Vasas, 1961 (66. évfolyam, 1-12. szám)
1961-01-01 / 1. szám
1961. JANUÁR Egy újítási feladatterv nyomában vált valóra a kitűzött célokból. A terv nyomán született újítások sorában ott találjuk a Benyó Károly TMK-lakatos nevéhez fűződő KSU— 250 élköszörűgép porelszívóberendezésének korszerűsítését. Török István gyalus újítását, a speciális késkiképzést, ami a keresztszánok prizmáinak megmunkálásánál jelentős és — egyebeket. Mert a gyárbeliek — és főként a fizikai dolgozók — az újítási feladatterv pontjainak 65 százalékára adtak be olyan javaslatot, amit elfogadtak és bevezettek, vagy bevezetnek. És mi van a 35 százalékkal? Az is megvalósult. A műszintterv keretében. A feladatterv egy részének megvalósítása ugyanis túlzott igényeket is jelentett. Mert az a helyzet, hogy az üzemben — ahol a főgyártmány az esztergapad —, jelenleg a gyártmányok automatizálása van napirenden. Köztük az esztergapadok automatizálása is. Ennek és hasonló problémáknak a megoldását is felvetette az újítási feladatterv. Megoldásuk azonban olyan sokoldalú jártasságot igényel, hogy ezt végül is a szerkesztés feladatává tették s ott meg is oldották. így alakult a 35 százalék problémája a terv jónéhány pontjánál, ennek lett a következménye, hogy a kitűzött célok teljes mértékben valóra váltak. Ebből a benyújtott újítási javaslatok 117 945 forint előkalkulált megtakarítást jelentenek. Már készül az idei feladattervis. A múlt évi tapasztalatok alapján bízni lehet abban, hogy a gyár újítói megoldják az újabb célkitűzéseket is. Pethő Erzsi Mire a múlt év legelején a Budapesti Szerszámgépgyárban elkészült az idei újítási feladatterv, többékevésbé már ismerték is a dolgozók. Abból adódott ez, hogy az üzemben akkor is — mint mindig — „összegyűjtötték” a megoldásra váró problémákat. A „gyűjtés” a műhelyekben kezdődött s így először a fizikai dolgozóké volt a szó. Az újításra váró problémák aztán innen kerültek „fel” a különböző osztályokra, azok vezetőihez, hogy eldöntsék: mi a legáltalánosabb jellegű, mi a legfontosabb, legsürgősebb. Így kristályosodott ki aztán a gyárban az újítási feladatterv, ami az importanyag megtakarítástól kezdve a mellékidő csökkentéséig megannyi problémát felvetett. S az év vége felé immár arról is számvetést tudnak csinálni, hogy mi i Az a híres B!\\. épület... Nemcsak a vasiparban, de az egész ország újságolvasói előtt is ismeretesek azok a hatalmas feladatok, melyek a dieselesítési program keretében a Ganz-MÁVAG kollektívájára várnak. Beruházott milliók, új gépek százai jelzik azt a segítséget, mellyel államunk a kulcsüzem segítségére sietett tervének teljesítéséhez. Sajnos, a segítséget nem mindig használta, vagy használhatta ki, céljának megfelelően az üzem. Nézzük csak a B/II. épületet. Másfél évi munka és 26 millió forint van ebben az óriási vasbeton gépműhelyben. A 2300 négyzetméter alapterületű és 64 000 köbméter térfogatú épületet egy lelkesült újságíró első felbuzdulásában „komfortos palotaműhelynek nevezte. A B/II. méreteiben valóban hasonlatos a palotához, de ami a „komfortot” illeti, költői túlzás! Az épületbe ugyanis elfelejtettek öltözőket, mosdókat és megfelelő számú női és férfi WC-ket tervezni. A Minisztertanács határozata értelmében építkezési tervdokumentációk nélkül elkezdeni nem szabad, a Ganz-MÁVAG-ban