Vasas, 1968 (73. évfolyam, 1-12. szám)

1968-05-01 / 5. szám

10 Értekezünk, értekezünk... ÉS AZ EREDMÉNY? Meghívót kézbesített a posta: a Hajdúsági Iparmű­vek szakszervezeti bizottsága a gyári újítómozgalom helyzetét tárgyalja, s az értekezleten szívesen látják lapunk munkatársát is. Mivel épp a legutóbb foglal­koztunk ezzel a sokrétű, izgalmas témával, a meghí­vásnak örömmel tettünk eleget, remélve, hogy érdekes, új ötletekkel, gondolatokkal egészíthetjük ki elmúlt szám­unkban megjelent cikkünket. Nem mi tehetünk ar­ról, ho­gy végül is üres kézzel, valamirevaló épkézláb gondolat nélkül kellett visszajönnünk , hogy a válla­lat főmérnökével együtt, mi is azt kérdezzük: vajon mi volt ennek az értekezletnek a célja? A kellékek megvoltak. Elkészült egy jelentés — szer­zője a vállalat újítási előadója —, s elkészült egy má­sik jelentés —, az szb közgazdasági bizottsága részéről —, amelyek a­z értekezlet vitaalapját jelentették volna, ha ezek a jelentések olyanok lettek volna. De mivel alig-alig lehetett belőlük megtudni valamit, a vita tu­lajdonképpen már a részletes beszámoló előtt megin­dult: kérdések özöne zúdult a jelentések készítőire s a válaszokból kiderült, hogy a szerzők nemcsak az írás­beli anyag összeállításakor voltak tájékozatlanok. Az óramutató rohant, a tisztes gyülekezet pedig sem­mire sem jutott. Ekkor hangzott el Csepregi László fő­mérnök már idézett kérdése, amely végül is az egész értekezlet eredménytelenségét is jelezte. Találó és frap­páns megállapítást tett zárszavában Fenyvesi Sándor szb-titkár: „Az itt elhangzott javaslatok — mondta —, semmi újat nem mondanak számunkra, 1964 óta pon­tosan ugyanezeket ismételgetjük.” Ez a dolog egyik ol­dala. S a másik, még az elhangzott megállapítások kö­zött is olyan ellentmondások fedezhetők fel, amelyek alig-alig vihetik előbbre a vállalat újítómozgalmát. El­hangzott többek közt, hogy a műszaki- és gyártmány­­fejlesztésnek azon a szintjén, amelyen a vállalat jelen­leg áll, s amely továbbra is egyre fejlődő tendenciát mutat, törvényszerű az újítómozgalom csökkenése. Fur­csa dolog, hogy ezt a megállapítást az szb-titkára is megerősítette. Furcsa, mert teljesen ellentmond a való­ságnak és ellentmond szakszervezetünk XXV. kong­resszusán elhangzott megállapításnak is, miszerint: „Az újítók és feltalálómozgalomban résztvevők tevékenysé­gét az eddiginél fokozottabban kell a vállalat műszaki­gazdasági feladatainak megoldására irányítani”. Az újí­tómozgalom tehát feltétlen segítője kell, hogy legyen a műszaki fejlődésnek! Talán ez az egyetlen általánosítás, amelyet a­z értekezlet tanulságaként kezelhetünk, no, és esetleg még annyi, hogy sokan bírálták az újítások szakvéleményének 60 napos határidejét. Ezenkívül sok mindenről esett szó, a porszívó csomagolásáról, egy csehszlovák automatagépről, arról, hogy a vállalat töb­bet vár az újítóktól, különböző egyéni sérelmekről, si­kertelen újítási ankétokról s arról, hogy az újítások nagy része kizárólag a pénzszerzést célozza. Nehéz lenne ezek után megmondani, hogy vajon mi lehetett ennek az értekezletnek a végső eredménye. Nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a Hajdúsági Iparművekben a vállalati újítáimozgalom megtárgyalása..címén, egy..szervezetlen panasznapot tar­tottak, amelynek végül is semmi konkrét és általáno­sítható eredménye nem született. Mi, mindenesetre egy átfogó és értékelhető képet szerettünk volna kapni a gyár újítóinak munkájáról, véleményeket hallani a sok vitát kiváltó 29-es kormányrendeletről s nem utolsó­sorban, konkrét elképzeléseket a jövő tennivalóiról. Az a gyanúnk, hogy tulajdonképpen ez lett volna az izgal­masnak ígérkező értekezlet eredeti célja. Hogy végül is nem sikerült elérni, az tény. S a tanulság, nem elég csak egy értekezlet témáját