Vasas, 1961 (66. évfolyam, 1-12. szám)

1961-01-01 / 1. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének lapja EXÍV ÉVFOLYAM, 1. SZÁM.­ÁRA 60 FILLÉR 1961. JANUÁR ★ 1961 *1961 *1961 *1961 *1961 *1961 *1961 *1961*1961*1961 Új esztendő? Új tervek, remények ... Éppen ezért ér­demes ilyenkor feltenni az immár hagyományos kérdést: — Ki mit vár az 1961-es esztendőtől? Jó néhány emberrel beszél­gettünk és csokorba gyűjtöt­tük a legjellegzetesebb vála­szokat. Íme... Makri Gyula, a Lőrinci Hen­germű üzemfőnöke: — Minden jó, ha a vége jó. Ezt tartja egy régi közmondás. Én ezt megváltoztat­nám, minden jó, ha a kezdet jó. Már­pedig ná­lunk, Lőrincen jól kezdődött az 1961-es esztendő. Az ilyen­kor szokásos karbantartási munkálatokat január 3-án, reggel 9 órára kellett volna befejeznünk, mi azonban már hajnali 5 órakor, tehát a ter­vezettnél négy órával hama­rabb megkezdhettük a ter­melőmunkát. Igaz, korán hozzá kell látnunk idei ter­vünk megvalósításához. Ez ugyanis négyezer tonnával magasabb, mint az előző esz­tendőben. Idén kedvezőbb körülmények között termel­hetnek embereink, mint 1960- ban. Új berendezést létesítet­tünk, s ezután kohászaink­nak nem kell kézzel a lemez­hez nyúlniuk. Természetes a megnövekedett mennyiségű lemezt, csak akkor gyárthat­juk le, ha Sztálin­városból megfelelő anyagot kapunk. Megígérték a sztálinvárosiak, bízunk benne, hogy így is lesz... és hogy mire számí­tok én egyénileg? Úgy érzem, 1960-ban jó munkát végez­tünk és ez hamarosan kifeje­ződik a nyereségrészesedé­sünkben is. Huszonegy nap alapra számítok. Lehet, hogy túlzottan optimista vagyok? Világot szeretek látni 1961- ben. Két társasutazáson ve­szek részt. Tavasszal Bécs­­be, nyáron pedig Moszkvá­ba utazom. Sallay Attila, a Vácuumtech­­nikai Gépgyár gyalusa: — 18 eszten- Idős vagyok. Élet- s pályám elején­­ tartok. Pioker Jáci bácsi mel­­­lett tanultam a szakmát... Természetesen még nem tudok annyit, amennyit szeretnék. Az 1961 a tanulás esztendeje lesz. Itt a gyárban és az iskolában is. Szeretnék leérettségizni. A tanulásnak egyelőre aka­dálya, hogy két műszakban vagyok, de bízom benne, hogy ez is megoldódik. Egy­szer ugyan már abbahagytam a tanulást, de most elszán­­tabb leszek, mert tudom, hogy ma már egy fiatal szak­munkás nem dolgozhat ered­ményesen széles látókör nél­kül. Lesz időm azonban a szórakozásra is. Szeretek tán­colni. Sok fiatal társammal ellentétben nem az oly sok helyen divatos vad rock and roll-t kedvelem, hanem a tan­gót ... Idén sokat járok majd a Józsefvárosi Művelődési ház táncklubjába. Kiss György, a TRANSZVILL anyagbeszerzési osztály vezetője: — Mit várha­tok én 1961- től? Természe­tes, hogy jobb és több anyagot. Tavaly ugyanis nem egyszer csak zökkenők­kel termelhettünk. Sok min­dent ígértek nekünk, vissza­igazolt anyagokat, árukat is és végül nem kaptunk sem­mit, vagy csak nagyon ké­sőn. Például Sztálinváros 1960-ban, december 23-án és 31-én szállított anyagot ne­künk. Vajon, mit gondoltak, miként tudtuk azt felhasz­nálni még tavaly! Sztálinvá­ros most is tartozik nekünk 20 tonna 3-as középlemezzel. Idén megnövekedtek a fel­adataink és valamennyit csak úgy tudjuk megoldani, ha a gyártó vállalatok tartják ma­gukat a határidőkhöz. Tu­dom, hogy ez az esztendő sem lesz mentes a gondtól, de azért azt szeretném, hogy