ezt a rendelkezést nem mindig tartják be. A jelenlegi hajtóműgyári építkezésnél is mellőzik a beruházási technológiai terveket, holott a B/II. intő példája előttük áll! Jellemző a hányaveti, elhamarkodott beruházásra, hogy a B/II. épületről csak utólag döntötték el, hogy milyen célra fogják használni. Az építkezés stádiumában még senki sem tudta, vajon szerelde, vagy gépműhely lesz-e? Amikor végül a gépműhely mellett döntöttek, kiderült, hogy erre a célra sem felel meg tökéletesen, mert a nagyméretű, két végén alátámasztott 21 négyzetméter teherbírású födémpanelek a gépek munkájától berezegnek! Jobban kell sáfárkodni a beruházásra kerülő milliókkal! Kalló István tudósító VASAS MOLNÁR KÁROLY:Csinos vagyok. Fekete hajam lobog. Fodrásznál soha életemben nem voltam. Derekam karcsú, mint a nádszál. Szemem beszédes. Hat hónapig jártam egy fiúval, még ipari tanuló koromból ismerem, ő emlegette mindig: ha ajkam néma, a szemem akkor is beszél. Napszemüvegben azonban mégsem járhatok télvíz idején. Reggelenként mostanában sokat álldogálok a tükör előtt. Valahol úgy olvastam, hogy a régi görögök mondavilágában élt egy fiatal ember. Egyszer megpillantotta képmását a víz tükrében, és beképzelt lett. Belebolondult önmaga szépségébe. Ez még nem okozna kalamajkát. Nem magamnak tetszem, hanem a férfiaknak. Ezért távoztam viharosan az előző munkahelyemről is. Ez másfél esztendeje történt. Szerettem pedig ott. Kell-e más egy jó étvágyú fiatal lánynak, mint egy konzervgyár? Akkoriban még szerettem torkoskodni. Tavasszal az eperrel kezdtük és ősszel a Batul-almával fejeztük be. Minden, Magyarországon létező gyümölcsöt megkóstoltam. A fekete ribizlit is. Valahol Amerikában azt mesélik róla, hogy véd az atom átkos sugarai ellen. Mi az igazság? Nem tudom. Marékszámra majszoltam. Félek az atomtól? Csak kicsit. Talán azért, mert csak sejtem, mire képes az a pirinyó atom. Fura gyümölcs a fekete ribizli. Borzongtam, amikor ettem, mintha egy hajszál került volna a blúzomba. Egyszer betévedt hozzánk egy bajuszos, magas férfi. Ilyenek lehettek egykor a huszárok. Heten ültünk lányok egymás mellett. Mint hét ördögfióka. Ha valakit egyszer a nyelvünkre vettünk! Jobban tette, ha önként meghalt, mert mi alaposan kicsúfoltuk. Mindenkinek gúnynevet adtunk. Két lépést sem tett a bajuszos, máris megtartottuk a névadó ünnepséget. Heves szópárbaj előzte meg. — Bamba Feró — szólt a copfos Teri. — Ramon Novarro — ajánlotta a dundi Gizi. — Maflák vagytok — szóltam félhangosan, mialat Gizibe csíptem. — Jobbat tudsz? — nyelveltek egyszerre hatan. — Naná... — Bökd ki! — Mézeskalács huszár... — Se sarkantyúja, se kardja — ellenkezett Mészáros Kati, de a bajuszoson ragadt a név, mint a zsírba hempergetett szilvásgombócon a morzsa. Kuncogtunk. Úgy tett a bajuszos, mint aki süket. Csak a gyümölcsszállító szalagot vizsgálgatta. Megállt az, akárcsak a vekkerünk, ha jó anyám elfelejti felhúzni. Kattant egyet és kész! Se előre, se hátra. Kocogtatta a bajuszos. Fontoskodva, mintha a világ sorsa függne tőle, hogy újra meginduljon. Hát, ha az nem is, de a mai munkánk feltétlen. A gépmester káromkodott, hadonászott a nagykalapáccsal. A bajuszos csitította. Sugárzott róla a nyugalom és a biztonság. Akkor azt sem tudtam, hogy ki. Mérnök vagy technikus? Öt perc sem telt