Vasárnapi Ujság – 1921

2. Költemények - Zoltán Vilmos: A «Kertész»-cziklusból (Rabindranath Tagore) 8. oldal

8 VASÁRNAPI ÚJSÁG. .2. szám. 1.921. 68. évfolyam. és módszerek dolgában lehettek eltérések, pártok, de Habsburg=párti és Habsburg= ellenes, katholikus és protestáns magyarok egyértelműen találkoztak ebben az egyetlen nagy czélban. A török kiűzése, az ország integritásának helyreállítása volt minden ma= gyar ember álma és vágya, — ezt kívánni, áldozni, küzdeni érte, ez volt a magyar hazafiság. Sajátságos jelenség: a törököt, mint embert, nem gyűlölte a magyar, nem egy egykorú följegyzés tanúskodik róla, hogy még szimpatizálni is tudott vele, — a török politika ellen, Magyarország felszabadításáért harczolt a magyar. E mellett azonban már a török hódoltság idejében mutatkozott egy másik vezetó' eszme is: a habsburgi politikával való súrlódás. A nemzet csalódott azokban a várakozások» ban, a melyeket a Habsburg-ház trónra= emeléséhez fűzött. Nem kapta meg tó'le azt a támogatást, a mely lehetó'vé tette volna a török visszaszorítását az ország határain túlra. A Habsburgok ezenkívül idegen szel» lemet, idegen világfelfogást is igyekeztek a magyarra rászorítani s ezzel feltámasztották azt a természetes ellenhatást, a mely már az Árpádok alatt is mindig ellenállott az idegenség nagyobb mértékű beözönlésének. A Habsburg=királyság lehetett a politikai érdeknek megfelelő', de nem felelt meg a nemzet vágyainak s ezért nem volt soha népszerű. Nagy államférfiak, mint Zrínyi, hívei voltak, de nem szívből, hanem észből, a nemzet tömegei, — mondjuk modern szó» val — a nemzeti közvélemény mindig ellen= zékben volt vele szemben. A nemzet szive a Habsburg=ellenes erdélyi politikáé volt s a habsburgi katholikus reakczióval szemben még a katholikus magyarok nagyobb része is a protestáns törekvésekkel rokonszenve= zett. Egy Erdélyből kiinduló Habsburg» ellenes vállalat kezdő sikere mindig magá= val ragadta a nemzet többségét. A magyar hazafias érzés e mozgalmas századokban állandóan két forrásból táplálkozott: a török és a német elleni visszahatásból. Hazafias költészetünknek is ez a kettő volt a kizáró» lagos forrása. A török kiűzése után az egyik forrás tárgy= talanná vált. Különös módon a török, a mint kitakarodott az országból, kezdett ro= konszenvessé válni, a pusztítást, a melyet népünkben, kultúránkban, gazdaságunkban végzett, hamar megbocsátották neki. Ennek a meglepő ténynek, a mely ma is tény még, vannak mélyebben rejlő, néppszichológiai okai is, de nagy szerepet játszott benne az a támogatás is, a melyet a török a Habs= burg=ellenes nemzeti törekvéseknek, külö= nősen pedig Rákóczinak nyújtott. Ettől fogva az Ausztriával való kapcso» lat iránti ellenszenv lett a magyar haza» fias érzés vezér»motivuma. Ez az ellenszenv szívta be magába az idegenség elleni ősi visszahatást, a nemzeti egyéniség konzervál lásának ösztönét, a magyar föld és nemzet integritásának megőrzésére való törekvést, sőt rövid idő alatt, mára XV III. században ezzel azonosúlt — a Habsburg=házzal szövetkezett arisztokrácziával szemben — a nemzeti de= mokráczia is. A magyar hazafiság gyémántja azzal a fazettájával volt kifelé fordítva, a melyben az Ausztriával való súrlódás fáj= dalmai csillogtak. Az Ausztria=ellenes érzés a XVIII. század» ban lappangva élt, de a század végén és a XIX. század elején mint a magyarság poli= tikai, gazdasági és kulturális önállóságáért folyó harcz hatalmas erővel újult meg, elő» ször az irodalomban, utóbb a magyar élet minden terén is. Tetőpontjára a szabadság= harczban jutott, de Világos után is tovább élt, túlélte a kiegyezést, a melybe a nemzet belenyugodott hűvös eszével, de nem nyu= godott bele a szivével. Ennek az eszmének, a mely a „függetlenségi eszme" fogalmazásá= ban élt tovább, Kossuth volt a legpreg» nánsabb hőse és Petőfi a költője. Ez a két lángelméjü magyar volt a tizenkilenczedik század második felében a magyar ideál meg= testesítője, — a nép érzelemvilága és fantá» ziája az ő érzelemvilágukban elégült ki. Ma= gyarország sajátképi magyar lakossága min= dig a Kossuth=fogalmazású függetlenségi tö= rekvés hive volt, — a dualisztikus kormány= politika teljesen a nemzetiségi vidékek válasz= tási visszaélések számára könnyen hozzáfér= hető tömegeire támaszkodott s még az olyan dualisztikus elhelyezkedésű politikusok is, mint a Tiszák, alig tudták eltitkolni, hogy dualizmusuk voltaképen opportunitási meg= gondolásokon alapszik s a szivük a füg» getlenségi