Vasas, 1967 (72. évfolyam, 1-12. szám)

1967-01-01 / 1. szám

Átadás előtt a korszerűsített kecskeméti öntöde Kotroczó István felvétele VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! A Vas- és Fémipari Dolgozók Szakszervezetének lapja LXXIX. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARA 60 FILLÉR 1967. JANUÁR Hosszútávon A utóbbi időben többször eszembe jut egy gyár főkönyvelőjének pár évvel ezelőtti kijelentése: „amíg én vagyok itt a főkönyvelő, addig nem lesz nálunk baj a tervteljesítéssel”. A kijelentés cinikus volt, és egy kissé pökhendi. Azt akarta érzékeltetni, hogy könyvelési csiribi-chr'tí irt.*v'nvekkal, megfelelő kimutatás-manőverekkel is célhoz lehet érni — legalábbis a terv túlteljesítés jelentést s a „jogos” prémiumfelvételt illetően. Felködlenek más motívumok is. Egy munkás például elmesélte: az év végi tervjelentés úgy készült, hogy a félkész híradásipari termékeket bedobozolták és csomagolva azok a készáru raktárba kerültek. Az újév első napjaiban visszavitték a szerelőműhelyekbe és csak ekkor lett valójában is készáru. Egy más eset: az év közbeni exportátadást nagy, s mesterséges sürgés-forgás közepette csinálták, úgy, hogy az átvevő figyelmét a kisebb-nagyobb hibákról eltereljék. Sikerült. S ezt úgy mesélte — ugyancsak egy munkás, aki csoportvezetőjének utasítására ott cinkoskodott a többiekkel együtt —, mintha csak egy gyerekcsínyről lett volna szó. Később panaszkodva hallottam tőle: nincs elég munkájuk, nem kapnak kapacitásuknak megfelelő mennyiségű export megrendelést, sok az állásidő, sőt, egyik-másik ember feleslegessé is vált s lehet, hogy rá is sor kerül miért is jutnak eszembe ilyesmik? S miért éppen 1967. januárjában? Azért, vajon vannak-e ma is hasonló esetek, voltak-e 1966 decemberében, s ismerik-e az illetékesek, akik időben jobb belátásra tudnák téríteni e „megtévedteket”. S azok, akik esetleg hisznek az ilyen fogások hasznában, számolnak-e a következményekkel? A napokban örömmel hallgattam a kohó- és gépipari miniszter beszámolóját a legutóbbi esztendők sikeres eredményeiről, ő mondotta: 1966-ban már iparágunk jelentős részében egész évben sikerült folyamatossá tenni a termelést. Szép eredmény, jó eredmény ez. Jelzi: az új gazdasági mechanizmus bár még csak kezdetén, előkészítési stádiumában van, máris érezteti hatását. S 1967-ben még erőteljesebben fogja majd éreztetni. A kezdeményezés lehetősége, az önállóság, tavaly nagyobb volt, mint az előző években. Ez évben még nagyobb lesz. Januártól már csak négy kötelező tervmutató van, melynek teljesítésére, betartására ügyelni kell. Ám ezzel az egyes vállalatok felelőssége is nagyobb lett. Eddig a népgazdaság kárára is lehetett tervet túlteljesíteni. Most — s aztán majd egyre inkább — a vállalat saját zsebére megy minden. Az eredmény, a haszon is, a rossz gazdasági sakkhúzás, s annak következménye, a ráfizetés is. Az eddig is jól dolgozó vállalati közösségeket csak biztatás illeti: erkölcsi-anyagi egyaránt. Ahol nem minden úgy megy, ahogy kellene, ott meg kell végre érteni és értetni; a saját bőrükre megy a „játék”, ha úgy próbálják űzni, mint e cikk elején említett példák ,,hősei”. 1967. átmeneti év. Háromszáz-egynéhány nap áll rendelkezésünkre, hogy átálljunk az új követelmények szerinti munkastílusra, vezetési módszerekre. Az említett negatív példák gazdasági, műszaki, pénzügyi szemfényvesztőinek — amikor és ahol ilyesmik történtek — egészen biztos voltak ellenzői. Becsületes, reálisan gondolkodó emberek. Nyilván szóvá is tették, nem értenek egyet a hazárd játékos módszerekkel. S akkor talán megmagyarázták nekik, hogy nincs igazuk. Talán meggyőzték őket a pillanatnyi érdekekkel. Vagy talán lehurrogták őket. Most viszont elérkezett az ő idejük. Hangosítsák fel szavukat minden nyilvános fórumon: termelési tanácskozásokon, vezetőségválasztó gyűlésen stb. Bátran fedjék fel tapasztalataikat szakszervezeteink fórumai, s a választott vezetők pedig figyeljenek oda minden észrevételre. Válaszolják és válaszoltassák meg az illetékesekkel az elhangzott kérdéseket. A jogos észrevételeket