kevsebb lenne, mint tavaly. Pásztor Sándor, a Csavaráru­gyár személyzeti osztályának munkaerőgazdálkodási elő­adója: — Sokat gondolkoztam azon, hogy mit hoz számom­ra ez az esztendő. Lehet, hogy nyugdíjba megyek. Idén leszek 61 esztendős. Mégis, nehezen tudom rászánni ma­gam arra, hogy itthagy­jam a gyárat. Nemcsak a munka miatt, hanem azért sem, mert itt emberséges, közvetlen, családi hangulat­ban élek. Ha nyugdíjba is vonulnék, akkor sem szakad­nék el a Csavarárugyár­tól. Azt tervezem, hogy ha­vonta egy-egy hétre mindig bejövök. Nem lehet egysze­rűen kiszállni az élet lükte­téséből. Otthon mindig a rajztáblára vetnék egy-két újítást, azután bejönnék és itt a gyárban a gyakorlatban­ is megkonstruálnám. Eddig már tíz vagy tizenöt újítást dolgoztam ki. Jelenleg is dol­gozom kettőn-hármon. Az egyik egykézi művelet teljes automatizálását jelentheti, a másik pedig a csavarhorbo­­lás jelentős meggyorsítását. Pollás­ Ferenc, a Kohó- és Gépipari Minisztérium Szak­­szervezeti Bizottságának titkára: — 1961-ben nagyobb fel­adatok várnak a miniszté­riumra, különösen az export­terv teljesítése terén. Mi, a szakszervezeti munkával minden erőnkkel szeretnénk segíteni. Többek között a szakmai képzéssel, így pél­dául tíz előadásból álló üzemgazdasági tanfolyamot szervezünk kiváló előadók közreműködésével, s KGM­­ vezetői, egyetemi taná­­rok és docensek tartanak majd előadásokat. Szakmai tapasztalatcseréket is rende­zünk, már azelőtt is kezde­ményeztünk hasonlókat, azonban sajnos, a legutóbbi­­ időben nem fordítottunk erre kellő gondot. Most ismét fel­újítjuk ezt a hasznos gyakor­latot, főleg azért, hogy a munkások ne a fizikai ere­jükkel, hanem a technika se­gítségével növeljék a terme­lést. Együttműködve a vasas­szakszervezettel már február­ban széleskörű tapasztalat­­cserét szervezünk. Újítás lesz 1961-ben az, hogy a KGM dolgozói patronálják majd a szocialista brigádokat. Azt szeretnénk, ha az üzemi ve­zetők is követnék ezt a pél­dát. Kéri László, a Központi Szer­számgyár esztergályosa: — Békét... el­sősorban nyugal­mi­mat remélek az új esztendőtől az egész világon. Nem kétséges, hogy mi, a jó szándékú em­berek közös erőfeszítéssel megóvjuk a békét. Ehhez megfelelő erővel is rendelke­zünk, hogy erősek vagyunk, ezt még ellenségeink se na­gyon vonják kétségbe. És itt a gyárban? Ez az év a taka­rékosság esztendeje. Megért­jük, hogy szükséges a norma­felülvizsgálás. Sokat beszél­gettünk mostanában erről, és a Dózsa-brigádban, amely­nek én is tagja vagyok, min­denkinek ez a véleménye. 1960-ban a mi brigádunk jó néhányszor az élen végzett. Azt hiszem, hogy a norma­rendezés után is így lesz. Szerszámkészítők dolgoznak a mi brigádunkban, vala­mennyit közös szándék ve­zérli. Nem hiszem, hogy csa­lódást okozunk a gyár veze­tőinek. És mire számítok egyénileg? Rákospalotán kis házam van. A főépülethez még egy-két kisebb helyisé­get szeretnék. Schön János, az Alumínium­gyár művezetője: — Új ötéves terv kezdődik. Ez ránk is komo­­­lyabb feladatot v­ ró, új gépeket, berendezéseket kapunk és új gyártmányok­kal jelenünk meg az áruhá­zakban, üzletekben, remélhe­tőleg a vásárlóközönség meg­elégedésére. Többféle új ház-­ tartási cikket készítünk. Az­ J­ előtt csak négy- és hatliteres ■ kuktaf őzöket gyártottunk.. . Most rátérünk a két és félli-■ teres