Vasárnapi Ujság – 1921
1921-10-23 / 20. szám - Utrakész menyasszony. Elbeszélés. Irta Zsoldos László 235. oldal / Regények, elbeszélések
238 20. szám, 1921. 68. évfolyam. VASÁRNAP! ÚJSÁG. Kellemetlen mesterség ezeknek az ügynököknek a felhajszolása, de mindenesetre jobb, ha az ember maga megy és felkeresi őket . . . Hogy töltötted te az idődet ? — Jól, felelte Ethel, az urát nézegetve. — Fáradt vagy. Akarsz egy teát ? .. . Engedd, hogy én vegyem le a czipődet. Igen ... én veszem le. Csengetett, kisietett a szobából, teáért ki*áltott ki az előcsarnokba, bejött, előszedte Gadowne idomtalan párnáját és kezdte ki* fűzni a czipőt. Lewisham hangulata megvál*tozott. — Valóságos kincs vagy, Ethel, — mon*dotta. — Akasszanak fel, ha nem vagy az. — Mikor a czipőfűző engedett, előrehajolt és megcsókolta Ethel fülét. A kitűzés félbesza* kadt és gyengédségekkel halmozták el egymást. Nemsokára már papucsaiban ült egy csésze teával a kezében, Ethel pedig a kandalló előtti szőnyegen térdelve, arczán a tűz vissza fényével, elmesélte, hogy délután milyen fele letet kapott az Athenaeum=bar közzétett hir* detésére.• Nagyon örülök neki — mondta Le*wisham. — Regényíró, — magyarázta Ethel, a büszkeség csillogásával szemében, miközben átnyújtotta a levelet. — Holderness Lukács, a „Bűnkemencze" és más regények szerzője. — Elsőrangú, — mondta Lewisham némi irigységgel és előrehajolt, hogy a tűz fényénél elolvassa a levelet. A levélíró czíme Indd Street volt, Euston Road közelében. A levél előkelő papíron volt írva, gyakorlott, kerek kézírással, milyent egy regényírónál el lehet képzelni. „Tisztelt asszonyom, — hangzott a levél,— ajánlott csomagban el szándékozom önnek küldeni egy háromkötetes regényemnek a kéziratát. Mintegy kilenczvenezer szó lehet, a pontos számlálás azonban az ön fel* adata ..." — Hogy számoljam én azt meg? — kér* dezte Ethel. — Majd megmutatom,— magyarázta Le*wisham. — Az egész nem nehéz. Megolva*sod a szavakat három vagy négy oldalon, megállapítod az átlagot és megszorzod az oldalak számával. .. . . . Mielőtt azonban így járnék el, meg*felelő biztosítékot kell nyernem, hogy midőn művemet önnek adom át, bizalmamban nem csalatkozom és hogy az ön munkája a szük*séges magas kvalitást fogja mutatni..." — Kissé kellemetlen, — mondta Lewisham. „ ... Következőleg referencziákat kell kérnem . . . — Nagyon kellemetlen, — jegyezte meg Lewisham. Talán az a szamár Lagune... De mi ez? „... v*gy esetleg referencziák hiányában biztosítékot. .." Ez még sokkal oko* sabb, úgy hiszem. A biztosíték feltűnően csekély volt, mind* össze egy guinea. Épen ez adhatott volna okot a kétkedésre s ha a dolgozni vágyó Ethelben a segítség és remény vágya nem lett volna olyan erős, talán fel is tűnt volna. — Ha csekket küldünk neki, megmutatjuk, hogy bankbetétünk van, — mondotta Le*wisham, kinek bankszerű működése még elég új volt ahhoz, hogy büszkélkedjék vele. — Csekket küldünk neki. Az bizonyára teljesen megnyugtatja. Este, miután a guineás csekket feladták, a kilátások még jobban megjavultak, mikor a Danks és Wimborne czégtől egy levél érkezett, rettenetes módon litografált jegyzék kíséretében. Az előjegyzések mind bennlakó állásokra vonatkoztak, melyek nyilvánvalóan nem feleltek meg Lewishamnak, mindamellett megérkezésük bátorító biztatást nyújtott arra, hogy a dolog megindult s hogy az ostromolt világnak vannak ingadozó és megdönt* hető védelmi pontjai. Azután, közben közbe átölelve Ethelt, előző évi jegyzeteinek ismét* léséhez látott, minthogy a növénytannak leg utóbb történt befejezése után, a haladottabb állattani tanfolyam, a Forbes - éremnek az utolsó próbája, volt kezdetét veendő. Ethel ezalatt legjobb kalapját hozta ki a másik szobából, hogy díszítésén némi átalakításokat végezzen. A kis széken ült, míg Lewisham, jegyzeteit szétteregetve, maga előtt, az asztalnál foglalt helyet. Egyszerre, amint Ethel búzavirágjainak rendezgetési kísérletei közül felpillantott, azt látta, hogy Lewisham már nem olvas, hanem merően az asztalterítő közepére bámul és kifeszhetetlen szomorúság honol a szemében. Ethel megfeledkezett a búzavirágjairól és az urára meredt. — Fiacskám! — szólalt