pedig ne kimagyarázni, hanem gyorsan, bürokráciamentesen megoldani igyekezzenek. És szakszervezetünknek az is kötelessége, hogy semmiféle igazságtalanságot ne tűrjön meg, az ügyünkért kiállókat pedig védelmezze törvényes jogaik szerint. Ez mind beletartozik abba a folyamatba, amit üzemi demokrácia erősítése alatt értünk. Az újjáválasztott vezetőségek, tagságunk, dolgozótársaink minél szélesebb rétegét bevonva, olyan közszellemet igyekezzenek teremteni, ahol egyszerűen az üzemi demokratizmus tömegnyomása nem enged meg, nem tűr el másféle próbálkozást. D ecemberben ülésezett a központi vezetőség, s az első előadó, Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter beszámolt az elmúlt gazdasági évről és ismertette az idei feladatokat. A gépipar 107,6, a kohászat pedig 103 százalékra teljesítette a tervét. Ennek megfelelően az előbbi iparágban 12—14, az utóbbiban 16—18 napi nyereségrészesedésre számíthatnak a dolgozók. A miniszter elmondotta az idei tervről, hogy annak a számai magasabbak a harmadik ötéves tervben eredetileg rögzített mutatóknál. De a rendelések, a félkészállomány, s az egyéb előkészületek lehetővé teszik a minőségi és a mennyiségi fejlődést. Igyekeztek csökkenteni a vállalati kötöttségeket, s a tavalyi 8 tervszám helyett mindössze 4-et szabtak. Ezek: az export, a napi átlagbér, beruházás és az anyagellátás teljesítése. Továbbra is jelentős feladatok várnak a kohászatra. Maximálisan kell kihasználni a nyersvas- és acéltermelő berendezéseket. Különösen az ötvözött termékek, valamint a hidegen és melegen hengerelt áruk arányát kell növelni. Mindez természetesen csak magasfokú technológiai fegyelemmel lehetséges. Az idei esztendőben — melyben megalapozzuk az áttérést az új gazdasági mechanizmusra — a korábbinál is nagyobb gondot fordítanak a termékek minőségére. Hiszen a kifogástalan áru a rendelések, a „megélhetés” legjobb garanciája. S jövőre a vállalatok már önállóan gondoskodnak rendelésről. Ahogy a miniszter mondotta: „1968-tól az öntevékenység kötelező”. A bérfejlesztési lehetőség csupán 1,2 százalék. Éppen ezért az eddigieknél is megfontoltabb létszámgazdálkodásra van szükség, s a normák folyamatos karbantartására. Gondolkodni kell azon is, hogy hol és milyen munkaidőcsökkentést lehet bevezetni. Tovább fejlesztik az úgynevezett bedolgozó rendszert, s ezzel szakmunkás, szellemi és anyagi bázist teremtenek az 1970—80 közötti nagyobb méretű vidéki ipartelepítésnek. Végül a miniszter megköszönte a szakszervezetnek és tisztségviselőinek az eddigi támogatást és kérte a segítségüket az idei tervek megvalósításához. Dr. Lévai András, a nehézipari miniszter volt helyettese tájékoztatta a központi vezetőséget a villamosenergia-iparág múlt évi tevékenységéről. A beruházásokról szólva elmondotta: a bánhidai létesítmény főleg a gépipari üzemek, a Ganz Villamossági, a Láng és a Daru-Kazángyár hibájából késik. Ez, s a Dunamenti Hőerőműnél történt kiesés miatt a fogyasztást csak az egyesített nemzetközi hálózatból való túlvételezéssel lehetett biztosítani. Ocsenás Tibor, szakszervezetünk titkára a kongresszusi munkaverseny eredményeit méltatta, s hogy az év elejétől állandóan javult a gazdasági vezetők és a társadalmi szervezetek együttműködése. Különböző szinten értékelték a kongreszszusi versenyt, s közben elemezve az egyes jelenségeket, fontos tanulságokat állapítottak meg. Ennek köszönhető többek között, hogy már az év elején a vállalások jó része a minőség javítására vonatkozott. hozzászólások után a központi vezetőség megvitatta és elfogadta az 1967. évi költségvetést, valamint a választási munkával kapcsolatos határozatot és a felhívást a munkaversenyre. .. V. ülés Beszámolt a miniszter — A kohászatban lesz több a nyereségrészesedés — Elfogadták az 1967. évi költségvetést . Radics József, Hájer György, Samu Zoltán és Bartók János közös munkája eredményeként a DIGÉP-ben egy érdekes, új hidraulikus készülék működik. A kerékpárokba szükséges 20—24 gumituskót eddig kézi erővel szerelték be. Ezzel a géppel lényegesen könnyebb és nem utolsósorban gyorsabb a szerelés.