főzőkre is, ezek a ki­sebb családok háztartását könnyítik majd meg. Ezenkí­vül műszaki osztályunkon többféle új cikk és áru gyár­tásának előkészítése folyik, ezek közül valószínűleg idén több megjelenik majd az üz­letekben. Mi mindent elköve­tünk, hogy gyártmányaink minőségileg és mennyiségileg is felülmúlják a tavalyi szin­tet. Egyéni terveim? Tavaly a Balatonon nyaraltunk, jól lenne idén is elutazni valaho­va, még nem beszéltük meg otthon, hogy hol töltjük a sza­badságot. Talán hegyvidéken. Jó a változatosság. Komo­lyabb gondot jelent számom­ra a lakáskérdés, lányom csa­ládjával lakunk együtt. Négy­­ unokával egy lakásban, kissé bajos. Kérelmemet már rég­óta benyújtottam a XIII. ker. Tanácshoz, sajnos, mindez­­ideig pusztán ígéretet kap­tunk. Számomra az lenne a­ legnagyobb öröm ebben az esztendőben, ha a lakáskér­désünk megoldódna. Csányi József, a GANZ— MÁVAG vagonosztályának üzemvezetője: — 1960. decem­ber 28-án fejez­tük be a tervet. Idén legalább egy héttel előbb szeretnénk. Ta­valy még a dicselesítésben a kezdet­ kezdetén tartottunk. Gondot okozott a megfelelő­­ típus kialakítása, sokat pró­bálkoztunk gyakran váltogat­ Készül a hazai gyártmányú, 50 MW teljesítményű hidrogénhűtéses turbogenerátor Interjút kértünk Marton János elvtárstól, a Klement Gottwald Villamossági Gyár helyettes főtechnológusától. Ismertesse a közeljövő hazai energiatermelésének — mint hallottuk — kedvezőbb kilá­tásait és a fejlődés okait. — Gyárunk szerkesztő technológusai, mérnökei hat­hónapos tanulmányi látoga­tást tettek a leningrádi Elektroszila Gyárban és nem tértek vissza üres kézzel. Tervdokumentációt hoztak magukkal, amelynek alapján megkezdhettük hazánkban is az új 50 MW teljesítmé­nyű hidrogénhűtéses turbó­­generátor gyártását, azaz gyártmányfejlesztési prog­ramunk során rátérhettünk a fokozottabb hűtésű turbók gyártására. — Hol tart az előkészület, mikorra várhatók az új gép­egységek? — A gyártás előkészítése befejeződött. A hazai anya­gok rendelkezésre állanak, az importanyag pedig az év első hónapjaiban várható. Az első félévben elkészítjük, a másodikban elvégezzük a prototípussal kapcsolatos próbatermi méréseket. Ter­mészetesen e feladat nagy erőfeszítést kíván gyárunk egész kollektívájától, mert teljesen új rendszerű konst­rukcióval állunk szemben, amely sok, itt még nem al­kalmazott új technológiát kíván. — Mi a fejlettebb típus előnye? — A korszerűbb villamos­­energi­a-ellátás szükségsze­rűvé teszi, hogy gépeink a legkorszerűbbek legyenek. Ezért vált szükségessé a gyártmányfejlesztést a tur­bógenerátorokra koncentrál­ni. Egyébként az új típus­nál az egy kW teljesítmény­re vonatkoztatott anyagfel­használás és munkaidő­ráfordítás kedvezőbb, mint a léghűtéses turbógeneráto­roknál. — Hová kerülnek az első modern gépek? — Az oroszlányi és a du­­namenti erőműbe, de szeret­nénk e gyártmányt exportál­ni is — mondotta végezetül Marton János. A leningrádi Elektroszila-gyár által gyártott hidrogénhűtéses turbógenerátor. Ennek alapján készül a hazai első 50 MW teljesítményű rokona. Sz­ószervezetü­nk valamennyi tagjának és minden olvasónak, sikerekben gazdag új esztendőt, eredményei jó munkát, jó erőt, egészséget Lírán a f­atak szakszervezet elnökeécs­e­tte egymást a kétség és öröm. Nem volt könnyű feladat a motorvonatok átadása. Ezen azonban már túl vagyunk. A munka ritmusa sem volt elég egyenletes 1960-ban. Az első második és harmadik ne­gyedévben nyugodtan bevall­hatjuk, bizony elég gyengén álltunk. A negyedik negyed­év lendülete húzott ki ben­nünket a kátyúból. Idén nem fordulhat elő ugyanez. Már most megfelelő előkészülete­ket kell tennünk, hogy a ter­melés egyenletesebbé váljon. Egyéni tervet is kidolgoztam. Autót szeretnék vásárolni. Trabantot, a sorszámot már megkaptam. 