el, a gép ismét jókedvűen zümmögött. Szállította édes, illatos terhét. A bajuszos elégedetten, ruganyos léptekkel sietett kifelé. Hirtelen a kezére pillantott. Olajos lett. Megállt és visszafordult. — A kezem — mondta, és ekkor vett észre engem. Mozdulatlanul állt. Mint Anonymus szobra a Városligetben. Csak nézett. Lesütöttem a szemem. Már késő volt. Nem néztem fel, mégis éreztem, hozzám szól: — Kérem, adjon egy ... Fülig pirultam. Sietve előkapkodtam a törülközőt és a szappant. Napokig ugrattak a lányok. A dundi Gizi szerint a bajuszos esete vagyok. Mészáros Kati azt hajtogatja, hogy a szemem színe tetszett meg. Teri véleménye más. Vonzóerőm a hajamban rejlik, mint a bibliai Sámsonnak. Mind a hatan megegyeznek azonban abban, hogy a bajuszos a kedvemért fordult vissza. Csak ürügy volt az olajfolt a tenyerén. Különben is, a gépmestertől is kérhetett volna törlőrongyot. Ráztam a fejem. Tiltakoztam, de éreztem, hogy hangom bizonytalan. — Kinek kell ma egy huszár? Szavaimat elnyelte a gunyoros vihogás. íagy két sem telt el. A JrL bajuszos ismét besétált hozzánk. Vizsla szemmel méregette a gépeket. Kutyabajuk sem volt. Mosolygott. — Meg kell előzni a bajt ... ezt vallja a modern orvostudomány ... — szólt érces hangon. Én legalábbis úgy éreztem, hogy olyan. Odalépett hozzám. Mindenfélét kérdezősködött. Hány esztendős vagyok? Láttam-e a Háború és békét? Szeretem-e a cikláment? Kedvesen érdeklődött, de határozottan. Mindenre pontosan és őszintén válaszoltam, mintha taláros bíró előtt álltam volna. Úgy éreztem, nem tudnék hazudni neki. Harmadnap ismét megjelent. Fütyült a szállítószalagra. Nem teketóriázott, egyenesen hozzám lépett. Beszélgettünk. Pontosabban: ő kérdezett és én válaszoltam. Mikor tartom a névnapomat? Februárban, júniusban vagy júliusban? Hol töltöm a szabadságomat, a Balatonnál vagy a hegyekben? És mi lenne, ha együtt mennénk? A hat ördögfióka csak hallgatott. Amikor a hódolóm eltávozott, egyszerre kíváncsiskodtak. Csípett a kérdés, mint a darázs fullánkja: — Randevút nem kér a huszár? Úgy tettem, mintha nem hallottam volna A délutáni divatbemutatóról kezdtem beszélni. Reménytelenül. A kövér Gizi újra fújta a nótát: — Randevú nix? Minden nő rendelkezik színészi tehetséggel. Legalábbis így mondja, aki nem szeret bennünket. Én is imádom a Törőcsik Marit és a Gábor Miklóst. Fényképet is kérnék, ha nem lennék lusta levelet írni és nem sajnálnám a bélyeget a levélre. Mintha Tihanyban lettem volna, úgy visszhangzott bennem a hat ördögfióka kérdése: — Randevút nem kér a huszár? Randevú nix? Klkomolyodtam. Magamnak sem tudtam válaszolni. Miért nem kér? Nem tetszem neki igazán? Aligha. Azt gondolja, hogy nincs divatos ruhám? Nem. Nem hiheti. Nincs ideje? Férfi az, aki nem szakít időt a szerelemre? Bánatomban fekete ribizlit eszegettem. Nem ízlett. Nem borzongtam tőle, mint máskor. Megfájdult a fejem. Elrúgtam egy karilt. Csak úgy, víz nélkül. Keserű volt. Arra gondoltam, hogy milyen íze lehet a méregnek? Gyalog sétáltam délután hazafelé. A levegő természetes gyógyszer. Másfél órát kóboroltam. Leültem egy cukrászdába. Két krémest akartam enni. Soká jött a szőke felszolgáló. Nem tudtam megvárni, ketten is az asztalomhoz szándékoztak ülni. Az egyik azzal az ürüggyel, hogy másutt nincs hely, pedig szüreti mulatságot