezerszer látott. S volt bennem Rólad mindig egy-két zsoltár, Víg tömjénfüsttel üdvözölt szivem, Mert selyemben, vagy rongyban, —de ragyogtál Az élet tarka, szent szineiben. De most, hogy gyerektől, aggtól, szeretőktől Életre-halálra szeded a véres sarczot S küszöbünk húsvéti jelével nem törödöl ; Oly rútul egyforma, Gond, oly rút az arczod! Be' megvetnélek, Gond, de megvetnélek, Mikor vad körmöd meleg szivemre csattan ; Mert miattad rothad el száz szépség, ezer lélek, Ha így jösz el, — szint vesztett, egy alakban! Be megvetnélek, a miért tiszta vágyak, Hit, erő, s akarat ellen törsz körül, — Csak ne láttalak von' egyszer glóriának Fiita! anyám szent homloka körül. Rozványi Vilmos.