meg rövid szünet után. Lewisham megrezzent és felpillantott. — Nos? — Miért néztél olyan nyomorúságosan? — Nyomorúságosan néztem ? — Ilyen ... és haragosan. — Ipen arra gondoltam, hogy szeretnék egy püspököt vagy más effélét olajban meg főzni. — Miért? — Miért ? . . . Mert ők nagyon ismerik, ami ellen prédikálnak: tudják, hogy sem nem ostobaság, sem pedig gonoszság, ha valaki nem hisz és ha nem hisz, nem is bántó másokra nézve; teljesen jól tudják, hogy valaki lehet olyan becsületes, mint a nap, derék és tisztességes, tisztességes minden tekintetben, ha nem hisz abban, amit ők tudják azt is, hogy az embernek tanítanak, a becsületébe vág, ha azt követelik tőle, hogy úgy tegyen, mintha hinne. Akármit is. És mégsem cselekszenek így. Azt hiszem, hogy részt követelnek mindenkinek a becsületéből. Ha valaki gazdag, nem alázzák meg, még ha nevet is a tanításukra. A csengő aranyat elfogadják az üzleti vállalatoktól és az egészségtelen házak jövedelméből. De ha valaki szegény és nem jelenti ki, hogy hiszi azt, amiben közülök is sokan alig hisznek, egy ujjú* kat sem mozdítanák meg, hogy segítsék az őket követő tömeg ostobaságával és tudat* lanságával szemben. Ebben a mostoha atyád nak meglehetősen igaza volt. Tudják, hogy mi történik körülöttük. Tudják, hogy ez hazugságot és szélhámoskodást jelent nagyon sok emberre nézve, de nem törődnek vele. Miért is törődnénk ? Nekik ez nagyon meg* felel. Ha ők megromlottak, miért ne legye* nek azzá mások is? Lewisham, miután a püspököket állította bűnbakul a saját erkölcsi szépséghibájáért, hajlandó lett volna még a czipőjében levő szöget is az ő közreműködésüknek tulajdo*nítani. Lewishamné megdöbbenve nézett rá. Meg* értette az urában dúló vihart. Nem vagy talán — kérdezte és eltom* pította a hangját, — hitetlen? Lewisham komoran intett a fejével. — Te nem vagy az ? — kérdezte. Nem, mondta Lewishamné. — De hiszen nem jársz templomba, nem... — Nem járok. — felelte Ethel és még bizonyosabb hangon tette hozzá, — de azért nem vagyok hitetlen. — Keresztény vagy? — Azt hiszem, hogy igen. De a keresztény... Mit hiszel tulajdonképen ? — Hogy igazat kell mondani, jót kell cselekedni, nem szabad másoknak ártani és őket megsérteni és minden egyebet. — Ez még nem kereszténység. Keresztény az, aki hisz. — Én ezt értem kereszténység alatt. — felelte Lewishamné. — Ilyenformán mindenki keresztény, — jelentette ki Lewisham. — A jót mindnyájan jónak és a rosszat mindnyájan rossznak tartjuk. — De nem mindnyájan cselekszünk is így, — mondta Lewishamné és megint a búzavirágokat vette a kezébe. — Nem, — hagyta helyben Lewisham, kit kissé lehangolt a vitatkozásnak asszonyos módja. — Bizonyára nem cselekszünk így mindnyájan. Egy pillanatig a feleségét nézte. — Ethel feje kissé félre volt hajolva, szemét pedig a búzavirágokra szegezve, — és lelkében különös felfedezések ébredeztek. Majdnem azon volt, hogy újra megszólaljon, de helyette ismét a jegyzeteibe merült. Rövidesen az asztalterítő közepén dobolt a kezével. Másnap Holderness Lukács úr megkapta az egy guineáról szóló csekket. Szerencsét* lenségre a csekk keresztezve volt. Egy pilla* natig elmélkedett, azután tintához és tollhoz nyúlt és Lewisham gondatlan egyesét ötösre javította ki és a le nem itatott írást maga elé tartotta, hogy megbírálja. Karcsú, halovány, jó megjelenésű, hosszú fekete hajú embert ismerünk meg benne, szinte bántóan komor, félig egyházi szabású ruhában. Nagy gondossággal végezte a kija* vitás munkáját. Azután a csekket átvitte a fűszereséhez. A fűszeres gyanakodva néze* gette az utalványt. Váltsa be, — mondta Holderness Lil* bács úr, ha a legkevésbbé is kételkedik. Váltsa be. Én nem tudom, hogy kicsoda* micsoda az illető. Tőlem akár szélhámos is lehet. Nem felelhetek érte. Mutassa be a csekket, majd elválik. Nekem addig ne fizesse ki. Én várhatok. Majd benézek egy-két nap múlva. Rendben volt, ugyebár? — kérdezte Holderness Lukács úr közömbös hangon két nap múlva. Teljesen, mondta a fűszeres, meg= növekedett tisztlettel és négy fontot, tizen AZ OPPAUI ANILIN-GYÁR FELROBBANÁSA UTÁN KELETKEZETT SZÁZ MÉTER SZELES ÉS HARMINCZ MÉTER MÉLY TÓ.