rendezhettek volna. A másik azzal próbálkozott, hogy talált egy pénztárcát. Bizonyosan az enyém. Bódultan léptem ki az utcára. Sétáltam a tejszínű ködben. Mágnesként vonzott egy telefonfülke. Fürge ujjakkal lapoztam a könyvet. A nevét kerestem. A címét nem tudtam. Sok hasonló nevűt találtam. Már feladtam a reményt, amikor az egyiknél felfedeztem a foglalkozást is: „konzervgyári mérnök". Igen, ez... Nyugtalanul tárcsáztam. Eltévesztettem. A Gázművek kerületi kirendeltsége jelentkezett. Másodszorra sikerült. Ha legalább a hangját hallhatnám, megnyugodnék. — Harangozó Mihály mérnököt keresem — szóltam, mintha hivatalos ügyben hívnám. Rossz a vonal. Távolinak éreztem a hallózást. No, végre! Most jó. Női hang jelentkezett: — Nincs itthon ... — Ki beszél? — kérdeztem, miközben igyekeztem közönyös maradni. — A felesége... — válaszolt a vonal túlsó vége, mint aki nagyon biztos a dolgában. Halkan felsikoltottam. Lecsaptam a kagylót. Ahá, ezért nem kért randevút! -másnap új munkahelyet its kerestem. Nem lett volna maradásom a hat ördögfióka között. Elneveztek volna Júliának. Az életben nem akartam látni a mérnök urat sem. Azóta naponta nyolc órát itt töltök a forrasztólányok között. Még ügyetlen vagyok, és szokatlan a cin kesernyés füstje. A fekete ribizli illata kellemesebb. Hajamat bekötöttem egy divatja múlt kendővel. Azóta nem lobog. Szemem szemérmesen lesütöm. Hasztalan. Ma már harmadszor sétált át hozzám a művezetőm. Megnyugtatott. Ne féljek. — Lehet magával okosan beszélni? — kérdezte mézédesen. Kíváncsi voltam. Bólintottam. — Értékes lány... de olyan, mint a gyémánt. — Hogy érti? — Csiszolni kell... Minél többet csiszolják, annál drágább ... Amikor a dél-afrikai gyémántbányákban a szegény négerek megtalálják, még nem olyan értékes, de ha a hollandiai gyémántcsiszolókba viszik... vagyonokat ér... — nevetett a művezető. A szeme közé néztem. Letettem a forrasztópákát. — Elveszti a gyémántot. Még ma elmegyek innen... — Nem jó itt nálunk? Legszívesebben sóhajtottam volna. Nem tettem. Azt hitte volna, hogy gyenge vagyok. — Vidéki lány vagyok... Egyszer, talán több mint tizenkét esztendeje, vándorcirkusz járt nálunk... — szóról szóra emeltem a hangom. — A nagy szám egy fakir volt. Üvegcserepekkel szórták fel a porondot... és ez a turbános fakir kijött. Levetette a saruját és meztelen talppal sétált. Elfordítottam a fejem. Elbőgtem magam ... Mindig azt hittem... most vágja el a lábát az éles üvegcserép. Azt mondták, hogy a fakir le is ül a veszélyes üvegdarabokra... Én nem vártam meg ... kiugrottam anyám öléből és kiszaladtam a cirkuszból... Amult a művezető. Könny csillant meg a Szememben. — Sír? — Nem ... Csak úgy érzem magam itt, mintha meztelen talppal sétálnék az üvegcserepeken. Hátat fordított a művezető. Azóta nem társalog másról, csak a hivatalos ügyekről. Levettem a kendőt. Ismét lobog a hajam. Maradok a gyárban. Nincs rá paragrafus! Ha valaki elsikkasztaná a szakszervezeti tagdíjakat, akkor elítélnék a köz pénzének jogtalan eltulajdonításáért. Erre ugyanis van paragrafus. Ha egy művezető nem ragaszkodik a munkavédelmi előírásokhoz és emiatt baleset történik az üzemben, akkor elítélik, mert nem óvta a gondjaira bízott emberéletet. Erre is van ugyanis paragrafus. Ha azonban valaki az üzemben Mikulás-csomagot kap, pirosló