eszméhez húz. Ebben az időben a szabadságharczi emlékek kultusza volt a magyar hazafiság csaknem kizárólagos ki= fejezője, a márczius 15=iki és október 6=iki ünnepek az igazi magyar nemzeti ünnepek s a hazafias költészet is túlnyomó részében a Kossuth=korabeli és a kilenczvenes évek= tői kezdve ezekbe erősen belekapcsolódott kuruczkori érzéskör kultuszát énekelte. A dua= lizmusnak nincs költészete, néhány hatás» talanul elhangzott loyális ódán kívül s ma» gától értetődik ebben a korban, hogy a ma= gyar poéta nem lehet labancz. A világháborút megelőző évtized heves társadalmi harczai némileg visszaszorították az aktualitás előteréből ezt az Ausztria» ellenes érzést, de még mindig ez maradt a magyar hazafiság legfeltűnőbb vonása. A Ká= rolyi»forradalmat is jórészt az tette lehetővé, hogy a függetlenségi eszmébe'kapcsolódott bele, az első forradalmi napok mámora a visszanyert függetlenség mámora volt s csupán a józanok kisebbségét riasztotta meg mind» járt az a fölismerés, hogy ezt a független» séget hazánk romjain ünnepelhetjük csak. Most nagyot fordult a magyarság sorsa és vele új formába ömlik a hazafiságunk is. A függetlenségünk megvan, az Ausztriával fennállott közösség már históriai emlék. Szép országunk azonban szét van tépve, a ma= gyar szíven új fájdalom hasadt, a magyar bánat új elemmel lett gazdagabb. És egy új eszme támadt a magyar lelkekben. Eb= ben az eszmében egyesül ma minden ma= gyar, bármi rendű, bármikép van politikailag vagy társadalmilag elhelyezkedve s bármi világnézetnek a hive. A legközelebbi jövendő magyar hazafiságának a vezérlő gondolata Magyarország integritásának visszaszerzése. Ez pedig meg fog maradni ép úgy, a hogy már egyszer élt a török hódoltság idején majdnem kétszáz évig, meg fogja határozni a magyarság politikai gondolkodásmódját és cselekvését. Mindaddig, a míg tárgyta= lanná nem válik. Schöpflin Aladár. A „KERTÉSZ' -CZIKLUSBÓL. Rabindranath Tagore. Sárga madarak énekelnek a fákon Szomszédunknak egyik fáján sárga madár énekelget, S dalát hallván, tánczra perdül a szivem e zene mellett. Abban a faluban élek, melyben neki van lakása, És ez a mi örömünknek épen egyik kútforrása. Van két kedvencz báránykája, üde s bohó, mint két gyermek, Felkeresik kertünk árnyát és naphosszat ott legelnek. Arpaföldünkön is járnak, de én nem vagyok goromba, Odafutok és felkapom mindakettőt a karomba! A falunk neve Khanjana, A folyónak neve Anjana, , Az én nevem' mindenki tudja, Az ő neve meg Ranjana. Nincs közöttünk gátnak semmi, mi szerelmünk útját állja, Csak a hullámzó vetésnek egyetlen egy keskeny sávja. Kertjük mellett a mi kertünk, benne fák közt áll a méhes, Kertjükbe jár méheinknek raja, hogyha mézre éhes És a folyam, mely fürödni mindkettőnket sokszor látott, Házunk tájáról hoz nékem partról belehullt virágot, S a szárított k"sm-virág, mit kosárszámra szoktunk venni, Ott termett, ott virágzott az ő földjükön valamennyi. A falunk neve Khanjana, A folyónk neve Anjana, Az én nevem' mindenki tudja, Az ő neve meg Ranjana. Az az út, mely a házunktól kiindul és elvész távol, Tavaszonként illatos a mangovirág illatától; Mikor a mi kék lenföldünk merő virágtenger végig, Sarló alá ugyanakkor az ő kenderük is érik; Az a csillag, mely ott ragyog házuk felett minden este, Fényével a házunk táját eddig mindig felkereste, S az erőtől, melynek vize kertjüknek földjébe mélyed, A mi k"damligetünk is felüdül és újraéled. A falunk neve Khanjana, A folyónk neve Anjana, Az én nevem' mindenki tudja, Az ő neve meg Ranjana. II. Álom ködösvényén... Alom ködösvényén járva, újból vele álltam szemben, A ki egykor kedvesem volt egy korábbi életemben. Elhagyatott útnak szélén esthomályban állt a háza, A galambducz népe csendben, s rúdján aludt már a páva. Égő lámpa volt kezében, azt a küszöbre letette, S bánatos szemének égő tekintetét rámvetette. Száll felém a néma kérdés nem "hallhatom, csupán látom ,,A mióta elszakadtunk, mi a sorsod, mondd, barátom?" Megkísérlem választ adni mindhiába ! melyen ketten Egykor megértettük egymást, azt a nyelvet elfeledtem ! És hiába álltam némán, egyre-másra csak töprengve, Sem a neve, sem a nevem nem jutott már az eszembe. Jobbkezét nyújtotta némán, flcöny ragyogott két szemében, Szótlanul és önfeledten álltunk ketten kéz a kézben Lámpánk lángja végsőt lobbant s elaludt az esti szélben ... A költő angol prózafordításából a bengál versalak visszaállításával fordította : Zoltán Vilmos.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék