Vasárnapi Ujság – 1921
1921-10-23 / 20. szám - Utrakész menyasszony. Elbeszélés. Irta Zsoldos László 235. oldal / Regények, elbeszélések
?36 VASÁRNAPI ÚJSÁG ködni. Tükody szintén. Podgyászuk már kint volt az állomáson, frakkba itt öltözködött át reggel, amikor ideérkezett, hát most csak ugyanazt a ruhát kellett fölvennie az útra. El is készült hamarosan. Kijött a kertbe. Körülnézett. A feleség még nem volt sehol. Visszament a házba, az öltözködő szoba ajtaját próbálta nyitogatni. Bözsikém, ilyen sokáig tart az átöltözködés ? — Jaj, szivem, — hallatszott ki a szobából a menyasszony hangja, — borzasztó baj van. Elszakadt a fűzőm zsinórja. Össze kell kötni, — szólt be a vőlegény. — Jaj, nagyságos úr, akkor nem lehet összehúzni, — felelt a fiatalasszony körül szorgoskodó szobalány. Tibor roppantul szeretett volna bemenni, hogy alaposan rendbehozza az ügyet, hanem azért mégis csak kivülről kommandirozott tovább: — Hát akkor vetesd ki a zsinórt valamelyik másik fűződből! — Hjaj, szívem, ha az már mind odakint nem volna az állomáson, — sóhajtott kétségbeesetten az új asszony. — Hát akkor el kell kérni valakinek a fűzője zsinórját. Vagy tudod mit, Bözsi? Gyere fűző nélkül! — Jézus Máriám, hogy lehet ilyet még kitalálni is ! ? — szönyűködött el bent a menyasszony (mert akkor még szentségtörés lett volna a ma már szokásba jött fűző nélkül való járás). — Fűzőzsinórt kérni valakitől, nagyságos úr? kaczagott a'"szobalány. — Azt ugyan egyik nagysága sem adja ide, annyi bizonyos! Én meg nem viselek midért, kézit csókolom, mert én szívesen odaadnám . . . Hogyne . . . menyasszonynak! Ebben a pillanatban Tibor hallotta, hogy bent a szobában nyílik a másik ajtó. — Nem szabad! — sikoltott Bözsi. — Hja, Viczek néni! Jaj, édes jó Viczek néni, képzelje csak ... No mi baj, Bözsikém? . . . — Elszakadt a fűzőm zsinórja, és minden be van csomagolva kint a vasúton és most nem tudom fölvenni fűző, nélkül a ruhámat. . . — A vasúti kaland, — dünnyögte magát ban 1ibor, és csöndesen fülelt az ajtón. — Istenem! — hallotta Viczekné szavát. — Hm, hm . . . hát édesem . . . S a nászútra * kész vőlegény a következő perfczben megkönnyebbülten, talán kicsit megszégyenülten is, de mindenesetre nem csekély megilletődéssel harsogta be, tölcsért formálva a kezéből, a kulcslyukon: — Nagyon köszönöm, drága Viczekné nagyságos asszony, hogy odaadja a zsinórt .. . Igazán — és hirtelenében azt sem tudta, hogyan fejezze be a mondatot, — ez ... ez igazán végtelenül bájos önfeláldozás magától, kedves . . . kedves nagyságos asszony. S Viczekné zsinórja, de Bözsi fűzője . . . eb ura fakó . . . halk és vidám fütyörészéssel oldalgott tovább az ajtó elől, a honnan belülről most galambbúgáshoz hasonló hamis és sejtelmes, halk asszonyi kaczagás hallatszott. Viczekné kaczagott? . . . Alkalmasint. Ejh, mindegy. — Pista! Tedd az ülésre a takarót. Mindjárt indulunk! VÁMOSSY TIBOR TEMETÉSE A FARKASRÉTI TEMETŐBEN. A SZERELEM ÉS LEWISHAM ÚR. Regény. (Folytatás.) Irta H. G. Wells. - Fordította Tonelli Sándor. Miközben a castlefordi pasast letárgyalták, Lewisham