meghatározni, a­zt alaposan elő is kell készíteni. S. A. Tisztelt szerkesztőség! A Vasas folyó év 4. számának 7. oldalán megjelent cikket olvastuk, melynek címe „Lassan haladnak a vasúti kerékpárral Diósgyőrbe”. Mi egyetértünk Szlatky János és Ménesi György elv­társak (NIKEX) megállapításainak zömével, de, hogy „túlságosan drágán állítja elő az üzem” a kerékpárokat, ezzel nem tudunk mi, a Vasúti Kerékpárüzem dolgozói egyetérteni. Ha a dolgozók ingyen, csupán öntudattól vezérel­ve állítanák elő a vasúti kerékpárokat, (ami viszont elképzelhetetlen), akkor is 99 százalékos jelenlegi árral kerülnének piacra. Tehát, ha a gazdaságtalanságot ke­ressük, úgy gondoljuk, az máshol van elásva és nem a kerékpárüzemben. Egyetértünk azzal, hogy egy régi, be­vált exportcikket nem szabad feladni a világpiacon, és valóban meg kell vizsgálni­­, de szerény véleményünk szerint, nemcsak a gazdaságos gyártást, hanem a gaz­dasági számításokat és a szemléletet is. A nagy anyag­igényes, de eladható cikk, és a kevesebb anyagot igény­lő, de eladhatatlan cikk gazdaságossági eredményét il­letően. (Valószínű, itt van a kutya elásva). Gyáregységünk 300 fős kollektívájából a Vasas új­ságnak 84 fő előfizetője van. A cikket olvasva és a té­nyeket ismerve, magyarázatot vártak tőlünk arra, hogy a gazdaságtalanság és drága előállításhoz magának az előállítást végző dolgozónak, mit kell még tennie? Mert hajlandóak további erőfeszítésekre is, azonban önhibá­jukon kívüli elmarasztalást nem szívesen vesznek tu­domásul. Nagyon megtisztelne a Szerkesztőség bennünket, ha Diósgyőrben járva, felkeresnék üzemünket, talán élőszó­val még több olyan felvilágosítással is szolgálhatnánk, amely a fenti ügyet valóban hathatósan segítené. Nagy László, egységvezető Diósgyőr ★ Közöljük, hogy az „Egy napot Vietnamért” mozgalom keretén belül, dolgozóink önkéntes adakozásából 139 612,— forint jött össze. A fen­ti összegből 118 612,— forint befizetve a SZOT szolidaritási ala­p 10 147—43 OTP-számlájára, 21 000,— forintot pedig KISZ fiataljaink a „Tranzisztor akció” számlájára fizették be. Nagy János szb-titkár, Jászberényi Hűtőgépgyár VASAS SZOT MÍM­­SZETI DIJAK - 1968 A kitüntetés elismerése a szocialista kultú­ra fejlesztésében elért sikereiknek, de több is ennél. Elismerése annak a lelkes munkának, amit a művészek legjobbjai a kultúra ter­jesztéséért, a művészetet igénylő és értő kö­zönség neveléséért végeznek. Ők azok, akik nemcsak színpadon, műte­remben, kamera mögött, vagy íróasztalnál al­kotnak hasznosat és szépet, hanem a népmű­velési munkában is elsők között vannak. A munkás—művész találkozók, viták, ankétok, üzemi rendezvények szervezőinek elfoglalt­ságuk ellenére sem mondanak nemet, hiszen tudják és vallják, hogy a művész igazi hiva­tásának csak a tömegekhez fűződő szoros és állandó kapcsolata alapján tehet eleget. A SZOT-díjat nem néhány tagú zsűri szűk­körű tanácskozása adja, hanem a szervezett dolgozók tízezreinek véleményére támaszko­dó szakszervezeti bizottságok javaslatai alap­ján ítélik oda. S a hozzáértő vélemény azt mutatja, hogy a munkásságban termékeny talajra talált a szocialista eszmeiségű kultúra. A Szaktanács Székházában rendezett han­gulatos ünnepségen e gondolatokat hangsú­lyozta köszöntőjében Baranyai Tibor, a Kul­­turális, Agitációs és Propaganda Osztály ve­zetője. A kitüntetést Somoskői Gábortól, a SZOT titkárától vette át Urbán Ernő író, Czine Mihály irodalomtörténész. Horváth Teri színművésznő, Némethy Ferenc színmű­vész, Kovács András filmrendező, Kiss István szobrászművész, Pauló Lajos tv-rendező és Xantusz Gyula festőművész. Texas-nadrágos Kasszandra - a Csiliben Népművelési életünkben, s ezen belül az együtteseket működtető, nagyobb intéz­ményekben javában áll a vita: mi a műkedvelő szín­játszás és az irodalmi