celofánba burákolva, sokféle édességet és nem adja oda négyesztendős kislányának, akkor elítélnek-e? Aligha. Miért? Erre ugyanis nincs paragrafus. Nem kitalált esetről írunk. Egy kőbányai üzemben történt a nem éppen épületes eset. Az előbb említett „édes”-apa elvált a feleségétől, a gyerek az anyjánál maradt. Elérkezett a Mikulás napja. Az üzem szakszervezeti bizottsága édesség csomagokkal kedveskedett a gyermekes szülőknek. Kapott a nem éppen „édes”apa is. A csomagot azonban nem adta oda elvált feleségének, sem a gyereknek. Amikor az asszony kérte, magabiztosan így válaszolt: — Nem kell engem félteni, tudom, hogy mi a kötelességem ... A Mikulás-csomagot azonban mégsem adta oda. Az asszony ismét telefonált. A férfi unhatta az ügyet, mert amíg az asszony beszélt, letette a telefonkagylót az asztalra és sétálni kezdett a szobában. Amikor már azt hitte, hogy az asszony „kibeszélte” magát, a telefonkagylót a helyére rakta, mint ciki jól végezte a dolgát. A csomagot azonban nem adta oda sem elvált feleségének, sem négyesztendős kislányának. Jóízűen elfogyasztotta az édességet, vagy talán másnak adta? Ki tudja... Nem hagyta ennyiben a dolgot a szomorú asszony. A szakszervezeti bizottsághoz fordult, segítséget kért. Milyen választ kapott ott? Kedvezőtlent... — Nem nyúlhatunk a férfi zsebébe és nem vehetjük ki a csomagot — mondották. Ez igaz. Nincs rá paragrafus. Lehet kényszeríteni egy nem éppen „édes”apát, hogy szeresse gyermekét?! Mert nem paragrafus kell ehhez, hanem a szív... 3 VILÁGOT LÁTNAK AZ IFJÚMUNKÁSOK Új KST-mozgalom születése Szilveszterkor egy fiatal barátommal találkoztam, aki a napokban tért haza Lengyelországból. Sokat mesélt élményeiről, mint általában azok, akik első külföldi útjukat mesélik el ismerőseiknek. Szavaik után megelevenedett előttem a gdanski kikötő forgalmas képe, a romjaiból felépült Varsó hatalmas kultúrpalotájával. — Idén ismét utazni fogok — mondta nevetve. — Hogy tudja az utazás költségeit előteremteni? — Egyszerűen. Takarékoskodunk. Megindult nálunk a vállalatnál egy ifjúsági takarékossági mozgalom, így havi részletekben rakjuk össze a pénzt. Az utazás az Express Utazási Iroda szervezésében történik és a költségeket a vállalatnál az ifjúsági KST megszervezésével bonyolítják le. Érdekesnek találtuk az utazási tervet. Utunk az V. kerületi OTP-fiókhoz vezetett, ahol érdeklődtünk az ifjúsági takarékossági mozgalom iránt. A következő felvilágosítást kaptuk: Az elmúlt év nyarán támadt az az ötlet, hogy ifjúságunknak valamiképpen lehetőséget kellene nyújtani a csoportos nyári program, kirándulás, külföldi utazás, vagy teljesen egyéni jellegű program megvalósításához. Az OTP-fiók igazgatója kapcsolatot teremtett az V. kerületi KISZ-bizottsággal és kísérletképpen az V. ker.-ben három vállalatnak nyújtottak lehetőséget egy KISZ ifjúsági KST létrehozásához. Az UVATERV és a Nemzeti Bank fiataljai főleg egyéni célokra és belföldi utazásokra gyűjtenek, az Irodagépipari Vállalat kislistái ezen lehetőségek helyett inkább csoportos külföldi utat szerveznek. A kirándulást összekapcsolták a szakmai ismeretek bővítésével, megtekintik az NDK-ban levő rokonvállalatokat. Az V. kerületi eredmények alapján megpróbálják a KISZ ifjúsági KIT-mozgalmat országos méretűvé kiterjeszteni. (Üzemi tudósítónktól)