689-es, no, per­sze, ha már a rendszámtábla is meglenne, az jobb lenne. Néhányan azt tervezzük itt a Ganz—MÁV­AG-ban, hogy nyáron közös túrára indu­lunk. Az irány: a csehszlo­vák Tátra és a Német De­mokratikus Köztársaság. „CSAK EGY EMBER?" Br­­üsszelben a Grand Place fényözön, autóáradért ét­­t tömeg. Itt járt-kelt és a nagy napilapok, hirdeté­seit olvasta Jacques Vervoerens munkanélküli. Munkanélküli Nem szakszervezeti tag. Hat hónapja abból élt, amit az asszony keresett és amit Jacques az üdvhad­sereg menhelyéből hazahozott. A gyár, ahol dolgozott, hatalmas üzem. A kongói nyersanyagokból termelt. A­mikor bekövetkezett a kongói fordulat, az ig­azgatóság a bizonytalan helyzetre hivatkozva elbo­­csájtotta többezred magával Jacquest is. És a kormány hasonlóképpen cselekedett. Kiadta a takarékossági rendeletet. Eyskens miniszterelnök úr az­zal indokolta, hogy az ország rossz gazdasági helyzetbe került. Belgium elvesztette azt a hatalmas jövedelmező forrást, amit 1960 június 1-ig Belga-Kongónak, azóta Kongói Köztársaságnak hívnak. A törvényes kormány megdöntésére a középkor landsknechtjeit megszégye­nítő rablóbanda és méltó vezérük, Mobutu „ezredes” úr pénzelésére temérdek anyagi eszközre volt szükség. Eys­kens a pénzt pusztán „takarékosságból” a dolgozók zse­béből akarta kivenni. Súlyosan tévedett. A belga munkások nem fogadták el a takarékossági rendeletet és sztrájkba léptek. Ezer és ezer munkás indult Brüsszelbe a kormány­palota elé. J­acques régi üzemének kapujában csatlakozott a tüntető menethez. Valaki egy táblát nyomott a markába. „Vive la Republique!” — Éljen a köztársaság! — A belga államhatalom jól tartott, jól fizetett, gond­talan pribékjei szemében ez a legnagyobb bűnnel egyen­lő. A munkás ne merészeljen köztársaságot éltetni a királyságban. B­rüsszel határában lovasrendőrök törtek a tömegre. Zsipaták csattogtak a kövezeten. Az ejtőernyősök rövid sorozatot lőttek a levegőbe. — Nem vagyunk Kongóban, hagyjatok békén! Nem fizetünk egy vasat se, — zúgta a sokszázezres tüntető tömeg. Áttörte az első rendőrkordont és a miniszterel­­nökségi palota felé özönlött. Jacques magasra emelte tábláját és a belga főváros egyik sugárútján néhány lé­pésre a nácizmus áldozatainak emlékművétől vágtató rendőrezred esett neki a tüntetőknek. A kő véres lett, a rendőrök, mint a megvadult szörnyetegek, kivont éles kardjukkal vagdalkoztak. ... És késő este a Szent Györgyről elnevezett brüsz­­szeli kórházban egy síró fiatalasszonynak átadtak egy kis csomagot, egy nadrág, egy zakó, fehérnemű, egy pár kopott cipő és két belga frank. Ennyit hagyott maga után Jacques Vervoe­­ens ... a­z éjszakai sajtókonferencián az elegáns Eyskens, A­ki tulajdonképpen az igazi gyilkos, mert ő enged­te meg a rendőrségnek a fegyverhasználatot, szánakoz­va mondta: „Csak egy ember halt meg, uraim.” A. I.

Next