szín­padok szerepe, van-e­­­ elért­­tőség­ük a mozgalomban, ér­demes-e fenntartani őket. A csoportok eközben dolgoz­nak, bizonyítékokkal — s olykor bizony „ellenbizonyí­tékokkal” is — szolgálnak. Az előzőkhöz sorolható a Csili, a Pesterzsébeti Vasas Művelődési Ház irodalmi színpad együttesének mina­pi bemutatója. Gáspár Margit: Az égbolt nem felel című hangjátékát tavaly mutatta be a Ma­gyar Rádió. Színpadra al­kalmazott változatának be­mutatására vállalkozott a Csili együttese, Dévényi Ró­bert rendezésében. Maga a dráma antik té­májú, de mondanivalója sok tekintetben aktuális, a má­hoz szól. Voltaképpen a mi­tológiából — és irodalmi, művészeti alkotásokból — jól ismert környezetbe visz. Agamemnon görög király gályája visszatérőben van a tízéves, végül is győzelem­mel végződött trójai hadjá­ratból. A diadalnak nagy ára volt: „az istenek paran­csára” legkedvesebb leányát, Iphigeneiát kellett feláldoz­nia. A gályán őrzik Kasz­­szandrát, az elfogott trójai királylányt is, aki jós tehet­ségű, ám az istenek azzal verték meg, hogy szavának senki ne higgyen. Ennyi a „valós”, vagyis mitológiai mag. E tragédia főhőse Kasszandra, aki — és ez az újszerű aspektus — izgalmas szócsatában meggyőzi a ki­rályt, hogy istenek nincse­nek, az égbolt üres — tehát gyermekét is hiába áldozta fel. Talán nem kell különö­sebben bizonygatni, hogy napjainkban, amikor az or­szág egyes vidékein még mindig hódít, sőt — egyes napihírek tanúsága szerint — emberáldozatot is köve­tel a babona, a misztikus erőkbe vetett hit, időszerű az ilyen színpadi produkció, s részese lehet percre sem szű­nő ideológiai harcunknak a materialista világnézet ter­jesztéséért. Az erzsébeti fiatalok lát­hatóan nagy kedvvel és lel­kesedéssel játszottak. Kitű­nő rendezői ötletnek bizo­nyul, hogy Kasszandra — szemben a többi, korhű jel­mezes szereplővel — mint­egy mai „beat-fiatalként” lép színre texas-nadrágban, fekete, magasnyakú pulóver­ben. S ruházatához illik hangvétele is: a mai, XX. századi ember hangján, an­nak felvilágosultságával, fö­lényével győzi le élvezetes dialógusokban az antik ki­rályt és a főpapot. Alakító­jául keresve sem találhattak volna alkalmasabbat, mint Spitkó Viktóriát, aki szere­pével teljesen egybeforrva, szép szövegmondás és szín­padi artikulálás tekinteté­ben is kiemelkedett az együttesből. Mindez nem csökkentheti a többi sze­replő, Sámuel Ilona, Tunyo­­gi István, Hauser Ferenc és társaik érdemét. A bemutatón egyébként az írónő is részt vett, és nagy elismeréssel nyilatkozott a Csili irodalmi színpadának telj­esítményéről. G. Szabó László MEGHÍVÓ A zugligeti Anna-réten rendezendő „Vasas Majális" programja 1968. május 19-én A Vas-, Fém-, és Villamos­energiaipari Dolgozók Szak­­szervezetének Testnevelési és Sport Bizottsága meghív minden vasipari dolgozót és családtagjait az 1968. május 19-én, vasárnap a zugligeti Anna-réten első ízben meg­rendezésre kerülő „Vasas Majálisára. A majális keretében egész­napos szórakozást, kultúr- és sportműsort biztosítunk a résztvevőknek. Minden vasipari dolgozót szeretettel vár a testnevelé­si­ és sportbizottság. A majális helye, a zugli­geti Anna-rét megközelíthe­tő: a zugligeti villamosvég­állomástól a piros, vagy sár­ga átjelzésen egyórai sétá­val, enyhe emelkedéssel, jól kiépített sétaúton. A Fogas­kerekű Vasút Széchenyi -hegyi végállomásától piros háromszög és kék átjelzé­sen félórai emelkedő nélkü­li sétával. A Széchenyi-hegy­­ről induló Úttörő Vasúttól az „Előre” állomásig, onnan pedig 5 percnyi sétával. To­vábbá a VII. kerületi Ma­dách Imre térről induló FAÜ járat autóbuszaival. 9.30 órakor: Ünnepélyes megnyitó. 9.45 órakor: Program ismer­tetése. 