átnyújtotta az írását, melyet a a kínosan előkelő fiatalember, szemét állandóan Lewisham vízhatlan gallérjára szögezve, nem sokat ígérő tekintettel vett át. — Nem hiszem, hogy tehetünk valamit önért, — mondta biztatás gyanánt. — Eset*leg valami angol tanári állás lehet üresedésben. Az iskoláknál, melyekkel mi állunk össze a köttetésben, a természettudomány nem nagyon jön tekintetbe. Klasszikus tudományok és sport, ez a mi esetünk. — Értem, mondta Lewisham. Sport, jó megjelenés, ezek a szempontjaink. Értem, — mondta újból Lewisham. — Ön remélhetőleg nem nyilvános iskolá*ban tanult ? — kérdezte az előkelő fiatal ember. — Nem, — felelte Lewisham. — Hol végzett ? Lewisham úgy érezte, hogy az arcra ki* melegszik. — Fontos ez ? — kérdezte, szemét a minden tekintetben tökéletes szürke nadrágra szögezve. — A mi működési körünkhöz tartozó is* kóláknál igen. Ez a tónus kérdése, tetszik érteni ? — Értem, felelte Lewisham, új akadályok felértékelése közben. A legközvetlenebb érzése az volt, hogy megszökjék a jól öltözött tanárjelölt tekintete elől. — Lesznek szívesek írni, ha van valami a számomra,tette még hozzá s az ajtó felé indult. Az előkelő fiatalember a kezével legyintett neki. — Gyakran fordulnak meg ilyen alakok maguknál ? — kérdezte a jól öltözött ifjú is, mikor Lewisham eltávozott. — Ritkán. De nem ilyen rosszak, mint ez. Vízhatlan gallér . . . észrevette? Mit szól hozzá ? És az a sok „értem." A mellett milyen rossz a nézete és otromba a megjelenése. Bizonyára nincs egyetlen tisztességes ruhája... előbb elmehetne kiruházkodni! De ilyen fajtákat és kathedrai mestereket is mindenfelé keresnek. Csak a napokban járt nálunk Rowton. — Rowton . . . Pinnerből ? Igen, Rowton, Pinnerből. Egyenesen valakit keresett, kizárólag a tanterem számára. Azt mondta : „Valakit keresek, aki mathematikát tudna tanítani." Nevetett. A jól öltözött ifjú úr sétapálczájának fogantyúja fölött elmélkedett. — Akárhogyan is egy ilyenforma pasasnak az élete nem lehet valami kellemes,—jegyezte meg. — Ha valami finomabb intézetbe kerül, a jobb emberek rettenetesen lenézhetik. — Azt hiszem, az ilyeneknek vastag bőr van a képükön, — mondta az iskolai ügy* nök. — Új típus. South Kensington és a ter* mészettudományi főiskolák százával bocsájt* ják őket világgá ... Lewisham még a vonakodásáról is megfe* ledkezett, hogy olyan vallást tanítson, amely* ben nem hisz, arra a felfedezésre, hogy az öltözködésnek milyen fontossága van az iskola szempontjából. Kétségtelenül a nadrágja vasalatlan volt, gyalázatosan lógott a czipó* jére és ki volt gyűrődve a térdén, a czipője pedig nemcsak erősen használt volt és formátlan, hanem különösképen rosszul volt fényesítve is. Csuklója bántó módon kikandikált kabátjának az ujjából, kabátgallérján nagy aszimmetriát állapított meg, vörös nyakú kendője ferdén állt és rosszul volt megkötve s mindenekfelett az a vízhatlan gallér! Bántóan fénylett, pedig a használat már megkoptatta s a széle hozzátapadt a nyakhoz... LOSONCZY ANTAL TEMETÉSE NYUGATMAGYARORSZÁGOT VÉDŐ KÉT IFJÚ HŐS TEMETÉSE BUDAPESTEN.