10.00 órakor: Sportverse­nyek, mérkőzések. Nevezé­sek a helyszínen. Fejelő bajnokság. Lábtenisz bajnokság. Kispályás labdarúgó-baj­nokság. Kötélhúzás, stb. 10.30 órakor: Tréfás játékok gyermekek részére. Vetélkedők. Zsákbafutás. Lepényevés, stb. 1­00 órakor: Térzene a cse­peli művelődési ház fúvós­zenekarának közreműkö­désével. 12.00 órakor: Déli szünet — pihenő idő. 14.00 órakor: „Csili” Művelő­dési Ház báb­együttesének gyermekműsora. Sportversenyek, mérkőzé­sek folytatása. 16.00 órakor: Vasas SC és a Csepel SC sportolóinak és sportiskolás növendékei­nek bemutatói. 17.00 órakor: A Munka Vö­rös Zászló Érdemrendjével kitüntetett Vasas Művész­­együttes tánckarának, né­pi zenekarának és szólis­táinak műsora. 18.30 órakor: A majális zárá­sa. 1968. MÁJUS Miről ír a külföldi sajtó? A technikai szakértők szer­te a világon, Párizstól Lon­donig, Tokiótól Rómáig szá­mos, figyelemre méltó ered­ményt értek el a vas- és fém­ipar, valamint a villamos­­energia-ipar területén. Jelen­tős termelési eredmények születtek és új eljárásokat dolgoztak ki. Erről a széles körű tevé­kenységről számol be a kül­földi sajtó. A Német Demokratikus Köztársaságban, a wismari „Mathias Thesen" hajógyár­ban vízre bocsátották egy új 6600 tonnás teherhajótípus első példányát. Ezt a hajó­­típust az NDK kereskedelmi hajózása az afrikai vonala­kon szándékszik szolgálatba állítani. A Wismar nevű ha­jóhoz hasonló típusból még ötöt gyártanak. A wismari hajógyár eddig 130 speciális hajót épített. Ezek közül a legnagyobb a Szovjetunió számára készült, 19 000 ton­nás teherhajó volt, — írja a NEUES DEUTSCHLAND cí­mű központi berlini lap. A galati vaskohászati kombinátban elkezdték Ro­mánia legnagyobb oxigén­gyárának technológiai pró­báit. Az új, modern egység­ben ebben az évben óránként 12 050 m3 normál oxigént állítanak elő. 1969-től kezd­ve ez a mennyiség kétszeres­re nő a bővítések eredmé­nyeként. A szakértők sze­rint a termelés magasfokú automatizálása műszakon­ként csupán hatfős létszá­mot igényel — számol be egyik érdekes cikkében a Bukarestben megjelenő SCINTEIA című lap. Az ólom- és horganyipar ez évi konferenciáját a kana­dai Montreálban rendezték meg, amelyen Richard A. Young, az American Zine Co. elnöke kifejtette, hogy a tőkés világban a horgany­termelés és fogyasztás na­gyon kedvező egyensúlyban van. Ki­jelentette, hogy a je­len körülmények között nem indokolt tovább bővíteni az olvasztók kapacitását. Az ólomellátmánnyal kap­csolatban a­ következő né­hány évre Young mintegy 6 százalékos többletet jósolt és véleménye szerint a ter­melés és fogyasztás egyen­súlya 1971-ben áll majd helyre. Szakértők becslései szerint a világ horgany­­olvasztóinak termelése 1971- ben mintegy 600 000 tonná­val szárnyalják túl a fo­gyasztást. A Japánból érkező hírek arról számolnak be, hogy a japán acélipar 1970-ig hét­­nyolc új martinkemence épí­tését tervezi, amivel a ka­pacitás 85 millió tonna nyersacélra növekszik. Ez a szakemberek véleménye sze­rint mintegy évi 10 százalé­kos növekedésnek felel meg — írja a JAPAN TIMES. Japánban a többlettermelés nagy részét felemészti a gyorsan növekvő belföldi szükséglet és a fejlődő or­szágokba irányuló nagyobb export. A Párizsban megjelenő tekintélyes LE MONDE című lap arról tudósít, hogy alu­míniumipari együttműködés jött létre Jugoszlávia és Franciaország között. Ennek értelmében a francia Pechi­­ney vállalat műszaki segít­séget nyújt a Titográdban (Crna-Gora) tervezett alu­mínium-kombinát építésé­hez. Az üzem a tervek sze­rint évenként 200 000 met­rikus tonna timföldet és 50 000 tonna alumíniumot állít majd elő. A távoli Norvégiában év­ről évre emelkedik az alu­­mínium­term­elés — írja a Rómában megjelenő PAESE SERA. Norvégiának jelen­leg évi 450 000 tonna alu­míniumgyártási kapacitása van és ezt 1970-ig 600 000 tonnára akarja növelni. 1967-ben egész alumínium­­termelésének egyharmadát exportálta. A fő vevője Anglia.

Next